Az év utolsó rendhagyó miniszterelnöki sajtótájékoztatóján nagy bejelentést tett Orbán Viktor. Mivel 2022-ben lejár az államfői tisztséget két cikluson keresztül gyakorló Áder János elnöki mandátuma, a miniszterelnök Novák Katalin családügyi minisztert jelölte az államelnöki posztra.
Mi tagadás, hogyha a NER stabil gépezetének mechanizmusát nézzük semmi meglepő nincs ebben a lépésben. Egy centralizált, vezérközpontú párt, mely határozott többséggel uralja azt a törvényhozást melynek minden fontosabb közjogi hivatal alá van rendelve nyilvánvalóan olyan embert fog az ország elsőszámú közjogi méltóságának élére kinevezni, akivel lojalitásából fakadóan nem kell komolyabb jogi, erkölcsi és elvi vitákat folytatni a törvények keresztülvitelénél.
A Fidesz levonta a tanulságot a kilencvenes és a kétezres évekből amikor a parlamentáris demokrácia intézményei bár ingatag módon de működtek, és elég komoly presztízsvesztést okozott egy-egy, a kormányzó hatalom felelősségét magára vállaló pártnak hogy milyen viszonyt ápol a köztársasági elnökkel aki az alkotmányos rend őreként felügyelte a politikai döntéseket. Sokan Göncz Árpádot hozzák fel példaértékű államfőként akire a nemzetet egyesítő országatyaként gondolnak, azonban ezt is elég nagy túlzás lenne kijelenteni főleg annak fényében hogy egy szocialistákkal szimpatizáló, de a szabad demokratákhoz kötődő pártpolitikusként gyakorolta ezt a titulust a kilencvenes években.
Ez leginkább abban nyilvánult meg, hogy amikor a politikai meggyőződésétől távol álló MDF-kormány a piacgazdaságba való átmenet fontos részét képező benzináremelésről intézkedett, a lépés ellen tiltakozó taxisok mellé állt, megakadályozva azt is a hadsereg főparancsnokaként hogy bevessék a rendvédelmi szerveket a megmozdulásokkal az ország működését megbénító, szervezett sztrájkolókkal szemben. Emellett elnöki jogköreit maximálisan kihasználva megfúrta az MDF megfontolt privatizációs intézkedéseit, és a politikai stabilitást megbontó „médiaháború” kirobbantásában is jelentős szerepe volt.
Az Antall-kormány népszerűsége a ciklus végére drasztikusan leesett, ezzel megágyazva a felfelé törő MSZMP-utódpárt választási győzelmének is. Göncz Árpád amilyen engedetlen volt a jobbközép kormánnyal szemben, olyannyira volt megengedő a szocialista-szabaddemokrata koalíciót irányító Horn-kabinettel. Az ő privatizációs intézkedéseik, és a több ponton alkotmányba ütköző Bokros-csomag elé nem támasztott akadályokat, ezzel is legitimációt és stabilitást biztosítva számukra. Persze tegyük hozzá, Novák Katalinnal így is nehezen hasonlítható össze, hiszen az első szabadon és demokratikusan megválasztott országgyűlés elsöprő többsége küldte őt a Sándor palotába. Arról nem is beszélve hogy egy egykori, hosszú évekre bebörtönzött ötvenhatos forradalmár volt, aki a kádári állampártban magas pozíciót betöltő, az új köztársaság államfőjének jelentkező Pozsgay Imrével szemben szimbolikusan is megtestesítette a szovjetcsatlós, kommunista diktatúrával való leszámolás akaratát.
Göncz Árpád elnöki működését viszont végig kísérte a politikai és ideológiai ellenfelekkel való akadékoskodás, melyet a pártszimpátia is erősen meghatározott így akármennyire is illeti meg a tisztelet, véleményem szerint nem ő volt az elmúlt harminc év távlatában az, akire kiemelkedő, a „nemzetet egyesítő” államfőként tekinthetünk.
