Kezdőlap Blog Oldal 103

Pécs erősen képviselteti magát az idei „Magyarország Étele” versenyen

Kiemelkedő sikert értek el pécsi szakácsok a hétvégén megrendezett „Magyarország Étele” szakácsverseny elődöntőjében. Az ország egyik legrangosabb szakmai megmérettetésére négy helyi kötődésű csapat jelentkezett, és mind a négy a döntőbe jutott. A verseny legjobb 14 csapata között így négy pécsi formáció szerepel, ami országos szinten is ritka teljesítménynek számít, és komoly elismerést jelent a város és Baranya vendéglátása számára.

A döntőbe jutott pécsi csapatok között két formáció a Páholy by Blöff Bisztró színeiben indul: Bencs Dávid és Németh Norbert, valamint Lőrincz Gyula és László-Legedi Bence. Rajuk kívül döntőbe jutott még Várnai Péter és Torma Dávid párosa, valamint Pető Péter és csapattársa is.

Miseta Zoltán a Páholy by Blöff Bisztró üzlettulajdonosa 2019 óta versenyzőként vett részt a megmérettetésen (s egy év kivételével mindig a döntőbe jutottak), tavaly óta pedig zsűritagként dolgozik az eseményen. Szerinte a versenyeken való részvétel a szakmai fejlődés egyik legfontosabb motorja. Elmondta: a kiírás november végén jelent meg, ekkor kezdődött az ötletelés, majd december végéig kellett leadni az ételterveket. Az elődöntőig folyamatos gyakorlás zajlott, a zsűri visszajelzései alapján pedig a döntőig még finomítják az ételeket.

Példaértékű teljesítmény a pécsi-baranyai vendéglátás jövőjéért

– Az idei pécsi teljesítmény minden korábbi eredményt felülírt, hiszen négy induló csapatból mind a négy döntős lett. Ez országos szinten is ritka teljesítmény – még a legnagyobb létszámú megyékből sem jutott ennyi csapat a fináléba. Ők maguk a szakma, a jövő, ők jelentik a példaképet a fiatalok számára, és ők a követendő példa, akik alázattal dolgoznak a gasztronómia és a szakképzés fejlődéséért – fogalmazott Miseta Zoltán, aki most zsűritagként saját tanítványainak ételeit nem pontozhatja majd, így tőle a két Páholy by Blöff Bisztrós csapat átlag pontszámot fog kapni (a legmagasabb és legalacsonyabb pont kiesik, a többi pont átlaga számít).

Az ételek a magyar népmesékből ismert lakomákat idézik: a fő alapanyag idén a választási malachús

A rangos gasztronómiai versenyt az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (Séfklub), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Szolnoki Szakképzési Centrum, a Debreceni Egyetem, valamint a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága közreműködésével immár kilencedik alkalommal rendezik meg. A 2026-os verseny tematikája a magyar népmese. A koncepció szerint a gasztronómia és a történetmesélés kéz a kézben jár: a lakoma a boldog vég jelképe, a kenyér az útravaló, a só az élet értelme. A zsűri azt keresi, hogyan válik egy étel történetté – olyanná, amely nemcsak táplál, hanem mesél, tanít és identitást közvetít. Az idei kötelező alapanyag a választási malachús, emellett BIO minősítésű és magyar védjegyes alapanyagot is használni kell.

A döntőt április 25–26. között rendezik Szolnokon. A többnapos eseményen párhuzamosan több szakmai verseny zajlik majd: szakács-, cukrász-, tanuló- és agrár tematikájú megmérettetések is.

Fotók: Magyarország étele (facebook)

Szoboszlai betalált, a Liverpool mégis kikapott

0

Nagyszerű egyéni villanással indult, mégis keserű véget ért a vasárnapi rangadó Premier League 25. fordulójában. A Liverpool FC hazai pályán szenvedett 2–1-es vereséget a Manchester City ellen, annak ellenére, hogy Szoboszlai Dominik látványos szabadrúgásgóllal szerzett vezetést a Vörösöknek.

