Kezdőlap Blog Oldal 2654

Komoly esőzés érkezik

ÚJABB CIKLON ÉRKEZIK!

Szerda hajnalban nyugat felől újabb ciklon érkezik! Felhősödés kezdődik, megnyílnak az ég csatornái, jelentős mennyiségű eső várható, AKÁR 20 mm-t meghaladó! Reggel a hőmérséklet 11-13 fok között alakul, a változó irányú szél megélénkül! Délután kezdetben folytatódik az esős idő, majd felszakadozik a felhőzet, és a felhőátvonulásokból elszórt záporok és zivatarok várhatóak! A hőmérséklet maximuma a reggelihez képest néhány fokkal hűvösebb lesz, 10-11 fokon tetőzik csupán. Estére csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet. A nyugati szél élénk lesz. – írja a Meteo Mecsek.

A világ műanyaghulladékának több mint a fele összesen 20 cégtől származik

Húsz vállalat felelős a világon az egyszer használatos műanyaghulladék több mint felének előállításáért, az éghajlati válság fellendüléséért és a környezeti katasztrófa kialakulásáért – derül ki egy új kutatásból, amelyet a Guardian cikke elemez.

Az átfogó tanulmány szerint a világ műanyag, leginkább a csomagolásokból fennmaradó hulladékának 55 százalékáért felelős globális vállalkozások között állami és multinacionális vállalatok is vannak, beleértve az olaj- és gázipari óriásokat, illetve vegyipari vállalatokat.

A műanyaghulladék-készítők indexe először mutatja be azokat a vállalatokat, amelyek az eldobható műanyag cikkekké váló polimereket alkalmazzák és gyártják. Ezek a tárgyak az arcmaszkoktól a műanyag zacskókig és palackokig szinte bármik lehetnek, amelyek rövid használati életüket követően szennyezik az óceánokat, vagy az elégetésükkel a levegőt.

Az is kiderül, hogy Ausztrália vezeti azon országok listáját, ahol az egy főre jutó legtöbb egyszer használatos műanyag hulladék keletkezik, megelőzve az Egyesült Államokat, Dél-Koreát és Nagy-Britanniát.

Az ExxonMobil a világ legnagyobb egyszer használatos műanyaghulladék-szennyezője, amely 5,9 millió tonnával járul hozzá a globális hulladékhegyhez. A világ legnagyobb vegyipari vállalata, az egyesült államokbeli Dow 5,5 millió tonna műanyaghulladékot, míg a kínai olaj- és gázipari vállalkozás, a Sinopec 5,3 millió tonnát termelt.

A vállalatok közül tizenegy Ázsiában, négy Európában, három Észak-Amerikában, egy Latin-Amerikában és egy a Közel-Keleten található. Műanyaggyártásukat olyan vezető bankok finanszírozzák, mint a Barclays, a HSBC, a Bank of America, a Citigroup és a JPMorgan Chase.

Az elemzés szerint a 20 legnagyobb globális vállalat óriási műanyaghulladék-nyoma a 2019-ben kidobott egyszer használatos műanyag 130 millió metrikus tonnájának több mint a fele.

Az egyszer használatos műanyagokat szinte kizárólag fosszilis tüzelőanyagokból készítik, ez pedig jelentősen hozzájárul az éghajlati válság előidézéséhez. Mivel ezek a legnehezebben újrahasznosítható elemek, a felhasználatlanság miatt végül globális szemétdombokként végzik. Az egyszer használatos műanyagok mindössze 10-15 százalékát hasznosítják újra évente világszerte.

Al Gore, a környezetvédő és az Egyesült Államok korábbi alelnöke szerint az úttörő elemzés feltárta, hogy a fosszilis üzemanyag-társaságok hogyan siettek átállni a műanyaggyártásra, miközben két fő piacuk – a közlekedés és az áramtermelés – dekarbonizálódott.

“MIVEL A LEGTÖBB MŰANYAG KŐOLAJBÓL ÉS GÁZBÓL KÉSZÜL, A MŰANYAGOK GYÁRTÁSA ÉS FOGYASZTÁSA A KLÍMAVÁLSÁG JELENTŐS HAJTÓEREJÉVÉ VÁLIK”

-mondta Gore, majd hozzátette:

“Ezenkívül a műanyaghulladék, különösen az egyszer használatos műanyagok hulladéklerakókban, utak mentén és olyan folyókban halmozódik fel, amelyekből utána hatalmas mennyiség kerül az óceánokba.”

