A VADONLESŐ Program, a támogató szakmai szervezetekkel egyeztetve, 2014-ben első ízben hirdette meg az Év Emlőse rendezvénysorozatot, mely az óta minden évben más és más őshonos emlősállatunkra irányítja a figyelmet, elősegítve azok megismerését és hatékonyabb védelmét.
Év Emlőse:
2014-ben a sün,
2015-ben az ürge,
2016-ban a denevér,
2017-ben a mogyorós pele,
2018-ba a földikutya,
2019-ben a hiúz,
2020-ban a vidra,
2021-ben a hermelin.
A védett törpeegér – a legkisebb rágcsálónk – mindössze annyit nyom egy levélmérlegen, mint egy zacskó sütőpor. Beszédes tudományos neve, a Micromys minutus is 10-15 cm közötti, apró termetére utal, bár ennek is a felét (önmagához képest) hosszú farka adja. Az egérke háta vörhenyes barna, oldala világosabb, míg hasa egészen fehér.
A törpeegér elterjedése és állománya Európában – így hazánkban is – visszaszorulóban van, elsősorban a magas kórós mezsgyék, vízparti nádasok, a cserjés erdőszélek és a sűrű sövények számának, kiterjedésének csökkenése miatt. Ezért is esett a választás az idei évben e kevéssé ismert apróságra, amely lehetőséget ad arra is, hogy sérülékeny élőhelyeinek védelmére is felhívják a figyelmet. Hiszen a szegély-élőhelyek megőrzése, fenntartása, a külterjes, kistáblás, búvó sávokkal tagolt mezőgazdaság erősítése, a természetes erdőszerkezet fenntartása, valamint az általános rágcsálóirtók visszaszorítása kiemelten fontos a faj védelme érdekében is. Hazánkban 2012 óta védett állatfaj, pénzben kifejezett értéke 25.000 forint.
Bár Magyarország egész területén, a számára alkalmas élőhely foltokon előfordul, a természetben csak ritkán kerül a szemünk elé. Ezt rejtő színezetén és apró termetén kívül az élőhelyeként tudható túl sűrű növényzetű élőhelye is magyarázza. A magas növényzetben, mezsgye-sávok magas kórósaiban, nádasokban, sövényekben és bozótos erdőszegélyeken szinte láthatatlan, észrevehetetlen ez az aprócska emlős. A sűrű növényzet közé építi művészien kialakított, ökölnyi fűfészkét is, amelyet tavasztól őszig használ. Mozgására jellemző, hogy fürgén, szinte akrobatikusan mászik fűszálakon, a bokrok, cserjék legvékonyabb ágain, de a fák törzsén is felszalad, ráadásul jól úszik. Mászás közben rendkívül mozgékony farkával nemcsak egyensúlyoz, hanem ügyesen kapaszkodik is.
Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy év közben is érdemes figyelemmel kísérni a Vadonleső honlapot, és a program közösségi oldalait, mert 2022-ben is lesznek további pályázatok és rengeteg érdekes esemény vár a természetet kedvelőkre.
Forrás. vadonleso.hu
Fotó: vadonleso.hu