Kezdőlap Blog Oldal 621

160 köbméter szeméttől tisztították meg a Mecsek erdőit

A Mecsekerdő három erdészete is bekapcsolódott az Energiaügyi Minisztérium, valamint a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. által támogatott „Tisztítsuk meg az országot II.!” elnevezésű hulladékfelszámolási programba – írja a Pécsaktuál. A Mecsekerdő 2024 nyarán több mint 160 m3 illegálisan lerakott hulladékot szállított el a baranyai erdőkből.

Az erdők védelme, jó állapotuk megőrzése közérdek, hiszen hazánk legfontosabb természeti erőforrásai, emellett a pihenés, aktív kikapcsolódás és az egészség-megőrzés helyszínei is. Miközben a természetjárók egyre környezettudatosabbak, és mind kevesebb szemetet hagynak maguk mögött, szomorú tapasztalat, hogy az illegálisan elhelyezett hulladék mennyisége évről évre jelentősen nő. Ez a környezetszennyezés mellett veszélyes az egészségre, valamint akadályozza az erdők természetes növekedését, életét.

A Mecsekerdő azért csatlakozott a 2024 tavaszán indult programhoz, hogy felszámolja az erdei illegális hulladéklerakókat, ezzel is támogatva a kormány Klíma- és Természetvédelmi Akciótervében megfogalmazott célokat. Az összesen 5 368 806 Ft támogatás felhasználása során az erdészeti társaság munkatársai arra is törekednek, hogy ne csak megtisztítsák az erdőket, de hozzájáruljanak a hulladékképződés megelőzéséhez is.

A Mecsekerdő (Árpádtetői Erdészet, Sásdi Erdészet és Szigetvári Erdészet) felmérése alapján 128 köbméter, vagyis mintegy másfél tucat, nagyméretű hulladékkonténer elszállítását tervezték, azonban a valóság ezúttal is meghaladta a becslést. Idén szeptemberig több mint 160 köbméter hulladékot szállítottak el. Az akcióban érintett 10 ingatlan közül számos terület a Nyugat-Mecsek, valamint a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetben található, továbbá a természeti értékek szempontjából szintén kiemelkedő Natura2000 területen. A leginkább szennyezettnek a Szentegát, Pécs, Komló, valamint Cserkút települések körüli erdők bizonyultak.

Szélmalomharcot vívnak az illegális szemétlerakók ellen

Az erdészek szélmalomharcot vívnak az illegális hulladékot lerakó természetkárosítókkal, hiába számolnak fel egy-egy helyen illegális lerakókat, folyamatosan újabbak keletkeznek. Ezért nagyon fontos, hogy a rendszeres takarítás mellett kiemelt hangsúlyt kapjon a megelőzés is. Az erdészeti társaság minden alkalmat megragad, hogy felhívja a figyelmet az erdők tisztán tartásának fontosságára. A keletkezett szemétnek nem a természetben van a helye, Pécs környékén és Baranya vármegyében számos helyszínen biztosított a hulladék megfelelő és környezetbarát elhelyezése.

A nagyobb városokban lakossági hulladékudvarok működnek, ahol a magánszemélyek befizetett közüzemi számla ellenében leadhatják a háztartásukban keletkezett hulladékot.

A Zsolnay-negyedben is ünnepelhetjük idén a Halloweent

0

Bár még több mint egy hónap van még hátra Halloween napjáig a Zsolnay negyed már most közzétette az idei programját, amely színes eseményekkel bár minden érdeklődőt.

A délelőtti és délutáni óra közötti programok mindenki számára ingyenesek, és elsősorban a gyermekeknek szólnak. Az American Corner udvarban Rose és Alex segít kiválasztani az eredeti, amerikai motívumokat, és profi tippeket adnak, hogy eggyel magasabb szintre emelhessétek tökfaragási készségeitek, míg a Hercules műhelyben arcfestés várja a gyerekeket. De ha valaki még szeretne Halloweenhoz illő ruhát, vagy kiegészítőt szerezni, ez sem gond, a Bóbita Bábszínház aulájában ehhez segítő kezekre talál. Ezek a programok 10 órától egészen 16 óráig tartanak.

16 órától előadás lesz a halloweeni szokásokról – angolul, magyar tolmácsolással a Bóbita Bábszínház – Kamara termében, majd a délutánt töklámpás-gyújtó ceremóniával zárják.

