Kezdőlap Blog Oldal 548

Több mint 100 ezer fát ültetnek a nemzeti faültetés napján

Több mint 100 ezer fát ültetnek a tervek szerint a nemzeti faültetés napján, 2025. március 1-jén országszerte.

„Az ország 8 régiójában lesz erdősítés, Miyawaki-faültetés, csemeteültetés, városi ültetés” – mondta el Hervai Franciska, a 10 millió Fa főkoordinátora.

Már készül a nemzetifaultetes.hu információs felület, amelyen arról lehet majd tájékozódni, hogy milyen kertészetből, hová érkeznek a fák az ültetési pontokra. Emellett a helyszínek és a csatlakozási mód is megtalálható lesz rajta.

A nemzeti faültetés napján a civilek mellett bármely magyarországi szervezet, szerveződés, intézmény és vállalat részt vehet.

A nemzeti faültetési napját április 22-én, a Föld napja alkalmából hirdette meg a 10 millió Fa civil szervezet országos közössége.

Az akciót minden évben március első szombatján tartanák meg. A cél, hogy a közösségi összefogással a lehető legtöbb fát ültessék el.

Csaknem 100 vasúti kocsi felújítása kezdődött el

Csaknem 100 vasúti kocsi felújítása kezdődött el, hogy mihamarabb ismét forgalomba állhassanak. Ezt Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára jelentette be szombaton a közösségi oldalán.

Nagy Bálint a projektet azzal indokolta, hogy a közlekedési akcióterv egyik legjelentősebb részét képező, csaknem 800 milliárd forintos infrastruktúrafejlesztés mellett szükség van járműfejlesztésre is. Az új járművek beszerzése ugyanakkor hosszú folyamat, egy most megvásárolt vasúti jármű legjobb esetben 2028-ra állhat forgalomba. Érdemes tehát azokat is számításba venni, amelyek a MÁV tulajdonát képezik, de felújításra várva nem közlekednek. „Országszerte csaknem 100 ilyen vasúti kocsi van, ezek felújításával időt lehet nyerni” – mondta az államtitkár.

Hozzátette, az erősítésre nagy szükség van, mert az ország- és vármegyebérleteknek, valamint az új kedvezményrendszernek köszönhetően ma többen utaznak a MÁV vonatain, mint a járvány előtti rekordidőszakban.

Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója szerint a vasúttársaságnak az a feladata, hogy a jelenlegi népszerűséget megszolgálja. Ezért „hadrendbe kell állítani minden járművet”, amellyel a MÁV rendelkezik.

Ennek érdekében kezdődött el annak a mintegy 100 vasúti szerelvénynek a felújítása, amelyeket alkatrészhiány miatt eddig nem lehetett korszerűsíteni. Ezeknek körülbelül a fele korszerű, első- és másodosztályú intercity-kocsi.

A felújítandó járművek a tervek szerint a következő nyáron már forgalomba is állhatnak. Így még több légkondicionált vasúti kocsi közlekedhet jövőre.

Megújította együttműködését a baranyai rendőrség és a büntetés-végrehajtás

Dr. Szijártó István dandártábornok, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője és Szabó András bv. alezredes, a Baranya Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka együttműködési megállapodást írt alá.

A megállapodás célja a jogszabályokban, közjogi szervezetszabályozó eszközökben és belső szervezeti normákban meghatározott feladatok vármegyei szintű végrehajtásának kölcsönös segítése, és az információáramlás biztosítása.

A két szervezet között 2005 óta hatályos, és most másodjára megújított együttműködési megállapodás megteremtette a lehetőségét a már eddig is eredményes közös feladatellátás színvonalának további emelésére – írja a rendőrség.

Egy lengyel lap szerint Orbán részt vesz Trump elnöki partiján

Andrzej Duda lengyel elnök mellett Orbán Viktor is az Egyesült Államokba repül a hétvégén, hogy találkozzon Donald Trump megválasztott elnökkel – írja a 444.hu.

A Wyborcza nevű lengyel lap írta meg az értesülést. Ők persze Dudára koncentrálva arról számoltak be, hogy a lengyel miniszterelnök nem egyeztetett a kormánnyal a látogatásról.

A lap szerint Orbán Viktor is Trump floridai Mar-a-Lago birtokára utazik, ugyanis ő is részt vesz az elnöki partin.

A 444 megkereste Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét is, de egyelőre nem kaptak választ.

Vonatgázolás miatt Budapest és Székesfehérvár között késések

Elgázolt egy embert a vonat Velencénél péntek este, emiatt 15-30 perces késések lehetnek a Budapest-Székesfehérvár vonalon – közölte a Mávinform honlapján.

