Kezdőlap Blog Oldal 549

Zajlik a pécsi Barbakán kert felújítása

A BIOKOM Nonprofit Kft. a Pintér János Parkmegújítási Program keretében kezdte meg a Barbakán kert felújítását. A munkálatok első ütemében mintegy 800 négyzetméteres zúzalékos burkolatot cserélnek korhű bazalt kockakövekre, figyelembe véve az akadálymentes közlekedést. – olvasható a Biokom Nonprofit Kft. közösségi oldalán.

A tervek között szerepel egy új keresztirányú átkötő járda kialakítása is.

A Barbakán kert és a bástya közötti régi, oda nem illő forgó fém kaput már el is távolították, így az új kockakő burkolaton akadálymentesen lesznek megközelíthetők a terület látnivalói.

A kert Esze Tamás utcai támfalkerítésének déli oldali lábazata ideiglenes állagmegóvásban részesült, mivel a burkolat jelentősen leromlott, így a városképromboló összegraffitizett falfelület is megszépült. Emellett eltávolították a régóta használaton kívüli, összefirkált információs pavilont is, amely már szintén nem volt méltó színfoltja a pécsi Szent István tér környezetének.

A projekt Kővári János, a terület akkori önkormányzati képviselője támogatásával indult.

A munkálatok műemléki védettség alatt zajlanak, régészeti megfigyelés mellett. A felújítás részeként a kert közvilágítást kap, hét új kandeláber telepítését is tervezik, továbbá a támfalkerítés teljes helyreállítását, valamint a kert virágosítását, hogy az valóban kertként szolgálja a kilátogatókat.

A Barbakán kert megújítása a látogatók kényelmét és a terület kulturális értékeinek megőrzését egyaránt szolgálja.

Fővárosi Törvényszék: távolléti díjat és végkielégítést kell kapniuk a Kölcsey Gimnázium elbocsátott tanárainak

A nem jogerős ítélet szerint milliós nagyságrendű felmentési időre járó távolléti díjat és végkielégítést kell megfizetnie a tankerületnek a Kölcsey Gimnázium elbocsátott tanárai részére – tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-t.

Közleményükben azt írták, a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiuma az elbocsátott tanárok másodlagos kérelmének helyt adva kötelezte a tankerületet a felperesek részére milliós nagyságrendű felmentési időre járó távolléti díj, valamint végkielégítés megfizetésére.

Az öt felperes azért fordult bírósághoz, mert álláspontjuk szerint közalkalmazotti jogviszonyuk rendkívüli felmentés útján történt megszüntetése jogellenes volt.

Kereseti kérelmükben elsődlegesen az egyenlő bánásmód megsértésére hivatkozással sérelemdíj és ezzel együtt felmentési időre járó távolléti díj, valamint végkielégítés, másodlagosan a tételes jogba ütközés, harmadlagosan pedig a joggal való visszaélés tilalma okán kérték a felmentési időre járó távolléti díj és végkielégítés megfizetésére kötelezését az alperes tankerületnek – olvasható a közleményben.

Mint írták, a bíróság az ítéletében a felperesek másodlagos kereseti kérelmét megalapozottnak találta és annak megfelelően kötelezte az általuk személyenként megjelölt összegű felmentési időre járó távolléti díj és végkielégítés megfizetésére az alperest. Összegszerűségében ez közel 28 millió forintot tesz ki.

A bíróság az ítélet indokolásában kiemelte, hogy a másodrendű felperes tekintetében a rendkívüli felmentés indokolása valótlan volt, mert annak ellenére, hogy a kérdéses napokon feliratkozott a polgári engedetlenségre, az óráit mégis megtartotta.

A többi felperes esetében ugyan megállapítható volt, hogy a tanórákat nem tartották meg és ezzel szándékosan megszegték közalkalmazotti kötelezettségüket, azonban a rendkívüli felmentés harmadik feltételét – vagyis a kötelezettszegés jelentős mértékét – a bíróság nem látta megállapíthatónak.

