Kezdőlap Blog Oldal 1026

Három év fegyházra ítélték az „antifa-ügy” egyik vádlottját

Három év fegyházbüntetés

Három év fegyházbüntetésre ítélte a három, külföldi állampolgárságú vádlott egyikét, egy német férfit a tavaly februári budapesti antifasiszta („antifa”-) támadások ügyében hétfőn, előkészítő ülésen a Fővárosi Törvényszék.

    A szervezet sajtóosztálya közölte: az előkészítő ülésen csak a másodrendű vádlott ismerte be a váddal egyezően a bűnösségét. A tárgyaláshoz való jogáról is lemondott, így a bíróság az esetében ítéletet hirdetett.
    A férfit bűnszervezetben való részvétel miatt a szabadságvesztés kiszabása mellett 5 évre kiutasították Magyarország területéről. A döntés nem jogerős.
    A rendőrség által antifa-támadásoknak nevezett ügyben még két nőt vádoltak meg. Az egyikük olasz, a másik német bűnszervezetben elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés kísérletével, illetve bűnszervezetben való részvétel bűntettével. Esetükben az eljárás a későbbiekben tárgyaláson folytatódik.

A külföldi állampolgárságú terheltek egy szélsőséges baloldali ideológiával szimpatizáló szervezet tagjai voltak


    A vád szerint a külföldi állampolgárságú terheltek egy szélsőséges baloldali ideológiával szimpatizáló, fiatal felnőttekből álló szervezet tagjai voltak. Demonstrációkon és tüntetéseken való részvétel mellett erőszakos támadásokkal tervezték felvenni az ideológiai harcot a militáns nemzetszocialista, fasiszta eszméket is hirdető szélsőséges jobboldal szimpatizánsaival.
    A bíróság megállapította, a támadók célja az volt, hogy a kiválasztott áldozatoknak a bántalmazás, a súlyos, életveszélyes sérülések miatt érzett megaláztatás olyan mértékű lelki gyötrelmet okozzon, amely elrettentő üzenetet közvetít a szélsőjobboldali mozgalmak képviselőinek.
    A szervezet tagjai számára erőnléti edzéseket tartottak, amelyeken a támadások pontos menetét is gyakorolták.
    A vádiratban megállapították, hogy az ügy három terheltje a szervezet ideológiai céljával azonosulva Budapestre tervezett, összehangolt támadásokban való részvétel miatt utazott Magyarországra. Az elsőrendű vádlott több támadásban is részt vett, míg a másik két terheltet az egyik tervezett bántalmazás helyszínéről menekülés közben fogták el a rendőrök.

Az elsőrendű vádlottra 11 év, a másik kettőre pedig 3 év 6 hónap fegyházbüntetés kiszabását kérték


    Az ügyészség a váddal egyező beismerés és tárgyalásról lemondás esetére az elsőrendű vádlottra 11 év, a másik kettőre pedig 3 év 6 hónap fegyházbüntetés kiszabását kérte. Ezen felül azt indítványozta, hogy a bíróság utasítsa ki őket Magyarországról 10 évre, illetve 5-5 évre.
    A bűnösségét beismerő másodrendű vádlott büntetését végül – középmértékben – 3 év fegyházban állapították meg. Enyhítő körülményként értékelte a bíróság a férfi beismerését és a büntetlen előéletét. De a terhére rótta, hogy ellene Németországban büntetőeljárás van folyamatban.
    További súlyosító körülménynek számítottak a bűncselekmény elkövetésének körülményei. Annak nemzetközi, határokon átnyúló szervezett jellege, valamint az is, hogy a terhelt a bűnszervezetben vezető szerepet töltött be. Így a támadásokban tevőleges szerepe volt.
    A szökés, elrejtőzés veszélye miatt a bíróság a férfi letartóztatását a másodfokú jogerős döntés kihirdetéséig fenntartotta.
    Az ítélettel szemben az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett. A kényszerintézkedés fenntartásáról szóló végzés sem jogerős, mivel a terhelt és védője azt sem fogadta el.
    Az első- és a harmadrendű terhelt esetében az eljárás tárgyaláson folytatódik, amelyet 2024. május 24-ére tűzött ki a bíróság.
    Az előkészítő ülésen a harmadrendű terhelt és védője kérte a nő bűnügyi felügyeletének megszüntetését. De az indítványt a bíróság a szökés, elrejtőzés veszélye miatt, az eljárási cselekményeken való vádlotti jelenlét biztosítása céljából elutasította.
    A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint tavaly február 9-11-én Budapesten öt, egymással összefüggő támadás történt. Az első a Nyugati pályaudvaron egy vonaton, a második a Fővám téren, a harmadik és a negyedik február 10-én a Gazdagréti téren, illetve a Bank utcában. Míg az ötödik február 11-én az I. kerületi Mikó utcában. A támadásokban kilencen – négyen súlyosan, öten könnyebben – sérültek meg.
    Három feltételezett elkövetőt még február 11-én elfogtak: egy 38 éves, olasz állampolgárságú nőt, egy 29 éves német férfit és egy 26 éves német nőt.
    A Fővárosi Főügyészség tavaly februárban azt jelezte, az elkövetők szélsőjobboldali nézetekre utaló öltözékük miatt támadták meg a számukra ismeretlen, a „kitörés napja” elnevezésű rendezvény résztvevőinek vélt sértetteket.