Az este már az idősebb generációé lesz. Este 8 órától különös lények lepik el a Zsolnay Negyed Üvegházát! Olvasmányaink, filmes élményeink, rémálmaink lidérces helyszínei és szereplői között bolyonghatnak a vállalkozó kedvű, bátor látogatók. Kis csoportok – 2-6 fő – 5 percenként indulnak bebarangolni a rémségek házát, melyet a Bóbita Bábszínház kreatív „szellemei” hoznak létre. A szerencsés és erős idegzetű felfedezőkre egy borzongatós vándorút vár, amennyiben nem tévednek el, vagy…de ebbe jobb bele se gondolni! A részvétel 2.500 forint, és a programot 16 éven felülieknek ajánlják. 

Este 9 órától pedig Jelmezes Halloween party lesz DJ Venommal és DJ Turnerrel. A partin különleges installációk és ördögi koktélok várhatók, a beöltözött látogatók egy italra a hely vendégei. A belépő 3.500 forint, de az előző programmal egybekötött komplex jegy vásárolható 5.000 forintért.

Minden érdeklődőt szeretettel (?) várnak.

Magyar Péter: Vitézy Dávid főpolgármester-helyettesi támogatása attól függ, milyen csomag része lesz

Magyar Péter tegnap este az ATV vendége volt, ahol számos témában kérdezték. Ezek egyike volt a főpolgármester-helyettesek kérdése is, amelyre meglehetősen szűkszavú választ adott.

Vitézy Dávid esetleges főpolgármester-helyettesi támogatása, attól függ, milyen csomag része lesz – mondta Magyar. Hozzátette: jelenleg túl sok a főpolgármester jogköre. Azt ugyanakkor konkrétan közölte, hogy Kiss Ambrust nem szavazzák meg főpolgármester-helyettesnek. Azt is mondta Magyar, hogy csütörtökön találkozik Karácsony Gergellyel egyeztetni.

A 24.hu cikke alapján arra a kérdésre, hogy miért nem ül be a fővárosi közgyűlésbe, Magyar azt mondta: nem tud ellátni egyszerre három-négy feladatot. Ugyanakkor megismételte: nem ülnek be a fővárosi cégek vezetésébe, nem akarnak segíteni az “óbaloldal” átmentésében.

A fő téma természetesen itt is Vogel Evelin volt. Ennek kapcsán elmondta: „borzasztó érzés, hogy egy ember, akit szerettem, akinek tavaly megkértem a kezét” elárulja őt, és a propagandamédiába próbálja lejáratni őt a KDNP volt propagandistája segítségével.  (Az interjút az a Gáll Csongor készített, aki korábban a Hír Tv munkatársa volt, és a Media1 azt írta róla, hogy 2018 és 2022 között 12 millió forintos vállalkozói szerződése volt a kisebbik kormányzópárttal, a KDNP-vel propagandavideók gyártására.

Azt is mondta: csütörtökre behívták a köztévébe, ennek ellenére a meghirdetett tüntetést megtartják. A Tisza Párt vezetője csütörtök reggel fél nyolckor az M1, majd 7 óra 50 perckor a Kossuth Rádió vendége lesz. „Elvileg fővárosi ügyekben, de persze tudjuk, hogy az adásmenetet a Karmelitában írják”, kommentálta a történteket.

10 éves gyermek mentette meg a korepetáló tanárnője életét

Egy 10 év körüli gyermeket korrepetált iskola után egy budapesti tanárnő kedden, amikor rosszul lett, vért hányt és nagyon gyengének érezte magát. A fiatal fiú azonnal a mentők segítségét kérte.

„Mentésirányító bajtársunk segítségével megvizsgálta, kikérdezte a nőt és mellette maradt a mentők kiérkezéséig” – kezdi a közlemény – „Helyszínre érkező bajtársaink ellátták a beteget, akit végül stabil állapotban szállíthattak kórházba. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!”

Visszatér a nyár Baranyába

Csütörtökön gyengén felhős időre ébredhetünk, a hajnali minimumok 11 és 13 fok között alakulhatnak. A déli szél hajnalban mérsékelt lesz, majd a reggeli órákban megélénkül-megerősödik (40-55 km/h). Délelőtt folytatódik a gyengén felhős idő, a szél tovább erősödik.
A délután első felében tovább erősödik a délnyugati szél, a legerősebb lökések akár viharosak is lehetnek (60-65 km/h), majd a délután második felére mérséklődik, de így is marad élénk, olykor erős a légmozgás. Gyengén felhős időnk lesz, csapadék nem várható.
Csütörtök délután a hőmérséklet maximuma 24 és 26 fok között alakulhat. Estére kiderül az ég, de a délnyugati szél továbbra is élénk lesz. A minimumok 15 fok közelében alakulhatnak. – ígéri a szeptembert búcsúztató nyarat idéző őszi napot a Meteo Mecsek.

