Bekerült a megyei értéktárba a siklósiak Vince-napi hagyománya.

Felkerült a megyei értékek listájára a siklósi Vince-nap. Az ezt tanúsító oklevelet Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke a hagyományos siklósi Vince-napi vesszőszentelésen adta át Riegl Gábor polgármester úrnak és Ipacs-Szabó Istvánnak, a Villányi borvidék alelnökének. Az eseményen Őri László elmondta, a siklósiak egy olyan erős és összetartó közösséget alkotnak, mely a mindennapokban a szokásaik és hagyományiak megélésén keresztül bizonyítja, hogy tisztelik elődeik munkáját, a múltat, és ezeket a hagyományokat ápolják a jelenben is. – olvasható a baranya.hu oldalon.

Január 22-e, Vince-napja az, ami az első szőlészethez-borászathoz kapcsolódó jeles nap minden évben.

Zaragozai Szent Vince életét és tevékenységét a kutatók a III-IV. századra teszik, sajnos életéről és haláláról mind a mai napig igen keveset tudunk. A korai keresztény idők olyan szentje, akinek igazolni lehet valós történeti létezését és munkásságát. A spanyolországi Huescából származhatott, Szent Valerius, akit Zaragoza püspöke tanította az egyházi és a világi tudományokra. Diakónussá szentelését után tanítóját, az idősödő püspököt, Valeriust segítette mindennapi tevékenységében. A püspök és diakónusa 303-313 közötti időszakban, a Diocletianus császár uralkodása alatt elrendelt nagy keresztényüldözés során haltak vértanúhalált. Zaragozából Valenciába vezették őket bilincsben, majd 304 körül kivégezték őket. Az idősödő püspök a megpróbáltatások következtében hamar elhunyt, Vincének viszont válogatott kínzásokat kellett átélnie, halálát követően még a testével sem voltak kíméletesek.

Vince-napi hagyományok:

Legismertebb a naphoz kötődően a Vincevessző, amit a szent ünnepén, vagyis amelynek során január 22-én a szőlősgazdának ki kell mennie a szőlőjébe és a téli álmot alvó szőlőből vesszőt kell metszeni, majd meleg szobában vízbe kell a vesszőt állítani. Ha kihajt a szőlővessző, a rajta található rügyek alapján megjósolható az az évre várható őszi szőlő, és természetesen ennek köszönhetően a bortermés mennyisége is.

A népi időjárás megfigyelések, időjóslás egyik kiemelkedő napja a Vince-napi időjárás. Tehát, hogy ha január 22-én, Szent Vince ünnepén csapadékos az idő, vagy pedig megcsordul az eresz, mert esetleg olvadni kezd a hó, a jég, akkor abban az évben kiváló bortermés ígérkezik. A néphagyomány ezt az eseményt versbe is szedte, mondván: „Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince!”

A szőlő, a pince meglátogatása természetesen nem maradhat el borfogyasztás, borkóstolás nélkül, mert hiszen az évi jó és bőséges termést azzal is elő lehet segíteni, ha a Szent Vince neve napján sok bort fogyasztunk, ami tudni illik szintén megnöveli a várható termés mennyiségét. Márpedig a jóféle ital mellé dukál a jóféle étel is, no meg természetesen a jóféle baráti társaság is. Egészségünkre!