Kezdőlap Blog Oldal 524

A Ganxsta Zolee és a Kartel teljes tagsága színpadra áll januárban

0

Lory B csatlakozásával a teljes Kartel összeáll 2025. január 17-én a Ganxsta Zolee és a Kartel 30. születésnapi koncertjére a Papp László Budapest Sportarénában – közölte a szervező Live Nation hétfőn az MTI-vel.

A Kartel alapító tagjai Ganxsta Zolee mellett OJ Sámson, Ganksta Steve, Big Daddy Laca és Lory B voltak, mellettük a csapat történetében szintén meghatározó Siska és Dopeman is mikrofont ragad a koncerten.

A Ganxsta Zolee és Kartelt Zana Zoltán, a Sex Action egykori dobosa, vagyis Ganxsta „Döglégy” Zolee 1995-ben alapította. A csapat, amelyet szókimondó, gyakran vulgáris szövegek jellemezték, szinte azonnal hatalmas népszerűségre tett szert Magyarországon.

Az alapító tagok között volt Zana mellett Sámson Gábor (O.J. Sámson), Bándy István (Ganxsta Steve), valamint Kalmár László (Big Daddy Laca) és Tóth Lóránd (Lory B). Az első Kartel-lemez Egyenesen a gettóból címmel 1995-ben jelent meg, rajta olyan slágerekkel, mint a Boom a fejbe!, a Született gyilkos vagy a Gettó.

Az áttörést a második, Jégre teszlek című album jelentette 1997-ben, ebből több mint 25 ezer példány fogyott. A lemez megjelenése után nem sokkal távozott a zenekarból Lory B, helyette Dopeman (Pityinger László) lépett be. Az 1999-ben kiadott Helldoradóból már 50 ezer példányt adtak el.

A zenekar az elmúlt harminc év alatt az ország szinte minden szegletében megfordult, kiadott tizenhárom stúdióalbumot, két-két EP-t és koncertlemezt, egy válogatást, emellett egy előttük tisztelgő tribute anyag is megjelent. A szakmai elismerések között szerepel négy Arany Zsiráf-díj, két Fonogram-díj. Az évek során távozott a csapatból Dopeman, Sámson és Steve is, rövid időre visszatért, majd ismét búcsúzott Lory B.

Siska Finuccsi (Losonczi Szilveszter) több éves közös munka után 2020-ban lett hivatalos Kartel-tag, jelenleg a három MC (Döglégy, Laca, Siska) mellett a Kartelt Takács Vilmos Vilkó (gitár), Kovács Dávid (basszusgitár) és Potesz Balázs (dob) alkotja. Legutóbbi stúdiólemezük, a 2022-es A bohóc már ebben a felállásban jelent meg.

A BPCD (Budapest Vinyl) tavaly 28 év után ismét kiadta CD-n a Kartel első lemezét.

Forrás: mti.hu

Vitézy Dávidot és Kiss Ambrust javasolja főpolgármester-helyettesnek Karácsony

Az eddig is hivatalban lévő Kiss Ambrus mellett még a június 9-i ellenfelére, Vitézy Dávidra tett Karácsony Gergely főpolgármester javaslatot, hogy őket válassza meg helyettesének a Fővárosi Közgyűlés. – derül ki a főpolgármesteri előterjesztésből, amelyet a hvg.hu írt meg ma reggel. 

Kiss Ambrus, már Karácsony Gergely első ciklusa alatt is Budapest főpolgármester-helyettese volt. Vitézy Dávid pedig az idei, június eleje választáson Karácsony Gergely  vetélytársaként indult a főpolgármesteri posztért. Vitézyt támogatta Szentkirályi Alexandra visszaléptetése után a Fidesz is. Talán még emlékeznek rá, hogy háromszori újraszámolás kellett, hogy eldőljön, hogy Karácsony Gergely mindössze 293 vokssal győzte le riválisát. Vitézy Dávid jelenleg a Podmaniczky Mozgalom vezetője, a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság elnöke, a Magyar Urbanisztikai Társaság Közlekedési Tagozat vezetője, az Urbanista, közlekedési szakértő, városfejlesztő. 

