Rekordközeli vízmennyiség érkezik majd az árvízzel a Szigetközbe, ahol már jelen van az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) több mint ötszáz szakembere – mondta az OVF szóvivője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Siklós Gabriella közölte, a legfrissebb előrejelzés szerint egyre biztosabb, hogy a Dunán nagyon nagy mennyiségű víz érkezik az országba. Hozzátette, az Országos Vízjelző Szolgálat szakemberei jelenleg úgy látják, hogy a 2013-as tetőzéseknél a Budapestig tartó szakaszon és a fővárosban átlagosan körülbelül 40 centiméterrel alacsonyabb lesz a vízállás.
Elmondta, mivel a Traun, az Enns és a Bécsi-medence vízgyűjtő területein még mindig esik az eső, ezeket az adatokat még pontosítani kell majd. Vízügyes szempontból a legkomolyabb helyzetre a Szigetközben és a Lajta mentén lehet számítani. Oda érkezik meg először Magyarországra az árhullám a Dunán.
A szóvivő kijelentette, a Szigetközbe érkezett szakemberek mellett a tiszai vízügy munkatársai is készenlétben állnak, akik szükség szerint segíteni tudnak. Emellett folyamatosak az átvezénylések, azok a nyugat-dunántúli vízügyesek, akik 24 órával ezelőtt még a Rába és a Mura mentén védekeztek, már mennek át a Dunához segédkezni.
Hangsúlyozta, folyamatos a felkészülés az önkormányzatoknál is, ahol ott vannak a vízügyi műszaki irányítók, valamint velük együtt a katasztrófavédelmi szakemberek is. A Dunán mintegy ezer kilométeren állami védvonalak is vannak, ahol a vízügyesek szükség szerint elsősorban a katonák segítségét is igénybe tudják venni a munkáknál.
Siklós Gabriella kitért arra, hogy akik szeretnének részt venni az árvízi védekezésben, azok a polgármestereknél jelentkezhetnek. Ők koordinálják azoknak az önállóan védekező településeknek a védekezését, ahol önkéntesek segítségére van szükség. E helységek listája elérhető az OVF közösségi oldalain.
Korosztályában, az ifjúsági mezőnyben bizonyult a legjobbnak Vadas Róbert siklósi sportoló, aki a Szombathelyi Darts Club SE színeiben versenyez.
Szeptember 14-én, szombaton, Budapesten került megrendezésre a Steel Utánpótlás Nemzeti Bajnokság. – olvasható a Magyar Darts Szövetség hivatalos oldalán.
A Szombathelyi Darts Club Sport Egyesület 2014-ben alakult meg a mostani formájában, a Ciao Amigo Dartsclub és a Milos Darts Club utódjaként. Egyesületünknek jelenleg több, mint 60 tagja van, közülük közel 40-en rendelkeznek igazolt vagy szabadidős versenyengedéllyel. A 2014-es átszervezések után két év alatt elértük azt, hogy a 2017-es szezonban Steel szakágban egy NB1-es csapatot és három NB3-ast, míg Soft szakágban egy NB1-es csapatot indítottunk. A kiváló csapatjátékot mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2021-ben sikerült elhódítanunk a csapatbajnoki címet steel felnőtt, steel utánpótlás és soft szakágban is, ami egyedülálló a magyar darts történetében. Klubunk amatőr (open) versenyeket is szervez. Ezeken a nyílt versenyeken versenyengedéllyel rendelkezők és azzal nem rendelkezők is játszhatnak, tehát bárki kipróbálhatja ezt a sportot, csapataink tagjai és aktív versenyzőink szívesen segítenek a játék megismerésében. Fontosnak tartjuk, hogy szélesebb körben ismertté váljon ez a szép játék, így mindent megteszünk annak érdekében, hogy egyre több aktív, versenyző tagunk legyen.
