Kezdőlap Blog Oldal 512

LMP: hatalmas a bérprobléma a szociális ágazatban

A szociális szektor és a gyermekvédelem problémáiról beszélt napirend előtti felszólalásában Ungár Péter, az LMP frakcióvezetője, és az ágazat legfőbb problémájaként a súlyos bérválságot jelölve meg.

Az alacsony fizetések miatt szerinte mostanra ellehetetlenült az intézmények fenntartása, mivel nem lehet elegendő, speciális szaktudással rendelkező szakembert találni, a szférában beígért 9 százalékos emelés pedig a képviselő szerint az infláció mértékét sem éri el.

Akik a szektorban maradtak, a hivatástudatuk miatt maradtak, de hivatástudatért a boltban nem nagyon lehet venni semmit – jegyezte meg, azt hangsúlyozva, erre az ágazatra, nem felesleges kiadásokra kellene költségvetési forrásokat fordítani.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszában azt hangsúlyozta: 2010 óta nőtt a szociális ágazatban dolgozók megbecsültsége, miközben a legutóbbi választáson az LMP-vel együtt induló baloldali pártok kormányon csökkentették a szociális ágazatban dolgozók bérét.

A bankokat békén hagyták, de a szociális dolgozóktól elvettek egyhavi fizetést – mondta, majd ezzel azt állította szembe, hogy 2010 óta három és félszeresére emelték az ágazatban a béreket.

Az államtitkár hozzátette: senki nem mondja, hogy a szociális ágazatban ideális szinten vannak a bérek, „ennél magasabb összegre van szükség, és ezen is fogunk dolgozni”. Kitért arra is: az ellenzéki politikus által sürgetett kitagolást, azaz a nagy intézmények kisebb, emberibb, családiasabb létesítményekké alakítását néhány kivétellel megvalósították, noha ez volt „az uniós kötözködések egyik célpontja”.

Ungár Péter napirend előtti felszólalása:

Forrás: mti.hu

Pécsi Vonósok karácsonyi koncertje a Pécsi Székesegyházban

0

A Pécsi Vonósok, az adventi időszak ünnepélyesebbé tétele apropóján szeretettel invitál minden érdeklődőt a Pécsi Székesegyházba 2024. december 15-én, vasárnap 19:30 órakor egy kis szívet-lelket melengető karácsonyi koncertre.

A karácsonyi koncert műsorában válogatást hallgathatnak meg J. S. Bach kantátáiból!

Közreműködnek:

  • énekes szólisták,
  • meghívott zenészek,
  • alkalmi adventi kórus.

Vezényel: Stauróczky Balázs

Koncertmester: Sós Csilla

A Pécsi Székesegyházban tartandó Pécsi Vonósok karácsonyi koncertjére a belépés ingyenes!

A Pécsi Vonósok elődje 1975-ben alakult a Pécsi Ifjúsági Házban azzal a céllal, hogy összefogja a Pécsett élő, illetve tanuló amatőr vonósokat, s az együtt zenélés öröme mellett egyéni színt lopjon a város zenei életébe. Az Ifjúsági Ház igazgatója, Nagy Sándor örömmel fogadta Dobos László, zeneiskola igazgató ötletét, és két vonós-tanárra bízta a zenekar megalakítását, vezetését. Mihályi István és Marosy László 18 éven keresztül irányította az együttest. Tőlük Árvai Attila és Győri Kornél vette át a karmesteri pálcát 1993-ban. Árvai Attila távozása után jelenleg Győri Kornél szakmai vezetésével működik a zenekar.

A zenekar rendszeresen ad Pécsett és Baranyában különböző jellegű egyházi, világi, ismeretterjesztő és gyermek-hangversenyeket. 2003 óta a Pécsi Advent kiemelt szereplője, országos kamarazenekari fesztiválok (Veszprém, Kőszeg) sikeres résztvevője.

Több külföldi meghívásnak is eleget tett az együttes. Két ízben járt Horvátországban, hangversenyezett Lahtiban, Grazban, Krakkóban, 2002-ben az USA-beli Seattle-ben, 2004-ben Bulgáriában, 2006-ban és 2009-ben Szerbiában, 2008-ban Norvégiában, 2009-ben Aradon, 2010 és 2011 nyarán Németországban.