A műanyaghulladék válsága évről évre nő . A következő öt évben az egyszer használatos műanyagok számára az új polimerek előállításának globális kapacitása több mint 30 százalékkal növekedhet.

2050-re várhatóan a műanyaggyártás az üvegházhatású gázok kibocsátásának 5-10 százalékát teszi majd ki.

“Egy környezeti katasztrófa felhívja a figyelmet arra, hogy az egyszer használatos műanyaghulladék nagy része szemétként fogja végezni a rossz hulladékgazdálkodási rendszerekkel rendelkező fejlődő országokban” – írták a jelentés szerzői. 

A jelentés szerint a műanyagipar az egész világon évtizedek óta minimális szabályozással és korlátozott átláthatósággal működik. 

(Jövő TV)

Ökopolisz Zöld-kvíz játék

0

Az Ökopolis Alapítvány egy érdekes kvíz játékot hirdetett zöld témákban.

Most nem csak a játék élvezetéért éri meg részt venni. Azok között, akik mind az öt kérdésre helyesen válaszolnak egy 25 ezer forint értékű „ne pazarolj” vásárlási utalványt sorsolnak ki.

A játék május 21-ig tart, a részvétellel és a nyereménnyel kapcsolatos részletes információkat az Ökopolisz oldalán találhatják.

Mindenkinek jó játékot és sok sikert kívánunk!

Semjén Zsolt: ha egy ország nem fogadja el a magyar oltásokat, mi sem fogadjuk el az ott beadottakat

A miniszterelnök-helyettes hétfőn részt vett a Magyarország Barátai Alapítvány online konferenciáján. A KDNP politikusa többek között a koronavírus elleni oltásokról is beszélt.

Semjén Zsolt elmondta, Magyarország kétoldalú megállapodásokra törekszik a vakcinák elfogadásáról, de ha valamelyik ország nem fogadja el a magyar oltásokat, Magyarország nem ismeri el egyoldalúan az adott országban beadott oltásokat – írja az MTI.

A politikus szerint erre azért van szükség, mert „ez a szuverenitás feladása lenne”. Hozzátette, a kétoldalúság jogos elvárás, mert Magyarország csak hatékony oltóanyaggal oltott.

Jelenleg Bahreinbe, a Cseh Köztársaságba, az Észak-Macedón Köztársaságba, Horvátországba (a papíralapú oltási igazolással együtt), Montenegróba, a Szerb Köztársaságba, Szlovéniába és Törökországba lehet beutazni magyar védettségi igazolással.

Korábban arról lehetett hallani, hogy többek között Ausztriába sem lehet majd karanténkötelezettség nélkül beutazni azoknak, akiket nem az Európai Gyógyszerügynökség által elfogadott vakcinákkal oltottak be (Pfizer Moderna, AstraZeneca).

Azonban hétfőn Wolfgang Mückstein, az osztrák egészségügyi miniszter bejelentéséből kiderült, a kínai vakcinával oltottak is jogosultak a Zöld Kártyára, így beutazhatnak az országba. A döntés mögött az áll, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is engedélyezte a Sinopharm vészhelyzeti alkalmazását.

Baleset: két autó ütközött a 6-os főúton, Pécs és Pécsvárad között

0

A balset-info.hu értesülései szerint kedd délelőtt két személyautó karambolozott a 6-os főúton, Pécs és Pécsvárad között.

A Mercedes Vitot vezető hátulról ütközött neki a Volkswagen Sharannak. A baleset során személyi sérülés nem történt, azonban a vételen gépjármű vezetője ittas állapotban volt.

Képek forrása: Németh Zoltán, memo-car Kft.

Operatív törzs: lecsengőben van a járvány

0

Lecsengőben van a koronavírus-járvány, de a higiénés szabályokat és a járványügyi korlátozó intézkedéseket továbbra is be kell tartani – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős testület keddi online sajtótájékoztatóján.

Galgóczi Ágnes kifejtette, az elmúlt 24 órában 382 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 798 955-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 64, többségében idős, krónikus beteg, a járvány kezdete óta 29 277-en hunytak el. Kórházban jelenleg 2197 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 251-en vannak lélegeztetőgépen.