A hosszú évek óta a pedagógus pályán tevékenykedő felperesek kötelezettségszegése ugyanis nem érte el a rendkívüli felmentés megállapításához szükséges jelentős mértéket – olvasható.

A közlemény szerint a bíróság e körben külön felhívta a figyelmet arra, hogy maga a munkáltató sem tartotta rendkívüli felmentés alapjául szolgáló körülménynek a felperesek által tanúsított jogellenes munkabeszüntetést, hiszen, ha annak tartotta volna, akkor a tankerület más középiskoláiban oktató és hasonló magatartást tanúsító tanáraival szemben is így járt volna el.

A bíróság kitért arra is, hogy az elsődleges kereseti kérelem tekintetében ugyan megkülönböztették az összehasonlító helyzetben lévő csoporthoz tartozó személyektől a felpereseket, azonban ennek a megkülönböztetésnek észszerű indokai voltak, hiszen az összehasonlító csoport tagjai nem vettek részt polgári engedetlenségben.

A közalkalmazotti jogviszonyuk megszüntetése és a politikai véleménynyilvánításuk között ok-okozati összefüggés nem volt megállapítható, ekként pedig az egyenlő bánásmód sérelme sem valósulhatott meg. Erre figyelemmel utasította el a bíróság a sérelemdíj iránti igényüket – írták.

A törvényszék közölte: az ítélet nem jogerős, azzal szemben tizenöt nap áll rendelkezésre az esetleges fellebbezés bejelentésére.

Forrás: mti.hu

Három drogkereskedőt ítéltek fegyházbüntetésre Pécsen

0

Jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt jogerősen tizennégy, hét illetve öt év fegyházbüntetést szabott ki a Pécsi Ítélőtábla három drogkereskedőre.

A táblabíróság az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, az ügy elsőrendű vádlottja pontosan meg nem határozható időponttól 2021 tavaszáig Budapesten beszerzett biofüvet értékesített Pécsen.

A férfi az ügy másod- és harmadrendű, hajléktalan életmódot folytató vádlottját befogadta otthonába, lakhatásukért cserébe pedig azt kérte tőlük, hogy segítsenek neki a biofű értékesítésében. A három vádlott a kábítószer értékesítéséből fedezte ezután költségeit.

A rendőrségi eljárás során a vádlottaktól lefoglalt kábítószer tiszta hatóanyag-tartalma meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát.

Az első fokon eljárt Pécsi Törvényszék az elsőrendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt tizennégy, másod- és harmadrendű társát nyolc, illetve hét év fegyházbüntetésre ítélte.

A bíróság megállapította, hogy az elsőrendű vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható, míg a másik két vádlott a büntetés kétharmad részének a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A Pécsi Ítélőtábla a másodrendű vádlott büntetését hét, míg a harmadrendű vádlottal szemben kiszabott büntetést öt év fegyházra enyhítette, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Az ítélet jogerős.

Forrás: mti.hu

Intenzív osztályon ápolják a P. Mobil egykori zenészét

0
Mentővel szállították kórházba a P. Mobil egykori legendás basszusgitárosát, Kékesi Bajnok Lászlót, miután hirtelen rosszul lett. A Mobilmánia frontembere, Zeffer András aggódik zenésztársáért, aki közös, 44 éves pályafutásuk alatt egyszer sem jelentett beteget. A Blikk a részleteket is megtudta arról, hogy pontosan mi is történt a legendás zenésszel.

„Két vérrögöt is találtak nála, de folyamatosan vizsgálják az orvosok. Nincs jól, aggódunk érte” – nyilatkozta a Blikknek Kékesi Bajnok László zenésztársa, Zeffer András, akin keresztül a zenész máris üzent is a közönségüknek.