2004 januárjában a Pécs – Baranyai Kulturális Szövetség nívódíját vehette át az együttes.

A zenekar első koncertjének 30 éves jubileuma óta Pécsi Vonósok néven egyesületi formában folytatja tevékenységét.

A Pécsi Vonósok minden zenei korszakból szívesen választ repertoárjába. A közkedvelt európai zeneszerzők művei mellett kevésbé ismert szerzők darabjai is megtalálhatók műsorainkban. Az együttes az elmúlt években sikeresen vett részt könnyűzenei- és szimfonikus produkciókban is.

Eddig 3 CD-jük jelent meg. Az első 2001-ben, a második 2009-ben, Andante címmel, míg a harmadik 2012 decemberében, Concerto címmel. Forrás: pecsivonosok.hu

Pécsen sem mehet be Magyar Péter a gyermekotthonba

0

A Szabad Pécs megkeresésére nyilatkozott Fülöp Attila államtitkár arról, hogy nem engedik be Magyar Pétert a pécsi gyermekotthonba sem. Fülöp Attila, szociális ügyekért felelős államtitkár megerősítette ezt az információt a Szabad Pécsnek, aki egy nappal Magyar Péter előtt érkezett szemlére a pécsi otthonba, ahová (eddig legalábbis úgy volt) Magyar Pétert várták kedden reggel.

Letiltotta a kormány a pécsi gyermekotthont, hogy holnap az eredeti döntésük szerint beengedjenek az intézménybe.

Ehelyett Fülöp Attila államtitkár épp patyomkin bemutatót tart a propagandának ugyanebben a gyermekvédelmi intézményben jelenleg.

Ez az az otthon, ahol a tavaszi pécsi látogatásom során voltak gyerekek, akiknek a földön kellett aludniuk, mert az engedélyezett 12 fő helyett 20 főt helyeztek el ott. Súlyosan traumatizált 3-5 éves gyerekekről beszélünk állandó pszichológusi segítség nélkül.

Információim szerint az utóbbi időben történtek részleges felújítások ebben a pécsi otthonban, nyilván most ezzel akarja a kormány, hogy minden rendben van a gyermekvédelem területén. Én szívesen megmutattam volna a felújításokat is, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a gyermekvédelmi intézmények túlnyomó részében harmadik világbeli, embertelen körülmények között tartja az Orbán-kormány a szerencsétlen sorsú gyermekeket, miközben 100 milliárdokat költ propagandára, kastély felújítàsra és Tiborcz István kétes ügyleteire.

A gyermekvédelemben dolgozók szerint hazugság az államtitkár állítása is, miszerint 430 ezer forint lenne a bruttó átlagbér ezen a területen. A többség fizetése a bruttó 300 ezer forintot sem éri el.

Az Állami Számvevőszék november 7-én megjelent jelentésében – amelyben a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság irányítása alá tartozó 32 gyermekvédelmi intézményből 18-at vizsgált – azt állapította meg, hogy az intézmények nem tervezhettek beruházási, felújítási feladatokat, mert nem volt erre forrás. A legszükségesebb beszerzéseket más célokra félretett megtakarításokból kellett megoldaniuk ez viszont veszélyeztette az eszközvagyon pótlását, feladatuk megfelelő színvonalú ellátását.

Egy múlt csütörtökön közzétett ombudsmani jelentés is hasonló problémákat tárt fel. A Zala megyei Boglárka Lakásotthonról azt írták, hogy az épületet az „elhasználódás” jellemzi, a szigetelés hiánya miatt hideg van a szobákban, a kert is rendezetlen, de a megoldáshoz nincsenek anyagi források. „A hiányos tárgyi körülményei alkalmasak arra, hogy az érintett gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogával összefüggő súlyos visszásságot okozzanak”. A jelentés kitér arra is, hogy hasonló hiányosságok jellemeznek más gyermekotthonokat, lakásotthonokat is. – olvasható a reagálás a hírre Magyar Péter Facebook-oldalán.