További tartalmak itt!

forrás: mti

Ma 60 éves Schnell Ádám

0

1964 január 29-én született Budapesten Schnell Ádám színész, szinkronhang. Az Arany János Gimnáziumban érettségizett, majd a Nemzeti Színház stúdiójának tanulója lett. 1989-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán. 1987-től 1993-ig volt a Madách Színház tagja. 1996 és 2013 között a József Attila Színház tagja. Jelenleg, 2013 óta a Nemzeti Színház társulatát erősíti.

Az ország egyik legjobban foglalkoztatott szinkronhangja. „1987-ben a Pannónia Filmstúdióban kezdte a szinkronszínészetet. A szakmát a legjobbaktól sajátíthatta el, hiszen a magyar szinkronrendezés akkor a fénykorát élte, külön szinkronrendezőkkel és csak szinkronnal foglalkozó színészekkel dolgoztak együtt. Emlékezetes szerepeinek tartja Nicolas Cage első filmjeit, akivel egyidős egyébként, illetve megtiszteltés volt számára Al Pacino hangja lenni az Egy asszony illata (1992) című klasszikus filmjében, a munkájáért később többen gratuláltak. De ő Brian hangja a Fammily Guyban, és hallhattuk a Nancy ül a fűben (Spangli) vagy a Született feleségek szerepiben is.” -írja róla a mafab

Díjai: A József Attila Színház Nívódíja (2004), Kaló Flórián-díj (2007), Jászai Mari-díj (2008), Érdemes művész (2014)

Számos színházi szerep és film is szerepel a repertoárjában. A Szomszédok című szappanoperában Sanyi a teniszpálya tulajdonos szerepét játszotta.

Boldog születésnapot kívánunk!

További tartalmak itt!

LMP – törvényjavaslat a teherforgalmi behajtási rendszer szabályozására

Az LMP törvényi úton szabályozná a települések teherforgalmi behajtási rendszerét. Az erről szóló törvényjavaslatukat hétfőn nyújtják be az Országgyűlésnek. Ezt Csárdi Antal az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese mondta sajtótájékoztatóján hétfőn.

    Közlése szerint javaslatuk egyértelmű felhatalmazást adna az önkormányzatoknak a megfelelő díjszabályozás bevezetésére. Megoldva az ezzel összefüggésben felmerülő problémákat.
    Rámutatott, hogy fennáll a kockázata, hogy ha a jelenlegi díjbeszedési lehetőség megszűnik az önkormányzatok számára, akkor szabályozás hiányában oly módon változna a teherautóforgalom, ami súlyos környezetszennyezést okozna.


    A díjfizetésnek fontos szabályozó szerepe van, általa lehet elérni, hogy a megfelelő időben, a lehető legkisebb mértékben, a lehető legkisebb forgalmat generálva valósuljon meg a teherautós áruszállítás. Csárdi Antal hangsúlyozta, hogy nem pártpolitikai kérdésről, konfliktusról van szó. Jogértelmezési különbség alakult ki a Kúria és az önkormányzatok között. És előbbi eddig 17 településen semmisítette meg a vonatkozó helyi rendelkezéseket. Ezt oldanák fel a javaslatukkal, megteremtve a lehetőségét annak, hogy az önkormányzatok továbbra is élhessenek a forgalomszabályozás ezen eszközével.
    Megjegyezte: mindez érinti az élelmiszerláncok áruellátását és hangsúlyosan jelenik meg a településeken az építőanyagszállításakor.

