Kezdőlap Blog Oldal 570

Tartsuk mozgásban Marcit – Országos Futónap sorozat

A terápia költsége, ami Marcit megmentheti több mint 1 milliárd forint

Korábban megírtuk, hogy Nemes Marcinál egy öröklődő, halálos kimenetelű izomsorvadásos betegséget, az úgynevezett Duchenne-féle izomdisztrófiát diagnosztizálták. Ezt a betegséget az idő előrehaladtával súlyosbodó izomgyengeség jellemzi, ami nem csak a mozgásban, de a légzésben és a szívműködésben is korlátozza a beteget. Marci jelenleg szteroid terápiás kezelést kap, aminek jelentősége, hogy lassítsa a betegséget, tovább fenntartsa az izomerőt. Emellett ami még szóba jöhet, az a génterápiás kezelés. Ezek a kezelések jelenleg a világ több pontján is az engedélyezési fázisban vannak. A tavalyi évben az Egyesült Államokban kapott engedélyt 4 éves kortól egy ilyen terápia, ami megmentheti Marcit, de ennek költsége ugyanakkor több mint 1 milliárd forint.

A szülők, „versenyt futnak az idővel” , ezért az NM Izmok Gyógyulásáért Alapítványt, melynek célja, felhívni a figyelmet ennek a ritka genetikai betegségnek a súlyosságára, a nagy prevalenciájára és a megoldhatóságára. Ehhez keresnek olyan szereplőket, akik segítenek a hangadásban és összefogást generálhatnak egy nemes cél érdekében.

„Az alapítványunk munkája során együttműködésbe kezdtünk a sorsközösségben álló szülőkkel, jelenleg már nyolc hasonló alapítvánnyal állunk kapcsolatban. Megpróbáljuk a média és saját rendezvények segítségével elérni a célunkat. Közösen egy országos szintű aláírásgyűjtésbe kezdtünk az Adj Reményt elnevezésű online petíció keretében.” – olvasható az alapítvány weboldalán.

Szeptemberben útjára indították a Tartsuk Mozgásban Országos Futónap elnevezésű több állomásos eseménysorozatot

Az NM Izmok Gyógyulásáért Alapítvány egyik célkitűzése, hogy felhívja a figyelmeteket a mozgás értékére. Ezért is jött létre a Tartsuk Mozgásban Országos Futónap sorozat, amelyre folyamatosan lehet jelentkezni itt résztvevőként, és itt pedig szervezőként!

Több településen már megvalósult a program, Bólyban, Balatonlellén, Gödrében és Pécsett.

„Marci betegsége a példa arra, milyen fontos szerepet tölt be az életünkben a mozgás. Emellett szülőként a futás révén belső békére is törekszünk, hisz enélkül nem tudnánk elviselni a fájdalmat, amit amiatt érzünk, mert a kisfiúnknak egy ilyen kegyetlen betegséget osztott a sors. Nagy örömünkre sikerült egybe kötnünk a békét és a futást, mert mi is képviseltük az alapítványt a Sri Chinmoy Békefutáson Pécsen.” – írják a Marci szülei a facebook oldalon.

De lesznek még események a következő helyszíneken és időpontokban: November 10-én Pécsváradon, december 8-án Kecskeméten és december 31-én Sásdon. De a szervezők további önkormányzatok, civil egyesületek jelentkezését, segítségét várják! A háromezer fő feletti települések önkormányzatai számára kidolgozott országos programuk egyszerre kínál kulcsrakész, több korcsoportot is megmozgatni képes, egészségcentrikus közösségépítő tömegsport programot és egy nemes, jótékonysági ügy közösségi támogatási lehetőséget!

A honlapon és a facebookon követhetőek a különféle események, adományozási lehetőségek, programok!

