A rendőrség idén is elindítja a „SuliMoped” elnevezésű programot általános, továbbá középiskolás tanulók számára.

A kezdeményezés célkitűzése, hogy a baranyai diákok díjmentesen segédmotor-kerékpár vezetésére jogosító engedélyt szerezhessenek. A programban az iskolások a tantervi órakereten kívül sajátíthatják el elsőként az elméleti, majd a gyakorlati ismereteket a Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság, valamint az általuk kiválasztott autósiskola szakemberei támogatásával. Nagy hangsúlyt kap a projekt alkalmával, hogy a képzésben részt vevők ne csupán megtanulják, de használni is tudják a KRESZ elméleti tananyagát.


Az edukáció végén a tanfolyamot sikeresen teljesítő tanulók vizsgát tesznek 50 köbcentiméteres, automataváltós segédmotor-kerékpár vezetéséből. A sikeres vizsga esetében a tanulók megkapják a jogosítványukat, mindezt ingyenesen, mert a képzési költségeket a rendőrség finanszírozza. Amennyiben viszont, valaki nem teljesítené a vizsgák bármelyikét modulonként egyszer lehetőséget kap ingyenes pótvizsgára.

A kitöltött nyilatkozatot, továbbá adatlapot a Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság címére (7622 Pécs, Vargha Damján u. 1.) szükséges elküldeni november 20-ig. Kérik, hogy a nyilatkozathoz az osztályfőnöki jellemzést is csatolják. A jellemzés tartalmazza, hogy a pedagógus a tanfolyamra alkalmasnak tartja-e a tanulót.

További részletek és az adatlap a Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság Facebook-oldalán érhető el.

Forrás