„Azt üzeni, hogy mindenkit ölel és csókol, és jön vissza. A november 16-i kaposvári és a november 23-i tatabányai koncertjeinket lemondtuk, mert bár Laci optimista volt, az orvos azt mondta neki, egyelőre felejtse el, hogy színpadra áll.” – mondta el a zenésztárs.

Jelenleg még nem lehet tudni, hogy pontosan mi is okozta Kékesi Bajnok Lászlónál a bajt, de az biztos, hogy még számos vizsgálatra van szükség, hogy pontosan ki tudják deríteni, hogy mekkora szervezetének a károsodása.

„Az orvosok bizakodnak, mert talán időben elcsípték és nem lesz maradandó mozgásszervi vagy egyéb károsodás. Lassú a beszéde, de ez valószínűleg a nyugtatóknak köszönhető. A rock istene vigyáz rá!” – tette hozzá a P.Mobil énekes billentyűse, aki hangsúlyozta, hogy a 44 éves együtt zenélés alatt Kékesi Bajnok László miatt még egyszer sem maradt el koncert. Nem is emlékszik olyanra, hogy Kékesi valaha beteg lett volna.

Jó hírt is közölt Zeffer a Blikk-el, mikor elmondta, hogy az orvosok tájékoztatása alapján Kékesi Bajnok László a december 28-án, a Barba Negrában tartandó koncerten már színpadra tud állni velük együtt.

Vitézy posztja után a MÁV visszaállította a régi adatok elérhetőségét is

Péntek délelőtt Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója volt az ATV Start vendége, ahol a vasúti vezérigazgató beszélt a MÁV aktuális kihívásairól, a menetrendszerűség problémáiról és a szükséges infrastruktúra-fejlesztésekről.

Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója a menetrendek pontossága kapcsán Vitézy Dávid kritikájára is reagált az ATV ma délelőtti műsorában. Hegyi elmondta, hogy hivatalba lépése után azonnal kérte a menetrendi adatok átláthatóbb közzétételét. „Korábban egy régi típusú táblázatban… gagyi grafikonnal kiegészítve” jelentették meg ezeket az adatokat, mondta. Mostantól azonban részletesebb statisztikákat készítenek, amelyek a késések mértékét, helyét és a legjobb, valamint legrosszabb vonalakat is bemutatják. „Tragikus menetrendszerűségi adataink vannak a Bakonyon átvezető húszas vasútvonalon,” – tette hozzá.

Ennyi volt, a MÁV nem csak elfelejtette közölni a szeptemberi menetrendszerűségi adatokat, de visszamenőleg egy évtizedre is eltüntették ezeket a honlapjukról. Úgy tűnik, Lázár János leszólt, hogy nem akar többet hallani a vonatok késéséről, mert egy hónapnyi kínos hallgatás után ma már büszkén be is jelentette a MÁV: többé nem publikálják a részletes késési adatokat – biztos ismét annyit késtek az InterCity-k, hogy újabb negatív rekord dőlt meg. – olvasható Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés tagja, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője, a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság elnöke ma reggeli Facebook bejegyzésében.

Hogy is mondta Orbán Viktor a Parlamentben hétfőn Lázár János és a MÁV teljesítménye kapcsán? “​​Ha a MÁV egy korszerű vállalat lesz valamikor, az Lázár minisztersége alatt fog megtörténni.” – úgy látszik, a héten ezügyben az egyetlen fejlemény a menetrendszerűségi adatok eltitkolása lett. – idézett Magyarország miniszterelnökének szavaiból a politikus

Közölnek, persze hiszen jön egy új színes-szagos “havi riport” helyes ábrácskákkal és a korábbi adattartalom töredékével, ahol összemossák a jóval kevesebbet késő budapesti elővárosi és a rendkívül pontatlan távolsági vonatok adatait egymással, ezáltal láthatatlanná téve az InterCity-k késéseit. “Ügyes”. Erről szólt tehát a “módszertani felülvizsgálat”, amit a MÁV szóvivője (‘“vezérigazgatója”) bejelentett három hete az Indexen.- írja közösségi oldalán kitett bejegyzésében Vitézy Dávid.