További érdekes hírek itt!

forrás: mti

Kábítószer-kereskedelem miatt fogtak el hat embert

0

Kábítószer-kereskedelem miatt fogtak el öt férfit és egy nőt január 24-én hajnalban hét helyszínen Budapesten, Dunavarsányban és Székesfehérváron. A hírt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) hétfőn közölte a police.hu-n.

    Azt írták, az akcióban – amelyben 59 rendőr vett részt – az NNI több osztályának nyomozóin kívül, a KR bevetési egysége és rendészeti állománya, valamint a Pest vármegyei MEKTO (Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály) munkatársai is szerepet vállaltak.
    A hét helyszínen többfajta drogot – köztük marihuánát, kokaint, hasisgyantát és 1100 ecstasytablettát -, valamint a kábítószerek előállításához és porciózásához használatos, droggal szennyezett eszközöket – mérlegeket, vákuumos nejlontasakokat, mérőedényeket -, készpénzt és két nagy értékű gépjárművet is lefoglaltak – tudatta a rendőrség.
    Az elfogott hat ember a gyanú szerint annak a kábítószer-kereskedő bandában dolgozott, amelyre 2023. december 19-én  a rendőrség már lecsapott. A banda Hollandiából Magyarországra behozott jelentős mennyiségű kábítószer feldolgozására és továbbértékesítésére szakosodott.    
    Az NNI Bűnszervezetek Elleni Osztályának nyomozói a gyanúsítottak közül egy 37, egy 34 és egy 25 éves férfit bűnügyi őrizetbe vettek, akik közül kettőt az illetékes bíróság letartóztatott, egyet pedig bűnügyi felügyelet alá helyezett. Az ügyben tizennégy gyanúsítottat hallgattak ki, akik közül nyolcan letartóztatásban vannak – tudatta a rendőrség.

További fontos hírek itt!

forrás: mti

Baranyai előadás is volt a Pajtaszínházi Szemlén

Kilencedik alkalommal adott otthont a Nemzeti Színház a Pajtaszínházi Szemle előadásainak. Melynek alkalmával a 19 vármegye 19 településének színjátszócsoportjai mutatták be az elmúlt hónapokban készült produkcióikat.

    A január 27-én és 28-án tartott rendezvény alkalmával többek között vígjátékok, Petőfi-versválogatás, valamint Molnár Ferenc-klasszikusok színesítették az idei programot.

A Pajtaszínházi Program 2015 óta valósul meg


  A Pajtaszínházi Program 2015 óta a Nemzeti Művelődési Intézet, a Magyar Teátrumi Társaság és a Nemzeti Színház együttműködésében valósul meg. A program célja a hazánkban jelentős hagyományokkal rendelkező falusi színjátszás újraélesztése és népszerűsítése, valamint alkotó- kultúraszerető közösségek építése.
    Mint írják, a programban minden évben Magyarország 19 vármegyéjének egy-egy települése vesz részt. Az így született pajtaszínházi közösségek a program záróeseményén, a Pajtaszínházi Szemlén, a Nemzeti Színház stúdiószínpadain mutatják be előadásaikat.
    A tájékoztatás szerint a társulatok munkáját a Magyar Teátrumi Társaság színész és drámapedagógus mentorai segítik. Végigkísérve az alkotó folyamat minden állomását az első ötleteléstől és tervezéstől a próbákon át egészen a premierig. A szemle a pajtaszínházi műfaj hagyományai és a magyar kultúra napja előtti tisztelgés is egyben.
    A IX. Pajtaszínházi szemlén többek között a Veszprém vármegyei Balatonszőlős, a Hajdú-Bihar vármegyei Esztár, a Nógrád vármegyei Palotás, a Fejér vármegyei Szabadhídvég, a Somogy vármegyei Tab, valamint a Baranya vármegyei Szászvár vett részt.
    A program koncepcióját, előzményeit és eredményeit január 27-én egyebek mellett Rátóti Zoltán, Kossuth-díjas színész, rendező, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója; Berecz András, Kossuth-díjas ének- és mesemondó; valamint Szabó Ágnes, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke, a program szakmai koordinátora mutatta be.
    Január 28-án pedig Szabó Ágnes mellett többek között Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke; valamint Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója nyitotta meg a szemlét – olvasható az összegzésben.
    Az elmúlt kilenc évben, a projekt kezdete óta összesen több mint 150 település vett részt a programban, ahol ennek köszönhetően felelevenedtek a helyi színjátszás hagyományai, létrejöttek vagy újraszerveződtek a helyi színjátszókörök – áll a közleményben.

forrás: mti

Hatalmas gumihegy, több száz tonna hulladék a Mecsekben, a hatóságok tehetetlenek

Rendkívüli élő bejelentkezést tartott ma Keresztes Lóránt az LMP pécsi országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke. Ebben számolt be arról, hogy több száz tonnányi illegálisan tárolt gumiabroncs hulladék található Pécs területén a Mecsekben. A lerakó egészen pontosan István-akna területén helyezkedik el.