Aki szeretne segíteni Marcinak és családjának, ők az alábbi, a szülők által létrehozott alapítvány számára tudják eljuttatni a felajánlásaikat, adományaikat:

NM Izmok Gyógyulásáért Alapítvány

Számlaszám: 10404302-50527083-75691011

Ötszáz önkéntes tűzoltó egyesület nyert támogatást a Falusi Civil Alapból

A Falusi Civil Alap 2020-as indulása óta országszerte csaknem ötszáz nyertes pályázatot hirdettek ki önkéntes tűzoltó egyesületek számára. 1,7 milliárd forint értékben, ebből Vas vármegyében hatvan önkéntes tűzoltó egyesület összesen 221 millió forint pályázati támogatásban részesült. Közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Vas vármegyei Kondorfán. Ahol egy felújított, az előzőnél korszerűbb tűzoltóautó átadása alkalmából rendezett ünnepségen vett részt.

Gyopáros Alpár kiemelte: a Magyar falu program legfőbb célja a kistelepülések elnéptelenedésének megállítása volt. Az életminőséget javító fejlesztésekkel sok helyen sikerült elérni pozitív demográfiai fordulatot, de az utak, járdák rendbetétele, épületek emelése szavai szerint önmagában nem lett volna elegendő.

A falvak népességének megtartásához szükség van a kultúra, a hagyományok megőrzésére és ápolására, valamint az olyan aktív civil közösségekre is, mint a számos helyen a kondorfaihoz hasonlóan nagy múlttal rendelkező és helyben a fejlődés motorjainak számító önkéntes tűzoltó egyesületek – fűzte hozzá a kormánybiztos.

A Kondorfai Önkéntes Tűzoltó Egyesület 1893-ban alakult meg, jelenleg 15 aktív és hat tiszteletbeli taggal működik. A szombaton átadott Steyr típusú tűzoltógépjármű az ausztriai Lainbachból érkezett, jobban felszerelt, mint elődje volt; egyebek között nagy teljesítményű aggregátorral, füstelszívó rendszerrel és úgynevezett fényárbóccal is rendelkezik.

forrás: mti

145 éve született Fedák Sári

0

Fedák Sári Beregszászon született 1879-ben, Rákosi Sziditől tanulta a színészmesterséget. A huszadik század első két évtizedében Budapest legismertebb színházaiban játszott (Magyar Színház, Király Színház, Vígszínház), nevét az egész ország megismerte. A Tanácsköztársaság támogatásáért egy darabig csak külföldön léphetett fel, később a második világháború után nyolc hónapot töltött börtönben, amiért a háború folytatása mellett állt ki. – írja a port.hu

1899-ben Pozsonyban kezdte pályáját, majd a budapesti Magyar, a Víg-, 1902-től a Király Színház tagja. Ezután Berlinben, Bécsben, Londonban, Párizsban lépett fel. 1909-1914 között a Király, 1915-1919 között a Magyar, illetve a Vígszínház művésznője. A Tanácsköztársaság alatt a forradalmi eszmék mellett állt ki, ezért 1919 után Bécsben játszott, majd társulatával az USA magyarlakta részein turnézott. A húszas évek közepén hazatért és szinte az összes budapesti magánszínházban fellépett, legtöbbször a Vígszínházban játszott. 1940-41-ben a Magyar, 1942-1944 között az Új Magyar Színház tagja volt. 1944-45-ben a bécsi Donausender rádióban szerepelt, ezért 1945-ben a Népbíróság előbb két évre, másodfokon nyolc hónapi börtönre ítélte. Büntetésének letöltése után kitelepítették  és Nyáregyházán élt.

Hosszas együttélés után 1922. október 11-én hozzáment Molnár Ferenc íróhoz, akitől 1925-ben elvált.

Szerepelt az első magyar filmben az 1901-es A tánc-ban. Több némafilm női főszerepét játszotta. Hangosfilmen idősebb, határozott asszonyokat formált meg. 1933-ban saját írásából, vagyona nagy részének feláldozása árán egy nagyszabású, de mérsékelt sikerű irredenta hangvételű filmet készített (Iza néni), amelynek címszerepét is ő játszotta. – olvasható a hangosfilm.hu oldalon.

Fedák Sári elhunyt 1925 május 25-én Budapesten.

