Kezdőlap Blog Oldal 525

Néhány napos enyhülés vár ránk

Vasárnap hajnalban gyengén felhős időnk lesz, megélénkül a délnyugati szél. A hajnali minimumok -1 és +3 fok között alakulhatnak. Délelőtt az élénk délnyugati szél enyhe levegőt szállít a térségünkbe. Felhőátvonulásokra kell készülnünk, a délnyugati szél pedig élénk lesz.

Délután kiderül az ég, csupán néhány felhő lehet az égen. A hőmérséklet maximuma 9 és 11 fok között alakulhat. A délnyugati szél kezdetben élénk lesz, majd veszít erejéből! Éjjel derült időnk lesz, de a beérkező enyhe levegőnek köszönhetően átmenetileg búcsút inthetünk a fagyoktól, a minimumok 5 fok közelében alakulhatnak.

Forrás: MeteoMecsek

Karácsony előtt a rockzene lesz a főszerepben Pécsett

0

December utolsó hétvégéjén belecsapnak a húrokba a Zsolnay-negyedben: érkezik a Pirockgránit Fesztivál az E78-ba.

A Pécsma előzetese alapján a December 20-án 19 órától a Firebeard indítja a fesztivált, akik hozzák a hard&heavy alkímiát kíméletlen R’n’R hozzáállással. Aztán jön a The Trousers. A csapat zenéje a klasszikus, nyers rock and roll (The Rolling Stones, Iggy & The Stooges, AC/DC) és a modernebb, dalközpontú garázsrock (például The Hellacopters) sajátos keveréke. A pécsi Rumproof folk-„kalóz”-metál vonalon mozog, míg az este zárásaként farkasüvöltés várható: a ’90-es évek óta népszerű Akela zárja a napot.

December 21-én 19 órától a Chili Pappas nevű Red Hot Chili Peppers tribute banda hozza el a legütősebb RHCP dalokat. A legnépszerűbb magyar metál zenékkel jön a Siberia, majd a Lowland fesztivál Next Metal Generations második helyezését elhozó Incarnate csap a húrokba. A fesztivált a Moby Dick zárja, akik az 1988-89-es években váltak országosan ismertté és a hazai színtéren első számú thrash metal zenekarrá. 2015-ben a szakmai szavazáson a legnagyobb hatású magyar metál albumok listájára felkerült a Moby Dick első három albuma, közülük az 1990-es Ugass kutya! nagylemez pedig a lista élén végzett.

„Nem lehet megengedni, hogy a magyarokról mások döntsenek”

Erdélyben minden választás fontos, sőt sorsdöntő, és nem lehet megengedni, hogy a magyarokról mások döntsenek – jelentette ki Sepsiszentgyörgy polgármestere

Antal Árpád azt mondta, a szavazáson nem szabad spekulálni, hiszen a román politikusok nem tudják megoldani a magyarok problémáit, azokat csak a magyarok képesek kezelni. „Mi csak magunkra, Kelemen Hunorra és az RMDSZ-re számíthatunk” – fogalmazott.

A román ellenzék közigazgatási reformtervezetéről azt mondta, az a feje tetejére állítaná a magyar közösségek életét Erdélyben.

A javasolt átszervezés nyolc gigamegyét hozna létre, román megyékkel olvasztva össze a székely megyéket, a 20 ezresnél kisebb városokat lefokozná, a 3000 lakosúnál kisebb községeket pedig megszüntetné.

Antal Árpád szerint a 20 ezer fő alatti városok megszűnése körülbelül kétmillió embert, köztük több mint 155 ezer magyart érint, s azt is jelentené, hogy fontos közintézmények zárnának be, mint például a kórház vagy a bíróság.

A polgármester veszélyesnek nevezte a megyék felszámolását és átalakítását „megamegyékké„, mert ez azzal járna, hogy Székelyföld, s az ott jelenleg meglévő három megye lakossága olyan közigazgatási területbe kerülne, ahol az eddigi 85 százalék helyett csak kevesebb mint 35 százalék lenne a magyarok aránya.

Ez szerinte egy olyan vörösvonal, amelynek átlépését senkinek sem engedhetik meg.

