A 2024-es évben első alkalommal, az I. Győri Bálon láthatta a közönség szombaton Tóth Gabit, és új párját, Papp Máté Bencét és a Fricska táncegyüttest, a Blikk beszámolója szerint a közönség óriási szeretettel fogadta őket.
„Az emberek nagyon pozitívan állnak hozzánk. Azt hiszem, az is segített, hogy mi is megnyíltunk, és elkezdtünk beszélni kettőnkről. Az utóbbi hetekben azt tapasztalom, hogy egyre többen látják meg a valódi énünket. Nyitottan viszonyulnak hozzánk, úgy érzem, végre elfogadták, hogy egy pár vagyunk, látják, hogy közöttünk őszinte érzések vannak” – mondta a lapnak Tóth Gabi.
A kapcsolatukról Tóth Gabi nemrég azt mondta,hogy jelenlegi párjával a mindennapokban is jól kiegészítik egymást. Az énekesnő azt is elárulta, hogy otthon énekelni tanítja Mátét, ő pedig táncolni Gabit, írja a lap. Mindezek mellett Tóth Gabi még a terveikről is beszélt a terveikről, amelyekről azt mondta, hogy az idei évben, július 15-től 21-ig tánc- és énektábort szerveznek Pomázon, mert szerintük „amikor a zene és a tánc találkozik, az fantasztikus dolog”.
Tóth Gabi hivatalosan karácsony előtt vált el Krausz Gábortól, de akinek esetleg fogalma sincs, kik ők, és mi történt a nyáron, annak ajánljuk szépirodalmi gyorstalpalónkat a témában. Aki nem akar olvasgatni, annak pedig itt van Tóth Gabi legújabb száma, az Átkozott nyár, ami szintén összefoglalja az énekesnő érzéseit. – írja a telex.hu
A bahir.hu oldalon napi közéleti információkat is talál.
Tegnap késő este történt súlyos közlekedési baleset Somogy Vármegyében. 2024.01.28-án, 20:19 órakor Somogysámson-Marótpuszta településen, a helyszínre a tűzoltók is kivonultak műszaki mentésre. – olvasható a bejegyzés Szőkedencsi PTE közösségi oldalán.
Közúti közlekedési baleset történt tegnap este Somogysámson-Marótpuszta településen. A jelzett helyen egy személygépkocsi többször megpördülve az árokba csapódott. A balesetet szenvedett személygépkocsiban egy személy utazott, akit a mentők súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.
A műszaki mentés és a baleseti helyszínelés idejére az érintett útszakaszon teljes útzár volt érvényben.
Az elmúlt hétvégén két fiatal magyar focista hunyt el. Mindketten a Pest vármegyei labdarúgó-bajnokságban futballozó játékosok voltak. A hétvégén hunyt el a 32 éves újhartyáni Botlik Gábor, és a Tápiószentmártonban játszó Viniczai Viktor, aki 28 éves volt. – írta meg ma reggel az origo.hu.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Botlik Gábor, klubunk volt labdarúgója tegnap tragikus hirtelenséggel elhunyt. – olvasható a Meton-FC Dabas hivatalos közösségi oldalán. Szombaton, 32 éves korában váratlanul hunyt el a pályafutása nagy részét az FC Dabasnál töltő, de az utóbbi években az Újhartyán VSE játékosaként futballozó Botlik Gábor – írta meg a Ripost. A Boci becenévre hallgató labdarúgó az őszi szezonban 15 mérkőzésből 14-en pályára lépett a Pest vármegyei II. osztályú bajnokság Déli csoportjában, ahol a csapat a második helyen áll. Botlik Gáborról vasárnap este gyertyagyújtással is megemlékeztek az újhartyáni pályán.