Meghalt Dózsa Imre táncművész, balettmester

Elhunyt Dózsa Imre Kossuth- és Liszt-díjas táncművész, balettmester, balettigazgató és pedagógus

Életének 83. évében elhunyt Dózsa Imre Kossuth- és Liszt-díjas táncművész, balettmester, balettigazgató és pedagógus, egyetemi tanár, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze. Tudatta az Operaház szombaton az MTI-vel.

Dózsa Imre az Állami Balettintézet elvégzése után 18 évesen, a Bihari nótája című előadásban debütált társulati tagként az Operaház balettegyüttesében. Partnere későbbi felesége, Szumrák Vera volt.

1963-tól visszavonulásáig az együttes magántáncosa volt. 1968-ban fél évet töltött ösztöndíjasként a leningrádi Kirov Balettnél (ma: szentpétervári Mariinszkij Színház). 1969-1974 között a Svéd Királyi Balett szólistája, 1975-1980 között a berlini Deutsche Oper és a londoni Festival Ballet vendégszólistája volt. Igazi danseur noble, vagyis hercegi alkat volt. Aki a klasszikus repertoár mellett a kortárs koreográfiákban is jeleskedett – fogalmaztak a közleményben.

Emlékezetes alakításai közé tartozott a Diótörő herceg, Desiré (Csipkerózsika), Siegfried (A hattyúk tava), Albrecht (Giselle), Basil (Don Quijote), Colas (A rosszul őrzött lány). A fából faragott királyfi, A csodálatos mandarin és a Spartacus címszerepe. Utóbbiban Crassusként is emlékezetes maradt. Táncolta Balanchine, Béjart, Kylián és Seregi más koreográfiáit, Fodor Antal A próba című rockbalettjében pedig Jézus szerepében lépett színpadra.

2011-től haláláig a Magyar Nemzeti Balett gyakorlat- és próbavezető balettmestereként tevékenykedett

1983-1984-ben a balettegyüttes igazgatója volt, 2011-től haláláig a Magyar Nemzeti Balett gyakorlat- és próbavezető balettmestereként tevékenykedett. Ő volt az Állami Balettintézet első olyan igazgatója, aki maga is ott végzett. 1979-ben, még aktív táncosként nevezték ki az intézet vezetőjévé. Közel két évtizeden át oktatott és vezette az időközben főiskolai rangra emelkedő intézményt. Aminek 2006-ban rektora, majd professor emeritusa lett. Nevéhez köthető többek között a Magyar Táncművészeti Főiskola Mexikói úti campusának kialakítása is.

Emellett külföldön is folytatta intézményvezetői és pedagógiai tevékenységét: 1989-1991 között a chilei Állami Színház balettigazgatója, 1993-tól az Észak-Karolinai Művészeti Egyetem vendég balettmestere. 1994-től a Svéd Királyi Balett, 1994-95-ben pedig a stockholmi Cullberg Balett vendég balettmestere volt.

Az érdemes és kiváló művész gazdag pályáját számos kitüntetéssel és elismeréssel jutalmazták. Átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést. A Magyar Táncművészek Szövetségének életműdíját, a közönség pedig beválasztotta a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai közé.

A Magyar Nemzeti Balett 80. születésnapját 2021-ben gálaműsorral ünnepelte az Erkel Színházban. Ebből az alkalomból jelent meg portrékötete A tánc a korlátait legyőzni képes ember művészete címmel, Major Rita tollából az Opera gondozásában.

Dózsa Imrét a Magyar Állami Operaház és a Magyar Táncművészeti Egyetem saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek – írták a közleményben.

forrás: mti

fotó: Emmer László

Labdarúgó NB II – Idegenben nyert a Kozármisleny

A Kozármisleny egygólos meccsen nyert a Mezőkövesd otthonában a labdarúgó NB II 11. fordulójának szombati játéknapján.

A vendégek immár hét kör óta veretlenek, ebben az időszakban a negyedik győzelmüket aratták.

Újabb sikerükkel jelenleg vezetik a tabellát.

