Magyarország elkötelezett támogatója Georgia EU-tagságának, amely Európa érdekét is szolgálja – mondta el Orbán Viktor magyar miniszterelnök a magyar és a georgiai kormány együttes ülését követően megtartott sajtótájékoztatón csütörtökön a georgiai Telaviban.
A magyar kormányfő emlékeztetett arra, hogy Georgia népe évszázadok óta folytat küzdelmet a kereszténységért, hozzátéve: a kaukázusi ország az elmúlt években fantasztikus fejlődést ért el.
Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy a globális biztonsági helyzet sosem volt rosszabb az elmúlt 30 évben, mint jelenleg. Most két olyan kormány találkozott, amelynek az a történelmi tapasztalata, hogy a béke jobb, mint a háború – szögezte le.
Minden nemzetközi konfliktust minél hamarabb békével kell lezárni, ma azonban a világ ettől messze van – mutatott rá, hozzáfűzve: Magyarország és Georgia példát mutat az együttműködésben.
Orbán Viktor elmondása szerint Magyarország azért támogatja az EU-tagjelölti státusz megadását Georgiának, mert ezt igazságosnak látja, másfelől mert Európa versenyképességének fenntartásához is szükség van olyan, gyorsan fejlődő országokra, mint Georgia.
Az EU versenyképességét a 2000-es évek közepén a közép-európai országok csatlakozása mentette meg, ez is mutatja: ha Európa nem fogad be olyan népeket, amelyek dolgozni és fejlődni akarnak, az EU a versenyképessége elvesztésével fizet majd – emlékeztetett.
A magyar kormányfő hozzátette: európai érdek az EU összekapcsolása a Kaukázus térségével, ezt pedig a legkönnyebben éppen Georgiával lehet megtenni.
„Ezért voltunk rendkívül szomorúak, sőt dühösek, amikor azt láttuk, hogy Georgiának nem adják meg a tagjelölt státuszt, miközben olyan országoknak megadják, amelyek nyilvánvalóan messze Georgia mögött vannak fejlettségben” – idézte fel.
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az EU-ban el kell dönteni, a bővítés politikai vagy érdemeken alapuló folyamat-e. Ha utóbbi, akkor nem tisztességes Georgiával szemben az, ami történt, ezt sürgősen ki kell javítani – utalt a tagjelölti státusz mielőbbi megadásának szükségességére.
A magyar miniszterelnök arra is rámutatott, hogy Európa energiarendszerét nem lehet modernizálni Georgia nélkül; az Azerbajdzsán-Georgia-Románia-Magyarország zöld energiafolyosó létrehozása életbevágóan fontos az EU számára.
Ez a projekt hosszú éveken keresztül gazdasági növekedést eredményez majd minden résztvevő ország számára – jegyezte meg.
Orbán Viktor beszámolt arról is, hogy csütörtökön kétoldalú megállapodások születtek a gazdasági együttműködés, a mezőgazdaság, a vízgazdálkodás és a gyógyszeripar és a pénzügyi szektor területén.
„Zászlóshajó programként” emelte ki, hogy a magyar Wizzair légitársaság piacvezető szolgáltató Georgiában, és emlékeztetett arra is, hogy Magyarország évente 80 ösztöndíjat ad georgiai diákok számára.
Mint hangsúlyozta, hogy Magyarország és Georgia barátságának legmélyebb alapját a közös keresztény hagyomány jelenti.
A keresztény hagyományok megőrzése az európai versenyképességnek is feltétele, ezért örülünk, ha olyan országok közelednek az EU-hoz, amelyek nyíltan kiállnak emellett az örökség mellett – közölte Orbán Viktor.
Irakli Garibasvili, Georgia miniszterelnöke történelmi jelentőségűnek nevezte a két ország kapcsolatában a csütörtöki együttes kormányülést, és köszönetet mondott, amiért a magyar kormány Georgia igaz barátja, amely támogatja az ország területi integritását és európai integrációját.
„Országaink osztoznak a hagyományos és örök értékekben” – közölte Irakli Garibasvili, kiemelve Orbán Viktor hozzájárulását ezen értékek védelméhez.
„A magyar emberek szerencsések, hogy ilyen nehéz időkben Magyarország élén ilyen erős és hazafias vezető áll, aki csak saját népe érdekeit szolgálja” – méltatta a magyar kormányfőt.
Irakli Garibasvili emlékeztetett: Georgia megtett azért, hogy közeledjen Európához, és sokkal előrébb jár a legtöbb területen, mint egyes EU-tagjelöltséget megkapott országok.
Orbán Viktor a nevén nevezte ezt a döntést, amikor igazságtalanságról beszélt – mondta el a georgiai miniszterelnök, hangsúlyozva: az EU részéről is racionális lépés lenne, ha országa tagjelöltté válhatna.
Forrás: mti.hu