Mint többen értesültetek ma hajnalban tragikus hirtelenséggel elhunyt felnőtt együttesünk játékosa, Viniczai Viktor. 01.29.-én hétfőn este 18 órától gyertyagyújtással szeretnénk megemlékezni Viktorról a Cifrakert úti sportpályánkon! – olvasható a szomorú bejegyzés az Aranyszarvas SE Labdarúgó Szakosztály hivatalos közösségi oldalán. A két haláleset bejelentése közöttcsak rövid idő telt el, mert néhány órával később, vasárnap hajnalban, 28 éves korában tragikus hirtelenséggel meghalt Viniczai Viktor, a szintén ugyanebben a bajnokságban éllovasként szereplő Aranyszarvas SE játékosa. A karrierje elejét Cegléden töltő Viniczai 2020-ban igazolt a tápiószentmártoni klubhoz, amely színeiben 12 meccs alatt 4 gólt szerzett az idei szezonban.
Vámos Miklós, József Attila-díjas író, forgatókönyvíró, dramaturg, kiadóigazgató, műsorvezető Budapesten született, 1950. január 29-én.
Az ELTE jogi karán tanult (1970–1975) s szerzett diplomát. Az Objektív Filmstúdió dramaturgja (1975–1992). Az Ab Ovo Kiadó egyik alapítója és vezetője (1992–1995). Az International Buda Stage művészeti vezetője (1997–2003). A Nation (USA) című hetilap tudósítója (1990–2005).
Műsorokat vezetett a Magyar Televízióban (Lehetetlen, Rögtön, 2 Ember). Fulbright-ösztöndíjasként és vendégprofesszorként két évet töltött az USA-ban, ahol tanított a Yale School of Drama, a City University of New York és más egyetemek film- és színművészeti karain. A Magyar Írók Szövetsége, a Pen klub, a MÚOSZ és a Szépírók Társasága tagja.
Elsősorban regényíró és novellista, de írt sikeres filmeket, színdarabokat és hangjátékokat is. Prózájában különösen a család és a történelem kapcsolata izgatja.
Vámos Miklósnak egy lánya van, Anna (1977) és két ikerfia, Henrik és Péter (2003).
Díjai: Kritikusok díja (1977) KISZ-díj (1983) József Attila-díj (1984) EURÓPA 1968 pályázat díja (1993) MSZOSZ-díj (1996) Schell-Washington-díj (1997) Kamera Hungaria (2000) Könyvtárosok Fitz József-díja (2001) Pro Cultura Urbis (2002) Kolumbusz-díj az értékekért HP Magyarország díja (2003) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2004) Bárka-díj (2005) Budapest Főváros XIII. Kerület Díszpolgára cím (2010)
Ahogy a fenntarthatóság és környezetvédelem ügye egyre népszerűbb lett, ezzel párhuzamosan megjelentek az ezzel foglalkozó tartalomgyártók is. Gondolhatunk itt klasszikus újságírókra, videós újságírókra, de akikkel ebben a cikkben most foglalkozni fogunk, ők az úgynevezett youtuberek.
A YouTube kínálta lehetőségeknek köszönhetően ezek a tartalomgyártók interaktív módon tudják megosztani mindennapi tapasztalataikat és praktikáikat. Videóikon keresztül bemutatják, hogyan lehet csökkenteni a hulladéktermelést, hogyan válasszuk a fenntartható(bb) megoldásokat, vagy például, hogy hogyan építsünk fel egy zöld kertet a városi dzsungelben. A személyes tapasztalatok megosztása a nézőkkel erősíti az elkötelezettségüket, így egyúttal közösséget is épít a környezettudatos életmód híveiből. Külön fontos és kiemelendő, hogy ezek a tartalomgyártók nem csupán egyszerűen történeteket mesélnek el, hanem valamilyen szinten edukatívnak is tekinthető a munkájuk.
Gondoljunk csak bele, hogy a mai felgyorsult világban mennyivel egyszerűbb ha egy néhány perces youtube videót tudunk megnézni egy adott témában ahelyett, hogy hosszú cikkekből, tanulmányokból kellene kibogarásznunk az információt, amire szükségünk van. Félreértés ne essék, egyáltalán nem az olvasás, tanulás és részletesebb elmélyülés ellen szeretnék felszólalni. Ezeknek igenis nagyon fontos szerepük van a technológia fejlődése mellett is. Az ugyanakkor tény – és saját tapasztalat – hogy ha szeretnék többet megtudni az elektromos autókról például, akkor nagy valószínűséggel először egy számomra megbízhatónak tartott tartalomgyártó videóit fogom felkeresni.