Fülöp Attila: A gyermekvédelem nem politikai show

A gyermeknevelés és a gyermekvédelem nem politikai show-műsor – írta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán közzétett, Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének, európai parlamenti képviselőjének „a gyermekek védelmében” küldött levelében.

Fülöp Attila elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Tisza Párt elnöke embertelen körülményeket emleget abban a meglátogatott miskolci intézményben, amely takarított, rendezett.

Az államtitkár azt írta: látszik, hogy Magyar Péter nem a gyermekvédelemben szocializálódott, „mert a mi nevelt gyermekeink kulturáltak, megbecsülik egymást, tiszteletben tartják közösségüket”.

Fülöp Attila szerint az ellenzéki politikus nincs tisztában a meglátogatott intézmény funkciójával, működési rendszerével. Szökéseket emleget, miközben a befogadóotthon nyitott intézmény, nem rácsokkal zárt, őrzött létesítmény. Az intézményből kábítószer-kereskedelem vagy prostitúcióra kényszerítés miatt az elmúlt években senkit nem állítottak elő. Magyar Péter állításai sértik az ott hivatásukat áldozatosan gyakorló munkatársait – hangsúlyozta.

A levélben az olvasható, hogy az egészségügyi, az oktatási és a szociális intézményrendszer működtetése tagállami hatáskör. Ebből következően az ezekben az intézményekben tett látogatások Magyar Péternek az Európai Parlamentben végzett munkáját nem segítik, ezért további „képviselői látogatására” a jövőben nem tartanak igényt, és nem biztosítanak rá lehetőséget – közölte.

Közölte, Magyar Péter nyilatkozataiból egyértelmű, hogy segíteni nem akar. Az államtitkár azt követelte, hogy az ellenzéki politikus ne is ártson.

„Elvárjuk, hogy az intézményben megsértett munkatársaimtól kérjen nyilvánosan bocsánatot alpári viselkedése miatt” – írta Fülöp Attila, aki hangsúlyozta, számukra ismeretlen a Magyar Péter által „képviselt agresszió, közönségesség, alpári stílus”.

Győzelemmel zárta az évet a PMFC

A PMFC az idei utolsó mérkőzésén egy elhalasztott mérkőzés pótlásaként a Szekszárd csapatát fogadta.

Határozottan fellépve kezdte a Pécs a találkozót, melynek a 12. percében Rabatin szögletét követően a második hullámban berobbanó Fejős kapáslövése szállt a vendégkapu fölé. A 19. percben Németh adta be a labdát balról, az ötösön érkező Hegedűs elől azonban Füredi menteni tudott. A 20. percben aztán Bachesz és Arena küzdött meg egymással, a pécsi védő pedig már csak szabálytalanul tudta szerelni a vendégek házi gólkirályát, amiért Fehérvári játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyest maga a sértett végezte el, labdájával azonban a felső kapufa bal felét találta telibe.

A 27. percben azonban már a hazai csapat örülhetett. Egy 21 méterről megítélt szabadrúgást Hegedűs tekerte kapura, labdája pedig a sorfal felett elszállva a szekszárdiak hálójának bal felsőjébe csapódott. 1-0. Szélsőnk ezzel már szezonbeli 5. gólját jegyezte, legutóbb a Dunaföldvár ellen talált be, akkor ráadásul kétszer is eredményes tudott lenni. Az első játékrész utolsó pillanataiban még Daru előtt adódott gólszerzési lehetőség, ami végül nem ment be, ám így 1-0-ás hazai előnnyel vonulhattak a csapatok szünetre.

A térfélcserét követően az első 15 percben sárga-feketék veszélyeztettek, Varasdinak többször hárítania kellett. A 60. perctől kezdődően azonban megint a pécsi csapat vette át a kezdeményezést és játszott veszélyesebben. A 75. percben aztán sikerült növelni előnyt, Bukovics vezette a labdát a félpályától a tizenhatosig, majd kitette a játékszert a balról érkező Némethnek, aki védőjét megelőzve éles szögből a kapu közepébe talált. Újabb gól már nem esett, így NB III-as labdarúgócsapatunk sorozatban ötödik győzelemével, egyúttal tízmeccses veretlenségi szériával zárta az évet.

