Az elmúlt két hétben az észak-ukrajnai Csernyihivből származó 15 éves Andrij sokkal többet gitározott, mint korábban. Ez egy módja annak, hogy megbirkózzon fizikai és lelki fájdalmával.
A fizikai fájdalom mindenki számára látható. Andrij törött bal lábán fémgyűrű van, a jobb lábán pedig gipsz.
Az érzelmi fájdalom akkor jön elő, amikor felidézi, hogy megpróbált elmenekülni egy faluból, amelyet az orosz katonák foglaltak el Csernyihiv mellett. – írja a Szabad Európa.
Az autó, amelyben édesanyjával, unokatestvérével és három másik emberrel utazott, aknára futott, amikor a városba tartottak.
Miközben fájdalmak közepette a földön kúszott, Andrij olyasmit látott, ami egész hátralévő életében kísérteni fogja.
„Láttam az anyámat ott feküdni, és égett. Épphogy életben volt. Az egyik lába mozgott” – mondta a lvivi kórházban, ahová napokkal később az apja vitte be.
Számtalan család szakadt szét azóta, hogy Oroszország február 24-én indokolatlanul megindította ukrajnai invázióját, és a katonai célpontok mellett utakat, iskolákat, kórházakat és lakóházakat is bombáz. Több ezer civil vesztette életét, bár a pontos számok nem ismertek.
Csernyihiv egy 280.000 lakosú város a Gyeszna-folyó partján, a fehérorosz és orosz határ közelében. Erre a településre különösen sok bomba, gránát és rakéta hullott. A város a 125 kilométerre délnyugatra fekvő Kijev felé vezető főúton fekszik, és a határon átözönlő orosz erők útjába került.
Andrij elmondása szerint február 24-én reggel édesanyja azzal ébresztette, hogy megindult a háború. Szirénákat és robbanásokat hallottak.
Apja, Anatolij, aki a város védelmi erőihez csatlakozott, feleségét, fiát és unokaöccsét a várostól mintegy 15 kilométerre délre fekvő Ivanivka faluba, a dácsájukba vitte.
Anatolij azt remélte, hogy ott nagyobb biztonságban lesznek, mint Csernyihivben. Az orosz erők azonban kevesebb mint két héttel később bevonultak Ivanivkába, amikor megpróbálták bekeríteni a várost.
Andrij felidézte, hogy egy gránát becsapódott az udvarra, megrongálta a kerítést és a dácsát. Nem sokkal később egy harckocsi vagy egy páncélozott csapatszállító jármű hatolt be a telkükre, és tüzet nyitott. Andrij elmondása szerint ő, az édesanyja és az unokatestvére a pincében bújtak el.
Az orosz katonák bementek a házukba, megfenyegették őket, elvették a telefonjaikat, és tönkretették – mondta Andrij. Mindhárman egy szomszéd házban töltötték az éjszakát, mert a dácsájuk teljesen megsemmisült.
A család egyik barátja tárgyalt az Ivanivkában lévő orosz csapatokkal, akik beleegyeztek, hogy Andrij, az édesanyja, az unokatestvére és még néhányan távozhassanak, és visszatérhessenek Csernyihivbe.
Videó: Andrij visszaemlékezése (ukránul, angol felirattal)
Néhány perccel azután, hogy elindultak, az autójuk aknára futott Kolicsivka falu közelében. A kocsi vezetője, Andrij édesanyja és húga meghalt, ő és az unokatestvére élte csak túl a robbanást.
„Láttam az anyámat a földön feküdni és égni – mondta Andrij. – Még életben volt, miközben égett.”
Sokkban és fájdalomban, a füléből folyó vérrel lemászott az útról, hogy elérje egy ház kerítését, mondta.
Kolicsivka lakói, akik hallották a robbanást, hamarosan a segítségükre siettek, és ágyneműből készült rögtönzött hordágy segítségével visszavitték Andrijt és unokatestvérét a faluba.
Mivel az egészségügyi személyzet a harcok miatt nem tudott bejutni, végül ukrán katonák érkeztek a fiúkért, és a város szélére vitték, majd mentőautóba tették őket – meséli Andrij.
Az orvosok a kintről hallatszó robbanások közepette, egy kórház pincéjében látták el a sérüléseit, így a lábtörését is. Az édesapja a műtét után azonnal hazavitte, mivel a kórházban nem volt ágy – mondta.
Öt nappal később, miután Andrij állapota stabilizálódott, apja Lvivbe vitte, ahová sokan menekültek el a keleti és központi területekről. Mások Lengyelország és az Európai Unió más országai felé tartva haladtak át a városon.
Lviv kevesebb mint ötszáz kilométerre délnyugatra fekszik Csernyihivtől, de az út két napig tartott a háborús időkben eldugult, veszélyes utakon. Anatolij felvetette a fiát egy helyi kórházba, ahol várhatóan még néhány hétig marad.
Mint sok más ukrán, aki az orosz invázióban vesztette el szerettét, a család sem tudta eltemetni Andrij édesanyját a háború miatt. Holtteste az elmúlt három hétben egy hullaház hűtőszekrényében feküdt.
A heves harcok ellenére az orosz erőknek nem sikerült elfoglalniuk Kijevet és Csernyihivet. Március 29-én, az isztambuli béketárgyalások fordulója után Oroszország bejelentette, hogy a kölcsönös bizalom erősítése érdekében jelentősen visszafogja a két város közelében folyó hadműveleteket.
Vjacseszlav Csausz, a Csernyihivi terület kormányzója azonban március 30-án azt mondta, hogy nem látta, hogy mérséklődtek volna az orosz támadások, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és nyugati tisztviselők bizalmatlanságuknak adtak hangot Moszkva ígéreteivel kapcsolatban.
A hét elején Csausz azt mondta, hogy a háború kezdete óta a város lakosságának fele távozott, de tíz-tizenöt percenként éri őket támadás, nincs biztonságos menekülési útvonal, miután az orosz erők lebombáztak egy hidat a Kijevbe vezető úton.
Csausz szerint néhány holttest még mindig lehet az összeomlott épületek romjai alatt.
„Továbbra is próbáljuk összeszedni őket” – mondta.
Andrij arról beszélt, hogy csak a szerencsén múlt, hogy túlélte. „Valami csoda folytán életben vagyok egy kórházban, ahol etetnek és ápolnak.”
Az apja azt mondta, hogy édesanyja és a háborúban elesettek halála „az az ár, amit a függetlenségünkért fizetünk. És mi vállaljuk.”
„Semmi sincs ingyen – tette hozzá. – Ha Oroszország totalitárius állam akar lenni és Szovjetunióvá akar válni, hát legyen. De minket nem fognak megkapni.”
Írta: Todd Prince, a Szabad Európa Ukrán Szolgálatának tudósítója Halina Terescsuk riportja alapján.
Copyright (c) 2020. RFE/RL, Inc. Az újraközlést engedélyezte: Radio Free Europe/Radio Liberty, 1201 Connecticut Ave NW, Ste 400, Washington DC 20036.
