Ahogyan arról a Népszava beszámolt, már a tanév első napján, szeptember elsején többen polgári engedetlenségi akcióba kezdtek a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium és a Széchenyi István Kéttannyelvű Általános Iskola tanári közül, miután a kormány és a pedagógus szakszervezetek közötti bértárgyalások ismét kudarcba fulladtak. Hozzájuk hasonlóan a budapesti Széchenyi gimnázium tanárai már korábban bejelentették, hogy munkabeszüntetésre készülnek. Utóbbinak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete információi szerint az lett az eredménye, hogy a tankerülettől jogellenes retorziókkal – kirúgással, intézmény-összevonással – fenyegették meg őket.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár kedden egy, a szakszervezeteknek írt levélben is felhívta a pedagógusok figyelmét arra, hogy a polgári engedetlenség a hatályos jogban ismeretlen tiltakozási eszköz, ami szerinte a diákokat is későbbi jogsértésekre ösztönözheti. Ugyanakkor az államtitkári véleménynek erős cáfolatát jelenti, hogy idén a Kúria egyértelműen legitimnek titulálta a korábbi pedagógus-sztrájkot.

A Tanítanék Mozgalom szeptember 5-étől tervez szervezett polgári engedetlenséget, Törley Katalin, a mozgalom képviselője lapunknak azt mondta, több iskolában – például a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, a miskolci Herman Ottó Gimnáziumban – készülődnek a tanárok.