Keresztes elmondta, hogy a súlyos biztonsági és környezeti kockázatokat jelentő telephelyen a hivatalos dokumentumok alapján több száz tonnányi gumiabroncs található, ami légi felvételek alapján akár elérheti az ezer tonnát is.

A hatóságok eszköztelenek

Tíz évre nyúlik vissza az ügy kezdete. Ekkor kapott ugyanis egy cég engedélyt arra, hogy ezen a telephelyen gumiabroncs hulladék feldolgozásával foglalkozhasson. Ezt a tevékenység azonban a valóságban soha nem végezték itt.

A képviselő beszámolt arról is, hogy az üggyel összefüggésben a hivatalos dokumentumok alapján különböző tulajdonos cserék, cég átnevezések láthatóak. Valamint az, hogy a hatóságok évek óta próbálnak küzdeni a helyzet megoldásáért, sikertelenül. Az ügyben 2021-ben feljelentés is történt, az ezzel kapcsolatos eljárás végül lezárásra került.

Keresztes szerint a helyzet mára tarthatatlanná vált, a hulladékhegy olyan méretűre duzzadt, hogy a telephely kerítését is kidöntötte és elérte közvetlenül a közutat is a hulladék. Az illetékes hatóságok próbálták kötelezni arra a felelős céget, hogy szállítsák el a hulladékot és gondoskodjanak a megfelelő kezeléséről. Az erről szóló tavaly szeptemberi határozatot is megmutatta a videóban a politikus és elmondta, hogy abban a kormányhivatal 45 napos határidőt szabott ki, ami régen lejárt. Ennek ellenére nem történt semmi, a cég pedig már felszámolás alatt áll.

Az ügy mielőbbi megoldása érdekében a képviselő feljelentést tesz és a Katasztrófavédelemhez fordul, utóbbit arra kérve, hogy vizsgálják meg tűzvédelmi szempontból a területet. Továbbá a Belügyminisztérium segítségét fogja kérni a hulladékhegy felszámolása érdekében. Kiemelte, hogy a legfontosabb most a biztonsági és környezeti kockázatok elhárítása.

A videó végén Keresztes hangsúlyozta, hogy ez az ügy is felhívja a figyelmet arra, hogy a jelenlegi jogszabályi környezet alkalmatlan, a meglévő törvények pedig nem adják meg a kellő felhatalmazást és eszköztárat az illetékes hatóságok számára az ilyen helyzetek hatékony kezeléséhez.

„Szigorítani kell végre a törvényeket, hogy valóban elrettentő erejű, súlyos büntetéseket kaphassanak azok, akik ilyen helyzeteket alakítanak ki. És a legfontosabb, hogy meg lehessen előzni, hogy ez megtörténjen.” – zárta az élő bejelentkezést Keresztes.

Nem ez az első eset

Sajnos nem most számolhatunk be először ilyen nagy mennyiségű gumiabroncs hulladékról. 2020-ban szintén Keresztes hívta fel a figyelmet egy ilyen lerakóra Cserkúton. Akkor így írt róla a képviselő:

Szerencsére ebben az esetben az LMP-s politikus fellépése eredményes volt, azóta a lerakót ugyanis felszámolták.

Szoros verseny alakult ki Vitézy és az ismeretlen fideszes között Karácsony ellen

Már szinte biztos, hogy elindul Vitézy Dávid a fővárosi főpolgármesteri címért. – írja mai írásában a valaszonline.hu.

A Válasz Online birtokába került friss belső mérés meglepő eredményt hozott: egy, az LMP által megrendelt kutatás szerint Vitézy Dávid, az eddig még névtelenségbe burkolódzó fideszes ellenfelével szemben, máris 16 százalékon áll a budapesti főpolgármesteri versenyben.

A friss mérés eredményének az ismeretében most már szinte biztos, hogy a közlekedési szakember elindul 2024 júniusában a főpolgármester-választáson, s az LMP (valamint úgy tűnik, hogy egy vagy több civil szervezet közös) listáját is ő vezeti majd.

