Kezdőlap Blog Oldal 523

Segítsen beazonosítani a gyalogosgázolás áldozatát

0

A kiskőrösi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési balesetben elhunyt nő beazonosításában. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

2024. november 24-én 4 óra 30 perc körül az 5309-es számú úton ismeretlen körülmények között elütöttek egy nőt, aki a helyszínen életét vesztette.

Fotó forrása: police.hu

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság 03040/947/2024. bűnügyi számon indított nyomozást.

A kiskőrösi rendőrök kérik, hogy aki felismeri a képen látható nőt jelentkezzen a rendőrségen akár személyesen, akár telefonon hívja a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-356-os számon, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívó számon.

Forrás: police.hu

Aláírták a hároméves bérmegállapodást

0

Rendkívül ambiciózusnak értékelte a hároméves bérmegállapodást a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Perlusz László a Karmelita kolostorban tartott eseményen azt mondta, a tavalyi év „szörnyű inflációja” után idén nagyon szerény növekedés várható, és két ilyen nehéz év után tudtak abban megállapodni, hogy jövőre 7 százalékkal növelik a garantált bérminimumot és 9 százalékkal a minimálbért. Ez utóbbinál 2026-ban 13, 2027-ben pedig 14 százalékos emelést vállaltak.

A VOSZ főtitkára szerint üzleti tervként közelítve meg a bérmegállapodást nem csak a vállalkozásoknak, hanem a munkavállalóknak és a kormánynak is van házi feladata. Hiszen a munkaadóknak versenyképesebbnek és termelékenyebbnek kell lenniünk és be kell hozniuk a legkorszerűbb technológiákat, alkalmazni a mesterséges intelligenciát, valamint elmenni a digitalizáció és a robotizáció irányába. Ugyanakkor a munkavállalóknak is nyitottnak kell lenniük a képzésekre és arra, hogy befogadják ezeket az új technológiákat.

Rámutatott, a kormánynak is sok feladata van: amellett, hogy hozzájárul anyagilag a béremeléshez, olyan programok indítására is szükség van, mint például a hazai kis- és középvállalkozásoknak szánt Demján Sándor program, a finanszírozást tekintve pedig fontos a Széchenyi-kártya program folytatása. Mindezek mellett a nagy vállalatokat sem szabad elfelejteni és olyan innovatív és befogadó gazdasági környezetet kell kialakítani, amelyben ezek „a szép számok megvalósíthatóak” – fogalmazott Perlusz László.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke közölte, amennyiben a makrogazdasági környezet, a GDP vagy a bérek átlagos mértékének alakulása változik, akkor ezt a megállapodást újratárgyalják, és elvégzik a szükséges korrekciókat.

Hozzátette, a tárgyalások idén kifejezetten nehezített terepen zajlottak a mostani makrogazdasági környezet és a szomszédban zajló háborús konfliktus miatt, ami komoly hatást gyakorol mind a gazdaság helyzetére, mind a munkavállalók életkörülményeire és megélhetésére. A munkaadói és a munkavállalói szervezeteknek pedig ilyen körülmények között kellett egy több évre szóló bérmegállapodásról egyeztetniük, megállapodniuk.

Mészáros Melinda a 2016-ban 2+4 évre kötött bérmegállapodás folytatásaként tekint a mostani megállapodásra, amely szerinte javítja a gazdaság jelenlegi pozícióját, segíti az uniós és a magyarországi versenyképesség növelését, valamint a munkavállalók és családok helyzetét és megélhetésének alakulását.

A Liga elnöke úgy fogalmazott: „büszkék lehetünk” Magyarországra, valamint a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán helyet foglaló szervezetekre, mert Magyarország azon hat ország közé tartozik Európában, ahol határidőre átültették a minimálbér irányelvet.

Ebben referencia értéket is megállapítottak: 2027. január 1-re a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát szeretnék elérni a minimálbér vonatkozásában, hogy egy tisztes megélhetést tudjanak biztosítani a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkező munkavállalók számára is – ezt a mostani megállapodásban is rögzítették.

A dinamikus gazdasági növekedés és a gazdasági célok elérése érdekében szükséges a munkavállalók, elsődlegesen a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezők bérhelyzetének javítása a következő időszakban, ennek nagyon jó alapját jelenti majd a most megkötött bérmegállapodás – jelentette ki Mészáros Melinda.