Hétfő hajnalban újból elered az eső, nagy területen várható jelentős mennyiségű csapadék Baranya vármegyében. A minimumok 8 és 11 fok között alakulhatnak. Az északi szél élénk, olykor erős lesz. Délelőtt folytatódik a csapadékos időjárás, a szél továbbra is erős lesz.
Hétfő délután folytatódik a csapadékos időjárás, további jelentős esőre van kilátás. Az északnyugati szél élénk, olykor erős lesz.
A hőmérséklet maximuma 12 és 14 fok között alakulhat, de a szél miatt csökken hőérzetünk. Estére fokozatosan szűnik a csapadék, de a légmozgás élénk marad. A minimumok 10 fok közelében alakulnak. – ígéri a hét első napjára a Meteo Mecsek.
Esővel kezdődik a jövő hét, majd visszatér a többórás napsütés és a hőmérséklet is emelkedik.
A jövő hét elején még borult idő várható és többfelé kell esőre készülni. A hét közepétől azonban visszatér a többórás napsütés és az egyre szárazabb időben a hőmérséklet is emelkedni kezd, a hét második felében már 20-25 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklet várható – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Hétfőn még nagyrészt erősen felhős, főként nyugaton, délnyugaton borult idő várható sokfelé esővel, záporral, a legnagyobb mennyiség a délnyugati országrészben hullhat le. Délutántól délkelet, kelet felől már elkezd szakadozni, helyenként csökkenni a felhőzet, és arrafelé egyre kevesebb helyen valószínű csapadék.
Az Észak-Dunántúlon délelőtt még többfelé erős, Sopron környékén és a Bakonyban viharos lökések várhatók, majd fokozatosan mérséklődik az északnyugati szél. Másutt helyenként élénkül meg a délkeletire, keletire forduló légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11-18 fok között valószínű, keleten lesz az enyhébb idő.
Kedden hajnalban pára-, ködfoltok alakulhatnak ki, majd napközben változóan felhős időre kell számítani, több-kevesebb napsütéssel, eső, zápor elszórtan fordulhat elő. Az általában északkeleti, északi irányú szél helyenként megélénkül. A hajnali 6-12 fokról délutánra 16-23 fok közé melegszik fel a levegő.
Szerdán hajnalban pára- és ködfoltok képződhetnek, majd napközben változó felhőzet mellett általában több órára kisüt a nap. Helyenként előfordulhat eső, zápor, főleg hazánk délnyugati felén, illetve néhol északkeleten. Az északkeleti, északi szél több helyütt megélénkül. Hajnalban 7-14, a délutáni órákban 21-26 fok várható.
Csütörtökön hajnalban szintén várható pára- és ködfoltok kialakulása, de napközben változóan felhős idő várható, általában többórás napsütéssel. Néhol előfordulhat kisebb eső, zápor, főleg nyugaton, délnyugaton. Az északkeleti szelet sokfelé élénk, néhol időnként erős lökések kísérik. A minimum általában 8-14, a maximum-hőmérséklet 20-25 fok között alakul.
Pénteken a változó felhőzet mellett általában több órára kisüt a nap. Száraz idő lesz a jellemző, de délnyugaton nem kizárt jelentéktelen csapadék. Az északkeleti szelet sok helyütt élénk lökések kísérhetik. A hajnali 8-14 fokról 20-25 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Szombaton többnyire gyengén felhős, napos időre lehet számítani, csapadék nem valószínű, de néhol időnként megélénkülhet az északkeleti szél. A minimum-hőmérséklet 8-14, a csúcsérték 20-25 fok között várható.
Vasárnap nagyrészt gyengén felhős, napos időre van kilátás, csapadék nélkül és jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A hajnali 7-14 fokról délutánra 20-25 fok közé melegszik fel a levegő.
A napokban hazánkban is beköszöntött hűvös, esős, szeles idő, amelyre a fecskék különösen érzékenyek. Segítsük a túlélésüket! Miután már több napig tartósan hideg, csapadékos az időjárás, ilyenkor a kizárólagos táplálékukat jelentő repülő rovarok „eltűnnek” és a madarak éhezni kezdenek, három-négy nap múlva pedig tömegesen éhen pusztulhatnak. – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján.