Megöltek egy 85 éves nőt Veszprémben

0

Holtan találtak egy 85 éves nőt veszprémi lakásában, a rendőrség nagy erőkkel keresi az ismeretlen elkövetőt – közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken.

Azt írták: a bejelentés csütörtök éjszaka érkezett rendőrségre, hogy egy idős nőt holtan találtak veszprémi otthonában.

A rendőrök a szemle során megállapították, hogy halálát idegenkezűség okozta, ezért a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Az egyelőre ismeretlen elkövetőt nagy erőkkel keresi a rendőrség – közölték.

Forrás: mti.hu

Garén is halálos áldozatot követelt a tűz

0

Csütörtökön késő este tűz keletkezett egy családi házban Baranya vármegyében, Garé településen. A Rákóczi Ferenc utcai ötven négyzetméteres parasztház teljes terjedelmében égett, födémje beszakadt. – olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos oldalán.

Négy járművel vonultak a tűzoltók a helyszínre, és negyven perc alatt eloltották az égő épületet. A romok átvizsgálásakor találták meg a ház lakójának, egy hatvanas éveiben járó férfinek az összeégett holttestét. A tűz keletkezési körülményeinek feltárása érdekében tűzvizsgálat indult.

A fűtési szezonban megemelkedik a lakástüzek száma, a hideg időben az emberek több időt töltenek otthon. A fűtési hibákból fakadó tüzek elkerülése érdekében évente egyszer érdemes a fűtőeszközöket szakemberrel átnézetni. Célszerű igénybe venni az ingyenes kéményseprés lehetőségét is, gázfűtés esetén kétévente, fatüzelés esetén évente tanácsos kéményseprőt hívni.   

Szegeden is halálos áldozatot követelt egy lakástűz! Csütörtökön kora délután tűz keletkezett egy szegedi panelház egyik kilencedik emeleti lakásában. A Kossuth Lajos sugárúti, ötven négyzetméteres lakás nappalijában kis területen pusztítottak a lángok, egy kanapé égett. A tűzoltók néhány perc alatt megfékezték a tüzet, ezután átszellőztették a lakást. A tűzben egy idős, mozgásában korlátozott nő vesztette az életét. A tűz és a füst a társasház többi lakását nem érintette. A tűz pontos keletkezési helyét, idejét és okát tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni.

A lakástüzek egyik leggyakoribb oka még mindig a dohányzás, ezért mindig meg kell győződni arról, hogy a csikket megfelelően elnyomták, illetve kerülni kell az ágyban vagy kanapén fekve dohányzást.

Minden lakásban érdemes füstérzékelőt működtetni! – olvasható az intelem a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos oldalán.

Fotónk illusztráció!

November 9-én nyit a Pécsi Városi Műjégpálya

0

A Pécsi Sport Nonprofit Zrt. hivatalos oldalán és a közösségi oldalán is tájékoztatta a tisztelt korcsolyázni vágyókat, hogy a Pécs Városi Műjégpálya a pénteken várható heves esőzés miatt a tervezettnél egy nappal később, azaz november 9-én, szombaton reggel 9 órakor nyit.

Az első hétvégén délután biztosan zárva lesz a pálya, az esti nyitvatartás pedig az időjárás függvényében változhat (www.psnzrt.hu).

Szombaton hajnalban ködfoltok alakulnak ki térségünkben, melyek a reggeli órákra feloszlanak. A minimumok -2 és +3 fok között alakulhatnak, hidegebb a Duna-Dráva völgyeiben lehet. Délelőtt folytatódik a napos idő, csak némi fátyolfelhő szűrheti a napsugarakat. Az északkeleti szél gyenge lesz.