Eredmény, Merkantil Bank Liga, 11. forduló:

Mezőkövesd Zsóry FC – HR-Rent Kozármisleny 0-1 (0-1)

g: Kirchner (15.)

vasárnap játsszák:

Békéscsaba 1912 Előre-Budapest Honvéd FC 13.00

Szentlőrinc-Kisvárda Master Good 13.00

Kolorcity Kazincbarcika SC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 13.00 BVSC-Zugló – Budafoki MTE, Tatabánya 17.00

Aqvital FC Csákvár-Opus Tigáz Tatabánya 17.00

Soroksár SC-FC Ajka 17.00

hétfőn játsszák:

Gyirmót FC Győr-Vasas FC 20.00

A tabella:

1. HR-Rent Kozármisleny 11 5 5 1 19-13 20 pont

2. Kisvárda Master Good 10 6 – 4 21-19 18

3. Szentlőrinc 10 5 3 2 13- 8 18

4. Kolorcity Kazincbarcika SC 10 5 2 3 25-12 17

5. Gyirmót FC Győr 10 5 2 3 18-16 17

6. Budafoki MTE 10 4 4 2 17-19 16

7. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 10 3 6 1 11- 8 15

8. Mezőkövesd Zsóry FC 11 4 2 5 16-16 14

9. Aqvital FC Csákvár 10 4 2 4 14-14 14

10. BVSC-Zugló 10 3 5 2 9- 9 14

11. Vasas FC 10 4 1 5 17-18 13

12. FC Ajka 10 3 4 3 13-15 13

13. Soroksár SC 10 3 2 5 14-15 11

14. Békéscsaba 1912 Előre 10 2 3 5 10-12 9

15. Budapest Honvéd FC 10 2 1 7 10-19 7

16. Opus Tigáz Tatabánya 10 2 – 8 8-22 6

forrás: mti

fotó: kozarmislenyfc.hu

Vitézy Dávid: ne költöztesse a kormány a természettudományi és a közlekedési múzeumot Debrecenbe!

A Magyar Természettudományi Múzeumnak és a Közlekedési Múzeumnak a fővárosban maradására tesz javaslatot

A Magyar Természettudományi Múzeumnak és a Közlekedési Múzeumnak a fővárosban maradására, valamint az Iparművészeti Múzeum felújításának elkezdésére tesz javaslatot a Podmaniczky Mozgalom frakciója a Fővárosi Közgyűlésnek.

Vitézy Dávid frakcióvezető szombaton a Facebook-oldalán azt írta, hogy a Budapesten működő országos múzeumok helyzete miatt azt javasolja a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén, hogy éljenek a felterjesztési jogukkal és kezdeményezzék, hogy a Magyar Természettudományi Múzeumot ne költöztesse a kormány Debrecenbe. A Közlekedési Múzeumot pedig ne költöztesse „egy Debrecen melletti kies autópálya-csomópontba”, valamint kezdjék el a hét éve bezárt Iparművészeti Múzeum felújítását.

A bejegyzésben kiemelte, hogy a Magyar Természettudományi Múzeum és a Közlekedési Múzeum tervezett költöztetése kapcsán kinyilvánított tiltakozással egyidejűleg javasolja, hogy nyilvánítsák ki egyetértésüket azzal, hogy a kulturális szolgáltatások kínálata és elérhetősége a vidéki városokban, így Debrecenben is javuljon, erősödjön.

„Hiszen nem a vidék-főváros ellentétek szítása a célunk, mint a vidékre költöztetést kitaláló Lázár Jánosnak”

– tette hozzá.

A kormány a forrásokat fordítsa a vidéki városok meglévő múzeumainak fejlesztésére

Javasolja, hogy a kormány a forrásokat fordítsa a vidéki városok múzeumainak fejlesztésére. Vagy az országos múzeumok olyan új, vidéki tagintézményeinek kialakítására, amelyek megfelelően igazodnak az adott város, térség, tájegység természeti kincseihez, épített, tárgyi és szellemi örökségéhez. Valamint méretük, szakemberellátottságuk és kulturális turisztikai vonzerejük alapján fenntarthatók.

