Kezdőlap Blog Oldal 569

Kigyulladt egy ház Kunszentmártonban, egy ember meghalt

0

Kigyulladt vasárnap hajnalban egy családi ház Kunszentmártonban, a benne élő középkorú férfi életét vesztette – közölte honlapján a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Mukics Dániel tájékoztatása szerint a tűzoltók két járművel vonultak ki a Bercsényi utcai, ötven négyzetméteres családi házhoz, a lángokat fél óra alatt megfékezték, az épületből két gázpalackot kivittek.

A tűz miatt a hálószobában a födém leszakadt. A férfi megégett holttestét a romok átvizsgálása után találták meg. A tűz okát tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni – tette hozzá a szóvivő.

forrás: mti

Sokan nem jelennek meg a lefoglalt időpontban az egészségügyi vizsgálaton

Megkönnyíti az egészségügyi időpontfoglalást az EgészségAblak alkalmazás új funkciója. De majdnem félmillió időpont maradt kihasználatlanul az elindítása óta. Ezt közölte a Belügyminisztérium (BM) vasárnap az MTI-vel.

Azt írták, hogy az ingyenesen letölthető EgészségAblak applikáción keresztül július 1-től van lehetőség időpontot foglalni a járóbeteg-szakrendelésekre.

Kiemelték, hogy az EgészségAblak fejlesztése révén a felhasználók a lefoglalt időpontokat könnyedén összekapcsolhatják telefonjuk naptárával. Ezzel megkönnyítve a mindennapi tervezést és az értesítések személyre szabását. Hozzátették, hogy az applikáció újításának célja, hogy még gyorsabb és kényelmesebb időpontfoglalási lehetőséget biztosítson.

A rendelkezésre álló statisztikák azonban azt mutatják, hogy az időpontok jelentős része kihasználatlan marad – közölte a BM.

A közlemény szerint az új foglalási lehetőség bevezetése óta – mindössze három és fél hónap alatt – csaknem 2 millió 400 ezer időpontfoglalás történt. Ebből 441 875 alkalommal azonban a páciensek nem jelentek meg a lefoglalt időpontjukban.

Ez azt jelenti, – hívták fel a figyelmet – hogy közel félmillió időpont maradt kihasználatlanul, amelyeket más betegek vehettek volna igénybe, ha időben értesülnek a szabad helyekről.

A tárca közleményében hangsúlyozta, hogy a távolmaradások minimalizálása érdekében rendkívül fontos a foglalások lemondása, amennyiben az érintett személy mégsem tud elmenni az időpontra. Hozzátették, hogy az EgészségAblak applikáció erre is lehetőséget biztosít, a beteg egy gombnyomással lemondhatja az időpontját. Így csökkenthető a fölöslegesen foglalt időpontok száma, és segíthető, hogy más páciensek hozzáférjenek az ellátáshoz.

„Bízunk abban, hogy az új digitális megoldások, az EgészségAblak alkalmazás által kínált lehetőségek, valamint a tudatos hozzáállás hozzájárulhat a gördülékenyebb és hatékonyabb egészségügyi ellátáshoz” – írták.

forrás: mti

Idén is Magyarországra látogat a finn Mikulás

0

A Mikulásgyár meghívására idén is eljön Magyarországra Joulupukki, a finn Mikulás – közölte a Mikulásgyár Alapítvány vasárnap az MTI-vel.

A Mikulásgyár, Magyarország egyik legnagyobb karitatív, adománygyűjtő rendezvénye idén ünnepli húszéves fennállását, az akciót 2024. november 29. és december 21. között tartják – írták közleményükben.

Az évforduló alkalmából a finn Mikulás 13 napon át járja majd az országot, hogy személyesen találkozzon a magyar gyermekekkel, és átadja nekik az ajándékokat – tették hozzá.