A Facebookon is létrejött egy csoport „Mentsük meg a fecskéket!” néven, ahol rengeteg információ, és aktuális hír olvasható a veszélybe került fecskékről, illetve arról, hogy hol is találhatunk madármentőket.
A csoport célja olyan emberek toborzása, akik szívükön viselik a magyarországi fecskék sorsát. Segítségükkel pedig minél több olyan ember megnyerése, akik eddig kevésbé törődtek villásfarkú madarainkkal.
Addig is íme, néhány jótanács a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapjáról:
Az épületekre, ezek közelébe beülő fecsketömegek esetében valódi segítséget jelenthet a garázs, melléképület stb. megnyitása a madarak számára. Ugyanakkor sajnos képtelenség etetéssel segíteni az egyszerre bajba kerülő fecskék ezrein, tízezrein, de egy-két fészek, néhány madár esetén erre is van esélyünk.
Az épületekre, ezek közelébe (pl. kerítés, vezetékek) beülő fecsketömegek esetében valódi segítséget jelenthet a garázs, melléképület, lépcsőház, istálló megnyitása a madarak számára – tartós eső idejére, illetve éjszakára nyugodtan zárjuk is be ide a madarakat! A fecskék így melegben tudják átvészelni a rossz időt, így akár egy-két nappal is tovább kibírják. amint eláll az eső, nyissuk ki az ajtókat, hogy ki tudjanak repülni vadászni. Ezzel a módszerrel akár madarak ezreinek is hathatós segítséget tudunk nyújtani.
Semmiképpen ne tegyünk úgy, mint az alábbi videóban látható autósok, akik a Balaton parton tömegével mennek át a fecskéken, akik a szél miatt nem tudnak repülni!
Felnőtt madarak
A több napig elhúzódó hideg, csapadékos időben az öreg madarak is éheznek, ezért ilyenkor úgy csökkentik az energiaveszteséget, hogy szorosan összebújva az eresz alá, épületpárkányra húzódva üldögélnek. Ilyenkor még néhány évtizede is segítették őket a lakott, kivilágított istállók, ahova nem csak melegedni tudtak behúzódni, de ott vadászhattak is a zárt tér melegében repkedő legyekre.
Amennyiben, ha a felnőtt madarak ilyen jellegű gyülekezését tapasztaljuk, megpróbálkozhatunk az etetésükkel. Első körben jó, ha az eresz alatt, az ablakpárkányon üldögélő vagy az épület helyiségeinek melegébe behúzódó madarak közelébe lapos tálkába (a legjobb a műanyag virágalátét) élő lisztkukacokat, ezek mellé apróra vágott egyéb táplálékot (lásd a következő mondatban) tehetünk ki, ezeket a kiéhezett madarak jó eséllyel felcsipegetik.
Jó, ha tudjuk, hogy a fecskék elsősorban a repülő, mozgó rovarra vadásznak, a nem mozgó darabolt marhahús, nedves macskakonzerv, túró-reszelt sajt-főtt tojás keverékéből álló táplálékról a madarak nagy valószínűséggel nem ismerik fel, hogy az ehető. Ezért érdemes lisztkukacot is tenni ezekre, hátha ez rávezeti a madarakat a táplálék felismerésére.
Ha a kifejlett fecskék már annyira legyengültek, hogy kézzel megfoghatók, akkor őket is a fiókákhoz hasonló módon, a lakás melegében, dobozban tartva, kézből etethetjük az időjárás kedvezőbbé válásáig.
A röpképes fecsketömegek számára nyithatunk ajtót!