De felmerülhet a kérdés, hogy mégis mit, milyen hasznos információkat, tudást tud átadni nekünk egy ilyen témákkal foglalkozó youtuber. Kicsit szubjektív lesz a válaszom, mivel az ilyen dolgokat szerintem leginkább saját példákon keresztül lehet átadni. Számomra a legérdekesebb ilyen tartalmak közé a napelemekkel, napenergia hasznosításával kapcsolatos videók jelentik. Ezt követik nagyon szorosan, teljes holtversenyben az elektromos autókról és a környezetbarát közlekedési módokról szóló tartalmak és az olyan videók, amelyek passzív házak, vagy legalábbis energetikai hatékonyságuk szempontjából kiemelten pozitív példát jelentő házak építésével, átalakításával foglalkozik.
Hozok is néhány konkrét példát és egyúttal ajánlom is jó szívvel minden kedves olvasónknak az alábbi csatornákat és az oda felkerülő videós tartalmakat. A lista és az értékelés is szubjektív, előfordulhat, hogy kimarad valaki olyan, akit sokan szeretnek vagy hogy olyanok is bekerülnek a felsorolásba, akivel szemben többeknek ellenérzései vannak.
Horváth András
Horváth András sokak számára az Apple termékek bemutatásával kapcsolatban vált ismertté. A régebbi videói között főleg az aktuálisan megjelenő telefonok, számítógépek és egyéb kütyük tesztelése, értékelése volt megtalálható. Erről a területről nyergelt át aztán az elektromos autók világára. Ez pedig hozta magával az összes ehhez a témához kapcsolódó más területet, eszközöket. Ma már szinte kizárólag ilyen jellegű tartalmat készít. Ha pedig elektromos autózással kapcsolatban szeretnénk magyar nyelvű videót nézni a youtubeon, akkor Handrás megkerülhetetlen figura lett.
Számomra akkor vált kifejezetten érdekessé az ő csatornája, amikor saját házfelújítási projektjét kezdte el megosztani a feliratkozóival. Ezekben a videókban a Csobánkán vásárolt családi házának teljes mértékben fenntartható módon történő felújításának történetét követhetik végig az emberek. Nem csak arról van viszont szó, hogy látványos felvételeken megmutatja, hogy éppen mennyit haladtak a munkálatok. A különböző fejlesztések során szakemberek bevonásával magyarázza el azok működésének lényegét. Készültek ilyen módon videói a napelemek működéséről és arról, hogy kinek éri meg egyáltalán ezeknek a felszerelése. Az egyik legújabb videója pedig az energiatárolás kérdéseivel foglalkozik.
Magyarósi Csaba
Az elmúlt néhány év során Magyarósi Csaba youtube csatornájának a napi vlog videók hozták meg a kiugróan magas népszerűséget. A legtöbb vlogokat készítő videóssal ellentétben Csaba nem csupán bemutatja, hogy mivel telik egy napja. Ő előre megtervezett módon mutat be különböző témákat videókban. A tavalyi év végén nála is elindult egy sorozat arról, hogy egy zebegényi, rossz állapotban lévő családi ház teljesen zöld módon történő felújításába kezdett bele. Emellett voltak olyan kezdeményezései, mint a Budapest „kizöldítésére” vonatkozó kezdeményezés, ahol a fővárosban új zöld felületek kialakítását, fák ültetését tűzték ki célul.
Vászonzsákoslány
Antal Éva, vagyis a Vászonzsákoslány akkor tett szert országos ismertségre, amikor az Index oldalán megjelent a vele készült videó „A lány, aki nem termel szemetet és még spórol is vele” címmel. Ebből a videóból a nézők megismerhették Évát és azt az úgynevezett zero-waste életmódot, amit folytat. Ennek lényege, hogy mindennapjai során a lehető legminimálisabb mennyiségű hulladékot „termelje”. Ezzel pedig nagyon kis méretűre csökkentve az ökológiai lábnyomát. Youtube csatornáján a magasított ágyás építéstől kezdve, a rovarfogyasztás fenntarthatósági szempontjain át a globális felmelegedés okainak tárgyalásáig minden megtalálható videós formában.