Gárdony és Kápolnásnyék között csak egy vágányon haladhatnak a vonatok a helyszínelés ideje alatt, várhatóan éjszakáig.

forrás: mti

Szombaton is marad a nyugodt, őszi időjárás

0

Szombaton is marad a nyugodt, őszi időjárás, hajnalban fagypont körüli, sokfelé pár fokkal az alatti, délután 13 fok körüli hőmérséklettel. Jellemzően a déli országrészben lesz enyhébb, északon pedig a hűvösebb.
Időnként és helyenként áttetsző fátyolfelhőzet, illetve párásság szűri a napsugarakat.
Esőtől nem kell tartani. A légmozgás gyenge, változó irányú marad.
Éjszaka folytatódik ugyanez a nyugodt, eseménytelen időjárás helyenként vékony fátyolfelhőzettel. Napnyugtát követően ismét gyorsan hűl a levegő, hajnalban megint fagypont körüli értékekkel kell számolni. Párásság, foltokban talaj közeli köd is képződik.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
péntek délután 13,
szombat reggel 0,
szombat délután 13,
vasárnap reggel 0 fok körül alakul.

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
– Vasárnap és hétfőn változatlanul marad az anticiklonáris helyzet, azaz a frontmentes, eseménytelen, nyugodt őszi időjárás. A hajnali időszakban a derült égbolt mellett párásság, ködfoltok is előfordulhatnak és fagypont körüli hőmérséklettel számolhatunk. Napközben országszerte kisüt a nap, csak vékony, áttetsző fátyolréteg szűri itt-ott a napsugarakat.

– Kedden – növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de – a megelőző időszakhoz képest nagyobb területen kialakuló, határozottabb felhősödésre látszik esély. A korábbinál szürkébbre fordulhat az idő, időszakos, bujkáló napsütés esélyével. Elvétve kisebb szemerkélés sem kizárható.

– Szerdára egyelőre változóan felhős-párás-szűrt napsütéses idő a legvalószínűbb, de még jelentős légköri változás nélkül.

forrás: eumet

Elfogták a Budapesten eltűnt amerikai nő feltételezett gyilkosát

0

Elfogtak a nyomozók egy ír férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy a napokban megölt egy Budapesten eltűntként keresett amerikai nőt. Ezt közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.

A 31 éves, amerikai állampolgárságú nő turistaként érkezett Magyarországra, és egy budapesti szórakozóhelyről tűnt el kedden.

A körözési eljárást lefolytató VI. kerületi rendőrkapitányság nyomozói az eltűnéssel kapcsolatban több gyanús körülményre is felfigyeltek, amelyek alapján azt sem zárták ki, hogy az amerikai nő bűncselekmény áldozata lett.

A terézvárosi rendőrök látókörébe került egy férfi, akivel a nőt az eltűnése előtt több szórakozóhelyen is látták együtt, így sikerült azonosítani a 37 éves M. L. T. ír állampolgárt, akit ezután egy VII. kerületi lakás előtt fogtak el.

A nyomozók emberölés miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki vallomást tett, és azt is megmutatta a rendőröknek, hogy hol rejtette el a nő holttestét. Az ír állampolgárt őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

forrás: mti

Összehangolt fellépés a Temu jogsértő gyakorlataival szemben

Az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok egymással együttműködve lépnek fel a Temu fogyasztók széles körét érintő jogsértő gyakorlataival szemben

Az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok egymással együttműködve lépnek fel a Temu fogyasztók széles körét érintő jogsértő gyakorlataival szemben. Ezt közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.

A tárca felidézte: a platform egyebek mellett valótlan kedvezmények ígéretével hirdet egyes termékeket. És a vásárlókat nyomás alá helyezi olyan valótlan állításokkal, hogy egyes termékek csak korlátozott mennyiségben vagy meghatározott ideig érhetők el.

Az Európai Unión kívüli, főként kínai online piacterek által alkalmazott gyakorlatokat már jó ideje figyelemmel kísérik az európai fogyasztóvédelmi hatóságok. Számos tagállami hatósági vizsgálat és eljárás támasztja alá azokat az aggályokat, miszerint a kínai óriás platformok sok esetben a legalapvetőbb fogyasztóvédelmi előírásoknak sem felelnek meg.