A jubileumi évben a Mikulásgyár célja, hogy legalább 120 ezer kilónyi tartós élelmiszert gyűjtsön össze, és osszon szét a rászoruló családok között. Emellett legkevesebb 25 ezer gyermeket szeretnének megajándékozni Joulupukki látogatásával.

Tavaly a Mikulásgyár 54 kistelepülés 8314 gyermekének juttatott minőségi adománycsomagokat. Joulupukki 10 nap alatt 10 település 20 eseményén 17 ezer gyermekkel találkozott, 3300 kilométert tett meg Magyarországon.

A közlemény idézi Zsolnai Endre főszervezőt, aki azt mondta, hálásak minden adományozónak és önkéntesnek, akik segítenek nekik a Mikulásgyár sikeres működésében. „Bízunk benne, hogy a jubileumi évben még több gyermek arcára csalhatunk mosolyt a finn Mikulás és önkénteseink segítségével” – fogalmazott a szervező.

Forrás: mti.hu

Ferenc pápa felszólította egyházát, hogy falak emelése helyett nyissa meg kapuit

0

A nők egyre magasabb szintű és erősebb szerepvállalását, valamint a gyermekeket védő környezetet szorgalmaz az egyházban a püspöki szinódus záródokumentuma, amelyet szombat este szavaztak meg a Vatikánban. – olvasható az mti.hu oldalán.

A tanácskozás háromszázötvenöt egyházi és világi résztvevője több órán át szavazott a záródokumentumról.

A 155 pontról külön-külön voksoltak: a pontok többsége több mint kétharmados támogatást kapott. Tizenegy pontra minden résztvevő igent mondott. A legtöbb ellenszavazatot, 97-et a hatvanadik pont kapta, amely nyitott kérdésnek ítélte meg a nőknek a diakónus szolgálatba beengedését.

Az október 2-án kezdődött tanácskozás a püspöki szinódus XVI. rendes közgyűlésének második ülésszaka volt. Az elsőt tavaly októberben tartották, de a témák összetettsége miatt folytatásra volt szükség.

A szinódus záródokumentuma nem kizárólag az egyház életét taglalja, hanem a világ legaktuálisabb eseményeire is kitér a társadalmi kérdésektől a teremtett világ védelmén át a háborúkig. A záródokumentum a korlátokra is utal, amelyek “még a keresztény közösségeket is megosztják”.

“A legradikálisabb és drámaibb zárkózottság az emberi élet iránt mutatkozik meg, ami már az anyai méhben a gyermekek selejtezéséhez vezet, valamint az idősekéhez” – fogalmaz a dokumentum.

A szinódus szerint a bajok az egyházat sem kerülik el: “a visszaélések okozta válság, eltérő és tragikus megnyilvánulásaiban, az áldozatok, a túlélők és közösségeik kimondhatatlan és gyakran hosszan tartó szenvedéséhez vezetett. Az egyháznak kiemelt figyelemmel és érzékenységgel kell meghallgatnia a papság tagjai vagy más egyházi tisztséget betöltő személyek elkövette szexuális, lelki, anyagi, intézményes, hatalmi és lelkiismereti visszaélések áldozatainak és túlélőinek szavát”.

A dokumentum hangsúlyozza, hogy a meghallgatás alapvető a gyógyulás, bűnbánás, igazságosság és megbékélés felé vezető úton. Hozzáteszi, hogy a bizalom globális válságát éli korunkban, amely az embereket hitetlenségre és gyanakvásra készteti, “az egyháznak el kell ismernie hiányosságait, alázattal bocsánatot kell kérnie, gondoskodnia kell az áldozatokról, megelőzési eszközöket kell találnia, és erőfeszítést tenni a kölcsönös bizalom újjáépítése érdekében”.