A főpolgármester-helyettesről a döntés valójában a Tisza Párton áll vagy bukik, mivel ugyanis nélkülük egyszerűen egyetlen jelöltnek sincs esélye a megválasztáshoz szükséges közgyűlési többség megszerzésére.

Annyi tudható, hogy Magyar Péter a voksát adja Vitézy Dávidra, ám Karácsony Gergely ezt csak akkor szándékozott eddig támogatni, ha mellette párhuzamosan Kiss Ambrus továbbra is főpolgármester-helyettes maradhat. Ebbe a változatba viszont korábban a Tisza Párt nem volt hajlandó beleegyezni. Ezért aztán Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere Vitézy Dávidot sem jelölte a főpolgármester-helyettesi posztra, más személyre vagy személyekre viszont javaslat eddig még nem érkezett.

A jelenleg hatályban lévő jogszabály úgy határoz, hogy a törvényes működés egyik alapfeltétele, hogy legalább egy főpolgármester-helyettes álljon a mindenkori főpolgármester mellett, ezért Budapest Főváros Kormányhivatala korábban törvényességi felhívást intézett a Fővárosi Közgyűléshez, felszólítva a jelenlegi törvénytelen állapot megszüntetésére. 

Magyar Péter: élhető, sikeres magyar vidék nélkül nincs magyar jövő

0

Élhető, sikeres magyar vidék nélkül nincs magyar jövő – közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke vasárnap az MTI-vel, miután Hajdúböszörményben a magyar vidék és agrárium fejlesztésével kapcsolatos terveiről beszélt.

Azt írta, a Tisza Párt a magyar vidék megmentéséért fog dolgozni. Szerinte a Fidesz pont egykori támogatóit, a vidéki gazdákat és családi vállalkozókat, a vidéki idős honfitársakat és fiatalokat hagyta a leginkább cserben.

Hozzátette, a „Tisza-kormány” önálló egészségügyi, oktatási és környezetvédelmi minisztérium mellett létrehozna vidékfejlesztési minisztériumot is.

Úgy fogalmazott, hogy jelenleg elnéptelenedik a magyar vidék, a fiatalok többsége elhagyni kényszerül szeretett szülőföldjét. Helyettük az Orbán-kormány ázsiai gazdasági migránsok betelepítésével kívánja kielégíteni a multinacionális cégek munkaerőigényét.

Azt ígérte, bérlakásfejlesztési programot hirdetnének és a magyar falvakban található 220 ezer üres épület felhasználásával enyhítenék a lakhatási válságot. Emellett átfogó falu- és vidékrehabilitációs programot indítanának, és földreformot hajtanának létre, hogy „ne az oligarchák, hanem a fiatal gazdák juthassanak kedvező konstrukcióban termőföldhöz„ – sorolta.

Magyar Péter hangsúlyozta, kiemelten kívánják támogatni a nagyobb hozzáadott értékkel bíró zöldség- és gyümölcstermesztést, az állattenyésztést és a nagy múltú magyar kertészeti ágazatot, valamint a méhészetet. Támogatnák továbbá a beszerzési és értékesítési szövetkezetek létrehozását, és kiemelt figyelmet fordítanának az élelmiszeripar feltámasztására.

Mindemellett fejlesztenék a kis települések infrastruktúráját és szolgáltató központokat hoznának létre, bevezetnék a megyeszékhelyekre az esti buszjáratokat, hogy a kistelepülések visszanyerjék a vonzerejüket, visszaadnák az önkormányzatok hatásköreit és az ahhoz tartozó forrásokat, valamint „leállítják az Orbán-kormány esztelen központosítását” – olvasható a közleményben.