„A budapesti múzeumokat pedig ne vigyék sehova, sőt a Közlekedési fejlesztését Kőbányán az Északi Járműjavítóban. És az Iparművészeti rekonstrukcióját végre gyorsítsák fel” – írta Vitézy Dávid.

forrás: mti

Nyolc embert vettek őrizetbe a boszniai rendőrök elleni késes támadással összefüggésben

Nyolc embert vettek eddig őrizetbe azzal a hatóságok által terrorcselekményként kezelt támadással összefüggésben. Amelynek során egy 15 éves fiú egy rendőrt megölt, egy másikat pedig súlyosan megsebesített csütörtök este az északnyugat-boszniai Bosanska Krupa egyik rendőrőrsén. Ezt közölte Adnan Beganovic, az érintett kanton rendőrségi szóvivője szombaton.

„Az ügyészség úgy ítélte meg, hogy a támadásnak terrorizmusra utaló jelei vannak. A nyomozás majd felderíti az okokat és indítékokat” – hangsúlyozta a szóvivő még pénteken. A szóvivő a nyomozással kapcsolatban szombaton sem közölt újabb részleteket.

Merima Mesanovic ügyész pénteken elmondta, hogy azért minősítették terrorcselekménynek a rendőrség elleni támadást. Mert azt „a lakosság megfélemlítése céljából” követték el. A Bosanska Krupa-i házkutatások során a rendőrség mobiltelefonokat, számítógépeket, adathordozókat és jelentős mennyiségű készpénzt foglalt le.

A boszniai ATV értesülései szerint a fiú radikális iszlám vallási nevelést kapott, apja a vahhábita mozgalom tagja. A beszámoló szerint a fiú a közösségi médiában is szélsőséges iszlamista nézeteinek adott hangot, illetve a támadásra utaló üzeneteket találtak a telefonján. Az ország szövetségi rendőrsége az értesülést nem erősítette meg, de közölte: átvizsgálta a fiú közösségi médiában használt profiljait, hogy terrorizmusra utaló bejegyzéseket keressen, és listát állított fel azokról, akikkel a támadó kapcsolatban állt.

forrás: mti

Buszmegállóból tűnt el az orvosi segítségre szoruló, 82 éves férfi

0

Eltűnt Ormai János a XI. kerületből! A 82 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében.

Ormai János 172 centiméter magas, vékony testalkatú, kicsit hajlott hátú, rövid, ősz haja van.

Eltűnésekor félhosszú, sötétzöld kabátot, barna, kockás sálat, szürke pulóvert, fekete nadrágot és fekete bőrcipőt viselt, valamint fényre sötétedő, dioptriás szemüvege van.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 82 éves férfi 2024. október 25-én 11 óra 30 perc és 12 óra között Budapest XI. kerület, Budaörsi út – Sasadi út kereszteződésénél lévő buszmegállóból ismeretlen helyre távozott. Orvosi segítségre szorulhat, a rendőrök jelenleg is keresik.

Ormai János a police.hu által közzétett fotón.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság 01110-157/577/2024. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Ormai János ügyében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki Ormai János tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.

Forrás: police.hu

Jó példa: Valenciában 1 euróba kerül a repülőtérről eljutni a belvárosban lévő szállodáig

0

Korábbi főszerkesztőnk Vági Márton 2023 májusától Máltán él és dolgozik, azonban közösségi oldalán rendszeresen foglalkozik magyarországi közéleti témákkal, így időről-időre megosztjuk egy-egy írását, mint véleménycikket.

Az alábbiakban Vági Márton írását változtatás nélkül közlöm:

Az elmúlt napokban Valenciaban jártam, egy újabb európai nagyvárosban, ahol a reptérről a belvárosba metróval be lehet jutni, azt hiszem 6 eurót fizettünk egy kártyáért, ami – ha jól emlékszem – 6 utazásra jogosított minket. Magyarán 1 euróba került a repülőtérről eljutni a belvárosban lévő szállodánkig.