Vitézy szerint Lázár János nem csak vonalbezárásokat és járatritkításokat készít elő, de folytatja a magyar vasút leépítését is

Lázár János vasúti vonalbezárásokat és jelentős járatritkítást előrevetítő törvénymódosítást nyújtott be a Parlamentnek. Nézzük sorban!- olvasható Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés tagja, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője, a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság elnöke, a Magyar Urbanisztikai Társaság Közlekedési Tagozat vezetője a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében. Vitézy Dávid a pdf-ben itt elérhető 9 oldalas törvényjavaslat alábbi részeit emelte ki.

Járatritkítás: csökkentené a minimális szolgáltatási szintet a törvényjavaslat, így ezen túl már csak napi 2 (azaz kettő!) járatnak kell majd közlekednie:

– a járásközpont és a vármegyeszékhely között,

– a szomszédos vármegyeszékhelyek között, valamint

– Budapest és a vármegyeszékhelyek között.

Miközben manapság már nem csak Ausztriában vagy Németországban, de Csehországban is az a cél, hogy óránkénti ütemes menetrend legyen minden főbb relációban, mi visszafelé haladunk ez ügyben is. Budapest és a nagyvárosok jelentős része között egyébként ma is megvan az óránkénti ütemes menetrend Magyarországon. Miért nem az óránkénti ütemes menetrendet célozza meg a törvény, miért akarunk visszalépni abból is, ami már megvan?

Vonalbezárás: két ponton is látszik, hogy további vidéki vasútvonalak bezárását készíti elő Lázár János. Egyrészt a törvénybe bekerülne, hogy “ha a vasúti személyszállítási közszolgáltatást végző közlekedési szolgáltató által végzett személyszállítási közszolgáltatás műszaki okból vasúti járművel nem látható el”, akkor egyes vasúti szabályokat már nem kell alkalmazni. Ez nyilván a már bezárt vonalak esetében már mindegy, tehát a törvénymódosítás további vonalbezárásokat vetít előre.

De ennél közvetlenebbül is látszik a szándék: a törvényjavaslat kimondaná, hogy minden relációban csak egyféle közlekedési móddal, a törvény szava járása szerint “a leghatékonyabb közlekedési móddal” látná el a jövőben a közszolgáltatást az állam. Nem is tagadja a törvényjavaslat, hogy ezzel jelentős szolgáltatáscsökkentést készít elő, szó szerint ezt írja: “Nem szűnhet meg olyan vonat és busz közötti párhuzamosság, ahol a párhuzamosság megszüntetése 50%-nál nagyobb mértékű eljutási idő növekedést jelentene.”.

Tehát, ha a vasútvonal bezárása miatt “csak” másfélszeresére nő majd az eljutási idő, az még Lázár Jánosnak rendben van.

Arra kérek minden országgyűlési képviselőt, hogy mondjanak nemet a magyar vasúti közlekedés további leépítésére, Lázár János járatritkítási és vonalbezárási terveire! – olvasható Vitézy Dávid bejegyzésében.

Halálra gázoltak egy kerékpárost tegnap este

0

Vasárnap a kora esti órákban elütött egy kerékpárost gázolt halálra egy személyautó az 5501-es számú úton Bácsalmás közelében.

A baon.hu tegnap késő esti információi szerint a súlyos közlekedési balesetet szenvedett kerékpáros bele is halt a sérüléseibe. A rendőrség a baleset helyszínén teljes szélességében lezárta a Bácsbokod felé vezető utat.

A lap még tegnap este megírta, hogy a helyszínen megszerzett információik szerint egy helybéli középkorú férfi volt a közlekedési baleset halálos áldozata.

Szintén a halálos közlekedési baleset helyszínén szerzett információk alapján közölték azt is, hogy a rendőrség megállapította, hogy a halálra gázolt férfi viselt láthatósági mellényt.

A kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét. A Bácsalmásról Bácsbokod felé vezető úton a baleseti helyszínelés miatt a polgárőrök visszafordították a forgalmat a város irányába.  

Gyalogosgázolás a zebrán:

Szintén tegnap este, már sötétedés után történt egy súlyos közlekedési baleset a 2-es főúton, Göd belterületén, mikor is a Penny előtt található gyalogátkelőn idős házaspárt gázolt el egy személyautó, bővebb részleteket a közlekedési balesetről eddig még nem közöltek, de a baleset-info.hu oldalán található kommentek alapján valószínűleg legalább az egyikük súlyosan megsérült.

