A mohácsi csata ötszázadik évfordulóján Magyar Péter miniszterelnök mondott emlékbeszédet a mohácsi Széchenyi téren. A kormányfő a történelmi vereség mellett elsősorban a megmaradásról, az újrakezdés képességéről és a nemzeti összetartozás fontosságáról beszélt. Mint fogalmazott, Magyarországot minden korszakban azok az egyszerű emberek tartották meg, akik továbbadták gyermekeiknek otthonukat, nyelvüket és közösségeiket.
A Nemzeti Filharmonikusok kórusának műsorát követően Magyar Péter azzal kezdte beszédét, hogy 1526. augusztus 29-én, néhány óra alatt alapvetően megváltozott Magyarország történelme.
Úgy fogalmazott, a mohácsi csata szinte pontosan az ezeréves magyar államiság történetének közepén helyezkedik el, mintha ezen a ponton hajtották volna ketté a magyar történelem hatalmas könyvét. Az egyik oldalon az államalapítás, az Árpád-házi királyok, az Anjouk, Nagy Lajos és Hunyadi János harcai, valamint Mátyás király erős, európai Magyarországa áll. A másik oldalon a három részre szakadt ország, a másfél évszázados török uralom, a felkelések, szabadságharcok, idegen megszállások, világháborúk, Trianon, a diktatúrák és 1956 története olvasható – amely végül egy szabad Magyarországhoz vezetett.
A miniszterelnök szerint, ha meg akarjuk találni azt a pontot, ahol ez a két nagy történelmi korszak találkozik, akkor éppen Mohácson állunk.
Az ismeretlen emberek előtt is fejet hajtott
Magyar Péter beszédében nemcsak a csata ismert szereplőiről – II. Lajos királyról, Tomori Pálról, Szapolyai Jánosról vagy Szulejmán szultánról – emlékezett meg. Felidézte azoknak az egyszerű katonáknak és jobbágyoknak a sorsát is, akiknek nevét nem őrizték meg a krónikák, és akikről nem neveztek el utcákat.
Mint mondta, az ötszáz évvel ezelőtt élt emberek ugyanúgy féltették otthonukat és gyermekeiket, ahogyan a maiak. Amikor elindultak Mohács felé, még nem tudhatták, hogy annak a napnak az emléke évszázadokon keresztül fennmarad. Számukra a haza elsősorban azt a házat, falut és közösséget jelentette, amelyet maguk mögött hagytak. A kormányfő szerint ezek az ismeretlen emberek nem pusztán egy uralkodóért vagy hadvezérért, hanem azért az országért harcoltak, amelyet a sajátjuknak éreztek.
A magyar nyelv megtartó erejéről beszélt
Magyar Péter feltette a kérdést: mit üzenhet Mohács ötszáz év távlatából a ma élő magyaroknak, és annak a gyermeknek, aki most hall először II. Lajos királyról?
Válaszként a sorsközösséget és a magyar nyelv összekötő erejét emelte ki. Mint mondta, bár különbözőek vagyunk, ugyanannak a történetnek az örökösei, és ugyanazon a nyelven mondjuk ki az olyan szavakat, mint az anya, az otthon vagy a haza. A magyar nyelvet beszélték a királyi Magyarország falvaiban, Erdélyben és Mohácson, majd 1848-ban, a világháborúk idején, 1956 októberében, a börtönökben, valamint a határon túli magyar közösségekben is.
„Megmaradt a nyelvünk. És amíg megmaradt a nyelvünk, megmaradt az a világ is, amelyet csak ezen a nyelven lehet igazán elmondani” – hangsúlyozta.
„Magyarország nem tűnt el”
A miniszterelnök emlékeztetett: Magyarország 1526-ban elveszített egy sorsdöntő csatát, elesett a király, és megszűnt az ország politikai egysége. Olyan évszázadok következtek, amelyekben többször maga a magyar államiság fennmaradása is kérdésessé vált. Magyarország és a magyar közösség azonban nem tűnt el.
„Itt vagyunk ötszáz évvel később, ugyanazon a földön, ugyanannak az országnak a polgáraiként, ugyanazon a nyelven emlékezve” – fogalmazott.
Kiemelte: az egykor Európa sorsáról döntő birodalmak és dinasztiák közül sok már eltűnt, a határok többször megváltoztak, a magyar közösség azonban megmaradt.
Szerinte ez nem annak köszönhető, hogy Magyarország mindig a legerősebb vagy leggazdagabb volt, hanem annak, hogy minden történelmi törés után voltak emberek, akik a folytatás mellett döntöttek. Újjáépítették otthonaikat, megművelték földjeiket, ismét kinyitották az iskolákat, megszólaltatták a harangokat, városokat és templomokat emeltek, könyveket írtak, valamint magyar nyelven nevelték gyermekeiket.
A kormányfő szerint ez a megmaradás titka: dolgozni, tenni, cselekedni és gyarapodni akkor is, amikor úgy tűnik, mindennek vége.