Egy újabb város ahol anélkül is be lehet jutni a belvárosba, hogy maffia által üzemeltetett cégek, kétes előéletű sofőrjeinek keljen kifizetni 40-50 eurót, vagy épp a tömegközlekedésre kb. hatszor annyit, mint amennyi egy normál jegy lenne. Budapesten már akkor is lehúzzák az embert, amikor megérkezik…legalább tudhatja mindenki, hogy mire számíthat a továbbiakban.

Hihetetlen, hogy 2024-ben Budapesten a repülőtér és a belváros között nincs metró összeköttetés, de még normális Uber sincs, hogy Ferihegyről a Deák mondjuk 15 euróból megúszható legyen. Nem, ehelyett van taxis maffia, lehúzás, no meg egy rakás felesleges stadion, aminek az árából akár a 3-as metró simán mehetne Ferihegyig.

Valencia amúgy rohadt jó hely, nagyon élhető városnak tűnik, egyáltalán nem zárom ki, hogy pár év múlva az lesz a következő lakhelyünk, ha Máltát már kicsinek fogjuk érezni. A képen egyébként Valencia metróhálózatát láthatjátok, jelenleg 10 vonal van, kb. a fele fut a föld alatt, a többi a föld felett, összesen 161 kilométeren, amiből 30 kilométer klasszikus, föld alatt futó metróvonal, a többi inkább a HÉV-hez hasonló elővárosi vasút. Valencia lakosságra nézve fele akkora, mint Budapest. Hogy őszinte legyek nem is nagyon láttam komolyabb dugókat, aligha véletlenül.

Forrás: Vági Márton

Vitézy Dávid: a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén kezdeményezzük

Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés tagja, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője, a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság elnöke ma reggel a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében sorolta fel, hogy a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén, élnek a felterjesztési jogukkal, és kezdeményeznek. Íme, a felsorolás:

A Budapesten működő országos múzeumok helyzete miatt azt javaslom a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén, hogy éljünk a felterjesztési jogunkkal és kezdeményezzük, hogy:

1. A Természettudományi Múzeum fő kiállítóhelyét ne költöztesse a Kormány Debrecenbe,

2. A Közlekedési Múzeum fő kiállítóhelyét ne költöztesse a Kormány egy Debrecen melletti kies autópálya-csomópontba,

3. Az ország egyik legszebb és legértékesebb épülete és fontos múzeuma, a 7 éve bezárt Iparművészeti Múzeum felújítását végre kezdjék el, hiszen semmilyen munka nem zajlik az épületen évek óta.

A Közlekedési Múzeum és a Magyar Természettudományi Múzeum tervezett debreceni elhelyezése kapcsán kinyilvánított tiltakozással egyidejűleg azt javaslom, hogy nyilvánítsuk ki: egyetértünk azzal, és Magyarország fővárosaként felelősséget is érzünk annak kapcsán, hogy a kulturális szolgáltatások kínálata és elérhetősége a vidéki városokban, így Debrecenben is javuljon, erősödjön. Hiszen nem a vidék-főváros ellentétek szítása a célunk, mint a vidékre költöztetést kitaláló Lázár Jánosnak.

Ezért azt javaslom, hogy a Kormány azokat a forrásokat, melyekből a Közlekedési Múzeumot vagy a Természettudományi Múzeumot Debrecenbe költöztetné, fordítsa a vidéki városaink meglévő múzeumainak fejlesztésére, vagy az országos múzeumok olyan új, vidéki tagintézményeinek kialakítására, amelyek megfelelőképpen igazodnak az adott város, térség, tájegység természeti kincseihez, épített, tárgyi és és szellemi örökségéhez, hagyományaihoz, és méretük, szakemberellátottságuk, kulturális turisztikai vonzerejük alapján fenntarthatóak.

A budapesti múzeumokat pedig ne vigyék sehova, sőt, a Közlekedési fejlesztését Kőbányán az Északi Járműjavítóban, és az Iparművészeti rekonstrukcióját végre gyorsítsák fel!

A részletes előterjesztésem a kommentben található linken olvasható. – írja közösségi oldalán a politikus.