Kezdőlap Blog Oldal 1031

Cselgáncs Grand Prix – Pupp Réka ezüstérmes Odivelasban

0

Pupp Réka ezüstérmet nyert a nők 52 kilogrammos súlycsoportjában pénteken, a portugáliai Odivelasban zajló cselgáncs Grand Prix-viadalon.

    Az esemény hivatalos eredményközlő oldala szerint az olimpiai és világbajnoki ötödik, Európa-bajnoki bronzérmes magyar dzsúdós portugál, holland, üzbég, valamint német rivális legyőzésével jutott be a fináléba, ahol a vb-ezüstérmes üzbég Dijora Keldijorovával csapott össze.
    A döntőben a 25 éves Keldijorova ipponnal győzte le két évvel idősebb magyar riválisát.
    Ugyanebben a súlycsoportban Gyertyás Róza hetedik lett

forrás: mti

fotó: facebook

Kellemes, de szeles szombat vár Baranyára

0
A front a szombat hajnali órákban átvonul térségünk felett és kiderül az ég.
A hajnali minimumok 0 és +2 fok között alakulhatnak.
Az északnyugati szél a délelőtt folyamán erős, olykor viharos lesz, amely nagyban ronthat hőérzetünkön.
A déli órákra is marad a derű, és a hőmérséklet 5 fokig fog emelkedni.
A délutáni órákban többfelé lesz még szeles az idő, majd az idő elteltével fokozatosan mérséklődik a légmozgás.
A hőmérséklet maximuma 6 és 8 fok között alakulhat.
A kora esti órákig marad a derült idő, majd kelet felől átmenetileg vastagabb felhők érkeznek, de csapadékra nem kell számítanunk. A hőmérséklet estére fagypont közelébe csökken. – ígéri a 2024-es év első hónapjának utolsó szombatjára a Meteo Mecsek.

A bahir.hu oldalán mindig megtalálja a magyar sportélet legfrissebb eredményeit.

Szabó Szebasztián ezüstérmet szerzett a luxemburgi úszóviadal első napján

0

Szabó Szebasztián ezüstérmet szerzett 50 méter pillangón a luxemburgi nemzetközi úszóverseny pénteki nyitónapján.    

A viadal honlapja szerint a 27 esztendős magyar versenyző 23.50 másodperces idővel csapott célba.    

Szabó egyedüli magyarként versenyez a háromnapos eseményen, melyen még 50 és 100 méter gyorson, valamint 50 méter háton ugrik medencébe.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalán nyomon követheti Szabó Szebasztián eredményeit.

Barátnőjéhez ment a 13 éves kislány, már egy hónapja nem találják

Több, mint egy hónapja keresünk egy 13 éves kislányt. Segítsen a gödöllői rendőröknek megtalálni! – olvasható a kétségbeesett felhívás a rendőrség hivatalos oldalán a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Tavaly december 22-én engedte el barátnőjéhez 13 éves lányát az édesanya, két nappal később jelezte, gyermeke nem ment haza. A rendőrök azóta kutatnak utána, minden erőfeszítésük ellenére azonban egyelőre nem találják.

Szántó Éva 160-170 cm magas, hosszú, barna hajú, barna szemű. Orra bal oldalán kerek, barna anyajegy, arccsontjánál egy heg látható. Eltűnésekor világoskék farmernadrágot és fekete szövetkabátot viselt.

A Gödöllői Rendőrkapitányság kéri, hogy Szántó Évát látta, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 061-2362883 telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívón.

Forrás: police.hu

A bahir.hu oldalán rendszeresen olvashatja a legújabb híreket, információkat.

Saját gyógyteát fejlesztett ki a PTE Gyógyszerésztudományi Kar

0

Két saját gyógyteát fejlesztett ki a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar a kar Gyógynövényismereti Intézetének és a Mecsek-Drog Kft.-nek a segítségével.

A Memory-UP és a Relax elnevezésű teák azzal a szemlélettel készültek, hogy visszaadják a kar egyediségét, az egyetemi élet hullámzását és ajándéktárgyként is funkcionálhassanak.