A hároméves bérmegállapodást Orbán Viktor miniszterelnök mellett Perlusz László, Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke, Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-COOP) elnöke, Mészáros Melinda, Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke és Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke írta alá.

Forrás: mti.hu

Sünhotel, madáretető, denevérodú egy egyetemen? A PTE-n ez is lehetséges!

0

Madáretetőket és a hallgatók által készített egyedi grafikájú madárodúkat, valamint az ökológiai diverzitást elősegítve denevérodúkat helyeztek ki a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának (PTE MIK) parkjába, amelyet madárbarát környezetté igazítva az intézmény megkapta a Madárbarát Munkahely címet. A kar oktatói, munkatársai és hallgatói a jövőben ellenőrzik, karbantartják az odúkat, a téli időszakban pedig folyamatosan etetik a madarakat. A madárbarát munkahely kialakítása ezzel nem ért véget, tervezik, hogy a jövőben más típusú madárodúkat is kihelyeznek, hogy még több faj lehessen hasznos „ingatlanfoglaló”. Az intézmény parkjába madáritatók, valamint az ökológiai egyensúly fenntartásaként rovar- és méhhotelek, továbbá sünhotelek is kerülnek majd. – olvasható a Pécsi Tudományegyetem online magazinjában.

„A világ sok tekintetben átalakulóban van, emiatt átmeneteket tapasztalhatunk a világ jelenségeiben, többek között a klimatikus viszonyok is megváltoztak. A környezeti kihívásokra való válaszként a PTE Zöld Egyetem programjában is megjelenik az attitűdváltás, ami számos területet foglal magába. Fókuszában a fenntartható fejlődési célok elérését támogató környezeti, társadalmi és gazdasági felelősségvállalás található, ami valamilyen formában az ökológiai tudatosságot erősíti. A PTE stratégiai céljaival összhangban a fenntarthatóság szemlélete a PTE MIK működésében is tetten érhető, ezért is csatlakozott a közelmúltban karunk a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Madárbarát Kert programjának Madárbarát Munkahely alprogramjához. Ehhez több adminisztratív és gyakorlati kritériumnak kellett eleget tenni, amelyek közül a legfontosabb egy olyan madárbarát környezet kialakítása, amelyben a madarak hosszabb távon is jól érzik magukat” – fogalmaz Szűcs Krisztián, a PTE MIK minőségirányítási vezetője – maga is MME-tag –, akinek kezdeményezésére és közreműködésével vált valóra a projekt. 

A Madárbarát Munkahely kialakításához az intézmény az MME-től kapott madárodú mellett több saját készítésű madárodúval is hozzájárult. Az ipari termék- és formatervező szakos hallgatók dr. Vasváry-Nádor Norbert szakvezető irányításával alkotótáboruk keretein belül 12 db, a kar arculatához igazított odút készítettek.

„A madarak körében a legszéleskörűbben használt ún. „B” típust vettük alapul a saját odúink elkészítéséhez. A mesterséges odúk közül ez a legszélesebb körben használt, ebbe költöznek a legalkalmazkodóképesebb, a településeken is gyakori fajok – a széncinege, a házi és a mezei veréb. A „B” típusú odúnak döntött és nyitható teteje van, ami ellenőrzéskor fontos szempont. A munka során kiemelt figyelmet fordítottunk az oldalillesztések pontosságára, valamint az esztétikára. Hallgatóink a kész odúkat a kari arculathoz igazítva szürke színű kültéri felületkezeléssel látták el, ezután festették rájuk a MIK emblémát, illetve kreatív módon az odúk oldalára különböző madár-, gyík-, rovarmintákat fújtak” – összegezte a hallgatói munka fázisait Vasváry-Nádor Norbert.

A Pécsi Tudományegyetem online magazinjának teljes írását IDE kattintva olvashatják!

A balesetek és a tüzek sem kerülték el a hétvégén Baranyát

0

Az elmúlt hétvégén bőven akadt dolga a Baranya vármegyei tűzoltóegységeknek, ugyanis hat tűzeset mellett tizennyolc műszaki mentésnél kérték a segítségüket. – olvasható a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalos oldalán.

Karambollal indult a péntek

Két személyautó ütközött össze péntek reggel a Geresdlak és Himesháza közötti útszakaszon. A műszaki mentést a véméndi hivatásos tűzoltók végezték el, akik a helyszín biztosítása mellett áramtalanították a járműveket. A balesetben senki sem sérült meg. A helyszínen félpályás útlezárás volt érvényben.