A Válasz Online értesülései szerint mind az LMP háza táján, mind Vitézy környezetéből többen megerősítették, s hogy hivatalosan nem álltak még elő a farbával, annak leginkább a Fidesz az oka – máris mutatjuk, hogyan. Pillanatfelvétel a nagy Budapest-csata előtt.

Vitézy akár nyerhet is? 

A Válasz Online szerint már szinte biztos, hogy a volt közlekedési államtitkár elindul a a főpolgármester-választáson, az LMP és civilszervezetek támogatásával. A portálhoz több belső mérés is eljutott.   A Pulzus közvéleménykutató múlt heti mintavétele után arra jutott, hogy ha most tartanák a főpolgármester-választást, akkor Karácsony Gergelyre a budapestiek 38 százaléka szavazna, Vitézy Dávidra16, míg a fideszes fővárosi főispán Sára Botondra a választók 18 százaléka. – írj az index.hu.

Baranyát nem kímélte sem a tűz, sem a baleset, sem a vihar

0

Az elmúlt hétvégén öt tűzesethez és tíz műszaki mentéshez riasztották a Baranya vármegyei tűzoltókat. Mutatjuk a jelentősebb eseményeket. – amelyekről további fotókat a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalos oldalán talál.

Felborult egy autó Komlónál

Kisodródott egy kanyarban, majd fejtetőre borult egy személyautó péntek délelőtt Komló külterületén. Az autóban egyedül utazó sofőr még a tűzoltók kiérkezése előtt, sérülések nélkül kiszállt a járművéből. A helyi hivatásos tűzoltók a helyszín biztosítását látták el.

Fürdőszobában keletkezett tűz

Tűz ütött ki egy lakóház fürdőszobájában Pécsett, a Báthory utcában péntek délelőtt. Mivel az épületben senki sem tartózkodott, a pécsi hivatásos tűzoltók a tetőtéri ablakon keresztül hatoltak be a házba. A helyiségben a szigetelés égett, melyet a tűzoltók a gipszkarton megbontását követően eloltottak. A tűz a fali gázkazán meghibásodása miatt keletkezett, a lángok másra nem terjedtek át. Lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség, személyi sérülés nem történt.

Ezúttal nem okozott sok gondot a vihar Baranyában

A szombat hajnali viharos szél ezúttal nem sok munkát adott a tűzoltóknak. A 6-os számú főúton egy útzárat okozó fát, a pécsi Építők útján egy magasban lógó bádoglemezt, az Aidinger János úton egy kilencedik emeleti lakás redőnyét távolították el a vármegyeszékhely hivatásos tűzoltói. Délután pedig két parkoló autóról távolítottak el egy nagy méretű faágat a Fáy András utcában. Személyi sérülés egyik esetben sem történt. 

Melléképület lángolt Hosszúhetényen

Húsz négyzetméteres melléképület égett szombat este a hosszúhetényi Béke utcában. A pécsi és komlói hivatásos tűzoltók mellett a helyi önkéntesek is a helyszínre vonultak, majd a helyszín biztosítása mellett több irányból eloltották a lángokat. A tűz vélhetően elektromos zárlat következtében keletkezett, a helyiségben használati tárgyak égtek. A lángok a lakóházra nem terjedtek át, személyi sérülés nem történt

Forrás: baranya.katasztrofavedelem.hu

A bahir.hu oldalán vidámabb híreket is talál.

Szégyen: magyar tiszteletbeli konzul ellen emeltek vádat nemzetközi korrupció miatt

Nemzetközi korrupció miatt emeltek vádat egy magyar férfi ellen, aki az egyik afrikai ország tiszteletbeli konzuljaként öt külföldi embernek azt ígérte, hogy tiszteletbeli konzuli és különleges megbízotti pozícióba juttatja őket – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-vel.    

Azt írták, a férfi közbenjárásának eredményeként két külföldi állampolgár megkapta a kívánt pozíciót.

A vádlott az „ügyintézésekért” cserébe 213 395 euróval gazdagodott – tették hozzá.    

A tájékoztatás szerint a főügyészség külföldi hivatalos személlyel kapcsolatban – részben vesztegetést állítva – üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés miatt emelt vádat a férfi ellen a Fővárosi Törvényszéken.    

A vádirat szerint a magyar férfi 2016 és 2021 között öt külföldinek anyagi ellenszolgáltatásért cserébe azt ígérte, hogy afrikai és óceániai országok tisztviselőinek segítségével – esetenként nekik pénzt juttatva – elintézi, hogy ezen országok vonatkozásában tiszteletbeli konzuli és különleges megbízotti pozíciót kapjanak.         