Aki valóban betöltötte ezt a szerepet, Sólyom László volt, aki az alkotmányosság és a törvényesség őrzőjeként következetesen akadályozta meg az ezzel szembemenő törvényeket, egyúttal igyekezett kompromisszumokat is kötni a regnáló kormánnyal. Ő az elvek embere volt, minden rendelkezését és megnyilatkozását az az akarat motiválta, hogy a köztársaság első embereként egyszerre legyen a jog, a törvény autoritásának és a nemzet egységének megtestesítője. Nem volt sem pártszimpatizáns, sem egy népvezér alkat, ugyanakkora távolságot tartott az MSZP-SZDSZ kormánykoalíciótól mint az ellenzékben ülő Fidesztől, ő volt az az elnök a harmadik köztársaság eddigi történetében aki a legtöbb, önkényesen és sebtében meghozott törvényt és alkotmánymódosítást nem írta alá, és nem adta a jóváhagyását ahhoz sem, hogy a Gyurcsány-kormány egykori MSZMP-pártfunkcionáriusoknak (Horn Gyuláról és Nyers Rezsőről van szó) ossza ki a legmagasabb állami kitüntetéseket. A moralitást is számon kérte a politikusoktól. Mindezt összevetve nálánál nem is nagyon volt alkalmasabb ember erre a pozícióra.
A Fidesz tehát levonta tanulságot a 2010 előtti időszak jogi, politikai csatározásaiból, nem véletlen hogy amikor Sólyom Lászlónak 2010-ben lejárt a mandátuma, a választásokat fölényesen megnyerő Orbán Viktor meghiúsította az újra indulását, amely lépés már eleve gyanúkeltő mozzanat volt. S itt lenne néhány kérdésem a fideszes olvasók felé. Elgondolkodtak már azon, miért nem tartott igényt a Fidesz egy felelős politizálást megkövetelő köztársasági elnökre, aki segített volna abban, hogy a kormányzás jó mederben folyjon nem okozva olyan szintű „morális válságot” mint 2006-ban a Gyurcsány-kormány?
Ráadásul egy olyan elnökre aki hasonlóan kardoskodott jobboldaliként a polgári, konzervatív értékek mellett mint ahogy azt a Fidesz is rendre sulykolta 1998 óta? Vagy mit gondolnak arról, hogy míg Sólyom Lászlót félreállította a „fülkeforradalmat” megnyerő Orbán-kormány addig a nyolcvankilences kerekasztal tárgyalások során megszülető rendszerváltó alkotmány önkényes megváltoztatásához bevonta Pozsgay Imrét aki a kádári pártállam egyik vezető tisztségviselője volt? Vagy egyáltalán miért nem tiltakoztak amikor félreállították azt az embert aki korlátozott jogkörét végletekig kihasználva azon volt, hogy Gyurcsány Ferenc leköszönjön a hivatalából, és kivonuljon végérvényesen a közéletből amit egyébként a Fidesz is többször szorgalmazott?
Ezek mind olyan kérdések, melyek rávilágítanak arra, hogy Sólyom László (vagy akár Mádl Ferenc) után mindmáig nem akadt olyan ember aki képes lenne helyreállítani és megőrizni a legfőbb közjogi hivatal méltóságát és tekintélyét. Ez ugyanis csak akkor fog megvalósulni hogyha nem pártemberek (pláne végletekig lojális pártfunkcionáriusok) vagy más politika érdekcsoportok által befolyásolt körökhöz tartozó emberek töltik be ezt a hivatalt, hanem a köztiszteletet kiérdemlő vagy össznépi támogatást élvező szereplők. S igen, az alkotmányunk kimondja azt hogy egy köztársasági elnök alkalmasságának mércéje az, hogy mennyire képes megtestesíteni a „nemzeti egységet”. A nemzet ugyanakkor nem az éppen regnáló párt akaratából ered, s az egységet sem a „kétharmados többségen” keresztül kellene értelmezni.
A szerző publicista.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a BaHír szerkesztőségének álláspontját.
Van véleménye? Küldje el az info@bahir.hu e-mail címre!