A nyáriasan meleg napok után a hétvégén egy hullámzó front alakítja az időjárást, ennek hatására a hétvégén sokfelé valószínű csapadék, és vasárnap a hőmérséklet jelentősen, nagyjából 10 Celsius-fokkal vissza fog esni – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szerdán.

Hozzátették: a pénteki csúcsértékek még általában 23-30 fok között alakulhatnak, északnyugaton lehet némileg hűvösebb, vasárnap viszont már csak 12-19 fokos maximumokra lehet számítani.

A jövő hét elején hűvös nappalokra és hideg éjszakákra kell készülni a szél mérséklődése után kedd és szerda hajnalban is. Ezt követően valamelyest visszamelegedhet az idő, de ennek mértéke még nagyon bizonytalan – írták.

Forrás: meteomecsek.hu, mti.hu

Magyarországon még soha nem dolgozott annyi külföldi, mint most

Az egyre nagyobb számú külföldi munkavállaló hazánkban leginkább a képzetlen ázsiai munkavállalókból kerül ki.

A magyar kormány néhány évvel ezelőtt még figyelemfelkeltő plakátokon hirdette, hogy a gazdasági bevándorlók nem vehetik el a magyarok munkáját – akkoriban ez volt az egyik fő motivációja a kormány bevándorlásellenes politikájának. A 2020-as évekre azonban a magyar munkaerőpiac alakulása miatt megváltozott Orbánék hozzáállása a kérdéshez. A hiányzó munkaerőt ma már nem titkoltan harmadik országbeli külföldiekkel igyekeznek pótolni, és bár továbbra is kitartanak amellett, hogy ők nem vehetik el a magyarok munkáját, lehetett példákat hallani ennek ellenkezőjéről. – olvasható a 444.hu mai cikkében.

Az évekkel ezelőtt még ellenségnek számító gazdasági bevándorlók hívására ennek tükrében mindenesetre nem túl sikeresen reagált a kormány, hiszen a külföldi munkavállalók egyre nagyobb számban vannak jelen a magyar munkaerőpiacon.

Mindez abból is kitűnik, hogy évről évre egyre nagyobb számban fordulnak három hónapot meghaladó tartózkodási engedélyért a külföldi állampolgárok munkavállalási és jövedelemszerzési céllal, ami kiderül az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság adataiból is.

Az elmúlt évben minden eddiginél több külföldi érkezett Magyarországra munkavállalási szándékkal. 2023-ban a külföldi munkavállalók 106 377-en voltak, mellette még 2333 külföldi jelölte meg a jövedelemszerzést a tartózkodásának céljául, derült ki a főigazgatóság statisztikájából.

Hatalmasat ugrott egy év leforgása alatt a munkavállalási okból Magyarországra érkezők száma. Az előző évhez képest 25 százalékkal többen érkeztek az országba, míg a 2020-as adatokhoz képest 78 százalékkal ugrott meg a 2023-as létszám.

A 2023-as év végén a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat külföldi munkavállalókra vonatkozó kimutatása szerint 87 661 munkavállalási engedély volt érvényben.

A 2022-és év végén kicsivel több, mint 51 ezer külföldi munkavállalókra vonatkozó munkavállalási engedély volt érvényben.

A 2021-es év végén 34 ezer külföldi munkavállalókra vonatkozó munkavállalási engedély volt érvényben.

Az érvényes külföldi munkavállalókra vonatkozó munkavállalási engedéllyel rendelkezők 82 százaléka ázsiai országokból érkezik Magyarországra. A külföldről érkezők 9,4 százaléka Észak- és Dél-Amerikából, az 5,3 százaléka nem uniós, de európai országból érkezik, míg a 3,3 százaléka pedig Afrikából kerül kicsiny hazánkba.

A vietnámi munkások száma kiemelkedő, őket a Fülöp-szigetekiek, majd őket az indiaiak és a dél-koreai munkavállalók követik. Többezres létszámú mongol és kirgiz munkavállalókat is találhatunk, ha kicsit körülnézünk a magyar munkaerőpiacon.

A legtöbb, érvényes munkavállalási engedéllyel rendelkező külföldi a 25 és 44 év közötti korosztályból kerül ki, és az érvényes engedéllyel rendelkezőknek több mint a 40 százaléka, mégpedig 35 399 hazánkba érkező fő legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezik, egyetemi végzettséggel mindössze 8599 hozzánk érkező munkavállalónak van.

