A beoltottak száma 6 325 143 fő, közülük 6 069 677 fő már a második, 3 437 335 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. 15 526 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 385 500 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 71 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 40 757 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 186 319 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 158 424 főre emelkedett. 2673 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 202-en vannak lélegeztetőgépen.  Az ötödik hullám felszálló ágában vagyunk, az omikron vírusvariáns már erősen terjed, ez okozza a fertőzések 87%-át. A megerősítő oltás felvételével megelőzhető a betegség súlyos lefolyása. Az oltási akció ma délután, pénteken és szombaton is folytatódik. A negyedik oltás is már kérhető.

Felhívjuk a figyelmet, hogy február 15-től a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul, csak azoknak lesz érvényes, akik oltottak, illetve harmadik oltásukat is 6 hónapon belül felvették. Aki szeretné minél előbb felvenni az első vagy a megerősítő harmadik oltását, az előzetes időpontfoglalás nélkül megteheti a januári oltási akciónapokon.

Következő  oltási akciók a kórházi és járásközponti oltópontokon:

·         2022. január 20-21. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között,

·         2022. január 22. (szombat) 10-18 óra között,

·         2022. január 27-28. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között.

·         2022. január 29. (szombat) 10-18 óra között.

Továbbra is kiemelten várjuk az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják az oltópontokon. Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség.

Emellett a háziorvosok is tartanak oltási akciókat a rendelési időben végzett oltásokon túl, a hétvégi oltási akciónapokra külön térítésre jogosultak.

Ahogy azt a kormány már bejelentette, a negyedik oltás is már kérhető,  akár a most zajló oltási akciók keretében is. A negyedik oltás kérhető 18 év felett, ha a 3. oltás beadása óta már eltelt 4 hónap. Az olthatóság megítélése érdekében az oltóorvos szükség esetén konzultálhat a kezelőorvossal és/vagy háziorvossal. Az oltóanyag választás minden esetben az oltóorvos feladata, aki a pácienst ismerve a szakmai szempontok alapján dönt. Általános ellenjavallata egyik kombinációnak sincs.

Azon oltatlan személyek, akik fertőzésen átestek, várakozási idő nélkül a betegségből történt felgyógyulás után, olthatók.

Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/januarban-minden-csutortokon-penteken-es-szombaton-oltasi-akcio

Januárban minden csütörtökön, pénteken és szombaton oltási akciókoronavirus.gov.huAz átoltottság további növelése és a járvány újabb hullámának megfékezése érdekében januárban minden csütörtök és péntek délután, és szombaton oltási akciót szervezünk a kórházi oltópontokon és a kijelölt járásközponti szakrendelőkben, emellett a háziorvosok is szerveznek oltási akciónapokat. zúttal is előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet felvenni az oltást.


Folyamatosan nyitva a regisztráció és az időpontfoglaló az 5-11 éves gyermekek oltásához. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/folyamatosan-nyitva-regisztracio-es-az-idopontfoglalo-az-5-11-eves-gyermekek-oltasa

Az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett továbbra is maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és sportrendezvényeken. A beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, az edzőtermekben, az uszodákban, a fürdőkben, valamint a  vendéglátó üzletekben pedig az ott dolgozóknak kötelező a maszkhasználat. 

Az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a kérdésben a polgármesterek dönthetnek. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ez esetben az üzemorvosok is elvégezhetik az oltást.