A magyar válogatott középpályása ezúttal is a jobb oldali védő posztján kapott szerepet, és a 74. percben villant: mintegy 30 méterről elvégzett szabadrúgása a bal kapufáról vágódott a hálóba, esélyt sem hagyva Gianluigi Donnarumma számára. A gól sokáig három pontot ígért a Liverpoolnak, ám a hajrában fordult a kocka.

A vendégek a 84. percben Bernardo Silva közeli lövésével egyenlítettek, majd a hosszabbításban Erling Haaland tizenegyesből megszerezte a győztes találatot. A ráadás utolsó pillanataiban újabb drámai jelenet következett: a Liverpool kapusa, Alisson egy szögletnél előrement, a City kontrázhatott, Haaland üres kapura vezethette volna a labdát, ám Szoboszlai visszarántotta őt. Bár a labda a kapuba gurult, a VAR-vizsgálat után a találatot érvénytelenítették, a magyar játékost pedig kiállították.

Eredmények – Premier League, 25. forduló

  • Liverpool FC–Manchester City 1–2 (0–0)
  • Brighton–Crystal Palace 0–1 (0–0)

Szombaton játszották:

  • Newcastle United–Brentford 2–3 (1–2)
  • Arsenal–Sunderland 3–0 (1–0)
  • Bournemouth–Aston Villa 1–1 (0–1)
  • Burnley–West Ham United 0–2 (0–2)
  • Fulham–Everton 1–2 (1–0)
  • Wolverhampton Wanderers–Chelsea 1–3 (0–3)
  • Manchester United–Tottenham Hotspur 2–0 (1–0)

Pénteken játszották:

  • Leeds United–Nottingham Forest 3–1 (2–0)

A tabella élmezőnye

  1. Arsenal – 56 pont
  2. Manchester City – 50
  3. Aston Villa – 47
  4. Manchester United – 44
  5. Chelsea – 43
  6. Liverpool – 39

A Liverpool számára fájó vereség ez, Szoboszlai teljesítménye ugyanakkor ismét bizonyította: kulcsszereplője a csapatnak – még ha ezúttal a hős és a tragikus figura szerepe egy meccsen belül találkozott is.

NGM: a kormány elvárása januárban is teljesült az üzemanyagáraknál

Januárban is teljesült a kormány elvárása. A magyarországi üzemanyagárak a szomszédos országok átlagánál kedvezőbben alakultak – közölte az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A tárca tájékoztatása szerint a hazai töltőállomásokon a benzin havi átlagára 4 forinttal, a gázolajé pedig 3 forinttal volt alacsonyabb a környező országok átlagárainál. Az adatok alapján így januárban is olcsóbban tankolhattak a magyar családok, mint a szomszédos országokban élők.

Az NGM hangsúlyozta: a kormány továbbra sem kívánja áthárítani a háborús helyzet és az európai uniós szankciók terheit a lakosságra. Ennek érdekében folyamatosan figyelemmel kíséri a nemzetközi piaci folyamatokat, különösen az energia- és üzemanyagárak alakulását.

A minisztérium jelezte azt is, hogy rendszeres egyeztetéseket folytat az üzemanyagpiac szereplőivel, és szükség esetén kész gyors és hatékony intézkedéseket hozni a családok, valamint a gazdaság védelme érdekében.

Forrás: MTI

Vádat emeltek a 2025-ös Pécs Pride-on történt támadás ügyében

Közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki a 2025-ös Pécs Pride rendezvényen egy zebrajelmezt viselő felvonulóra támadt Pécsett.

Az eset 2025 októberében történt, a Pride-felvonulás idején, a város egyik belvárosi szakaszán. A férfi a menet élén haladó, zenére táncoló, zebrajelmezbe öltözött nőhöz hátulról közelített, majd fizikailag bántalmazta. A támadás során a sértettet megragadta, a földre próbálta rántani, és több alkalommal megütötte, köztük a tarkóján is.