Amennyiben a közvetlen környezetünkben tapasztaljuk, jó ha tudjuk, hogy az épületekre, ezek közelébe (pl. kerítés, vezetékek) beülő fecsketömegek esetében valódi segítséget jelent a garázs, melléképület, lépcsőház, istálló megnyitása a madarak számára – tartós eső idejére, illetve éjszakára nyugodtan zárjuk is be ide a madarakat! a fecskék így melegben tudják átvészelni a rossz időt, így akár egy-két nappal is tovább kibírják. amint eláll az eső, nyissuk ki az ajtókat, hogy ki tudjanak repülni vadászni. Ezzel a módszerrel akár madarak ezreinek is hathatós segítséget tudunk nyújtani.
Egészen a néhány évtizeddel ezelőtti közelmúltig a molnár- és füsti fecskéknek sokkal könnyebb dolguk volt hűvös idő esetén (ráadásul a szélsőséges időjárás gyakorisága és ezek ereje is sokkal-sokkal kisebb volt). Amikor az ország minden településén, szinte minden portán ott voltak a lakott istállók, akkor a fecskék akár napokra be tudtak húzódni a gerendákra, a jó melegbe, ahol a rovarok is repültek, így még táplálkozni is tudtak. Amikor az ökológiai rendszer mind nagyobb része felborulóban van, akkor ezzel összefüggésben az olyan „társadalomökológiai” hatások is negatívan hatnak, mint a háztáji állattartás szinte teljes megszűnése, az istállók eltűnése.
„Minden idők egyik legnagyobb árhulláma éri el éppen hazánkat a Dunán. Javaslom Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy mondja le jövő heti strasbourgi utazását, kérje az Európai Parlamentet a vita elhalasztására és irányítsa személyesen az árvízi védekezést. Az éppen hivatalban lévő hajóskapitánynak ilyenkor a parancsnoki hídon a helye. A jövő héten nem a vitának, hanem a nemzeti összefogásnak van itt az ideje.” – olvasható Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének hivatalos Facebook-oldalán.
A Tisza Párt tagjai és szimpatizánsai részt vesznek az árvízi védekezésben – derül ki a párt elnöke, Magyar Péter közösségi oldalán vasárnap közzétett videóból.
A videóban a Komárom-Esztergom vármegyei Neszmélyről bejelentkező Magyar Péter közölte: Neszmélyen és a szomszédos Dunaalmáson a polgármester a civilek segítségét kérte az árvízi védekezéshez, ide érkezett a Tisza Párt 30-40 szimpatizánsával.
A párt elnöke elmondta, hogy hétfőn indultak volna Strasbourgba az Európai Parlament plenáris vitájára, de megpróbálják áttenni a repülőjegyüket, és folytatják az árvízi segítségnyújtást Leányfalu vagy Nagymaros környékén.
Magyar Péter megköszönte a Tisza Szigetek és a sok száz árvízi önkéntes jelentkezését.
Mindenkinek igyekeznek válaszolni és összekötni azokkal a településekkel, ahol a legnagyobb szükség van a segítségre – jelezte.
Nincs jobb, nincs bal, csak magyar! – fogalmazott. A pártelnök kér mindenkit, hogy aki tud, segítsen, mert ez a valaha volt egyik legnagyobb árvíz a Dunán.
Magyar Péter megköszönte azokat az anyagi felajánlásokat is, amelyeket szombat óta kapnak a Legyél a változás! Egyesület számlájára, ebből már több száz homokzsákot vásároltak és még több ezret vesznek a napokban.
A Tisza Párt elnöke közölte: arra kéri a miniszterelnököt, hogy a veszélyhelyzet miatt mondja le jövő heti strasbourgi utazását, kérje az Európai Parlamentet a vita elhalasztására, és irányítsa személyesen az árvízi védekezést.
Ezen a hétvégén nem csak az időjárás állt a feje tetejére Baranyában, ha nem sajnos folyamatosan érkeznek a hírek a felborult személyautókról, közlekedési balesetekről is a vármegyénkből.
Vasárnap délelőtt például szintén felborult egy autó Szigetvár és Szentlászló között. – olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság oldalán.