Börtönbüntetés kommentekért? Nézzünk kicsit utána!

A héten jelent meg a sajtóban az a büntető törvényi tényállás-javaslat, ami alapján akár végrehajtandó szabadságvesztés büntetéssel is járhat egy olyan kommentért. Feltéve, ha az egy beazonosítható személy halálát kívánja, vagy erre irányuló szándékot kifejez. Nagyon ambivalens módon állok ehhez a tényálláshoz. Miközben a cél, amit a törvény megfogalmaz, nagyon is helyénvaló, mégis azt érzem, hogy ez a megoldás nem visz közelebb a célhoz. A következőkben megpróbálom kifejteni, hogy miért.

Arányos ez?

Hogy megfelelő kontextusba helyezzük a kérdést, nézzük meg rögtön a törvényi tényállást!

„Aki nagy nyilvánosság előtt elektronikus hírközlő hálózat útján olyan kifejezést, ábrázolást vagy kép- és hangfelvételt használ vagy tesz közzé, amely beazonosítható személlyel vagy személyekkel szembeni erőszakos

a) halált okozó, vagy

b) különös kegyetlenséggel elkövetett büntetendő

cselekményre irányuló szándékot vagy kívánságot fejez ki, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Mindenekelőtt valamit fontos letisztázni! Bár az elméleti lehetőség adott, a maximum egyévi szabadságvesztéssel büntetendő cselekményeknél végrehajtandó szabadságvesztést gyakorlatilag sosem szabnak ki. Ezeket rendre megússzák figyelmeztetéssel, esetleg pénzbüntetéssel. Ugyanez igaz a legfeljebb 2 évvel büntetendő deliktumokra. Sőt, még a maximum 3 éves bűncselekmény is az a kategória, hogyha az illető büntetlen előéletű, és nincs valami extrém nagy súlyosító körülmény, akkor letöltendő szabadságvesztést aligha fog kapni. Igazából az 1-5 évig büntetendő cselekmények azok, ahol az elkövető már tényleg kezdhet aggódni. Mert ha ilyenkor nincsenek túlsúlyba az enyhítő körülmények, akkor ott már jó eséllyel élvezni fogja valamelyik büntetés-végrehajtási intézet vendégszeretetét. De ettől most nagyon távol vagyunk.

Ennek ellenére felmerül bennem, hogy indokolt-e a büntetőjog eszközeivel fellépni ez ellen, és különösen igaz ez a kívánság kifejezésére. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy egy „dögölj meg” kifejezésre, vagy ha egy politikusra írják, hogy „remélem, egyszer még lógni fogsz”, már elindulhat egy büntetőeljárás. Nem helyeslem ezt a fajta kommunikációt, de ennek ellenére is túlzónak tartom ezt a szabályozást.

A szándék-kifejezés már egy picit más téma, mert az valóban alkalmas arra, hogy – a trágárságon kívül – valakiben félelmet is keltsen. Itt már helyénvalónak tartom a szabályozást, ugyanakkor csak abban az esetben, ha a cselekmény valóban alkalmas félelem-keltésre. Speciális példa, de például szerepjátékos vagy gyűjtögető kártyajátékos fórumokon gyakran hangzik el, hogy „legközelebb kinyírlak”, vagy még ennél durvább kifejezések is, amit azonban soha nem az érintett személynek szólnak, hanem a játék-karakterének vagy éppen a paklijának. Egy külső szemlélő aspektusából akár ez is lehet félelmetes, miközben a hozzáértők egy pillanatig nem tekintik annak. Szóval azért ezzel is vigyázni kell.

Nagy látencia és „szerencse-faktor”

A másik problémám, hogy ez tipikusan az a bűncselekmény lesz, amit az elkövetők több mint 90%-a meg fog úszni, egész egyszerűen azért, mert hivatalból senki sem vizsgálja a komment-falakat, az adminisztrátorok meg – jobb esetben – csak simán törölnek valamit, nem szórakoznak a feljelentésekkel. Tehát tulajdonképpen a büntetőjogi felelősségre vonás azon fog múlni, hogy az admin – vagy a sértett – túlbuzgó-e vagy nem. Ennél azért a következetesebb szabályozást szeretem.