A 19. héten a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja enyhén csökkent országos átlagban. Veszprémben, Debrecenben, Egerben, Győrben és Kaposváron csökkent, enyhén mérséklődött Budapesten, a többi településen stagnált – tette hozzá.
Elmondta, kedden 334 620 adag Pfizer-oltóanyag érkezett Magyarországra, az ebből első körös oltásra fordítható vakcinákról hamarosan újabb tájékoztatást adnak.
Közölte: kedden is folytatódik a kórházi oltópontokon a regisztrált és időpontot foglalt 16-18 évesek oltása. Korlátozott mennyiségben lehet időpontot foglalni a Szputnyik, és az AstraZeneca-vakcinára, amelyeket szintén az oltópontokon kapnak meg a jelentkezők. Kevés Pfizer-vakcina is rendelkezésre áll azon regisztráltak részére, akik sms-ben értesítést kaptak – fűzte hozzá.
A háziorvosoknál a Sinopharm-, a Janssen- és a Moderna-vakcinával tart az oltási kampány.
Az osztályvezető ismertette, hogy már 5 millió 76 ezren regisztráltak oltásra, közülük 4 714 992-en megkapták az első, 2 749 235-en a második oltást is.

Galgóczi Ágnes felhívta a figyelmet arra, hogy a csökkenő esetszámok és a beoltottak számának növekedése ellenére is be kell tartani a higiénés és járványügyi korlátozó intézkedéseket. A maszkviselés, a távolságtartás, a szellőztetés és a tüsszentési etikett betartása továbbra is fontos – húzta alá.
Azt is elmondta, hogy nem szabad elhanyagolni a második körös oltást sem, hiszen ezzel alakul ki hosszabb távú védettség.

Őszig biztosan marad a veszélyhelyzet

0

 Az Országgyűlés őszi ülésszakának kezdetét követő 15. napig meghosszabbították a koronavírus-törvény hatályát, így a veszélyhelyzeti kormányrendeletek továbbra is érvényben maradnak. Tavaly csak szeptember 21-én kezdődött az ülésszak, így várhatóan egészen októberig tarthat majd a veszélyhelyzeti jogrend Magyarországon. Az áprilisban benyújtott javaslatot 128 igen, 57 nem szavazat mellett fogadta el a parlament. – írja a 444.

Ennek okán az is biztos, hogy nem lehet népszavazást kiírni, vagy éppen tüntetést szervezni.

Tavaszi zöldségleves

Bár a tavasznak lassan vége, a könnyed levesek nyáron is nagyon népszerűek, ezért egy ilyet hoztunk el mára. Maga az étel több szempontból is praktikus, akár vendégvárásra is: nagyon egyszerű az elkészítése, semmilyen állati eredetű alkotóelemet nem tartalmaz (tehát akár vegánok is fogyaszthatják), és igazából semmi megosztó alapanyag nincs benne, így kevesen vannak, akik ne szeretnék. Az íze viszont jól elkészítve kiváló.

Hozzávalók:

  • 10 dkg zöldborsó
  • 1 újhagyma
  • 10 dkg zellergumó
  • 10 dkg sárgarépa
  • 10 dkg petrezselyem-gyökér
  • 10 dkg újburgonya
  • 1 fej vöröshagyma
  • Ízlés szerint só, bors, babérlevél, fokhagyma

Elkészítés:

A hagymát meghámozzuk, apró kockára vágjuk, majd kevés olajon megfuttatjuk. Hozzáadjuk a gyökérzöldségeket és a burgonyát – amelyeket a hagyma párolása előtt 0,5×0,5 cm-es kockákra kell vágni – majd tovább pirítjuk. 1-2 perc elteltével felöntjük kb. 2 liter vízzel, majd kis lángon elkezdjük főzni. Mikor a zöldségek megpuhultak, mehet hozzá a borsó, majd tovább főzzük a levest. Ezt követően fűszerezzük sóval, borssal, babérlevéllel és reszelt fokhagymával (én egy nagyon kevés citrommal is szeretem). Az újhagymát tálalás előtt, frissen, apróra vágva tesszük hozzá. Jó étvágyat!

Van recepted, amit szívesen megosztanál? Írd meg az info@bahir.hu e-mail címre.