Dőltek a fák Pécs térségében

A pénteki esős, szeles időjárás főként a pécsi hivatásos tűzoltóknak adott munkát, akiknek a vármegyeszékhely mellett Hosszúhetényen, Szilágy külterületén és Orfűn kellett beavatkozni. Egy vízszivattyúzás mellett hat alkalommal távolítottak el veszélyesen megdőlt vagy éppen útakadályt okozó kidőlt fákat. Személyi sérülés egyik eset kapcsán sem történt.

Farakás és ajtó is égett Pécsett

Tűzifa és faforgács gyulladt ki egy kétszintes családi ház teraszán szombat reggel Pécsett, a Szúnyog dűlőben. A tűz vélhetően egy hosszabbító elektromos zárlata következtében keletkezett, a tűz a bejárati ajtót is károsította. Az épületbe nem terjedt át, azonban az alsó szint füsttel telítődött. A lángokat a város hivatásos tűzoltói eloltották. A tűz keletkezésekor négyen tartóztak az épületben, mindannyian kijöttek. Egyikük megpróbálta eloltani a lángokat, ekkor füstöt lélegzett be, a mentősök kórházba szállították. 

Frontálisan ütköztek

Két személyautó ütközött össze a Túrony és Csarnóta közötti kanyarban szombat este. A frontális karambolnál a siklósi hivatásos tűzoltók avatkoztak be, a helyszínt biztosították, átvizsgálták és áramtalanították a kocsikat. A mentősök a helyszínen megvizsgálták az autók utasait és egy embert elláttak, kórházba nem szállítottak senkit. 

Fotó: Siklós HTP

Felborult egy autó vasárnap fél ötkor

Tetejére borult egy személyautó vasárnap kora reggel Alsószentmártonon, a Kossuth utcában. A gépjárműben csak a sofőr utazott, aki könnyebben sérült a balesetben. A villányi hivatásos tűzoltók a kocsi áramtalanítását végezték el.

Sertéstelepen csaptak fel a lángok Fűtőberendezés elektromos meghibásodása okozhatott tüzet vasárnap hajnalban egy véméndi sertéstelepen. A tűz csaknem száz négyzetméteren égett, az épület füsttel telítődött. A lángokat a mohácsi és véméndi hivatásos tűzoltók vízsugárral eloltották, majd ventilátor

Pénteken nyílik a Pécsi Adventi Kézműves- és Mesevásár

Városok és települések országszerte készülnek a 2024 évi adventi időszakra ünnepi műsorokkal, rendezvényekkel. Mitől lesz különleges a pécsi adventi vásár?

Többek között attól, hogy óriási érdeklődés közepette rekord létszámú, közel 2900 gyermek jelentkezett a pécsi Adventi Fényfestő Gyerekrajz-pályázatra.

Tették ezt azért is, mert a legjobbak a pécsi Dzsámira vetítve fognak fényfestett alkotásként mosolyt és meghittséget hozni az adventi vásárba érkezők szívébe.

November 29-én nyitja meg kapuit a XIII. Adventi Kézműves és Mesevásár a pécsi Széchenyi téren, ami egészen december 23-ig várja az érdeklődőket.

A részletes programokról a www.pecsiadvent.hu oldalon tájékozódhatnak!

Az Adventi Fényfestő Gyerekrajz-pályázatra érkezett alkotások hétvégenként öltöztetik majd szívet és lelket melengető fényköntösbe a pécsi Dzsámit. Amikor nem gyerekrajzok díszítik az épületet, akkor a Zsolnay Fényfesztiválról jól ismert Laluz alkotói csapat animációs adventi fényfestése gyönyörködteti a közönséget. 

Ebben az évben ráadásul egy nemzetközi együttműködés is színesíti az eseményt. Pécs és Eszék immáron több, mint 50 éves testvérvárosi kapcsolatát erősítve, idén első alkalommal Eszéken is meghirdetik a pályázatot, így a gyermekek is bekapcsolódhatnak a kapcsolatépítésbe, a közös európai értékek ápolásába.

A gyermekrajzok bemutatásának időpontjai a Dzsámin:  

  • november 29. és december 1. – 16:30 – 19:00 (döntősök)
  • december 6 – 8. – 16:30 – 19:00 (döntősök)
  • december 13 – 15. – 16:30 – 19:00 (döntősök)
  • Nyertes alkotások bemutatása: december 21. 18.00–18.30
  • Az összes gyerekrajz – tehát nem csak a döntőbe jutottak, hanem minden, a nevezési kiírásnak és a versenyfeltételeknek megfelelő gyerekrajz – kivetítése: 2024. december 22. 16.30 – 19.00. 