Arról nem beszélve, hogy ezt akár célzatosan is meg lehet tenni. Mondjuk adott egy egyoldalú politikai platform adminja, ahol egy jobb- és egy baloldalú érzelmű ember elkezd veszekedni és az egész életveszélyes fenyegetésekbe torkollik. Az admin simán megteheti, hogy ugyan mind a két ember kommentjeit törli, ám feljelentést már csak a saját oldalával ellentétes kommentelővel szemben tesz. Meglátásom szerint ez sem szerencsés.

Beazonosítás és kamuprofilok

Számomra nagyon nagy kérdőjel a tényállás kapcsán, hogy mikortól válik valaki beazonosíthatóvá? Amilyen egyértelműnek tűnik ez, annyira nem az a valóságban sokszor. Egy ismert személy esetén nyilván az, de honnan tudjuk, hogy egy ember, akivel leállunk vitázni, valós profilját mutatja nekünk, vagy egy kamuprofil? Persze vannak körülmények, amikből lehet sejteni (pl. ismerősök száma, aktivitás), de ez sem biztos. Nekem pl. van olyan ismerősöm, aki nem saját nevén van fenn a Fb-on, de amúgy aktív ott, bejelölte az ismerőseit, és azért az ismerőseiből szerintem rá lehet jönni, hogy ki is ő valójában. Na, ő például beazonosítható? Jó kérdés…

És ha már kamuprofilok: az a gyanúm, hogy ez az egész tényállás csak azt a célt fogja elérni, hogy olyan emberek is a kamuprofil mellett döntenek, akik eddig nevüket és arcukat adták a véleményükhöz. Mert legyünk őszinték: az amúgy is túlterhelt rendőrök nem fognak minden követ megmozgatni az ilyen esetek felderítéséért. Ha nincs az elkövetőnek valós neve az adott felületen, akkor esetleg beszerzik a szolgáltatótól az e-mail címét. De akkor is még jöhet sok esetben a védekezés, hogy a számítógép nincs jelszóval véve, bárki megnyithatja a FB-t, hárman lakunk a házban, és máris bizonyíték hiányos az ügy, mert beazonosíthatatlan az elkövető. És ezzel le is zárult a történet.

Konklúzió

Összességében tartom magam ahhoz, amit korábban írtam: a célt, ami miatt ez a törvény született, tudom támogatni, de ezt a pontot mégsem tartott indokoltnak. Egyrészt, mert a hatásfoka is megkérdőjelezhető, másrészt még mindig azt vallom, hogyha egy társadalmi problémát a büntetőjog eszközeivel akarunk megoldani, akkor rossz úton járunk. Ez meg tipikusan ez az eset. Szükség lenne egy szemléletváltásra, ami elfeledteti az emberekkel azt, hogy az Interneten bármit lehet tenni következmények nélkül, és eljutni oda, hogy a virtuális világban az embereket éppen annyira tisztelni kell, mint máshol. De erre nem ez a megoldás.

Abd El Rahim Ali kihívta Gyurcsány Ferencet a DK elnöki székéért

Amikor már azt gondolnád, hogy a nyugdíjasok Tiszához pártolása után totál unalomba fullad a DK, Abd El Rahim Ali követ dob az utolsó elhagyott ágytálba: a DK józsefvárosi elnöke, a párt ifjúsági szervezetének elnökségi tagja bejelentette, hogy kihívja Gyurcsány Ferencet a Demokratikus Koalíció elnöki székéért!

A 444.hu azt írja, a férfi 10 éve párttag, a józsefvárosi szervezetet két éve vezeti. „Ez idő alatt sikerült elérnünk, hogy minden ötödik 35 év alatti párttag VIII. kerületi”, és állítólag régóta hozzá küldik a fiatalokat.