A közlekedési baleset következtében a 67-es főúton kellett forgalmi akadályra számítani.
Megpördült és a tetejére borult egy személyautó a 67-es főút Szigetvár és Szentlászló közötti szakaszán, a 7-es kilométerszelvénynél. Az esethez a szigetvári hivatásos tűzoltók vonultak, akik áramtalanították a gépkocsit. A helyszínre mentő is érkezett. Az érintett útszakaszon forgalmi akadályra kell számítani. – olvasható a közlekedési balesetről a katasztrófavédelem oldalán.
Szombat éjszaka fának ütközött egy autó Villány és Márok között. A közlekedési baleset utántűzoltók emelték ki a kocsi három utasát.
A katasztrófavédelem tájékoztatása alapján tudható, hogy a közlekedési balesetben fának ütközött egy gépkocsi Villány és Márok között, az 57105-ös út 1-es kilométerszelvényénél. A járműben hárman utaztak, egyiküket a villányi és a siklósi hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki. A másik két utast is az egységek emelték ki a kocsiból. A balesethez a mentők is kiérkeztek.
Fának ütközött egy autó Villány és Márok között. Fotó: Facebook/baleset-info
Szombat délután felborult egy autó Gerdénél is. A közlekedési baleset után a tűzoltók szabadították ki az egyik utast a kocsiból. (Kiemelt fotónkon!)
Megcsúszott az úttesten, majd tetejével a szántóföldre borult egy gépkocsi Gerde és Szabadszentkirály között, a 2-es kilométerszelvénynél. A járműben ketten utaztak, egyikük ki tudott szállni. A másik utas azonban beszorult, őt a pécsi hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki. A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek, félpályás útlezárás mellett folyt a közlekedés és a mentési munkálat.
Szintén árokba hajtott, majd fának ütközött, amelynek következtében a tetejére borult egy személyautó szombat délután Páprád és Vajszló között. A sellyei hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet.
Árokba hajtott, majd fának ütközött egy autó Páprád és Vajszló között. Fotó: Faceboo/baleset-info
Az „Emberek az Emberekért!” programra, 2024. szeptember 20-án, pénteken 17 órakor Budapesten, a Blaha Lujza téren kerül sor.
A szervezők kérik, hogy aki tud, az a jelenlétével, a rendezvény helyszínén is fejezze ki együttérzését a kiszorított gyermekek és emberek iránt. Az esemény „Emberek az emberekért” címen található meg a Facebookon.
A rendezvény fő célja kiállás Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület, de leginkább az utcára tett közel 600 diák mellett, azok mellett, akik önmagukról gondoskodni nem tudnak, de Iványi Gáborban megtalálták a segítőjüket!
A műsorban többek közt olyan előadók lépnek fel, mint: Cserhalmi György, Bródy János, Gerendás Péter, Halász Judit, Rost Andrea, Kollár-Klemencz László, Molnár Áron, Parti Nagy Lajos, Galkó Balázs, Kepes András, Bálint András, Nagy Bandó András, Perintfalvi Rita, Lengyel Tamás, Józsa Márta, Rainer-Micsinyei Nóra, Molnár Áron, és még sokan mások. A szombati, budapesti rendezvény jelmondata:
„Nincs olyan, hogy lehetetlen! Csupán lépni kell!”
Mindenkit várnak szeretettel egy olyan kiállásra, ahol kiállnak Iványi Gábor munkássága mellett, és támogatják Őt az emberfeletti munkájában, amit a legkiszolgáltatottabbakért tesz már több évtizede, iskoláiban, kórházában, és több szociális intézményben.
Támogassuk küzdelmében, az igazságtalanság ellen.
Álljunk ki a Tisztességért, álljunk fel a Becsületért, álljunk fel a Kiszolgáltatottakért!