A közönségszavazás december 6-án indul és 10 napon keresztül zajlik a gyerekrajzpalyazat.hu oldalon.

További részletek: https://www.adventpecs.hu/rajzpalyazat/rajzpalyazat

Kocsis Csillag hosszútávon is ifjúsági világbajnok

0

A technikai versenyszámban aratott szombati győzelmét követően vasárnap hosszútávon sem talált legyőzőre az ifjúságiak között Kocsis Csillag a floridai Sarasotában rendezett SUP-világbajnokságon.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) honlapján olvasható beszámoló szerint a Balatonfüredi Yacht Club versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a 11,5 kilométeres viadalon, amelyet 1:14:00.09 óra alatt teljesített.

„Magyarországon nagy jelentőséget tulajdonítunk a hármas számnak, így felemelő érzés, hogy idén három aranyérmet is szerezhettem. Stresszes verseny volt, mivel a lányok igen nagy nyomást helyeztek rám, különösen a célra fordulva. Nagyon örülök, hogy az egész éves kemény munka megtérült” – mondta Kocsis Csillag, aki a szegedi Európa-bajnokságon szintén diadalmaskodott hosszútávon.

A zárónapon még egy magyar érem volt, az 50 év felettiek versenyében Szabó Gábor harmadikként ért célba.

Tóth Dávid ezzel a versennyel búcsúzott vezetőedzői feladataitól, pénteken ugyanis megválasztották a felnőtt kajak szövetségi kapitányi posztra.

„Jó volt bepillantást nyerni ebbe a szakágba, és megismerni a SUP kiemelkedő versenyzőit, részt venni nemzetközi versenyeken. Úgy vélem, hogy bővítette a rálátásomat erre a szakágra, és sokat profitáltam, tanultam belőle” – emelte ki Tóth Dávid.

Forrás: mti.hu

A különleges gazdasági övezet bevételeinek 40 százalékát kapja a paksi önkormányzat

0

A paksi különleges gazdasági övezetből származó adóbevételek 40 százalékát kapja Paks önkormányzata a Tolna Vármegyei Közgyűlés hétfőn elfogadott határozata szerint.

A testület úgy döntött, hogy a Tolna vármegyei települések számára elérhető településfejlesztési és működési alapot a források 55, Paks elkülönített fejlesztési és működési alapját 40, a vármegyei önkormányzati beruházási alapot ezen adóbevételek 5 százaléka illeti meg.

A közgyűlés további két rendeletet alkotott a különleges gazdasági övezet helyi adóiról, illetve az abból nyújtandó támogatásokról. Eszerint a vármegyei önkormányzat a különleges gazdasági övezetben iparűzési, telek- és építményadót vezet be. A bevételekből származó forrásra a beruházással közvetlenebbül érintett Tolna vármegyei települések önkormányzatai, intézmények, civil szervezetek, egyházi jogi személyek pályázhatnak, a paksi önkormányzat egyedi támogatási kérelmet nyújthat be. A támogatásról a közgyűlés Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Bizottsága dönt.

A kormány a július 31-én megjelent rendelettel különleges gazdasági övezetté nyilvánította a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartására irányuló beruházásra szolgáló ingatlanokat. A rendelet szerint az övezet helyi adójából származó bevétel 62,5 százalékát Tolna, 37,5 százalékát Bács-Kiskun vármegye önkormányzata a beruházással közvetlenebbül érintett települések fejlesztéseire, a területen működő szervezetek és települések működésének támogatására használhatja fel.

Orbán Attila (Fidesz-KDNP), a közgyűlés elnöke november 20-án sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az idén Tolna vármegye bevétele 1,6 milliárd forint körül lesz, ebből Paks mintegy 600 millió forintra számíthat.

Forrás: mti.hu

Ritka, és nagyon drága madarat fotóztak a Mecsekben

Egy igazi nagy, uráli bagoly jelent meg a Mecsek rejteket adó fái között.

A Baranyában a napokban megjelent madár, a hazánkban eddig csak az Északi-Középhegységben költő uráli bagoly (Strix uralensis) nem csak szépséges, de Magyarországon ritka is, ráadásul hazánkban egy fokozottan védett faj, ehhez fogható a természetvédelmi értéke is, ami: 100.000 azaz Száz-ezer forint.

A Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzetben monitoring céllal üzemeltetett madáritatón ritka faj jelent meg. – olvasható a Duna-Dráva Nemzeti Park hivatalos Facebook-oldalán.

A mecseki fák között elhelyezett kameracsapda egy uráli baglyot fényképezett az elmúlt napokban.

Ez a nagytermetű bagoly hazánkban csak az Északi-Középhegységben költ bizonyítottan, ott is meglehetősen kis számban. A Dél-Dunántúlon ritkán bukkannak fel kóborló egyedei, főként a téli időszakban. A Mecsek belső területeiről ez idáig nem volt előfordulási adata. – olvasható a Duna-Dráva Nemzeti Park közösségi oldalán Völgyi Sándor természetvédelmi őr által közzétett bejegyzésében.

A kirándulóknak jó tudni, hogy az uráli bagoly (Strix uralensis) Magyarországon egy fokozottan védett faj, ehhez fogható a természetvédelmi értéke is, ami: 100.000 azaz Száz-ezer forint.

Fotó: Facebook/Duna-Dráva Nemzeti Park/Völgyi Sándor természetvédelmi őr

Nemzetközi birkózóversenyt nyert László Koppány Dél-Koreában

0

Nagyot ment, és nagyon jól szerepelt a mindössze 18 esztendős László Koppány Simon Dél-Koreában, és 4 győzelemmel megnyerte a kötöttfogású 130 kilogrammosok versenyét a Korea Openen – tudható meg az örömteli hír a Magyar Birkózó Szövetség hivatalos Facebook-oldaláról.

A Magyar Birkózó Szövetség beszámolója szól arról, hogy a még utánpótláskorú László Koppány rangos nemzetközi birkózóversenyt nyert a kötöttfogásúak 130 kilogrammos súlycsoportjában a dél-koreai Szangdzsu városában.

A hazai szövetség beszámolója szerint az U23-as Európa-bajnoki ezüst-, és világbajnoki bronzérmes versenyző előbb két hazai versenyzőt, majd egy japánt győzött le, majd a döntőben a kirgizek Ázsia-bajnoki bronzérmesét és U23-as Ázsia-bajnokát, Erlan Manatbekovot múlta felül a pénzdíjas viadalon.

A kiváló eredményről szóló híradásban arról is beszámoltak, hogy a győztesek 700 dollárt kaptak aranyérmük mellé. A Ferencváros sportolója szeptemberben mutatkozott be a felnőttek között, és 18 évesen, többek között az Eb-bronzérmes Vitek Dáriuszt is legyőzve nyerte meg az országos bajnokságot.

Forrás: mti.hu

Hiába küzdöttek a mentős életéért, nem tudták megmenteni

0
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Morvai Imre. Fiatalon, mindössze 54 éves korában hunyt el Morvai Imre, az Országos Mentőszolgálat debreceni mentésvezetője. jelentette be a megrendítő gyászhírt az Országos Mentőszolgálat. A mentésirányító ügyeletből tért haza az otthonába, majd rosszul lett. A kollégái azonnal a segítségére siettek, de hiába küzdöttek kétségbeesetten a munkatársuk életéért, azt már nem tudták megmenteni. 

„Megrendülve, fájó szívvel értesültünk róla, hogy Morvai Imre, kiváló mentésvezető bajtársunk tragikus hirtelenséggel, november 21-én éjszaka, életének 54. évében elhunyt.

Morvai bajtárs mentésvezetői szolgálatából hazaérve lett rosszul, így hozzátartozói rögtön mentőt hívtak. Bajtársai kitartóan küzdöttek érte, de életét hosszas próbálkozás ellenére sem sikerült megmenteni.” – olvasható az Országos Mentőszolgálat a hivatalos Facebook-oldalán.

„Imre 1996. április elsején csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint mentőápoló, majd hosszú évek alatt kitartó munkájával, rengeteg tanulással és tapasztalatszerzéssel vált kiváló mentésvezetővé. Munkáját mindig precízen végezte, felkészültségéhez kétség nem férhetett. Könnyen megtalálta a hangot a bejelentőkkel, akik értékelték mély szakmai tudását és megnyugtató hangját. Munkásságára mindig jellemző volt a rendkívüli tájékozottság, kreativitás, gyorsaság és a betegközpontú hozzáállás.” – emlékeztek meg a kollégái Morvai Imréről, aki 1996 óta mentőzött.

Családjának és debreceni bajtársainknak őszinte részvétünk.