Ali szerint „az elmúlt időszak hirtelen szelei sajnos megzavarták a kapitányt és az egész vezetőséget. Zátonyra futtatták a hajónkat, teljesen tanácstalanok. Erőtlen a vezetésünk” – magyarázza, hogy miért lenne szükséges „Feri” leváltása.

A videójának az utolsó üzenete az, hogy lehet menni Ferivel a Minecraftba építgetni, vagy lehet jönni feltámasztani a baloldalt.

Borítókép forrása: roviden.hu

Pár óra alatt elfogytak a kiosztásra szánt mandulafák

0

A „Dönts velünk!” program keretében ingyenes mandulafaosztást hirdetett szombatra a Biokom NKft – írja a Pécsma.

Már reggel hosszú sor kígyózott a Pécsi Vásárcsarnok előtt, ahol 350 „Tétnyi rekord” fajtájú mandulafa várt a pécsiekre. A faosztás a közösségi költségvetési kampánynak köszönhetően valósulhatott meg, hiszen még 2023-ban az I. zónában a legtöbb szavazatot a „Belváros zöldítése: Mandulafa kampány” című javaslat kapta. A csemetéket a helyieknek ingyen biztosították, a helyszínen mindössze a pécsi lakcímkártya bemutatására volt szükség.

Az akciónak hatalmas sikere volt,

Az akciónak hatalmas sikere volt, pár óra alatt minden fa gazdára talált. A Biokom kéri, hogy aki vitt haza mandulafát, lehetőség szerint még ma ültesse el.

Borítókép forrása: Pécsma

Komlói drogterjesztőket ítéltek el

0

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult büntető ügyben a súlyosításra irányuló ügyészi fellebbezést mind a négy vádlott esetében fenntartotta – írja a Pécsaktuál.

A vádhatóság tájékoztatása szerint a már jogerősen elítélt vádlottnál futottak össze a szálak, így a jelenlegi büntetőügyben négy társa érintett. Egyikük tökmagos zacskókba, papírzsebkendőbe, alufóliába és simításos műanyag tasakba csomagolt marihuána, speed és extasy értékesítésével egészítette ki a jövedelmét. A vevőkkel közösségi alkalmazáson keresztül – elolvasás után automatikusan törlődő üzenetváltással – kommunikált, majd a lakóhelye környékén és egy iskola udvarán adta el a kiporciózott tiltott anyagot. A kábítószert a már elítélt vádlott segítségével szerezte be a másik értintett férfitől, aki csomagolta a marihuanát. Harmadik társuk szintén a már elítélt elkövetőtől kért segítséget a komlói zártkerti ingatlanban történő marihuána-ültetvény telepítéséhez.

Az elítélt vádlott elfogása sem vetett véget a kábítószer-termesztésnek, mert azt a negyedik társat bevonva folytatták, azonban a hatóság közbelépése miatt a szüretelésre már nem kerülhetett sor.

A Pécsi Törvényszék a négy vádlottat bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelemben mondta ki bűnösnek, ezért az egyik elkövetőt 2 év 6 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, társait 1 év 6 hónap és 2 év időtartamú – 4 és 5 évre próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte.

Az ítélet ellen az ügyész valamennyi vádlottal szemben súlyosításért, míg a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek.

Magyar származású politikus Trump tanácsadói között

A magyar származású Gorka Sebestényt nevezte meg terrorizmus elleni főigazgatóként és elnöki tanácsadóként Donald Trump pénteken.

Közleményében a leendő elnök hangsúlyozta, hogy Gorka Sebestény (Sebastian Gorka) visszatér a Fehér Házba nemzetbiztonsági ügyekért felelős elnöki tanácsadói pozícióba (Deputy Assistant to the President).

Donald Trump kiemelte, hogy jelöltje legális úton érkezett bevándorlóként az Egyesült Államokba, és több mint 30 éves nemzetbiztonsági tapasztalattal rendelkezik.

Gorka Sebestény részt vett Donald Trump első elnöki kampányában mint nemzetbiztonsági ügyekért felelős tanácsadó, majd az első Trump-adminisztráció idején az elnök stratégiai tanácsadójaként dolgozott a Fehér Házban.