Forrás: 444.hu

Nyolc év börtönt kapott egy idős asszony megölésért a fiatalkorú

0

Nyolc év, fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a bíróság emberölés bűntettének minősített esetei, kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete és magánlaksértés vétsége miatt azt a fiút, aki tavaly januárban megölt egy idős nőt a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Csernelyen – közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya szerdán az MTI-vel.

Mint írták, a terhelt az utcájukban lakó idős sértettnek több alkalommal segített vizet hordani és fát vágni, az asszony ezt száz-kétszáz forintokkal honorálta.

A fiatalkorú kevesellte az összeget, ezért tavaly január közepén kiskorú testvéreivel elment a nőhöz. Összetűzésbe keveredtek, a vádlott a sértettet veréssel fenyegette, majd kölcsönösen leköpték egymást.

Ezután a terhelt az idős nő fülbevalóját kérte, de miután azt nem kapta meg, belökte az asszonyt az ajtón, és egy kiskorú testvérével együtt bement az ingatlanba – olvasható a közleményben.

A tájékoztatás szerint a fiú értékek után kezdett el kutatni, miközben a sértett szidalmazta a fivéreket. A terhelt erre a földre lökte a nőt. Ezután a vádlott magához vett egy fadarabot, és azzal az asszony fejét és testét többször megütötte, majd ököllel folytatta a bántalmazást, melynek hatására a sértett elvesztette eszméletét.

A fiú kivette az asszony füléből az arany fülbevalóját, emellett magához vett egy mobiltelefont, és testévérével együtt – aki bár szintén a házban volt, passzív magatartást tanúsított – elhagyták a helyszínt. Mielőtt elmentek, a terhelt megfenyegette az udvaron tartózkodó, a cselekményt észlelő kiskorú fiút, hogy „véresre veri”, ha a történtekről bárkinek beszámol – írták.

A közlemény alapján a vádlott később visszament a még mindig eszméletlen állapotban lévő sértett házába, ahol a bottal ismét bántalmazta az asszonyt. A sértett életét vesztette.

A fiú az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként értékelte a terhelt bűnösségre kiterjedő beismerő vallomását és azt, hogy egy cselekmény „kísérleti szakban rekedt”. A vádlott és védői a kihirdetett ítéletet tudomásul vették, míg az ügyész három munkanap gondolkodási időt tartott fent – közölték.

Forrás: mti.hu

Ma ünnepli születésnapját Vermes Timea

0

Szeretettel köszöntötték születésnapja alkalmából Vermes Timea operaénekesnőt kollégái a Pécsi Nemzeti Színház hivatalos Facebook-oldalán ma reggel.

Vermes Timeát a tavalyi sikerprodukciók mellett legközelebb az Anconai szerelmesek 2. és a Hazám,hazám című előadásokban láthatja a Pécsi Nemzeti Színház közönsége.

Vermes Timea operaénekes Pécsen született, és jelenleg a Pécsi Nemzeti Színház tagja.Az általános iskola befejezése után a Pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban érettségiztem 1991-ben. Vermes Timea igazi pécsi tüke.

„Azaz több generációsan pécsi, már a Dédnagyapám is itt született. Itt végeztem az általános iskolát és zeneiskolát is, melynek bejárata felett ott díszelgett a felirat: ”A zene mindenkié” (Kodály). Ezért hát teljesen természetes volt, hogy a Leőwey Klára gimnázium végzőseként a Zeneművészeti Főiskolát jelöltem be a továbbtanulási tájékoztatón. Hiába szerette volna, Anyukám ,,hogy valami „rendes” szakmám legyen. Nem vettek fel! Így kerültem a Janus Pannonius Tudományegyetem Ének-zene-karvezetés szakára, ahonnan két év után jelentkeztem újra a Zeneművészetire, akkor átvételi kérelemmel sikerül így évet sem veszítettem. Évekkel később elvégeztem a főiskolának az egyetemi kiegészítő szakát is, akkor már a Pécsi Nemzeti Színház magánénekeseként,és a sors különös furcsasága, hogy mindkét tanárnőm, a főiskolán Bukszár Márta, és az egyetemen Váradi Marianna, szintén kolléganőim azóta is.” –írja magáról Vermes Timea a Pécsi Nyári Színház oldalán.

Három új elem került a Siklósi Értéktárba

0

Három elemmel bővült a Siklósi Értéktár, amelynek elismerő okleveleit kedden adták át a siklósi Városháza nagytermében. – olvasható a Siklósi Hírek oldalán.

A nyáron három új elem felvételéről döntött a Helyi Értéktár Bizottság. A Haraszti Attila elnök és Csuga Zoltánné, valamint Mojzes Tamás tagságával negyedik éve működő bizottság Németh Sára keramikus művész mestersége, a máriagyűdi Szentkút és a siklósi zsidó temető a siklósi értékek között való nevesítése mellett határozott.