A dokumentum minden egyházi környezetben “gyermekvédő” kultúra megteremtését szorgalmazza, hogy a “közösségek egyre védelmezőbbek legyenek a kiskorúak és más sebezhető emberek számára”. Az egyházban már bevezetett rendelkezések erősítését írja elő a visszaélések megelőzésére és “a nem megfelelő magatartásokkal” szembeni minél gyorsabb válaszadásra. Megfelelő szakképzést sürget a kiskorúakkal és a sérülékeny felnőttekkel foglalkozók számára, hogy “hozzáértéssel járjanak el, érzékelni tudják a gyakran néma jelzéseket annak részéről, akinek segítségre van szüksége. Az áldozatok befogadása és támogatása érzékeny és elengedhetetlen feladat, nagy emberséget követel”.

A dokumentum betegnek nevezi a társadalmat, amely nem képes befogadni és védelmezni a gyermekeket: “szégyen az a szenvedés, amelyet a gyermekeknek kell elszenvedniük háborúk, éhezés, elhagyás, visszaélések és emberkereskedelem miatt„.

A migrációval kapcsolatban a záródokumentum úgy véli, nem szabad alábecsülni az egyház életére gyakorolt hatását. Példaként a keleti katolikus egyházakat említi, amelyek hívői egyre nagyobb létszámban diaszpórában élnek.

Kiemelt figyelmet kapnak a “teret és az időt, a mindennapi életet, a kommunikációt, az emberek közötti kapcsolatokat, a hitet teljesen újrarajzoló” digitális kultúrában élő fiatalok. A szinódus szerint nehéz a mainál tágabb közösségi rendszert elképzelni, mégis gyakori a magányosság és az elszigeteltség.

“A közösségi médiát gazdasági és politikai érdekek is mozgathatják, amelyek embereket manipulálnak, ideológiákat terjesztenek és agresszív polarizációt hoznak létre. Ez az új valóság felkészületlenül ért minket, erőt és forrásokat kell arra fordítani, hogy a digitális tér a missziós szolgálat és az örömhír terjesztésének helyszíne legyen” – olvasható a dokumentumban, amely megjegyzi, hogy a világháló az egyház számára is lehetőséget nyújt a párbeszéd, képzés és testületi döntéshozatal terén.

A társadalmi és kulturális átalakulás közepette az egyháznak újra kell gondolnia eddigi „lokális” jellegét és szerkezeti felépítését szolgálata hatékonyabb végzésére. Ezzel egy időben az egyháznak továbbra is mindenki „otthonának kell maradnia” – emelik ki.

A záródokumentum újdonsága a világiak, közöttük is a nők szerepének erősítése a katolikus közösségek, egyházi intézmények életében és döntéshozatali folyamatában. A nők jelenlétét szorgalmazza a szemináriumi oktatásban is.

“Semmi nem gátolja, hogy a nők vezető szerepet játsszanak az egyházban” – olvasható a hatvanadik pontban, amely azonban további elmélyítésre bocsátja a női diakónus-szolgálat bevezetésének kérdését. Ezzel egy időben nagyobb teret követel a nőknek az egyház nyelvi és képi megjelenésében.

Ferenc pápa szinódusi záróbeszédében felszólította egyházát: falak emelése helyett nyissa meg kapuit.

“Mennyire rosszul cselekednek az egyházban szolgáló nők és férfiak, amikor falakat emelnek, mennyire rosszul! Mindegyikük, mindegyikük, mindegyikük!” – hangoztatta az egyházfő.

Ferenc pápa bejelentette, hogy az eddigi szokástól eltérően nem ad ki szinódus utáni apostoli buzdítást, mivel úgy látja, a záródokumentum önmagában elegendő.

“Most, ahogyan ez a szinódusi útból is kiderült, döntéseket kell hozni. A jelenlegi háborús időkben a béke tanúinak kell lennünk, megtanulva, hogyan tudunk valós és közös formát adni a különbözőségeknek” – mondta a pápa, aki vasárnap misével zárja a püspöki tanácskozást.

