Esős időre ébredhetünk. Kezdetben élénk szelet, a késő délelőtti órákban viharossá fokozódhat. A hőmérséklet 10-12 fokig csökken. Érdemes vastagon öltözködni. Számottevő eső valószínű.
Délutánra a szél viharossá fokozódik, akár 60-65 km/h erős lökések...
Változások lépnek érvénybe október 10-től, egészen pontosan a Pécs–Gyékényes–Nagykanizsa vonalon. A MÁV Zrt. szerint a menetrend módosításával a vonatok nagyobb pontossággal közlekedhetnek.
A MÁV honlapján olvasható, hogy az eddigieknél 25 perccel hamarabb fognak...
"Amennyiben az ellenzék nem kap elegendő figyelmet, illetve teret a közmédiában, akkor a következő évben történő választás, nem lesz tisztességes Magyarországon." -nyilatkozta az EP-delegáció vezetője, Gwendoline Delbos-Corfield.
Ezt a következtetést onnan vonta le,...
Apát és fiát állították elő bűncselekmény elkövetésének gyanújával a rendőrök Komlón.
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság egy 46 éves helyi férfi, valamint 17 éves fia ellen. A gyanú szerint apa...
Reggel derűs időre ébredhetünk, de néhol kisebb ködfoltok előfordulhatnak. A hőmérséklet 7-9 fok között alakul. A délkeleti szél mérsékelt lesz, majd a délelőtt folyamán fokoztosan élénkül!
Kedd délután kezdetben napos időnk lesz, majd...
A címben szereplő mentalitás volt érezhető a szombati kozármislenyi nyugdíjas rendezvényen. Vidám hangulat, zene, vers, humor, tánc, szépen, ízlésesen terített asztalok, finom uzsonna, kedves, mosolygós arcok.
Október országszerte az idősek hónapja. Így van...
Mintha négy napig nyár lett volna – fényáradatban úszva, várakozáson felüli hangulatban zajlott a pécsi Zsolnay Fényfesztivál szeptember 30. és október 3. között. A koronavírus miatt őszre halasztott fesztivál minden nehezítő körülmény...
A hét első napjának reggelén jobbára derűs időre ébredhetünk, de néhol köd és párafoltok alakulhatnak ki. A levegő 6-8 fokig hűl, de a völgyekben pár fokkal hidegebb is lehet. A délkeleti szél...