A helyi értéktár jelenleg 21 elemet számlál – ismertette Riegl Gábor. Siklós polgármestere.

Kiemelte: míg az értéktár 2014-es alapítása utáni években nem sok figyelmet kapott, mára az építészeti örökségeken túl immáron olyan értékek kiemeléséhez is eljutottak, mint a Tenkes kapitánya kultusza, illetve Siklóson élő emberek alkotóműhelyei és konkrét életpályák.

Ahhoz, hogy az épületek és a falak élettel teljenek meg, azok az emberek kellenek, akik itt vannak közöttünk, értéket képviselnek – fogalmazott a polgármester. Hozzátette: csodálatos dolog, hogy ezeket az értékeket felkutatta a bizottság.

Ott van fejlődő város, ahol vannak élő közösségek – mondta Mojzes Tamás. A területért felelős alpolgármester és az Értéktár Bizottság tagja emlékeztetett, hogy öt éve tűzte zászlajára a bizottság a helyi értékek felkutatását. Legutóbbi ülésükön tucatnyi javaslat közül emelték ki a három újonnan elismert elemet.

Siklóson nagyon nagy hagyománya van a fazekasságnak, a Vértanúk utca régi neve is Fazekas utca – mondta Haraszti Attila. A bizottság elnöke kiemelte, a város erőssége, hogy most is van fazekasság a városban. Mint emlékeztetett, Németh Sára munkásságát a Szabó Gyula utca névtáblája is őrzi.

Keresztes Andor atya egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni az oklevelek átadásakor, a zsidó temető képviseletében Spitzer Miklós vette át az elismerést Németh Sára mellett.

Az alulról felfelé építkező rendszerben a települési értéktár elemire épül a megyei jelentőségűként is elismert örökségek felsorolása, majd az arra érdemesek számára következik a nemzeti értékké, hungarikummá nyilvánítás. A sor legalsó szintjén tevékenykedő Helyi Értéktár Bizottság 2014-ben alakult, és korábban helyi nevezetességek közé emelték a vár mellett a dzsámit, a katolikus, református valamint a szerb-ortodox templomot. 2020-tól a helyi értékek sorában tartják számon a Tenkes kapitánya kultusza mellett a siklósi Vince nap szokását is, 2021 őszén pedig a Máriagyűdi Bazilika, a Dolce Hegedűegyüttes, a Siklósi Tenkes Vegyeskar, a Siklósi Ifjúsági Fúvószenekar és a Siklósi Vár és Múzeumbaráti Kör lett beemelve a felsorolásba. A kiemelt értéktár 2022 óta jegyzi a Siklósi Szalon, a Szentgyörgyváry fényképészet, Kövesdi László cipészmester, Szántó Ákos szíjgyártó, a levendulás ház és a siklósi temetőkápolna örökségét is. A mostani alkalmat megelőzően – 2023 novemberében – Várhegyi Lajos kovácsmester és Gusztáv Titusz kőfaragó mester alkotó munkássága, valamint a szőlősgazdáink Szent Orbán-napi ünnepe lett a nevezetességek közé emelve.

Forrás: Siklósi Hírek

Otthonukból eltűnt 13 és 14 éves kislányokat, és egy 17 éves fiút is keres a rendőrség

0

Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 17 éves ózdi fiatalember eltűnése ügyében. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság mai közleményében.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 17 éves fiú 2024. szeptember 5-én egy ózdi bentlakásos kollégiumból ismeretlen helyre távozott, és az óta ismeretlen helyen tartózkodik. A felkutatására tett intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

Zimányi Szebasztián fotója a police.hu oldaláról.

Az Ózdi Rendőrkapitányság 05070-157/321/2024. körözési számon folytat eljárást Zimányi Szebasztián eltűnése miatt.

Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, és egy 13 éves ózdi kislány eltűnése ügyében. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság mai közleményében

A rendelkezésre álló adatok szerint 2024. augusztus 31-én a lányok édesanyjukkal, ózdi lakásukról ismeretlen helyre távoztak, és az óta ismeretlen helyen tartózkodnak. A felkutatásukra tett intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

A kislányok fotój a police.hu oldalról.

Az Ózdi Rendőrkapitányság 05070-157/314/2024., illetve 05070-157/315/2024 körözési számon folytat eljárást Botos Inez Rita és Botos Afordité Henrietta eltűnése miatt.

Az Ózdi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képen látható fiúval, illetve a képeken látható lányokkal kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Forrás: police.hu