Iványi Gáborék munkáját, az alábbi bankszámlán támogathatod
biztonsággal:
SZALMASZÁL a Hajléktalanokért Közhasznú alapítvány
10400140-00033688-00000006 (K&H)
IBAN: HU52 1040 0140 0003 3688 0000 0006
SWIFT/BIC: OKHBHUHB
Akik természetbeni adományt szeretnétek hozni, azokat kérjük hogy közvetlenül a Dankó utca 11-be vigyék, és ott leadható az adomány.
A sütőtök az egyik olyan őszi csemegénk, amelyet kivétel nélkül szinte mindenki szeret, és korlátozás nélkül fogyaszthat is. A sült tök illata felidézi az őszi, téli estéket, íze pedig igazán utolérhetetlen. Napjainkban a sütőtököt egyre többször használják fel a szakácsok krémlevesek, illetve köretek, desszertek készítésekor. Most nézzük, hogy a sütőtök az íz élményen kívül még mit is biztosít a szervezetünknek.
Jó hír a sütőtököt kedvelőknek, hogy ez az őszi finomság tele van olyan vitaminokkal, mint például az: A-, és C-, E-, B2-vitamin. Jelentős mennyiségben tartalmaz: magnéziumot és vasat.
Kiemelkedő az antioxidáns tartalma!
Az érett, fogyasztásra alkalmas sütőtök például olyan anitoxidánsokat tartalmaz, mint az alfa-karotin vagy a béta-karotin. A szervezet ezek segítségével semlegesíti a szabad gyököket. A szabad gyökök pedig elpusztítják a baktériumokat. A sütőtök a magas antioxidáns tartalmának köszönhetően jelentősen csökkentheti a rákbetegségek kialakulásának kockázatát.
Látás javító hatással bír!
Jó tudni, hogy már húsz dekagramm sült vagy főtt sütőtök napi A-vitamin-szükségletünk több mint dupláját tartalmazza. Az A-vitamin viszont nagyon fontos a látásunk és a szemünk egészségéhez.
Fogyásban is nagy segítség!
Jó hír a fogyókúrázóknak, hogy a sütőtök kalóriatartalma alacsony, viszont magas a rosttartalma, amelynek köszönhetően, miközben egy laktató étel, még is csekély kalóriát tartalmaz. Kutatások igazolják, hogy a rostban gazdag étrend segíti a fogyást, és egyben az egészséges testsúly fenntartását is.
Kiváló javítja az emésztést!
Mivel ez a finom őszi zöldség magas rosttartalommal rendelkezik kiváló hatással van az emésztésre. Fogyasztása ajánlott a krónikus székrekedésben szenvedőknek éppen úgy, mint a kevés mozgással járó, irodai munkát végzőknek is.
Magja kiváló a szívbetegségek megelőzésére!
A tökfélék, így a sütőtök olajos magja is nagyon gazdagok fitoszterolokban, amelyek segítenek csökkenteni az emberi szervezetben a „rossz” koleszterin szintjét.
Jókedvünket is biztosíthatjuk a fogyasztásával!
Mivel sok triptofán nevű aminosavat is tartalmaz a tökmag. Ez az aminosav viszont nagyon fontos szerepet játszik a szerotonintermelésben, a jókedvünk pedig nagyban függ a szerotonin mennyiségétől, ezért a szomorkás, szürke, téli hétköznapokon ajánlott a tökmag rendszeres fogyasztása, hogy a segítségével könnyebben tudjuk átvészelni az őszi, téli időszakot, amikor olyan sokszor ránk tör a melankólia.
Csökkentheti a rák kockázatát!
A zöldség élénk narancssárga színéből is kitűnik, hogy bőven tartalmaz karotinoidokat is, ezek közül is kiemelkedik a béta-karotin, amelyet a szervezet A-vitaminná tud átalakítani. Vagyis a sütőtökben található béta-karotinnak több kutatás szerint is igazoltan rákmegelőző hatása is van.
Sütőtökkel a ráncok ellen!