A pécsi gyógyszerész kar szemlélete, hogy folyamatosan építse kapcsolatait új piaci szereplőkkel. Ehhez a gondolathoz jól illeszkednek a most megálmodott teakülönlegességek. A letisztult dizájnnal és kellemes ízvilággal büszkélkedő teák pedig nemcsak szépek, de nagyon finomak is!

Elkészültek a Memory-UP és a Relax teák, a Gyógyszerésztudományi Kar saját fejlesztésű gyógyteái! – olvasható a PTE Gyógyszerésztudományi Kar közösségi oldalán.

A levendulával, kamillával, illetve orvosi citromfűvel készült Relax tea segít az ellazulásban, kikapcsolásban, a rozmaringgal és gyömbérrel készült Memori-UP tea pedig javítja a memóriát.

Boldog születésnapot Esztergályos Cecília

0

Esztergályos Cecília Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, táncművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 1943. január 26-án született Budapesten.

1960-ban az Állami Balettintézetben végzett mint balettművész, majd 1960–1963 között a Pécsi Balett szerződtette. 1964-ben kezdte, és 1968-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskola (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem) színművész szakát Simon Zsuzsa osztályában.

Esztergályos Cecília 1968-tól 1984-ig a Thália Színház, ahol nagy hatással volt rá Kazimir Károly igazgató, rendező. 1984-től 1990-ig a Nemzeti Színház tagja volt, ahol Sík Ferenccel és Vámos Lászlóval dolgozott együtt. 1990-től 1991-ig a Veszprémi Petőfi Színház. 1991-től 1999-ig a Família Kft. című sorozat állandó főszereplője, közben nem tartozott társulathoz. 1999 és 2005 között szabadúszó.

2005-től 2011 szeptemberéig a József Attila Színház tagja. Elsősorban komika, kifinomult mozgáskultúráját vígjátékokban kamatoztatja. 2014-től az Újszínház tagja, mellette több helyen vendégszerepelt, például a veszprémi Petőfi Színházban, a Vidám Színpadon, a debreceni Csokonai Színházban, a kecskeméti Katona József Színházban, a budaörsi Latinovits Színházban.

Több mint ötvenéves pályafutása során közel kétszáz filmben és színdarabban játszott.

Cilike, hatszor házasodott. 1962-ben babát várt a Fülöp Zsigmond színművésszel tartó kapcsolatában, azonban rubeola miatt nem tarthatta meg gyermekét. Első férje fél évig Bácskai Lauró István filmrendező volt. A második Dvorák István táncművész, a harmadik Takács Sándor taxisofőr, az operaház énekkarának énekese volt. Negyedik férje Dimulász Miklós színész volt. Ötödik férje Incze József színész volt. 1985 óta él házasságban hatodik férjével, Fonyódi Péterrel, aki a pszichológia és a kommunikáció doktora, korábban a Memphisz, a Corvina és a Pastoral együttesek dobosa volt. Férjének, a korábbi kapcsolatából egy lánya van. Közös gyermekük nem született. Férjével 2007-től Solymáron, egy Makovecz Imre által tervezett házban lakik, előtte az Istenhegyi úton laktak. Szabadidejében festészettel és kerámiával foglalkozik, több kiállítása volt országszerte.

Díjai:
Jászai Mari-díj (1974)
Filmkritikusok díja (1979, 1981)
San Remó-i fesztivál legjobb női alakítás díja (1981)
Chicagói Ezüst Hugó-díj (1981)
Érdemes művész (1982)
Erzsébet-díj (1993)
A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje /polgári tagozat/ (1996)
József Attila-gyűrű (2008)
Pécsi Sándor-díj (2012)
Kiváló művész (2013)
Kossuth-díj (2018)

Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (2020)

Emberi Hang Életmű (2022)

A Magyar Filmakadémia életműdíja (2023)

Forrás: jegy.hu, port.hu, wikipedia.org

Óriási küzdelemben megszerezte az ötödik helyet a kézilabda válogatott!