Erőteljes, elsősorban közösségi média hirdetések formájában testet öltő marketingkampányaik és elsőre csábítónak tűnő áraik miatt számos fogyasztó keresi fel Magyarországon is ezeket a piactereket. Gyakran nem is sejtve, vagy figyelmen kívül hagyva azt a körülményt, hogy az oldalakon alkalmazott gyakorlatok sok esetben alkalmasak lehetnek a fogyasztók megtévesztésére.

A fogyasztóvédelmi jogszabályok végrehajtásáért felelős hatóságok közötti együttműködésről szóló rendelet alapján az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok legutóbb a Temu online piactér gyakorlatait vizsgálták. És jutottak arra a következtetésre, hogy a Temu számos olyan gyakorlattal él, amely nem egyeztethető össze a fogyasztóvédelmi előírásokkal.

A lefolytatott vizsgálatok során egyebek között megállapították, hogy az oldal valótlan kedvezmények ígéretével hirdetett egyes termékeket, a vásárlókat nyomás alá helyezte olyan valótlan állításokkal, hogy egyes termékek csak korlátozott mennyiségben vagy meghatározott ideig érhetők el.

A fogyasztóvédelmi hatóságok valótlan fogyasztói értékelésekkel is találkoztak

Emellett a fogyasztókat megillető jogokról szóló tájékoztatás tartalma és megjelenítési formája is aggályos, például a vásárlástól való elállás vagy a termék visszaküldésére vonatkozó feltételek kapcsán. A fogyasztóvédelmi hatóságok valótlan fogyasztói értékelésekkel is találkoztak. Ahogyan a vásárlások során felugró, különböző elérhető kedvezményeket ígérő játékok feltételei, például a szerencsekerék megpörgetése is problémásak voltak.

A közlemény szerint az összehangolt fellépés keretében az eljáró uniós hatóságok a kifogások részletes ismertetése mellett további tájékoztatást kértek a Temutól. Például a termékek rangsorolásának szempontjairól és megjelenítési formájáról, a kedvezmények számításának módjáról, illetve az egyes zöld állítások megalapozottságáról.

A Temu éves árbevételéhez igazodó, elrettentő erejű bírságot is kiszabhatnak

A Temunak egy hónap áll rendelkezésére, hogy reagáljon a hatóságok közös álláspontjára, és önkéntes vállalásokat tegyen a megfelelés biztosítása érdekében. Amennyiben az nem történik meg, a tagállami hatóságok eljárást indíthatnak, amelynek eredményeként a rendelet alapján a Temu éves árbevételéhez igazodó, elrettentő erejű bírságot is kiszabhatnak – tájékoztatott az NGM.

A hazai fogyasztóvédelmi hatóságok, így a CPC rendelet alapján hatáskörrel rendelkező Nemzetgazdasági Minisztérium és a Gazdasági Versenyhivatal az uniós rendelet keretében, a hazai hatásköri szabályok figyelembevételével, egymással együttműködve lépnek fel a fogyasztók széles körét érintő jogsértő gyakorlatokkal szemben. Ezzel is hozzájárulva a fogyasztók és a családok érdekeinek védelméhez – írta a közleményben a minisztérium.

forrás: mti

Süssünk valamit – almás sütemények

Almás, fahéjas, szegfűszeges, narancsos illatok mindenhol

Ősz van, hamarosan beköszönt a tél és az időjárás is hidegre fordul. Igazi bekuckózós időszak következeik, amikor sokan az otthon melegéből, egy puha takaróval és egy forró itallal figyeljük a természet változásait. Az ősz gyönyörű színeit, felváltja majd a kopár, deres táj látványa, melyet itt-ott megbont az örökzöldek tündöklése. Ha szerencsénk van esik majd a hó és a puha hótakaró beteríti majd a földeket és fehér kabátba öltözteti a fákat, bokrokat. Ehhez az időszakhoz tartoznak illatok, ízek, ételek és italok is, olyanok, melyeket jellemzően ilyenkor érzünk, ilyenkor fogyasztunk. Ezek közé tartozik a fahéj, a szegfűszeg, a mézeskalács, az almás sütemény és narancs illata, mely átjárja szívűnket, beköltözik az otthonunk, minden apró szegletébe.

Szezonális gyümölcsünk az alma, melyből piacokon, boltokban rengeteg fajta közül választhatunk. Az alma vitamindús, egészséges táplálékunk, melyből ma már rengeteg mindent készíthetünk. A lekvár, a kompót és a gyümölcslé mellett főzhetünk belőle levest, mártást is. De kiváló alapanyaga lehet salátáknak, köreteknek egyaránt. Az alma nagyon jól társítható más gyümölcsökkel, zöldségekkel. Egyik legelterjedtebb fűszere a fahéj. Ebből a gyümölcsből rengeteg sütemény varázsolható az asztalra, piték, rétesek, felfújtak, fánkok, muffinok torták és természetes a palacsinta. Az interneten számos receptet tálálhatunk. Legismertebb ilyen édesség az almás pite, melynek számtalan változata létezik. Sok családban generációról generációra száll a bevált recept. De reform, diétás, gluténmentes, vegán verziót is találhatunk.