Forrás: mti.hu

Örök nyugalomra helyezték Karsai Dánielt

0

Danit ma örök nyugalomra helyeztük. Végakarata értelmében szűk családi körben és legközelebbi barátai által kísérve, Mike Oldfieldot hallgatva, némi alkoholt fogyasztva. Vigyázz magadra, Bro’. Mindent csak köszönhetünk Neked. – tette közzé Facebook-oldalán Karsai Péter, Karsai Dániel alkotmányjogász testvére.

Karsai Dániel 2024. szeptember 28-án, szombaton este hunyt el. Az ALS betegségben elhunyt alkotmányjogász élete végéig küzdött az eutanázia engedélyezéséért.

Korábban írtunk arról, hogy ítéletet hirdetett az Emberi Jogok Európai Bírósága. Szerintük  nincs olyan nemzetközi jogi eszköz, amely kötelezhetné az Emberi Jogok Európai Bíróságához tartozó tagállamokat az aktív eutanázia elősegítésére, és annak magyarországi tiltása nem sérti a betegek jogait. Az ügyet Karsai Dániel magyar alkotmányjogász indította az életvégi döntések meghozatalával kapcsolatban. „Az asszisztált öngyilkosság büntetőjogi tilalma, beleértve annak alkalmazását bármely személyre, aki segít a kérelmezőnek az aktív eutanázia igénybevételében külföldön, nem aránytalan. Az alperes állam (Magyarország) nem lépte túl a mérlegelési jogkörét” – írták a döntésben akkor.

Utolsó posztjában közösségi oldalán ezt írta: „Felhívnám Orbán nertárs figyelmét arra is, hogy gyáva népnek nincs hazája. Lehet, hogy elbuktuk a forradalmainkat, de ezek azok a pillanatok, amikre büszkék lehetünk – mert kiáltunk egy nemes eszméért, a szabadságért. És jobb szabadon meghalni, mint szolgaként élni. Ez akár az életvégi döntésekhez való jog mottója is lehetne. Én nem szeretnék sem Putyin, sem a szenvedés szolgája lenni. Ha már a fájdalom ural mindent, méltósággal, emelt fővel, a sors szemébe nézve akarok eltávozni. De a NER nem engedi. Mert ehhez is gyávák. Az egész NER-nek és főként Orbán nertársnak jó bátrulást kívánok.”

Nyugodjék békében.

A köztéri kukák mellé palacktartókat és éjjel-nappal nyitva tartó REpontok kihelyezését javasolja Vitézy Dávid és a Podmaniczky Mozgalom

Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés tagja, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője, a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság elnöke ma reggel a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében sorolta fel, hogy a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére két témában nyújtottak be javaslatot a Podmaniczky Mozgalom részéről.

Fontos a szelektív hulladékgyűjtés és örülök, hogy elindult Magyarországon is a betétdíjas palack visszaváltási rendszer. Ugyanakkor a tapasztalatok alapján bőven van mit tenni a rendszer fejlesztése érdekében. Bár a rendszert a MOHU működteti, de a Fővárosnak is van szerepe, ezért a Közgyűlés jövő szerdai ülésére két témában nyújtottunk be javaslatot a Podmaniczky Mozgalom részéről. – írja bejegyzésében a politikus.

Íme, a benyújtásra került két téma:

1. Palacktartók kihelyezése

A forgalmasabb köztéri kukák mellé olcsó és egyszerű palacktartók elhelyezését javaslom, hogy a kidobásra ítélt, de visszaváltható palackok ne a kukákban végezzék. Így nem csak a kukákban turkálással, a szemét szétszórásával gyűjthetik össze ezeket a palackokat azok, akik olyan élethelyzetben vannak, hogy így tesznek szert jövedelemre. Ezáltal a szabálysértési bírság veszélye is elkerülhető az érintettek számára.

Ugyanis, a kukákban lévő visszaváltható palackok összegyűjtése jelenleg szabálysértésnek minősül, akár 65.000 forintig terjedő bírsággal. A hulladékról szóló törvény szerint ugyanis a hulladéknak a közterületi a gyűjtőedényben történő elhelyezésével az már a koncessziós társaság tulajdonába kerül.