Hétfőn hajnalban többfelé alakulhatnak ki pára és ködfoltok, melyek a reggeli órákban feloszlanak. Gyengén felhős időre készülhetünk.
A hajnali minimumok -4 és -2 fok között alakulhatnak, hidegebb a völgyekben lehet. A déli szél mérsékelt lesz.
Délután folytatódik a napos idő, csak néhány kósza felhő lehet az égen, mely sok vizet nem fog zavarni.
A hőmérséklet maximuma 6 és 8 fok között alakul.
A déli szél mérsékelt lesz. Este marad a derűs idő, majd északnyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Estére mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérséklet. – ígéri a mai hét első napjára a Meteo Mecsek.
A bahir.hu oldalán nap, mint nap talál új információkat.
Személyautóra zuhant egy kisrepülőgép a belgiumi Spa város repülőterének közelében, két ember, a sportrepülőgép pilótája és utasa meghalt – jelentette azRTL Infocímű belga kereskedelmi televízió helyszíni tudósításában vasárnap.
Sophie Delettre, Spa polgármestere a televíziónak elmondta, hogy a Németországból érkezett repülőgép fiatal pilótája elvétette a leszállást, majd sikertelen átstartolást követően csapódott földnek a Spa-Malchamps repülőtér melletti úton, ahol egy autót elsodort. A lángba borult repülőgép és a személyautó teljesen kiégett. A délelőtti órákban megkísérelt leszállást erős szél nehezítette – emelte ki.
Az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió internetes oldalán azt közölte, hogy két ember, a repülőgép pilótája és utasa halálát erősítették meg. Az autó sofőrje, aki a gépjármű közelében tartózkodott, nem szenvedett sérüléseket.
Részleteket közölve azt írták: a repülőgép az elhibázott leszállást követően a repülőtértől alig 100 méterre, a Spa és Francorchamps közötti főút szélén csapódott a földbe. Az érintett országutat mindkét irányban lezárták a forgalom elől, a helyszínen rendőrök és tűzoltók tevékenykednek. Jelen vannak továbbá a környezetvédelmi hatóságok emberei is, hogy elkerüljék a közeli gyógyfürdő vízgyűjtőinek szennyezését – tájékoztattak.
A La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap azt írta, az 1992-ben született, német állampolgárságú pilóta mellett a szintén szerencsétlenül járt utas személyazonosságát még nem sikerült megállapítani.
Forrás: mti.hu
A bahir.hu oldalán mindig talál friss, hazai híreket is.
Ezüst díjat nyert a Buti Olivér és Jagudits András artista páros ugródeszka produkciójával Párizsban a 43. alkalommal megrendezett Festival Mondial du Cirque de Demain versenyen – közölte aFővárosi Nagycirkuszvasárnap az MTI-vel közleményében.
Az idén 43. alkalommal megrendezett Festival Mondial du Cirque de Demain versenyen azok az artistaprodukciók mérkőznek meg, amelyek eredetiségükkel, különlegességükkel, színháziasságukkal, koreográfiájukkal újítják meg a klasszikus cirkuszi zsánereket – tájékoztattak a közleményben.
A fesztivál a maga kategóriájában világelső, versenyzőként bekerülni ide elismerés – tették hozzá.
Ismertették: a Pal’s Compagnie duó tagjai, Buti Olivér és Jagudits András feltétlen bizalomra épülő, humoros produkciót hoztak létre, szakmai mesterük Kőmíves Tibor, a koreográfusuk Csonka Roland volt.
A művész páros első nagyobb megmérettetése a Dniproi Ifjúsági Cirkuszfesztivál volt, ahol az aranyérem mellett különdíjasok is lettek. Két hete, a 15. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon négy díjat is nyertek: a Hungarian Supertalents arany érme mellett megkapták a Cirque du Soleil, a Nikulin Cirkusz és a Starlight Production & Showbusiness különdíjait – idézték fel a közleményben.
