„Nem telt még el 24 óra, és máris megjelent a kommentekben, hogy tulajdonképpen mi vagyunk a gyilkosok, amiért ilyen számok mellett kinyitunk.” Egy út szélén hagyott szektor védőbeszéde, Tibi atya tollából.
Az utóbbi másfél évben akinek bármilyen olyan kisvállalkozása volt, ami szabadidős szolgáltatást nyújt, az megtanulta, milyen teljes magányban túlélni (vagy nem). Az állam minden tiltó funkciója megtartása (és újabbak bevezetése) mellett eltűnik a fejed felől, a hiteled ketyeg (ugye a moratórium nem azt jelentette ám, hogy ennyivel kitolják a hitelt és kész, hanem szépen beépül a törlesztőbe, amit nem fizettél), ráadásul a társadalom fejében egyetlen narratíva él: ha ezt nem némán viseled, gyilkos vagy. A kisvállalkozó egyébként is kussoljon, mert bűnöző, de legalábbis a bűnözés félperifériáján seftelő illegitim alak. „Akkor bezzeg nem sírtál, amikor jól ment a szekér, hát tessék kiszállni az X5-ös BMW-ből!”
Pedig közvetlenül az egészségügyi dolgozók után ennek a szektornak köszönheted, hogy nem voltak még magasabb halálozási számok. Mi fizettük. És ezt nem úgy értem, hogy csak a befizetett adónkból, ahogy ezt mondani szokás, hanem a leadózott jövedelmünkből. A kormány tessék-lássék bértámogatása mellett mi fizettük zsebből az alkalmazottainkat, érdemi segítség helyett mi fizettük a bérleti díjat, amit érdekes módon nem az ingatlantulajdonosra terheltek (ami egyébként szintén nem lett volna jó, még akkor sem, ha azért nem, mert övék az ingatlanok). Kurvára nem szeretem a bezzegnyugatozást, de olyan kötelezettségeket láttunk el másfél évig erőn felül, amit polgári kultúrákban fel sem merült, hogy ne az állam tegyen. Nálunk viszont az nem merült fel, hogy az állam tegyen. Mert itt az állam dolga a 27%-os áfa, a literenként 120 forintos, üzemanyagra szabott jövedéki adó és a közúti sarcok behajtása. Kötelezettséged csak neked van felé, neki nincs feléd. A koronavírus a legtöbb áldozatot pedig nem az intenzív osztályok lélegeztetőgépein szedi, hanem a magára hagyott társadalomban. Mert persze lehet Szabó Pétertől idézgetni, de aki most önhibáján kívül nulla segítséggel reccsent meg teljesen, annak nem csak az eddigi élete munkája ment kárba, de a nyakába szakadó adóssága miatt a következő 5 évben sem biztos, hogy lehet legális jövedelme.
Én egyébként azokat sem hibáztatom, akik keresik a nagy társaságokat: az embernek szüksége van a szociális érintkezésre, enélkül nem lehet (és nem is érdemes) túlélni. Nem arról van szó, hogy már csak pár hetet kell kibírni, hanem arról, hogy eddig hét hónapot, de egy szűk szünettel inkább másfél évet kellett. Ha szélsőségekre rendezünk be egy társadalmat, és állandóan a teljes tiltástól leng visszafelé az inga, akkor nem érdemes csodálkozni rajta, hogy bizony nagyot fog lendülni. Dicsértessék!