0

Rengeteg sorsdöntő szlovén-magyar férfi kézilabda-mérkőzést láttunk már az elmúlt 2 évtizedben. Háromszor fordult elő, hogy az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra való kijutásért egymás ellen játszottunk, de a legutóbbi olimpiai EB-n is egy csoportban voltunk, ahol, bár megvertük őket, végül a szlovének végeztek előttünk. A mai meccs ehhez képest kisebb téttel bírt. Mivel mindkét csapatnak megvan az olimpiai selejtezős pozíciója, „csak” az Európa-bajnokság ötödik helye a tét. Ami viszont nekünk történelmi siker lenne, az eddigi legjobb EB-s teljesítményünk. Ugyanakkor arra is vigyázni kellett, hogy meg ne sérüljön bárki.

A mérkőzés első félideje szinte a megszokott forgatókönyv szerint zajlott: bár a szlovének az elején elmentek 5-2-re, de 3 perc alatt visszahoztuk a mérkőzést, és nem sokkal később már vezetést szereztünk és a félidő nagy részében nálunk volt az előny. De megint jött a hajrá: először kétgólos előnynél egy tiszta ziccert hibázva a kontrából gólt és emberelőnyt szerzett a szlovén csapat, majd 5 perccel a vége előtt hoztak egy 3-0-ás szériát. Az utolsó másodpercekben ugyan Illic gólt szerzett, de így is 13-12-es összesítéssel mentünk a szünetre.

Az utolsó félidő már mindkét csapatnál a szív küzdelme volt, érződött a fáradtság, rengeteg rossz döntést hozott mindkét csapat és több olyan szituáció is adódott, amikor elhúzhatott volna valamelyik alakulat, de belehibázott. A magyar csapat 5 darab büntetőt is kihagyott a 2 félidő alatt, míg a szlovének könnyű, emberelőnyös ziccereket rontottak.

Az 55. percben aztán úgy tűnt, elmegy a hajó: 22-20-ra vezetett Norvégia, mi pedig immáron sokadszorra emberhátrányba kerültünk. Ám a szlovének megint nem tudták kihasználni a lehetőséget, sőt, Fazekas és Bodó góljaival egyenlítettünk. A szlovének újabb támadást hibáztak, az ellenakcióból meg újabb büntetőt kaptunk. Bóka azonban ezúttal nem hibázott, 23-22-re vezettünk. A szlovének nagyon elnyújtották az utolsó támadásukat, ám a lövésük Bartuczban elakadt. Az utolsó pár másodpercben pedig már meg tudtuk tartani a labdát.

Ezzel a válogatott 23-22-es győzelmet aratott, amivel a világbajnokság 5. helyét szerezte meg. Folytatás az olimpiai selejtezőcsoportban.

Péterffy: Turkáljunk együtt a vagyonnyilatkozatomban!

0

Turkáljunk együtt a vagyonnyilatkozatomban! – írta ki ma reggel a közösségi oldalára a felhívást Péterffy Attila, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere.

Rendhagyó lépésre szántam el magam. – folytatta Pécs polgármestere a bejegyzést, és a felszólításnak eleget téve az alább közzé is tesszük a Facebook oldalon is megjelent vagyonnyilatkozatot.

Péterffy Attila, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere tehát máris teljesítette a törvényi kötelezettségét, és az elmúlt 5 évhez hasonlóan idén is kitöltötte a vagyonnyilatkozatát. Tette mindezt azért is, mert tudja, hogy a közelgő önkormányzati választás miatt felfokozott érdeklődés kíséri a vagyonnyilatkozatok leadását.

Ezért úgy döntöttem, hogy egy oldalon, összegyűjtve teszem elérhetővé a 2019, vagyis októberi polgármesterré választásom óta leadott és a város honlapján minden alkalommal közzétett vagyonnyilatkozataimat. Sőt, segítek Önöknek értelmezni a dokumentumokat. Azt gondolom, hogy ez az igazi üvegzseb, a valódi átláthatóság. A polgármesteri ciklusom alatt bekövetkezett változásokról egy részletes leírást is készítettem. A dokumentumokat a honlapomon, az alábbi linken nézhetik meg: https://shorturl.at/axyzX

A közösségi oldalán Péterffy Attila, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere csak a legfontosabb változásokat összegezte.

Péterffy Attila, Pécs Megyei Jogú Város polgármesterének ingatlanjai:

Polgármesterré választásomkor egy társasházi lakás és egy garázs 50%-a volt a birtokomban. Ezt 2022-ben adtam el, a vételárból pedig egy panellakást vásároltam.