A zebrajelmez kialakítása miatt a sértett az első ütést nem érzékelte azonnal, azonban a további bántalmazás már fájdalmat okozott számára. A helyszínen tartózkodók értesítették a rendőrséget, amely rövid időn belül intézkedett, és a támadót a helyszínen elfogta.

A hatóságok az ügyben kezdetben garázdaság gyanúja miatt indítottak nyomozást. A nyomozás során azonban a cselekmény körülményeit és indítékát újraértékelték, és arra a következtetésre jutottak, hogy a támadás összefüggésbe hozható a rendezvény jellegével és a sértett feltételezett közösségi hovatartozásával. Ennek alapján az eljárást közösség tagja elleni erőszak gyanúja miatt folytatták le.

Az ügyészség a vádemelés során is ezt a jogi minősítést alkalmazta. A vádirat szerint a cselekmény alkalmas volt arra, hogy félelmet keltsen egy meghatározott közösség tagjaiban, és sértse a köznyugalmat.

Az ügyben a sértett jogi képviseletét civil jogvédő szervezet a Magyar Helsinki Bizottság látta el. A vádemelést követően az eljárás a bíróságon folytatódik, ahol a vádlott büntetőjogi felelősségéről, valamint az esetleges büntetésről döntenek.

Drogtermesztés gyanúja miatt nyomoznak egy komlói férfi ellen – VIDEÓ

Kábítószer-termesztés gyanúja miatt indult eljárás egy komlói férfival szemben – közölte a rendőrség. A hatóságok információi szerint a 39 éves helyi lakos otthonában droggyanús növényeket nevelt.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mecsek kommandósai február 3-án jelentek meg az érintett komlói ingatlannál, miután felmerült a gyanú, hogy az ott élő férfi tiltott tevékenységet folytat. Az akció során a férfit elfogták, majd a helyszínt a nyomozók vették át.

A házkutatás során a rendőrök droggyanús növényi származékot, összesen 21 tő cannabis növényt, valamint a termesztéshez szükséges eszközöket foglaltak le. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Az ügyben kábítószer birtoklása miatt folytat nyomozást a Komlói Rendőrkapitányság.

A rendőrség hangsúlyozta: továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a kábítószer-termesztéssel és -terjesztéssel kapcsolatos jogsértések felderítésére, és következetesen fellépnek az ilyen jellegű bűncselekményekkel szemben.

Forrás: Baranya Vármegyei Rendőrség

Jótékonyság és közéleti üzenetek Pécsen

Pénteken rendezték meg Pécsen a XX. Pécsi Fidesz–Polgári Bált. Az esemény díszvendége Lázár János, építési és közlekedési miniszter volt. A bál hagyományosan közéleti találkozóként és jótékonysági eseményként szolgál.

Beszédében Lázár János hangsúlyozta, hogy erős Magyarország nem képzelhető el erős Pécs nélkül. Úgy fogalmazott, a városnak nemcsak ajánlatot, hanem lehetőséget is kívánnak kínálni, és kiemelte egy olyan országpolitika szükségességét, amelyben a fővároson kívüli térségek megerősítése is központi szerepet kap. Szavai szerint a korábbi években több alkalommal bizonyították, hogy képesek a perifériára szorult települések fejlődésének elősegítésére, amelyhez szerinte erős helyi képviseletre is szükség van. Ennek kapcsán megemlítette Hoppál Péter és Cziráki Attila szerepvállalását.

A rendezvény házigazdája, Hoppál Péter az est hangulatát és közösségi jellegét emelte ki, valamint azt, hogy a bál során jelentős összegű adomány gyűlt össze jótékonysági célra. Köszöntőjében külön is felidézte az elmúlt időszak legfontosabb pécsi eseményeit. Beszédében hangsúlyozta a kormány Pécs és Baranya iránti elkötelezettségét is, kiemelve azokat a jelentős, nagyvonalú támogatási és fejlesztési ajánlatokat, amelyek hosszú távon szolgálják a helyi közösségek fejlődését, a gazdaság erősítését és az itt élők életminőségének javítását.