Forrás: mti.hu

Aranyérmet nyert a magyar férfi párbajtőrcsapat a vancouveri világkupán

0

Legyőzhetetlenek! Ismét győzni tudott a magyar párbajtőrcsapat. A magyarok – Andrásfi Tibor, Koch Máté, Kovács Gergely, Osman-Touson Maruán összeállításban – a lengyeleket 42-33-ra, az ukránokat 35-34-re, a franciákat 39-35-re legyőzve jutottak be a döntőbe, ahol 45-31-re verték a japánokat – a hazai szövetség honlapjának tudósítása szerint.

A párizsi olimpia és a berni világkupa után harmadszor nyertek a magyarok, három különböző összeállításban úgy, hogy az elődöntőben mindannyiszor a franciákat, a fináléban pedig a japánokat múlták felül.

A nyári játékokon Siklósi Gergely, Koch Máté, Andrásfi Tibor és Nagy Dávid szerepelt, két hete, a svájci viadalon a Párizsban egyéniben negyedikként végző Andrásfi és a 2023-ban világbajnok Koch mellett Kovács Gergely és Keszthelyi Zsombor vívott, ezúttal pedig a betegsége miatt kimaradó Keszthelyi helyére Osman-Touson Maruán került.

A Dékány Kinga, Kálmán Gyöngyvér, Muhari Eszter, Salamon Réka összeállítású női párbajtőr-válogatott ugyancsak a kanadai nagyvárosban hetedik lett. A magyarok a nyolcaddöntőben 39-38-ra győzték le a svájciakat, a negyeddöntőben 43-40-re kikaptak a későbbi aranyérmes dél-koreaiaktól, azután 45-40-es vereséget szenvedtek a németektől, végül 45-40-re verték az olaszokat.

Forrás: mti.hu

Ma még marad az enyhe idő

Hétfőn hajnalban erősen fátyolfelhős időnk lesz, kis területen köd és párafolt is kialakulhat. A minimumok hajnalban fagypont közelében alakulhatnak. A déli-délkeleti szél mérsékelt lesz, de időnként megélénkülhet. Délelőtt folytatódik a fátyolfelhős idő.

Délután erőteljes melegedés kezdődik, a hőmérséklet maximuma 12 és 14 fok között alakulhat. A délkeleti szél mérsékelt lesz, de egy-egy élénk lökés előfordulhat. Az égbolt közepesen fátyolfelhős lesz. sok napsütés várható. Estére kiderül az ég, a délkelezi szél mérsékelt lesz. A minimumok 5 fok közelében alakulhatnak. Front ugyan nem várható, de melegfront jellegű tünetekre kell számítani.

Forrás: MeteoMecsek

Nagy csatában nyert, és az EBEL élére ugrott ismét a Fehérvár

0

A Hydro Fehérvár AV19 a szlovén Anze Kuralt mesterhármasának is köszönhetően 5-4-re legyőzte a vendég Graz 99ers csapatát az osztrák jégkorongliga vasárnapi fordulójában, és ezzel visszavette a vezetést a tabellán.

Komoly iramban kezdtek a vendégek, és a mezőnyfölényük a 16. percben érett góllá. Chris Brown a szünet után egyenlített, azonban kevesebb mint egy percre rá újra a Graznál volt az előny.

A meccs derekán Anze Kuralt 2-2-re módosította az állást. A harmadik játékrész felénél újból, immár harmadszor az osztrák alakulat vezetett, ám Josh Atkinson és Kuralt gondoskodott a fordításról, a győzelmet pedig a mesterhármast jegyző szlovén csatár biztosította be üres kapus góllal.

A sikerrel visszavette a tabella első helyét a Volán, amely két ponttal vezet az egy mérkőzéssel kevesebbet játszott Bolzano előtt.

