„Csip-csip csóka, vak-varjúcska” – ugye mindannyian ismerjük ezt a kis mondókát, most ismerjük meg a névadóját. A bakcsó vagy latin nevén Nycticorax nycticorax, a madarak osztályába, azon belül a gödényalakúak rendjébe, és a gémfélék családjába, és ezen belül is a gémformák alcsaládjába tartozik. A népnyelvben sokféle néven ismerjük, a legelterjedtebb ebből a vakvarjú és a vakkánya. „Nem azért mondják, mert vak, hanem azért, mert úgy szól, hogy: kvak-vak…” – írja Fekete István a Tüskevárban a bakcsóról.
Már a neve is fejtörést okoz, a fiatal példányokat az aprócska termetük mellett, a fotón is jól látható barna, terepszínű tollazata pedig észrevétlenné vagy legalább is nehezen felfedezhetővé teszi.
A kifejlett bakcsó testének mérete is csak az 58–65 centimétert éri el, szárnyának fesztávolsága pedig 105-112 centiméter között van. Testének tömege, méretéből adódóan, még az egy kilogrammot sem éri el, hiszen átlagban mindössze 500–800 gramm súlyt nyom egy-egy kifejlett madár. A bakcsó a rejtőzködés nagymestere, erre rásegít a jellegzetesen gubbasztó testtartásával, így aztán a valós méreténél is sokkal kisebbnek látszik.
A lakókörnyezetébe beleolvadó fiatal bakcsó kifejlett korában fekete-fehér tollazattal ékeskedik. Fekete a csőre, a feje teteje és a háta, szárnytollai szürkések, arca, nyaka és hasának oldala fehér. A folytonosan környezetét fürkésző szeme vörös. A bakcsó egyik különlegessége közé tartozik, hogy az egész évben halványzöld lába a párzási időszakban sárgás vagy vöröses színűvé válik, hasonlóan az arcbőréhez.
A bakcsó az élőhelyén leginkább szürkület idején figyelhető meg, hiszen bujkáló természetű, aktivitásának idejére utal a tudományos elnevezése, a Nycticorax nicticorax név is, mivel ez a latin kifejezés éjszakai hollót jelent magyarul. A bakcsó napközben társaival csapatosan rejtőzködve pihen a víz közeli nádasokban. Napközben madárraj csoportjában figyelhető meg, de vadászni a szürkület beálltával magányosan jár. Étrendjébe tartoznak a békák, a halak, a vízi rovarok és a kisebb emlősök. Amennyiben fészkét fiókák töltik meg, olyankor kénytelen nappal is táplálék után kutatni.
A bakcsó előszeretettel rejtőzködik a családjába tartozó gémtelepeken és fiókái közösen növekednek a kis kócsagokkal. A Dun-Dráva Nemzeti Park igazgatóságának illetékességi területén is gyakorta előfordul a bakcsó. Megfigyelhetőek a holtágak, a halastavak fűzbokros rejtett zugaiban. A gyakorlatlan szem nehezen azonosítja be, mert a még kifejletlennek számító, de már az önálló életre képes bakcsó fiatalkori tollruhája teljesen eltér az öregek színezetétől. A több éves madarak elegáns, szürke-fehér tollazata messziről feltűnő és ez által könnyen beazonosíthatóak. A fiatalok bakcsó példányok ehhez képest barnán mintázott, vajszínnel pettyezett tollazata kiválóan beleolvad az őszbe forduló vízparti növényzetbe. Igaz, hogy a bakcsó elsősorban a sötétedés beállta után és éjszaka aktív, egy kis türelemmel, a nádasok mentén, nappal is megfigyelhetünk egy-egy szépséges, fiatal vagy kifejlett halak után kutató példányt.
A nyár végén, augusztus idején kezdenek kiürülni a bakcsó és gémtelepek, a tavaszi költés ideje már lejárt, a bakcsó és gém fiókák felcseperedtek. A madárállomány az ősz közeledtével szétszéled, és a fiatal gémfélék, köztük a bakcsó is olyan helyen is feltűnnek, ahol egyébként nem fészkelnek.
A bakcsó vagy latin nevén Nycticorax nycticorax, hazánkban fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 100.000 forint.
Forrás: ddnp.hu
Fotó: ddnp.hu, wikimedia.org