A férfi ekkor maga is az egyik afrikai ország tiszteletbeli konzulja volt, majd egy másik állam bécsi ENSZ-nagykövete, továbbá egy bécsi székhelyű nemzetközi szervezet igazgatótanácsának tagja, ahol ugyancsak ezen államok egyikét képviselte – ismertette a főügyészség.        

A nyomozó főügyészség – a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult ügyben – gyanúsítotti kihallgatása után sikerrel indítványozta a férfi letartóztatásának elrendelését, amely mintegy 10 hónapig volt hatályban, azóta az elkövető bűnügyi felügyeletben van.    

Az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság ítélje a férfit végrehajtandó szabadságvesztésre és pénzbüntetésre, valamint rendeljen el vele szemben mintegy 70 millió forint erejéig vagyonelkobzást – olvasható a közleményben.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalon egészségmegőrző tippeket is talál.

Egyes kezeléseknél újabb kórházakban áll le az ellátás

0

Január elején már 20 kórház jelentett be leállást, most újabb tucatnyi intézmény jelezte, hogy nem tud ellátni bizonyos betegeket. – írja mai cikkében a hvg.hu

A lap az elmúlt napokban 12 újabb olyan kórház nevét fedezte fel a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján, ahol ugyan különböző okokból, de arról értesítik az érintetteket, hogy hosszabb-rövidebb időre leáll egy-egy ellátásuk, tehát bizonyos betegeket ebben az időszakban nem tudnak majd fogadni. 2024 januárjában ez már a második ilyen bejelentési hullám, mivel az újabb leállásokkal 2024. január 8-tól már 20 kórházban leálltak egyes ellátási formák.

A lap rámutat, hogy az NNK honlapján található listán január 24-26. között újabb 15 kórház neve jelent meg, a felsorolásból viszont valójában csak 12 új, mivel egyiknél éppen visszavonták a korábbi intézkedést, és másik kettőnél sem új az ellátás átmeneti leállása, ezeknél a legújabb bejelentésben csak a “helyettesítő” intézményt módosították.

Íme, itt az a 12 új kórház neve a listáról, amely ide kattintva érhető el, és a leálló ellátásokról is bővebben tájékozódhatnak:

  • Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház
  • Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet
  • Gyöngyösi Bugát Pál Kórház
  • Kistarcsai Flór Ferenc Kórház
  • Selye János Kórház
  • Balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház
  • Balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház
  • Szaploncay Manó Kórház
  • Békés Vármegyei Kórház
  • Kaposi Mór Oktatókórház
  • Budapesti Bajcsy Zs. Kórház és Rendelőintézet
  • Budapesti Uzsoki Utcai Kórház

Az újabb leállási hullámról hírt adó egészségügyi szakember, Kunetz Zsombor orvos, szakorvos, MBA.tanácsadó, egészségügyi elemző, -rendszerfejlesztő, a Facebookon azt írta:

„Januárnak még nincs vége, eddig 35 kijelölő határozat, vagy annak módosítását tette közzé az NNK, ez azt jelenti, hogy legalább ennyi ellátási forma szűnt (egy-egy kijelölő határozat többet is érint) vagy szűnik meg hosszabb rövidebb ideig különböző intézményekben.”

A szakértő a legfrissebb bejelentésekről továbbá részleteket is írt a közösségi oldalán. Ezek szerint például a Somogy Megyei Kaposi Mór Kórház nem tud néhány napon bronchoszkópos ügyeletet adni humánerőforrás-hiány miatt, a betegeket Pécsre, illetve Zalaegerszegre kell vinni”. További példákat is írt:

  • a Békés Megyei Központi Kórház év végéig nem tud paradontológia (fogászat) járóbetegellátást nyújtani,
  • a Marcali Kórház foglalkozás-egészségügyi ellátást nem tud biztosítani,
  • a Komáromi Kórház a gyermek-nőgyógyászati szakrendelést nem tudja biztosítani,
  • a Kistarcsai Flór Ferenc Kórházban a CT hibásodott meg, ahogyan a Gyöngyösi Bugát Pál Kórházban is.

Mikor 2024. január 8-tól életbe lépett az első hullám, akkor Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára azzal nyugtatott mindenkit, hogy azért nem kell aggódni, mert legfeljebb 130 kilométerrel arrébb kell utazni, és ez amúgy is csak egy átmeneti intézkedés.

A bahir.hu a komoly kérdések mellett a napi bulvárban is otthon van.