Arról már írtunk, hogy a sütőtökben található karotinoidok segítenek semlegesíteni a szabadgyököket. Pontosan ennek a tulajdonságának köszönhető, hogy bőrvédő hatással is rendelkezik, és a hölgyek legnagyobb örömére segít felvenni a harcot a ráncok idő előtti kialakulásával szemben.
Holnaptól harmadfokúra emelkedik az árvízvédelmi készültség szintje Budapesten
Hétfőtől harmadfokúra emelkedik az árvízvédelmi készültség szintje Budapesten – közölte a főpolgármesteri hivatal szombaton az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a legfrissebb előrejelzések alapján hétfőtől napi egy méterrel emelkedik a Duna vízállása Budapestnél. Ahol a folyó várhatóan a jövő hét második felében, nyolc métert meghaladó vízszinttel tetőzik.
Mivel ilyen vízállásnál a védekezés sokkal intenzívebbé válik. A főpolgármester szeptember 16-án, hétfőn nulla órától minden budapesti szakaszon harmadfokúra emeli az árvízvédelmi készültséget.
A védekezésért felelős Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) hétfőn megkezdi a Nánási-Királyok útja védvonal kulissza átjáróinak zárását és egy négy kilométer hosszú, egy méter magas és négy méter széles agyag háttöltés kiépítését. Az ideiglenes védmű építése miatt hétfőtől a Királyok útját lezárják a közúti forgalom elől
– olvasható a közleményben.
A Margit-sziget alacsonyabban fekvő részeinek védelmét homokzsákokkal erősítik meg, melyek töltéséhez – a 2013-as árvízi védekezés tapasztalatai alapján – nagy teljesítményű gépeket használnak. Az árvízi helyzet függvényében a jövő hét közepén lezárhatják a Margit-szigetet a jármű- és gyalogosforgalom elől – jelezték.
Az alsó rakpartot várhatóan szeptember 17-én, kedden önti el a Duna. A rendezvény miatt a hétvégére egyébként is lezárt, belső pesti rakpartszakaszokat az árvíz levonulásáig nem nyitják újra. A pesti alsó rakpart többi részét, valamint a budai alsó rakpartot szeptember 16-án, hétfőn 20 órától teljesen lezárják.
A rakpartokon szombat 0 órától már tilos megállni, az ott parkoló autókat a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság hétfőn elszállítja – hívták fel a figyelmet.
Budapest és a környező települések ivóvízellátásának zavartalansága érdekében a Fővárosi Vízművek megkezdte az üzemeltetésben lévő kutak, gépházak és szivattyúk fokozott ellenőrzését. Az ivóvíz minőségét a társaság laboratóriuma folyamatosan ellenőrzi – húzták alá.
A folyó menti területek közösségi közlekedésében a jelenlegi előrejelzések alapján a jövő hét közepén valószínűleg szükség lesz korlátozásokra, melyek részleteit a szakemberek a jövő hét elején tudják meghatározni – közölte a főpolgármesteri hivatal.
Szombaton is folytatódott a viharos időjárás által okozott károk elhárítása, a legtöbb segítségre az ország nyugati felén volt szükség – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap reggel az MTI-vel.
Felidézték, hogy a késő esti órákban másodfokú, narancssárga riasztást adott ki széllökés veszélye miatt a HungaroMet, a szél Somogy, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Vas, Fejér, Komárom-Esztergom és Zala vármegyében okozta a legtöbb gondot.
A legtöbb esetben fő- és mellékútra dőlt fák, leszakadt ágak és elektromos vezetékek miatt kértek segítséget, de akadt, ahol a közlekedési jelzőlámpa felfüggesztése szakadt le, vagy a ház tetejéről a cserepeket sodorta a parkoló autókra a szél.
A tűzoltók szombaton több mint 170 beavatkozást végeztek a viharkárok miatt, és vasárnap reggel még mindig tartanak a munkálatok – összegezte az OKF.