Az est egyik védnökeként Cziráki Attila a közösségi és polgári értékek fontosságát emelte ki. Elmondta: a bál idén is jótékonysági célt szolgált, amely szerinte a felelősségvállalás és az értékalapú gondolkodás kifejeződése. Hozzátette, napjainkban különösen fontosak azok az iránytűként szolgáló értékek, amelyek a közösség, a család, Pécs és az ország érdekeit helyezik előtérbe.

A szervezők tájékoztatása szerint az eseményen 1 millió 610 ezer forint gyűlt össze, amelyet a kárpátaljai gyermekek 30. Népzenei Táborának támogatására ajánlottak fel.

Kétórás Guns N’ Roses-élmény érkezik Pécsre: a Hollywood Rose felrobbantja az E78 színpadát

Hamisítatlan rockhangulat költözik február 20-án a Zsolnay Kulturális Negyedbe: az Európa-szerte koncertező Hollywood Rose lép fel az Zsolnay Kulturális Negyed – E78 színpadán. A zenekar egy látványos, 120 perces koncertshow-val idézi meg a Guns N’ Roses legendás korszakát, a kemény riffektől a monumentális refrénekig.

A 2003 óta működő formáció neve mára fogalommá vált a rockrajongók körében: több mint 1400 koncert, 25 európai ország, telt házas klubok és fesztiválok fűződnek a nevükhöz. A Hollywood Rose nem pusztán feldolgozza, hanem hitelesen újra is teremti a Guns N’ Roses ikonikus hangzását és színpadi energiáját.

A pécsi koncerten természetesen nem maradnak el a közönségkedvencek sem: felcsendül a Sweet Child O’ Mine, a Welcome to the Jungle, valamint a Paradise City is – mindez egy lendületes, végig pörgő, kétórás rockshow keretében.

A koncert különleges jelentőséggel bír a zenekar frontembere, Nagy Péter számára is, aki személyes szálakkal kötődik Pécshez és a Mecsekhez. Mint mondja, mindig öröm számára visszatérni a városba, amely gyerekkori emlékeken, családi történeteken és a bálicsi szőlőművelés világán keresztül is része az életének.

Fontos információk

Időpont: 2026. február 20. (péntek) – Kapunyitás: 19:00 – Koncert: 20:00
Helyszín: Zsolnay Kulturális Negyed – E78, Pécs
Jegyvásárlás: Jegymester

(X)

Kábítószerrel kereskedtek – újabb dílereket fogtak Baranyában

Újabb kábítószer-kereskedőket buktattak le a baranyai rendőrök a DELTA Program keretében. Bűnügyi információk alapján a szigetvári nyomozók a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mecsek kommandósainak közreműködésével csaptak le a napokban egy basali ingatlanra.

A gyanú szerint az ott élő pár hosszabb ideje drogot árult. A nyomozók megállapították: a 29 éves férfi évek óta kristályt és marihuánát szerzett be, amelyet a 27 éves párjával egyrészt fogyasztottak, másrészt anyagi haszonszerzés céljából továbbértékesítettek.

A házkutatás során kábítószergyanús anyagokat, valamint a fogyasztáshoz és a terjesztéshez szükséges eszközöket foglaltak le. A rendőrök egy 27 éves pécsi férfit is azonosítottak, akitől információik szerint az elmúlt fél évben szerezték be a drogot.

A két férfit és a nőt gyanúsítottként hallgatták ki; mindhármuk ellen kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárás a Szigetvári Rendőrkapitányságon. A dílereket őrizetbe vették, letartóztatásukat a bíróság elrendelte.