A jövő hét közepén ismét csapadék érkezik

A jövő hét elején napos és tartósan párás, ködös területek is előfordulhatnak, majd szerdától beborul az ég és ismét többfelé várható eső, zápor. A hét végén felhős időre kell számítani, helyenként vegyes halmazállapotú csapadékkal – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn a köd, a rétegfelhőzet csak lassan zsugorodik, egyes helyeken akár tartósabban is megmaradhat, másutt általában fátyolfelhős, napos időre lehet számítani. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, ónos szitálás előfordulhat. A délies szelet főként a Dunántúlon kísérhetik élénk, néhol erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 14 fok között valószínű, de a tartósan borult tájakon akár fagypont közelében is maradhat.

Kedden az ország nagyobb részén már erősen felhős vagy borult, párás idő valószínű, csak kevés helyen süthet ki hosszabb időre a nap. Helyenként eső, zápor is előfordulhat. A szél főként a déli és nyugati tájakon megélénkül, néhol meg is erősödik. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 4 fok között várható, de a kevésbé felhős, havas északkeleti tájakon ennél hidegebb, míg a szelesebb délnyugati vidékeken ennél enyhébb is lehet az idő. A maximum az északi, északkeleti harmadban 0 és plusz 6, másutt 7 és 14 fok között valószínű.

Szerdán nagyobbrészt erősen felhős vagy borult időre lehet számítani, főleg a Dunántúlon már több helyen is előfordulhat eső, záporeső. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A minimum döntően mínusz 2 és plusz 4 fok között alakul, de északkeleten ennél alacsonyabb, míg délnyugaton néhol magasabb is lehet. A csúcsérték 2 és 10 fok között várható.

Csütörtökön jobbára erősen felhős vagy borult, párás idő várható többfelé esővel, záporral. Időnként megélénkül a déli, délkeleti, majd a nyugatira, északnyugatira forduló szél. Hajnalra mínusz 1 és plusz 5 fok közé hűl le a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 5 és 12 fok között alakul, de északkeleten ennél több fokkal hidegebb is lehet.

Pénteken szakadozottá válik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időszakokra kisüthet a nap. Elszórtan számítani lehet kisebb csapadékra, jellemzően esőre. Nagyobb területen megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északnyugati szél. A hajnali mínusz 1 fokról délutánra 3 és 10 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szombaton közepesen vagy erősen felhős égre kell számítani, helyenként kis mennyiségű, vegyes halmazállapotú csapadékkal. Több helyen kísérhetik élénk lökések az északias irányú szelet. Hajnalban mínusz 3 és plusz 4, délután 2-8 fokra lehet számítani.

Vasárnap közepesen vagy erősen felhős időre van kilátás, helyenként kisebb, vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat. Időnként megélénkül az északkeleti, keleti szél. A minimum mínusz 3 és plusz 4, míg a maximum 2 és 8 fok között valószínű.

Tóth László maradt az Európai Cselgáncs Szövetség elnöke

0

Tóth Lászlót közfelkiáltással újra elnöknek választották az Európai Cselgáncs Szövetség (EJU) budapesti kongresszusán.

A judoinfo.hu beszámolója szerint a hazai szövetség elnöke 2022 júniusa óta vezeti az EJU-t, új megbízatása pedig 2028 decemberéig tart.

„A 2022-es évben pozitív forradalmat indítottunk el, ebben a szellemben szeretnénk folytatni. Sokat értünk el az idei esztendőben, és nagy terveink vannak a következő évekre, szeretnénk tovább fejlődni” – idézte a judoinfo.hu az újraválasztott sportvezetőt.

„Az EJU a Nemzetközi Judo Szövetség fő motorja. Ahogy Tóth László használta a forradalom kifejezést, minden változás után stabilitásra van szükség. Különösen ezekben a kihívásokkal teli időkben nyugalomra és egységre van szükségünk ahhoz, hogy sikeresek tudjunk maradni” – nyilatkozta Marius L. Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) elnöke.

Borítókép forrása: judoinfo.hu

4 nap alatt összegyűjtötte a további működéshez szükséges összeget a Mosolymanó Egyesület

0

Sikerült összeszedni azt a bő 1.000.000 forintot, amelyet a Mosolymanó Egyesület egy téves utalást követően felhasznált, majd visszakövetelték tőlük. Erről az egyesület a közösségi oldalán írt közleményt.