Szombat délután marad a szűrt napsütés. A hőmérséklet maximuma 12 és 14 fok között alakulhat. Az északkeleti-északi szél gyenge lesz. Este marad a derült idő, többfelé képződhet köd. A minimumok mindenütt 5 fok közelében alakulhatnak. Az északi szél gyenge lesz. – ígéri Baranya vármegyébe szombatra a Meteo Mecsek.

A Pécsi Városi Műjégpályán a jég ideális készítése akkor lehetséges, ha a nappali hőmérséklet 10 Celsius-fok alatt van. A nyitáshoz az előkészületi munkálatok megtörténtek.

A beléptetésnél a tavaly már jól bevált, QR-kódos rendszer működik.

Helyet cserélt a pécsi és a siklósi rendőrkapitány

0

Személyi változások a Pécsi és a Siklósi Rendőrkapitányságon. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Dr. Balogh János r. altábornagy, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője dr. Garamvári Gábor r. ezredest, a Siklósi Rendőrkapitányság vezetőjét eredeti szolgálati beosztása ellátása alóli mentesítéssel, 2024. november 1-jei hatállyal megbízta a Pécsi Rendőrkapitányság vezetésével.

Dr. Szijártó István r. dandártábornok, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője Korontos Zoltán r. ezredest, a Pécsi Rendőrkapitányság vezetőjét eredeti szolgálati beosztása ellátása alóli mentesítéssel 2024. november 1-jei hatállyal a Siklósi Rendőrkapitányság kapitányságvezetői feladatainak ellátásával bízta meg.

Korontos Zoltán 16 és fél éven át vezette a Pécsi Rendőrkapitányságot, míg dr. Garamvári Gábor 11 éven át a Mohácsi, majd közel öt évig a Siklósi Rendőrkapitányság vezetője volt.

Őri László az Európai Unió Régiók Bizottsága Nemzeti Delegáció tagjainak soraiba került

0

Közlemény jelent meg szerdán a Magyar Közlönyben, amelyben olvasható, hogy a Kormány 1332/2024. (XI. 6.) Korm. határozata alapján döntés született az Európai Unió Régiók Bizottsága Nemzeti Delegáció tagjainak és póttagjainak jelöléséről. A Kormány a helyi és regionális érdekek Európai Unióban történő képviselete biztosítására a Régiók Bizottsága Nemzeti Delegáció tagjainak és póttagjainak sorába a 2025–2030 közötti ciklusra 2025. január 25. napjától Baranya vármegyéből a következő személyeket jelöli:

  • Dr. Őri László Szabolcs, a Baranya Vármegyei Közgyűlés tagja,

Póttagként vesz rész a Régiók Bizottsága munkájában:

  • Schwarcz-Kiefer Patrik, a Baranya Vármegyei Közgyűlés tagja,

A Magyar Közlönyben olvasható továbbá, hogy a Kormány a 2024. október 1. és 2025. január 24. közötti átmeneti időszakra a képviselet folyamatos biztosítása érdekében a következő személyeket jelöli, és teljes jogú tagként vesz részt a Régiók Bizottsága munkájában:

  • Dr. Őri László Szabolcs, a Baranya Vármegyei Közgyűlés tagja,
  • Schwarcz-Kiefer Patrik, a Baranya Vármegyei Közgyűlés tagja.

Forrás: Magyar Közlöny

Itt kell megjegyezni, hogy a korábbi időszakot tekintve 2014-től dr. Keresztes László Lóránt, majd a 2018-as parlamenti képviselői helyének elfoglalása után 2018-tól dr. Kóbor József vette át a helyét, és képviselte Baranya vármegyét az LMP részéről az Európai Unió Régiók Bizottsága Nemzeti Delegáció tagjainak soraiban.

Schwarcz-Kiefer Patrik pedig már az előző ciklusban is a brüsszeli Régiók Európai Bizottságának tagjaként is dolgozott.