Lehet ballagásokat és szóbeli érettségiket is szervezni

A  kormány döntése értelmében azok az érettségizők, akik önhibájukon kívül, például COVID fertőzés miatt nem tudtak megjelenni az írásbeli vizsgákon, szóbeli vizsgát tehetnek még a jelenleg folyó vizsgaidőszakban. Emellett május 25. után lehetőség nyílik az iskolai ballagások szabadtéren történő megszervezésére.

Habár a nagyszámú vizsgázót megmozgató 2021 májusi írásbeli érettségi vizsgák zökkenőmentesen lezajlottak, és a fertőzés gyanúja a gondos óvintézkedéseknek, illetve a résztvevők fegyelmezettségének köszönhetően sehol nem merült fel, néhány tanuló önhibáján kívül – például koronavírus fertőzés, vagy karantén miatt – nem tudott megjelenni a vizsgákon. Ezért a kormány úgy döntött, hogy aki az önhibán kívüli okot igazolni tudja, még a mostani vizsgaidőszakban, szóbeli vizsgával pótolhatja az elmaradt írásbeli vizsgát, így a felsőoktatási felvételi szempontjából érvényes vizsgaeredménnyel rendelkezik majd. A vizsga pótlásáról a vizsgaszervező intézménynek kell gondoskodnia.  Az érettségizők érdekét szolgálja az is, hogy azok a vizsgázók, akik a veszélyhelyzet miatt nem mentek el ingyenes érettségi írásbeli vizsgájukra, az elmúlt évi szabályhoz hasonlóan a következő két vizsgaidőszakban, vagyis a 2021/2022-es tanévben egy alkalommal térítésmentesen letehetik az adott vizsgatárgyakból a vizsgát.

A kormány döntött arról is, hogy a javuló járványügyi helyzetnek és a lakosság egyre nagyobb átoltottságának köszönhetően május 25-től megrendezhetők az iskolákban a ballagások. A szabadtéren megtartandó ünnepségen a meghívott vendégek maszk viselése esetén életkortól, illetve a koronavírus elleni védettségtől függetlenül részt vehetnek, ugyanakkor a meghívható szülők, rokonok számát, valamint a ballagás során betartandó további óvintézkedéseket az igazgató határozhatja meg az intézmény adottságainak figyelembevételével.

Szintén a kimagaslóan eredményes magyar oltási kampánynak köszönhető, hogy az eddigi teljes tiltást feloldva, a köznevelési intézményekbe a koronavírus ellen már védett – tehát védettségi igazolvánnyal rendelkező, vagy az erre a célra készített applikáció alapján jogosult – külsős személyek is beléphetnek.

Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma

Kiskorú kislány képeit szerezte meg és küldte tovább az interneten a pécsi férfi

0

A Pécsi Járási Ügyészség 18. életévét be nem töltött személyről pornográf felvétel hozzáférhetővé tételével elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki egy kiskorú sértettől megszerzett meztelen képeket továbbított a kislány ismerőseinek.

A 19 éves pécsi férfi 2020 januárjában egy közösségi oldalon követni kezdte a kiskorú sértettet, majd a közösségi oldalon keresztül kapcsolatba lépett vele. A vádlott és a kislány az interneten keresztül egymással beszélgettek, majd a megismerkedésüket kihasználva a vádlott azt írta a kiskorúnak, hogy tudja, hol lakik. Mivel a sértett ezt nem hitte el a vádlottnak, ezért a vádlott megírta neki a tényleges lakcímet. Ezt követően a vádlott arra kérte a kiskorút, hogy készítsen magáról meztelen képeket és küldje el neki.

A lány ezt követően több olyan képet készített magáról, melyek őt teljesen meztelenül ábrázolták, majd az így elkészített 11 fényképet interneten keresztül elküldte a vádlottnak.

Néhány nap elteltével a vádlott ismét megpróbálta felfenni a kapcsolatot a sértettel, aki azonban a hívásait nem fogadta, ezért a vádlott üzenetben azt írta neki, hogy mivel nem veszi fel a telefonját, ezért a korábban megszerzett meztelen képeket a kiskorú sértett ismerőseinek megküldi.

A lány ezt követően sem vette fel a kapcsolatot a férfival, aki ezért a kiskorú közösségi oldaláról beszerzett adatok alapján két iskolatársának megküldte a sértettől korábban megszerzett meztelen felvételeket.

A vádlott cselekménye a gyermekpornográfia bűntettének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény büntetési tétele 1 – 5 évig terjedő szabadságvesztés.