A közleményből kiderül, hogy 4 nap leforgása alatt összesen 41 ember küldött valamilyen utalást, köztük olyanok, akik amúgy is szokták támogatni a szervezetet, de most kicsit többet adtak, de olyanok is, akik első adományozók. A támogatók között volt ügyvéd, nyugdíjas, egy másik civil szervezet vezetője, egy pécsi egyesület, egy kft., és egy sportszervezet vezetője is. Az utalások többsége adomány volt, de egy társszervezet 290.000 forint kölcsönt is biztosított.

Noha a fő probléma megszűnt, az Egyesületnek még rengeteg feladata lesz, főleg az ünnepi ajándékozások idején, ezért továbbra is örülnek minden segítségnek. Hogy hol lehet segíteni a munkájukat, arról korábbi cikkünkben írtunk.

Russell nyert, Verstappen világbajnok Las Vegasban

0

A tegnapi időmérő után Russell rajtolhatott az élről az 50 körös versenyen. Mögötte Sainz-Gasly-Leclerc sorrendben várták a zöld lámpákat a versenyzők, utánuk pedig a 2 világbajnoki aspiráns, Verstappen és Norris rajtolhatott.

A rajtot követően Leclerc került a második helyre és az első pár körben úgy tűnt, hogy csak idő kérdése, mikor előzi meg Russellt. Azonbban a Ferrarikon a kereken néhány kört követően elkezdtek szemcsésedni. A két Vb-aspiiráns viszont egészen más versenyt futott. Verstappen hamar túllépett Gaslyn és a Ferrarikat vette üldözőbe, Norris azonban szenvedett a közepes keverékeken és csak tartani tudta a pozícióját. Az első boxkiállások mindenkinél kb. egyidőben történtek, kivéve Hamiltonnál, aki egy hosszabb etuppal ledolgozta a rossz rajtpozícióból származó hátrányát és utolérte a 2-5. helyezettet. Ekkor Russell-Verstappen-Sainz-Leclerc-Norris-Hamilton volt a sorrend.

Hamilton gyorsan megelőzte Norrist, majd a Ferrarikat vette üldözőbe, az egyenesre beállított vörös autókat azonban nem tudtam megelőzni. Emiatt a Mercedes ismét taktikát váltott, és elsőként hívta ki Hamiltont második kerékcserére, ahol a friss gumikon átugrotta mindkét piros autót.

A második kerékcserék után Russell-Verstappen-Hamilton-Sainz-Leclerc és és Norris volt a sorrend, ám a Mercedes-szel Hamilton gyorsan befogta Verstappent, aki – a vb-címet szem előtt tartva – nem is nagyon védekezett. Az utolsó 10 körre a két Ferrari is utolérte a hollandot, aki azonban fixen világbajnok, ha Norrist maga mögött tartja (aki ekkor már 13 másodpercre volt tőle). A 41. körben Sainz megelőzte Verstappent, aki ezután sokáig a spanyol DRS-zónájában maradva védekezett, ám a 47. körben Leclerc is elment mellette.

Eredmény:

A futamot végül Russell nyerte, ami egy nagyon érdekes rekordot is jelent: ebben a szezonban 7 versenyző is tudott legalább 2 futamot nyerni (Verstappen, Leclerc, Sainz, Norris, Piastri, Hamilton, Russell). Mögötte a 10. helyről felzárkózó csapattársa, Lewis Hamilton végzett, majd a Ferraritól búcsúzó Carlos Sainz következett. Mögötte csapattársa, Charles Leclerc végzett, majd Max Verstappen, aki így megszerezte negyedik bajnoki címét!

A Száguldó Cirkusz jövő héten Katarban folytatódik, ahol még nagyon nagy küzdelem folyik a konstruktőri bajnoki címért a Ferrari és a McLaren között.