Számos olyan európai városban, ahol betétdíjas visszaváltási rendszer működik, épp ezért kihelyeztek ilyen tartókat, ahol a visszaváltható palackokat a kukán kívül lehet elhelyezni, majd innen azokat aztán könnyedén össze tudják szedni a palackgyűjtők – ezzel segítve a kulturált együttélést, elkerülve a kukák kiborogatását, az erről szóló jogi vitákat és a körforgásos hulladékgazdálkodás szempontjainak érvényesülését.

2. Közterületi 24 órás REpontok

A második javaslat 24 órás REpontok telepítése erre alkalmas közterületeken, ugyanis a fővárosban keletkező visszaváltható palackok zökkenőmentes visszavételét a mai, kizárólag üzletek belterében nyitvatartási időben működő RePontok nem biztosítják. A főváros területén jelenleg összesen 2 db 0-24 óra között nyitva tartó visszaváltóhelyről van tudomásunk: egy bevásárlóközpont mögött és egy benzinkúton. Budapesten szükség van több, 24 órán át hozzáférhető közterületi RePont kialakítására, ezért azt javaslom, ez ügyben éljen kezdeményezéssel a Főváros a MOHU felé.

Vitézy Dávid előterjesztése a Facebook oldalán a kommentek között található linken olvasható teljes terjedelmében!

Előzzük meg a halottak napi tüzeket

Az elkövetkező napokban többen kilátogatnak a temetőbe, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről. Sokan otthon is mécseseket, gyertyákat gyújtanak. Ahhoz, hogy méltó módon emlékezhessünk meg, előzzük meg a tüzet a temetőben és otthon is.

Idén eddig 54 alkalommal keletkezett tűz temetőkben vagy azok környékén. A legtöbbször temetői szemetesek, sírhelyen eldőlt gyertyák, koszorúk égtek. A legtöbb esetben csak néhány négyzetméteren pusztítottak a lángok, de volt, ahol negyven-ötven négyzetméteren égett a temetői hulladék. Előfordult, hogy a temető melletti területre is átterjedtek a lángok és nagy kiterjedésű szabadtéri tűz keletkezett. 

Tavaly október vége és november eleje tájékán csapadékos volt az időjárás, ezért ebben az időszakban csupán hét temetőben keletkezett tűz. Csapadékmentes időjárás esetén viszont fokozott a temetői tüzek veszélye. 

Ezek megelőzése érdekében tisztítsuk meg a sírhely környezetét a száraz falevelektől, elszáradt koszorúktól és virágoktól. Csak hőálló mécses tartóban lévő mécsest gyújtsunk meg. A mécsest úgy helyezzük el, hogy a közelében ne legyen semmilyen éghető anyag, és ne tudjon felborulni. Az égő mécsest a sírtól való távozás előtt oltsuk el. A temetőben kihelyezett hulladékgyűjtőbe ne dobjunk izzó, forró tárgyakat. Aki a temetőben tüzet észlel, hívja a 112-es segélyhívószámot és értesítse a temető biztonsági személyzetét.

Sokan otthon is gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére. Az ezzel összefüggő lakástüzek leggyakoribb oka, hogy az égő mécsest, gyertyát túl közel teszik valamilyen éghető anyaghoz, vagy felügyelet nélkül hagyják. Ha a gyertyát vagy mécsest egy tűzálló tálra, a gyúlékony tárgyaktól távolabb helyezzük, akkor nem vezet lakástűzhöz a megemlékezés. 

Akik Halloweent ünnepelnek és töklámpást készítenek, ügyeljenek arra, hogy a lámpás ne tudjon felborulni, és ne legyen a közelében semmi, ami meg tud gyulladni. Akik kültéren helyeznek el töklámpást, abba gyertya és mécses helyett elemes LED izzót tegyenek! Ez akkor sem okoz tüzet, ha a szél száraz faleveleket fúj oda, vagy felborítja a töklámpást.