Forrás: mti.hu
A bahir.hu oldalán minden nap talál friss sporthíreket is.
A világ egyik legismertebb és leghíresebb festményét, a Leonardo da Vinci által 16. században festett remekművét, a Mona Lisa csodás művét locsolták le levessel. – írja ma a telex.hu.
A felbecsülhetetlen értékű festmény, amelyet a párizsi Louvre-ban őriznek, és amit ismét megtámadtak – írta a BBC.
Mivel szerencsére a festmény golyóálló üveg mögött van az 1950-es évek elejétől, ezért nem valószínű, hogy megsérült, miután tiltakozók levest locsoltak rá.
„Élelmiszeres visszavágás” – feliratú pólót viselt az a két nő, akik a festmény elleni akciót végrehajtották, majd egészséges és fenntartható élelemhez való jogot követeltek.
A párizsi Louvre múzeum biztonsági őrei az eset után azonnal fekete paravánokat helyeztek az aktivisták és a festmény elé, és haladéktalanul kiürítették a helyiséget, miközben a megszeppenésükből magukhoz térő látogatók közben folyamatosan fotóztak.
A múzeumi akció mellett a francia fővárosban még a vidéki gazdák is tiltakoztak az emelkedő üzemanyagárak miatt. A tiltakozás részeként pénteken például lezárták a Párizsba vezető kulcsfontosságú utakat.
A mostani eset sajnos nem egyedi, mert a Mona Lisára például két éve, 2022. májusában tortával támadtak, az akkori elkövető egy kerekesszékes idős asszonynak álcázott férfi volt.
Ma lett 76 éves Kern András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, író, énekes, humorista.
Kern András Budapesten született. A Sziget utcai általános iskolába járt (ma a XIII. kerületi Radnóti utca 8-10. szám alatti Gárdonyi Géza Általános Iskola), középiskolai tanulmányait 1962 és 1966 között a Váci út 21. szám alatti Bolyai János Általános Gimnáziumban (ma Bolyai János Műszaki Technikum és Kollégium) végezte.
Már 1958-ban gyermekszínészként már szerepelt a Kaland az Állatkertben című rövid játékfilmben (rendező: Kazán István).Az 1962-es Ki mit tud?-on tűnt fel először paródia-számával. Három évvel később a Mi lesz? című amatőr filmjével elnyerte a XIII. Országos Amatőrfilm Fesztivál fődíját. 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd a Vígszínházhoz szerződött, melynek azóta is tagja. Nemzedéke egyik legtöbbet foglalkoztatott, legnépszerűbb művésze: kiemelkedő színházi alakításai mintegy 60 filmben és tévéjátékban szerepelt, szinkronhangját az egész ország ismeri, sikeres film- és színházi rendező.
Többek közt Kern András például Woody Allen állandó magyar szinkronhangja.
Négy hanglemeze jelent meg, és rendszeresen szerepel a rádióban is.
Kern András díjai:
1976-ban Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, 1978-ban Jászai Mari-díjat, 1988-ban Ajtay Andor-emlékdíjat, 1989-ben Érdemes Művész kitüntetést, 1995-ben Karinthy-gyűrűt kapott. 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, illetve MSZOSZ-díjal tüntették ki. 1997-ben az országos Színházi Fesztivál különdíját nyerte. 2003-ban Kiváló művész elismerésben részesült, valamint a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett. 2004-ben megkapta az Osztrák Művészeti Szövetség diplomáját, illetve a Déri János-díjat. 2007-ben Kossuth-díjjal ismerték el színházi és filmes munkásságát. Ugyanebben az évben elnyerte a Páger Antal-díjat is. 2010-ben Pro Urbe Budapest-díjjal tüntették ki. 2011-ben a Vidor Fesztiválon Életműdíjat kapott. 2012-ben Harsányi Zsolt-emlékdíjban, 2015-ben és 2019-ben Vígszínház-díjban részesült. 202-ban Ruttkai Éva-emlékdíjat kapott, 2023-ban megkapta az Arlecchino-díjat.
Forrás: vigszinhaz.hu, jegy.hu, port.hu
A bahir.hu oldalon naponta talál aktuális írásokat.