Fotó:Facebook/baleset-info

Mohács500: Történelmi konferencia Budapesten

0

Történelmi konferenciára kerül sor 2024. december 8-9-én, az „Antemurale Christianitatis – Közép-Európa és a Nyugat-Balkán, a Kereszténység Védőbástyái” címmel, Budapesten a Várkert Bazár rendezvénytermében.

A konferencia a Magyar Királyság történetéhez és az Oszmán Birodalom elleni harchoz szervesen kötődő országok – a Cseh és a Lengyel Királyság, a Német-római Birodalom, illetve a Bosznia és Hercegovina, Horvátország és Szerbia jelenlegi területén egykor fennálló államok – középkor végi helyzetét hivatott bemutatni.

A szervezők célja továbbá, hogy fórumot teremtsenek az emlékévet előkészítő magyarországi kutatások legújabb eredményeinek bemutatására, a nemzetközi szakmai közösség részvételével.

Időpont: 2024. december 8-9. (vasárnap-hétfő) 9:00–18:00
Helyszín: Várkert Bazár, Rendezvényterem (1013 Budapest, Ybl Miklós tér 2-6.)
Szervezők: Nemzeti Örökség Intézete, Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, HUN-REN BTK Történeti Intézete, HUN-REN PPKE-PTE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport, Janus Pannonius Múzeum, Magyar Nemzeti Levéltár, Magyar Történelmi Társulat, Mohács Város Önkormányzata, Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem.

A konferenciára minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők, különösen azokat, akik elkötelezettek Közép-Európa és a Nyugat-Balkán középkori történetének mélyebb megismerése iránt. 

A konferencia kétnyelvű, angol-magyar és magyar-angol tolmácsolás biztosított. A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!

Kérjük, részvételi szándékát 2024. december 6-ig az alábbi regisztrációs linken jelezze:
https://forms.gle/capHDCstXw19CcgF9

A konferencia részletes programja elérhető alább, a Letöltések blokkban.

A konferencia programja ide kattintva letölthető.

Forrás: ddnp.hu

Nagydobszán úgy elszaporodtak a rókák, hogy a parkban vadásznak rájuk

0

Belterületi vadászatra adott engedélyt a rendőrség az elszaporodott, közegészségügyi kockázatot jelentő rókák megfékezésére. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatja a lakosságot, hogy 

2024. december 5-e és 2025. január 5-e között a csillagászati napkelte és a csillagászati napnyugta közötti időszakban 

a Nagydobsza Község Önkormányzata kérelme alapján belterületi vadászatot engedélyezett.

A belterületi vadászattal érintett terület:

Nagydobszán, az 52 és az 53/1 helyrajzi számú terület (park) nyugati része.

A park látogatása 2024. december 5-e és 2025. január 5-e között TILOS!

A terület nincs közvetlen kapcsolatban vadászható vadászterülettel, ezért a kártékony rókák eltávolításának egyetlen lehetséges módja a belterületi vadászat.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a lakosság figyelmét, hogy az érintett terület környékén fokozott figyelemmel közlekedjenek!

Forrás: police.hu

5-10 százalékos áremelkedéssel indul a karácsonyfaszezon

A piaci kereskedők előrejelzése alapján a fenyőfaárak átlagosan 5-10 százalékkal alakulhatnak a tavalyi szint felett: a lucfenyőt 5000-5500 forint között, az ezüstfenyőt 6-8 ezer, míg a nordmann fenyőt 8-10 ezer forint közötti méterenkénti áron kínálják az idei szezonban az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok – ismertette a múlt héten végzett felmérésének eredményét az MTI-vel hétfőn az Agroinform.hu.

A vásárlók 72 százaléka tervez legalább 7 ezer forintot költeni erre a célra, ezen belül 44 százaléknyian terveznek 10 ezer forintnál nagyobb kiadást, míg minden ötödik vevő (22 százalék) költ majd 15 ezer forintnál többet.