Figyelmeztet a megemlékezések veszélyeire a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a hivatalos oldalán található közleményében!

Hamarosan komolyabb lehűlés várható

Már hetek óta anticiklonok betonozzák be a nyugodt, eseménytelen időjárást a Kárpát-medencében, és a hónap végéig nem is számíthatunk másra. Jövő héten azonban változhat a helyzet, a valószínűségi előrejelzésekben ugyanis egy lehűlés kezd körvonalazódni a november első hétvégéjén, melyhez csapadék is társulhat.

Bár még nagy a bizonytalanság, de az időkép oldalán található friss fáklyadiagrammon jól látható, hogy az előrejelzési tagok többsége egy jelentős lehűlés mellett teszi le voksát. Ami azt jelenti, hogy elbúcsúzhatunk a 15 fok feletti hőmérsékletektől, sőt 10 fok alatt maradhatunk napközben is. Éjjelente pedig sokfelé lehetnek fagyok.

Látható az is, hogy a lehűléssel párhuzamosan megnőnek a csapadékesélyek is november első napjaiban. Ami a magasban érkező fagyos levegővel párosulva akár az idei első havazást is meghozhatja, amire magasabb hegységeiben kerülhet sor. A csapadék mennyisége, idő- és térbeli eloszlása azonban még a hőmérsékletnél is bizonytalanabb, így még semmi sem vehető biztosra. Mindenesetre izgalmas lesz nyomon követni a következő napok előrejelzéseit, melyek egyre tisztább képet adhatnak nekünk a várható változásról. – írja az időkép.hu

forrás: időkép

Drasztikusan megemelkedtek a gombamérgezések

A gombaszezon kezdetével megnövekedtek a gombafogyasztás utáni megbetegedések is

A gombaszezon kezdetével megnövekedtek a gombafogyasztás utáni megbetegedések is. Jelenleg a gombamérgezési események száma a tízszeresére emelkedett az átlagos eseményszámhoz képest. A szezonban nem csak a mérgező gombák okoznak problémát, hanem a helytelenül elkészített és tárolt gombás ételek is. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ezúton is felhívja a gombagyűjtők figyelmét, hogy az általuk gyűjtött gombát minden esetben mutassák be gombaszakértőnek.

A hosszan tartó nyári kánikula egy országos esőzéssel ért véget. Az Alföldön és a hegyvidéken egyaránt 100-150 mm csapadék hullott le. Az őszi jó idővel nagy tömegben jelentek meg a kalapos gombák. Sok ehető gombát lehet találni, de a teljes gombatermés 90%-át jelentő nem ehető és mérgező gombát is. 
A réteken és legelőkön az első nagy tömegben megjelenő gomba a karbolszagú csiperke, amely mérgező gombafaj. A mostani szezonban is számos mérgezést okozott. Az idő lehűlésével először csökken, majd teljesen eltűnik a mezei szegfűgomba, amit szinte a legtöbben keresnek és gyűjtenek az országban. Átveszi a helyét több apró méretű mérgező, réten és legelőn növekvő tölcsérgombafaj. Amelyek miatt minden évben több megbetegedés fordul elő.

Az alföldi erdőkben nagy mennyiségben látható a közkedvelt nagy őzlábgomba


Az alföldi erdőkben nagy mennyiségben látható a közkedvelt nagy őzlábgomba, a szemcsésnyelű fenyőtinóru, az ehető csiperke, az érdestinóru és a szintén sokak által kedvelt ördögszekér laskagomba. Azonban megjelent a bolygatott területeken, árokpartokon és erdőszéleken az ugyancsak minden évben megbetegedéseket okozó kerti őzlábgomba is.
Az ország teljes területén nagy tömegben van jelen a gyilkos galóca! Ami a gombavizsgálati helyeken minden évben jelentős mennyiségben megtalálható, a gombafajokat nem ismerő gyűjtők bemutatásra kerülő kosaraiban.