Az ügyben négy vásárlót is gyanúsítottként hallgattak ki; nekik kábítószer birtoklása miatt kell felelniük.

A rendőrség hangsúlyozta: továbbra is elkötelezett a kábítószer-bűnözés visszaszorítása mellett, céljuk a kínálat csökkentése és a terjesztői hálózatok felszámolása. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a kábítószerek összetétele és eredete gyakran ismeretlen, élettani hatásuk kiszámíthatatlan, használatuk akár tragikus következményekkel is járhat.

Forrás: Baranya Vármegyei Rendőrség

Rongálás elkövetőjét keresi a rendőrség Pécsett – VIDEÓ

A Pécsi Rendőrkapitányság rongálás bűncselekmény elkövetése miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a 02010/4151/2025. bűnügyi számon.

A rendelkezésre álló adatok szerint a felvételeken látható – feltételezhetően nő – 2025. december 28-án hajnalban, 2 és 3 óra között Pécsett, az Apáca utcában összesen kilenc személygépkocsit rongált meg. Az elkövető ezt követően a Szent István téren keresztül a Barbakán tér irányába távozott. A bűncselekménnyel okozott kár meghaladja az 500 ezer forintot.

A rendőrség kéri, hogy aki a felvételen látható személyt felismeri, vagy az üggyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen – akár névtelensége megőrzése mellett – az ingyenesen hívható Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, a 112-es központi segélyhívón, vagy személyesen a Pécsi Rendőrkapitányságon.

Forrás: Baranya Vármegyei Rendőrség

Gyermek fejére célzott lövés egy pécsi airsoft-pályán

Maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt jogerős ítélet született egy pécsi airsoft-pályán történt, súlyos következményekkel fenyegető esetben.

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a napokban tartott nyilvános ülésén megváltoztatta a Pécsi Járásbíróság 2025. január 16-án hozott ítéletét, és K. Z. vádlottat maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt egy év három hónap börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását a bíróság két év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős.

Gyermek fejére adott le célzott lövéseket

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott a cselekmény idején egy pécsi airsoft-pályát vezetett.
2020. augusztus 20-án, 11 óra 20 perc körül az airsoft-pálya szélén tartózkodott, amikor a pálya melletti erdei úton két gyermek quadokkal közlekedett. A vádlottat ez korábban is zavarta. Ennek hatására vállhoz emelt airsoft-fegyverrel, célzottan rövid sorozatot adott le a mozgásban lévő, tízéves lány feje irányába, 8–20 méteres távolságból.

Csak centimétereken múlt a maradandó károsodás

A gyermek nem viselt bukósisakot vagy más védőfelszerelést. A lövedék eltalálta a fejét, amelynek következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket, valamint a jobb szem tompa traumáját szenvedte el. Az orvosszakértői megállapítások szerint a becsapódás következtében a lövedék lassulási energiája a környező lágyrészekre tevődött át, ami kötőhártya-, alsó szemhéj- és elülső csarnokvíz-bevérzést, továbbá részleges üvegtesti bevérzést okozott. A tényleges gyógytartam hét nap volt.

A bíróság hangsúlyozta: a vádlott eshetőleges szándéka kiterjedt súlyosabb sérülés okozására is, mivel védőeszközt nem viselő gyermek fejére adott le célzott lövéseket. Amennyiben a lövedék nem a szemfehérje területét, hanem a pupillát érte volna, nagy valószínűséggel áthatoló szemsérülés következett volna be, amely maradandó fogyatékossággal járt volna. A szakértői vélemény szerint mindez mindössze egy centiméteren múlt.

Az ítélet jogerős

A Pécsi Törvényszék döntése jogerőre emelkedett, az ügy ezzel lezárult. A bíróság indokolása szerint az eset kiemelt társadalmi veszélyességgel bírt, tekintettel a sértett életkorára, a cselekmény célzottságára és az elháríthatatlan kockázatra.

Forrás: Pécsi Törvényszék