Az elmúlt hónapban egy gemenci táplálkozóhelyen több tucat fekete gólya verődött össze, készülődvén a hosszú afrikai vándorútra. Az ügyes halászok között több fióka-korban gyűrűzött egyedet is megfigyeltek a Természetvédelmi Őrszolgálat tagjai. – olvasható a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság oldalán.

A gyűrűzött egyedek, egy, az egyedi azonosításra is alkalmas úgynevezett gyűrűket viselnek. A megfigyel több tucat fekete gólyák színes gyűrűinek leolvasását követően azonban kiderült, hogy az egyik madár a jelenleg ismert legöregebb fekete gólya Magyarországon.

Ezt az igazán büszkén viselhető rangos címet eddig egy idén, a Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzetben Szajolnál lefotózott madár birtokolta, de a mostani gemenci fekete gólya még nála is három héttel idősebb volt a leolvasása pillanatában.

Az eset érdekesség egyébként, hogy mindkét madarat ugyanazon a napon, 2003. július 7-én gyűrűzte Kalocsa Béla, két egymással szomszédos fekete gólya revírben a Mohácsi-sziget déli részén.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság területén lefotózott, szóban forgó gólyát egyébként jól ismerik a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei, hiszen 2008 óta már 20 leolvasása volt Gemencen, elsősorban különböző táplálkozóterületeken, de már több évben is az aktuális fészkénél is azonosították a madármegfigyelők.

A napjainkban már több mint 20 éves madár eddigi élete során számtalan fiókát nevelt fel és bocsátott a szárnyára, ezzel is hozzájárult a magyarországi fekete gólya állomány hosszú távú fennmaradásához.

Forrás: ddnp.hu