A rendőrök 2016 őszén, a szélsőséges politikai nézeteket valló szervezetet érintő szervezett akciók, és házkutatások során lőfegyvereket, lőszert és robbanóanyagot is találtak. Az ügy összesen nyolc vádlottjával szemben a bíróság marasztaló döntést hozott.

A Fővárosi Főügyészség a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróságra nyújtott be vádiratot nyolc személlyel szemben.

A vádirat lényege szerint hét vádlott a lakóhelyén lőfegyvereket, lőszert, robbanóanyagot, robbantószert tartott engedély nélkül, míg nyolcadik társuk engedélyköteles lőfegyverek illegális megvásárlásában működött közre. A rendőrség szervezett akció keretében, a Terrorelhárítási Központ munkatársaival 2016 őszén, több helyszínen – Jászberény, Galgaguta, Bőny – tartott házkutatást. Ennek során összesen több mint 30 lőfegyvert, több ezer lőszert, lőfegyverdarabot, valamint az egyik vádlottnál csaknem 1 kilogramm tömegű robbanóanyagot találtak és foglaltak le.

Két vádlott népcsoportok elleni aktív gyűlölet keltésére alkalmas írások publikálásában vett részt. A szélsőséges politikai nézeteket valló Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet a hozzá köthető internetes oldalakon 2015. és 2016. évben több, migráns- és zsidóellenes cikket tett közzé, amiben a két elkövető közreműködött. A nagy nyilvánosság előtt közzétett írások zsidó- és migráns ellenes hangvételűek voltak, alkalmasak voltak arra, hogy az írásokat olvasó személyekben gyűlölet keltsenek.

A bíróság hét vádlottat lőfegyverrel és/vagy lőszerrel visszaélés bűntettében – közülük kettő emellett robbanóanyaggal, illetve robbantószerrel visszaélés bűntettében – mondta ki bűnösnek. A gyűlöletkeltő írások közzétételében közreműködő két elkövetőt – egyiküket lőszerrel visszaélés bűntette mellett – közösség elleni uszítás bűntettében találta a bíróság bűnösnek. Három vádlottat végrehajtandó, négy vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre, nyolcadik társukat pénzbüntetésre ítélte.

Az ítélet nem jogerős, a főügyészség a büntetések súlyosításáért fellebbezett.

A Rendőrség korábbi közleménye, videóval, az alábbi linken elérhető: https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/a-rendorseg-felszamolta-a-paramilitaris