1900 január 25-én, a Somogy megyei Göllén született Fekete István író. Édesapja Fekete Árpád dombóvári születésű tanító, iskolamester, gazdálkodó volt. Édesanyja Sipos Anna, aki Marcaliban született. Az elemi iskola első négy és fél évét szülőfalujában végezte el, ahol édesapja is tanította. Az ötödik évet viszont már Kaposváron fejezte be. A polgári fiúiskola elvégzése után a kaposvári felső kereskedelmi iskolában tanult tovább. Két év elvégzése után 1918 tavaszán iskolájában hadiérettségit tett, majd 1926-ig a hadseregben szolgált. 1923-ban felvették a debreceni Gazdasági Akadémiára, de csak feltételesen. 1924 nyarán „rendes” érettségi vizsgát kellett tennie.
1925 őszétől a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémián folytatta tanulmányait, ahol 1926-ban mezőgazdászként végzett. A város és az Akadémia emléke nem múlt el nyomtalanul életében, az 1968-ban megjelent Barangolások c. könyvét az akkor fennállásának 150. évfordulóját ünneplő egykori iskolájának ajánlotta. Tanulmányai befejeztével Bakócára került, gróf Mailáth György (1883. – 1968) birtokán kapott segédtiszti állást. Itt ismerkedett meg Piller Edittel (Heves, 1909. szept. 7. – Máriaremete, 1997. jan. 16.), a bakócai belgyógyász főorvos lányával, akivel 1929. december 12-én házasságot kötött a bakócai római katolikus templomban. Két gyermeke volt, Edit és István.
Fekete István kezdetben a Nimród c. vadászújságba írt
Fekete István kezdetben a Nimród c. vadászújságba írt, eleinte szakcikkeket és vadászélmények leírásait. Azonban a szerkesztő és vadászíró Kittenberger Kálmán (1881. – 1958.) néhány líraibb elbeszélését is elfogadta, és bátorította a kezdő írót. Fekete István nagyjából 1934 körül ébredt rá, hogy irodalmi pálya áll előtte és hogy vágyik is rá, hogy komolyan foglalkozhasson írói terveivel. 1936-ban megírta az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság ifjúsági regény pályázatára A koppányi aga testamentumát, amellyel első lett.
1944-ben beválasztották a Kisfaludy Társaságba. Évente kétszer-háromszor baráti társaságával napokra – vagy néha egy-két hétre – eljárt Erdélybe, a Börzsönybe, a Bükkbe, vagy egyéb vadregényes helyekre vadászni.
Egész életében nyíltan vallotta istenhitét, világnézeti és erkölcsi hovatartozását. Miután kizárták a Magyar Írók Szövetségéből, már csupán az Új Ember és a Vigilia fogadta szívesen írásait; ekkoriban nagy egzisztenciális segítséget is jelentett, hogy rendszeresen közölték apróbb, tárcaszerű novelláit.
1949-től – az Új Idők megszűnését követően – könyveinek nem talált kiadót, állandó állást sehol sem kapott, alkalmi munkából tartotta el családját 1952 novemberéig, amikor tanári álláshoz jutott.
1955-ben a Halászat című könyvét tankönyvként adták ki. Ezután két kiváló ifjúsági regény (Tüskevár, Téli berek) mellett számos állatregényt írt, melyekben az ember és a természet igazi viszonyát hűen ábrázolta (Kele, Lutra, Bogáncs, Hu). Utolsó éveiben önéletrajzi írásai kerültek előtérbe (Csend, Ballagó idő).
Fekete Istvánt 1960-ban József Attila-díjjal tüntették ki a Tüskevár című regényéért. Több regényéből készült sikeres film, így A koppányi aga testamentuma, a Bogáncs, a Tüskevár és rajzfilmen a Vuk.
Hetvenedik születésnapjának méltó megünnepléseként megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát. 970. június 23-án infarktus következtében hunyt el Budapesten. – írja a mora.hu
forrás: mti
