Újabb információk láttak napvilágot Suhajda Szilárdról, aki továbbra sem adott életjelet magáról a Mount Everesten. Ahogy arról mi is beszámoltunk, Suhajda szerdán tervezett felérni a Mount Everest 8848 méter magasan fekvő csúcsára, a világ legmagasabb pontjára, első magyarként, aki oxigénpalack és teherhordók nélkül teszi mindezt.

Suhajda Szilárd utolsó biztosan ismert pozíciója egy 8795 méteren magyar idő szerint 15:47-kor rögzített GPS-jel. A friss híreket a hegymászó Facebook-oldalán osztotta meg a csapata, amelyből kiderül, hogy kis esélyt látnak arra, hogy Suhajda még életben van.

A posztból kiderül, hogy a hazai háttércsapat május 25-én reggel értesült róla, hogy Szilárd körülbelül 8780 méteren, a Hillary-lépcső aljában van. „Az őt észlelő csapat elmondta: ruházata alapján egyértelműen beazonosítható volt. Amikor elhaladtak mellette, életjeleket mutatott, de fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta.”

A tervek szerint ma reggel megpróbálnak helikopterrel felrepülni olyan magassságba, ahol látniuk kell majd a magyar hegymászót, de a hegyen is elindultak felfele mentőcsapatok.

„A realitást nézve már nagyon kis esélye van annak, hogy Szilárdot életben találják abban a magasságban, azonban én teljes mértékig bízom Szilárdban, és hiszek a csodákban” – mondta Legindi Tímea, Suhajda felesége.