Egy színház életében is akadhatnak rossz napok. Nagy Bandó András az elsők között reagált a Pécsi Harmadik Színház segélykérő felhívására, segíteni a Színházért.

BAJBAN ISMERSZIK MEG A BAJ

A Pécsi Harmadik Színház segélykérő közleményére, melyben közhírré tették, hogy az egekbe szökő rezsiárak miatt rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, az elmúlt időszakban sokféle segítséget kaptak Kedves Nézőiktől, amelyeket ezúton is hálásan megköszönnek, nagyon sokat jelentett ez a sok segítség a színház alkotóközösségének.

Nagy Bandó András az elsők között ajánlotta fel segítségét egy önálló est formájában, melyet BAJBAN ISMERSZIK MEG A BAJ címmel

2023. február 16-án este 7 órakor ad a Pécsi Harmadik Színházban.

Azt ígéri, műsorát jól ismert és ritkán előadott monológjaiból állítja össze, s ha úgy alakul, verset is mond.

Az előadás előtt és után az előtérben dedikálással egybekötött könyvvásárt is rendez. A bevétel 20 százalékával ugyancsak a Pécsi Harmadik Színházat segíti.

Belépők a Pécsi Harmadik Színház pénztárában (Pécs, Hajnóczy u. 41.) hétfőnként 10-14 óra között vásárolhatók, de elérhetők a színház honlapján (www.pecsiharmadikszinhaz.hu) és a Jegy.hu oldalon keresztül is.

Jegyfoglalás a 30/336-1560-as számon lehetséges. Köszönjük, ha megosztjátok!

Ha nem tudtok eljönni, de szívesen segítenétek, a bankszámla számuk: 11731001-20666200 minden 1000 Ft számít!

Forrás: Facebook/Pécsi Harmadik Színház