A fenyőtípusok között tovább nő a nordmann népszerűsége, amelyet a megkérdezettek 62 százaléka részesít előnyben, szemben a 2022-es felmérésben mért 54 százalékkal. A lucfenyő 22, míg az ezüstfenyő 14 százalékos értékkel foglalja el a népszerűségi lista következő helyeit.

A válaszadók 60 százaléka másfél méter feletti, 40 százaléknyian ennél kisebb fenyőt terveznek vásárolni, gyökeres, földlabdával árusított fenyők iránt pedig minden nyolcadik vásárló érdeklődik.

A felmérés szerint a vevők 85 százaléka az utolsó két hétre hagyja a vásárlást.

A válaszadók negyede jelezte, hogy fenyő helyett műfenyőt díszít karácsonykor. Szemben a korábbi évekkel, a megkérdezettek nem a környezetvédelmet (23 százalék), hanem a többszöri felhasználhatóság miatti árelőnyt (44 százalék) említették indokként.

Magyarországon ma 600-700 családi gazdaság termeszt 3000-3500 hektáron fenyőfát, az így megtermelt mennyiség a hazai kereslet mintegy háromnegyedét fedezi – ismertette az Agroinform.hu.

A termesztők 72 százaléka számolt be arról, hogy a melegebb és változékonyabb időjárás miatt több a kártevő, emiatt a korábbinál többet kell a növényvédelemmel foglalkozniuk – írták.

Forrás: mti.hu

Magyar Péter: „Akadályozzuk meg közösen az Orbán-tervet!”

Miután tegnap nem engedték be a Cégénydányádon található lelakatolt lakásotthonokba Magyar Pétert. Oda, ahonnan jelenleg 12 kiskorú van szökésben.

Advent első vasárnapján a tiszakóródi adományátadást követően szerette volna, mint európai parlamenti képviselő, megkísérelni a bejutást a cégénydányádi lakásotthonokba, de az ott dolgozók felsőbb utasításra hivatkozva elutasították a belépését. Ma reggel a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében egy drasztikus felhívással válaszolt a „felsőbb utasításra”.

„Add tovább! Akadályozzuk meg közösen az állami egészségügy további lezüllesztését! Akadályozzuk meg az Orbán-tervet, amely az egészségügy magánosítását és a magánegészségügyi beruházások állami támogatását célozza!

Miközben Orbánék évről évre kevesebbet költenek az állami egészségügyre, aközben csak idén tízmilliárdokkal támogatják magánkórházak építését.

Tavaly már 900 milliárd forintot költöttek a magyarok magánegészségügyre, arányosan a legtöbbet Európában, eközben Orbánék bezárják a vidéki szülészeteket, megszüntetik a felnőtt- és gyermekorvosi ügyeleteket.

Most épp a Fehérgyarmati Kórház került végveszélybe.

Közben ott lapul Orbánék terve a fiókban (a neves tanácsadó cég, a Boston Consulting készítette) arról, hogy miként akarják a választás után magánkézre játszani a lezüllesztett, bezárt egészségügyi intézményeket.

Akadályozzuk meg közösen az Orbán-tervet!” – olvasható Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének mai Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.

Feleségét gázolta halálra a traktoros

0
Egy traktor maga alá gyűrte, majd a kerekek között lelte halálát egy 60 év körüli asszony vasárnap délelőtt Nyírtelken. – olvasható a döbbenetes hír a családi tragédiáról nyiregyhaza.hu oldalán.

A tragédiával végződő döbbenetes közlekedési balesetnél, amint az később kiderült, a traktoros a saját feleségét gázolta halálra. 

Fotó forrása: nyiregyhaza.hu

A feleség számára végzetes traktort egy 70 év körüli férfi vezette, aki az Ady Endre utcáról kisívben a 38-as főútra akart kanyarodni, miközben valószínűleg nem vette észre, hogy a saját felesége egy elektromos kerékpárral ott tartózkodik. A balesethez azonnal riasztották a mentőket.

Fotó forrása: nyiregyháza.hu

A helyszínen azonban azonnal kiderült, hogy a családi tragédia során az asszony az emberi élettel összeegyeztethetetlen fejsérülést szenvedett, így a kiérkező mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

 A rendőrség vizsgálatot rendelt el az ügyben.