Almás morzsatorta sós karamell krémmel Kálci konyhájából

„Minap egy menüs helyen ebédeltünk és desszertet is kértem. Bevallom sosem ettem korábban morzsasüti-t. Evés közben úgy éreztem valami nagyon különlegeset fogyasztok. Utánaolvastam és meglepődtem, hogy mennyire egyszerű és szuper, mert kevés alapanyagból áll és pillanatok alatt összedobható süti. Kis csalafintasággal még tovább fokozható az almás morzsatorta íze.” – írja a szerző.

Íme a recept! A pontos mennyiségekért kattintson az oldalra!

Torta:

A lisztet a vajjal és a cukorral összemorzsoljuk. Pont akkor jó, ha még kicsit darabos.

Az almát meghámozzuk, majd kicsumázzuk végül kis kockákra vágjuk. Egy kb 24 cm átmérőjű kerek formába vagy hasonló méretű szögletesbe rakjuk az almakockákat, majd megszórjuk a lisztes, fahéjas cukorral és összeforgatjuk. Erre szórjuk az összemorzsolt „tésztát”. Én a markomban direkt összenyomtam és úgy morzsoltam rá. Előmelegített sütőben alul- felül sütésen 180 fokon, kb 1 óra alatt szép barnára sütjük. Én a legvégén a légkeverést is bekapcsoltam, hogy piruljon kicsit a teteje.

Sós karamell krém:

Cukrot nagyon kis lángon karamellizáljuk egy edényben, ha már szép barna és nincs benne cukor, akkor beletesszük a vajat, majd ha felolvadt, akkor a beleöntjük a tejszínt és egy kiskanál sót rakunk hozzá. Tovább melegítjük alacsony lángon, amíg minden karamell feloldódik benne és bugyogni nem kezd. Amikor tejszínt rakjuk bele, akkor megkeményedik a karamell, de ne aggódjunk ez feloldódik idővel. Amikor kihűlt kis üvegekbe tölthetjük és hűtőben sokáig eláll. Ha kihűlés után úgy érzed, hogy sűrűbbet szeretnél, akkor legközelebb kevesebb tejszínt adagolj hozzá.

Összeállítás:

Egy tányérra teszünk a kihűlt karamell krémből, majd erre teszünk egy adag almás morzsatortát. Tejszínhabbal díszítjük az almás morzsatorta tetejét. Még különlegesebb, ha vanília fagyit rakunk rá.

Hét együttessel rendezik meg a Szekszárdi Néptáncfesztivált

Hét táncegyüttes lép fel szombaton a Szekszárdi Néptáncfesztiválon

Hét táncegyüttes lép fel szombaton a Szekszárdi Néptáncfesztiválon. Amelyen a magyar tájegységek táncai mellett nemzetiségi koreográfiákat is bemutatnak. Közölte a rendező Babits Mihály Kulturális Központ az MTI-vel.

Az idei programban a székesfehérvári Alba Regia, a siófoki Balaton, a szolnoki Tisza, a szennai Zselic Táncegyüttes, a hódmezővásárhelyi Árendás, a szekszárdi Bartina és a békéscsabai Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes műsorát láthatja a közönség.

Tóth-Mihó Erika, a Bartina Néptáncegyesület művészeti vezetője elmondta, többek között külső-sárközi, somogyi, mezőföldi, magyarpalatkai, válaszúti magyar táncok mellett műsoron lesznek dél-alföldi cigány táncok és méhkeréki román koreográfia is.

A versenykiírás szerint valamennyi együttes műsorában szerepelnie kell a nyugati dialektus táncanyagából vagy egy nemzetiségi táncanyagból készült koreográfiának. És a versenyszámok közül egynek új műnek kell lennie.

A zsűri, amelyet Diószegi László, a Martin György Néptáncszövetség elnöke vezet, koreográfiát, zenét, az együttesek és a táncosok teljesítményét is elismerheti az összesen másfél millió forint értékű díjazással.

A fesztivált 1968 óta rendezik meg kétévente Szekszárdon. A programot táncház zárja, amelyen a Tarsoly zenkar többek között sárközi és bukovinai népzenét játszik.

További hírek, információk itt!

forrás: mti