A talpra állások történetének nevezte a magyar történelmet
Magyar Péter beszédében felidézte Muhi, Mohács, Világos, Trianon, a világháborúk és 1956 tragédiáját. Mint mondta, ezekben a nevekben és évszámokban egy egész nemzet fájdalma sűrűsödik össze. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy Magyarország túlélte a tatárjárást, Mohácsot, Világost, Trianont, a világháborúkat és a diktatúrákat is. Nem veszteségek nélkül és nem felejtve, hanem tovább élve.
„A magyar történelem nem a veszteségeink, hanem a talpra állások története: a megmaradásé és az újrakezdésé” – jelentette ki.
Úgy vélte, Mohács üzenete nem az, hogy a magyar sors szükségszerűen vereségre van ítélve, hanem az, hogy egyetlen vereség sem jelenti a magyar történelem végét.
„Egy kis nemzetnek nincs olyan luxusa, hogy önmagát gyengítse”
A beszéd egyik központi gondolata a nemzeti összetartozás és a belső megosztottság elutasítása volt. Magyar Péter szerint egy kis nemzet nem engedheti meg magának, hogy saját magát gyengítse, magyar embert magyar ember ellen fordítson, vagy a politikai és társadalmi vitákból gyűlöletet építsen.
Hangsúlyozta: egy szabad országban természetes, hogy az emberek különbözően gondolkodnak, másban hisznek és más politikai pártokra szavaznak. Van azonban egy pont, amelyen túl mindenkinek ugyanazon az oldalon kell állnia – ez pedig Magyarország.
Az összetartozás szerinte nem azt jelenti, hogy mindenkinek egyformának kell lennie, hanem azt, hogy felismerjük egymásban mindazt, ami közös. Ha egy magyar ember bajba kerül, nem azt kell először megkérdezni tőle, hogyan gondolkodik a politikáról.
Nem a királyok és a politikusok tartják meg az országot
Magyar Péter szerint Mohács emléke nem arra szolgál, hogy ötszáz év elteltével ismét lefolytassuk a vitákat arról, ki hibázott, ki késett el, ki nem érkezett meg vagy ki adott rossz parancsot.
„A mi dolgunk nem az, hogy ítéletet mondjunk a halottak felett. A mi dolgunk az, hogy méltók legyünk az örökségükhöz” – fogalmazott.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy egy országot nem elsősorban a királyai, hadvezérei vagy politikusai tartanak meg, hanem a polgárai. Az a gazda, aki a rossz termés után is beveti a földjét, a pedagógus, aki olvasni tanítja a gyermekeket, az éjszaka is dolgozó orvos és ápoló, az esküjét megtartó katona, a munkát adó vállalkozó, a gyermekeket nevelő édesanya és édesapa, valamint a gyengébbeket segítő közösség.
„Ők Magyarország, mindig is ők voltak, Mohácsnál is és ma is” – jelentette ki.
Mohács a béke és a sokszínűség városa
A kormányfő külön is méltatta Mohácsot és az itt élő közösségeket. Úgy fogalmazott, ha az ötszáz évvel ezelőtt élt emberek ma körülnézhetnének, olyan magyarokat látnának, akik minden történelmi megpróbáltatás ellenére megmaradtak. Büszkék lehetnének arra is, hogy Mohács évszázadok óta példát mutat magyarok, horvátok, sokácok, bunyevácok, szerbek és svábok békés együttélésével.
A város kultúráját, a busójárást, valamint a helyi intézmények és civil szervezetek munkáját is kiemelte.
„Mohács a béke és a sokszínűség városa, kultúránk egyik szimbóluma. Köszönjük Mohácsnak!” – mondta.
Egész napos megemlékezést tartanak
A Széchenyi téri beszédet ünnepi szentmise követte a Fogadalmi templomnál, ahol csontereklyéket is elhelyeztek. Ezt követően II. Lajos király szobránál tartottak koszorúzást.
Délután a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen állami és katonai tiszteletadás mellett áldják meg az újonnan elkészült emlékkápolnát. Az épület altemplomában helyezik el a tömegsírok feltárásakor előkerült apró csontmaradványokat.
A nap egyik leglátványosabb eseménye 17 órakor kezdődik Sátorhelynél: száz lovas és háromszáz gyalogos hagyományőrző részvételével elevenítik fel az 1526-os mohácsi csatát.
Magyar Péter beszéde végén arra kérte a résztvevőket, hogy hajtsanak fejet az ütközet valamennyi ismert és ismeretlen áldozata előtt, és őrizzék meg Magyarországot, a magyar nyelvet, a közösségeket, valamint egymást.
„Amíg képesek vagyunk egymásban magyart, honfitársat és embert látni, addig meg is fogunk maradni” – fogalmazott, majd azzal zárta beszédét: „Isten tartsa meg a magyar nemzetet!”