Ilyenkor legtöbben a hegyvidékekben keresnek gombát, ahol nagy számban jelentek meg az ehető és a mérgező gombafajok. A kellemes idő hatására még nem tűntek el a nyári fajok sem. A nyári, bronzos és ízletes vargánya, az érdestinóru, a molyhos tinóru fajok. Megjelennek az ősszel gyűjthető fajok is: a lila pereszke, a szürke tölcsérgomba, a fenyő és gyűrűstinóruk, az ehető galambgombák és tejelőgombák, a közkedvelt rizike fajok, valamint a trombitagombák. Viszont ezzel együtt nagy tömegben bukkannak fel a nem ehető és mérgező gombafajok. A legtöbb mérgezési esetért felelős két faj jelenleg a nagy döggomba és a világító tölcsérgomba. A galócák közül szinte minden faj megtalálható: a gyilkos galóca, a légyölő galóca, a párducgalóca, a citromgalóca, de más mérgező nemzetségek fajai is nagy számban fordulnak elő az erdőkben: például a susulykák vagy a fakógombák.

Az idő lehűlésével természetesen az őszi gombák teljesen átveszik a szerepet: többek között a lila pereszke, a szürke tölcsérgomba és a gyűrűs tuskógomba. 
Tehát a jelenlegi időjárási körülmények között rengeteg gombát gyűjthetnek az emberek a természetben. Ízletes gombaételek készülhetnek, azonban a hatóság a gombagyűjtés veszélyeire is szeretné felhívni a figyelmet. Fontos tudni, hogy a szezon során a mérgező fajok mellett, a helytelenül elkészített és tárolt gombás ételek is kiválthatnak megbetegedéseket.
Aki nem rendelkezik kellő fajismerettel, vizsgáltassa be az általa gyűjtött vadon termő gombát gombaszakellenőrrel. Azonban a Nébih szerint a legbiztonságosabb megoldás, ha minden gombagyűjtő megteszi ezt. A gombaszakellenőri vizsgálat ugyanis életeket menthet! Kulcsfontosságú, hogy laikusként se fogyasszunk, és ne is ajándékozzunk ellenőrizetlen gombát!

Forrás: nébih

A vasárnap időjárása is kellemesen alakul

Baranya vármegye időjárása: vasárnap a hajnali párásság eloszlását követően az ország legnagyobb részén nagyobb esély látszik napsütés kialakulására. De délelőtt a párásságból itt-ott kialakuló rétegfelhőzet, illetve délután, foltokban változó erősségű fátyolfelhőzet szűrheti, zavarhatja a napsugarakat.
Esőtől nem kell tartani. Gyenge D-ies légmozgás lesz jellemző.
Ismét kifejezetten enyhe nappali órákkal számolhatunk. A déli országrészben 20 fok feletti maximumokkal, északon pár fokkal hűvösebb marad az idő.
Éjszaka zömmel csillagfényes vagy gyengén fátyolfelhős égbolt várható, de a talaj közelében párásság, foltokban köd képződik. Gyenge marad a légmozgás, viszont a Dunántúl térségében, a hajnali óráktól várhatóan ÉNY-i irányúra fordul.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
vasárnap reggel 9,
vasárnap délután 21,
hétfő reggel 9 fok körül alakul.

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
– Hétfőn, kedden É-ira forduló, de továbbra is gyenge légmozgás valószínű. Folytatódik az alapvetően front- és jelentős időjárási eseményektől mentes időjárás. A napsütést reggelenként párásság, ködfoltok, napközben változó vastagságú, előreláthatólag még többségében elvékonyodó, áttetszővé váló réteg- és fátyolfelhőzet zavarhatja, szűrheti.

forrás: eumet