2019 decemberében, azaz két hónappal a megválasztásom után, a megtakarított készpénzem egy részéből, néhány kötvényem értékesítéséből származó pénzből és 50 millió forint banki hitelből vásároltam egy családi házat, ahol jelenleg is élek.

Egyéb ingóságok:

A polgármesterré választásom előtt 7 évvel vásárolt befektetési aranyam mennyisége nem változott.

Az értékpapír-portfólióm egy részét értékesítettem 2019 decemberében, és az ebből származó jövedelmemet az otthonom megvásárlására fordítottam. Az értékpapír-portfólióm maradék részét csak a befektetéseimből származó hozammal, illetve a kötelezően befizetendő díjakkal gyarapítottam, plusz pénzt nem fektettem értékpapírba. 2019-ben 20 féle kötvényem volt, jelenleg 21 féle különböző kötvény van a tulajdonomban.

Autóm, egyéb járművem, védett gyűjteményem, vagy más műalkotásom 2019-ben sem volt és jelenleg sincs.

A készpénzem – az említett ingatlan vásárlása miatt, 2022-ben – több mint 15 millió forinttal csökkent.

A bankszámláimon lévő pénzem összege a 2019-es 20,6 millió forintról 2024-re 9,6 millió forintra apadt, vagyis mintegy 11 millió forinttal csökkent.

Tartozások:

A családi házam megvásárlásához 2019-ben vettem fel 50 millió forint banki hitelt, ezt azóta folyamatosan törlesztem, így jelenleg 39 millió forinttal tartozom a pénzintézetnek.

Megválasztásom előtt sem titkoltam, most sem teszem: több évtizedes munkámmal megteremtettem magamnak az anyagi biztonságot. Ez tette lehetővé a függetlenségemet.

Én nem megélhetési politikusnak jelentkeztem a polgármesteri tisztségre, hanem azért, hogy Pécs gyarapodását elősegítsem, a pécsiek közösségét szolgáljam és élhetőbbé tegyem szeretett városunkat. Meggyőződésem, hogy mindennapi munkám mellett vagyonom 2019 és 2024 közötti változása is azt igazolja, hogy eleget teszek ennek a vállalásnak.

Tíz év fegyházbüntetésre ítéltek egy baranyai férfit, mert kiskorú lányait molesztálta

0

Jogerősen tíz év fegyházbüntetést szabott ki a Pécsi Ítélőtábla pénteken egy baranyai férfira, aki szexuális indíttatásból éveken át molesztálta két kiskorú lányát.    

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 38 éves vádlott a gyerekeknek megtiltotta, hogy tetteiről egymással beszéljenek, vagy azt másnak elmondják.    

Az ügyre azt követően derült fény, hogy az egyik lány osztálytársnőinek mégis elmesélte a történteket, ezáltal később az iskolai pszichológus, majd a rendőrség is tudomást szerzett a bűncselekményekről.   

Az első fokon eljárt Pécsi Törvényszék a férfit tavaly áprilisban kétrendbeli, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak, valamint egyrendbeli szexuális visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt tíz év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte.    

A védelem felmentés iránt előterjesztett fellebbezése folytán eljáró Pécsi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, így az jogerőssé vált.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalán kellemes kikapcsolódást ígérő információkat is találhat nap, mint nap.

Hétfőtől újabb forgalomkorlátozásra figyeljünk Pécs-Kertvárosban

0

Pécsen, 2023 őszén indult „Diána tér környezetének komplex zöldterületi rekonstrukciója” projekthez kapcsolódóan a városvezetés célja, hogy a Kertváros egyik központi területét korszerűsítse, valamint egy új közösségi térré formálja a város lakói számára.

A tavaly ősszel induló projekt célja a közterület környezettudatos, család- és klímabarát megújítása, azaz egy új, modern helyszín kialakítása a családok és fiatalok kikapcsolódására.

A Diána tér városrész-központi funkcióval bír, így itt kiemelten fontos a lakosság életminőségét javító fejlesztések megvalósítása. A Diána tér zöldterületeinek megújítását célzó projekt keretében számos tevékenység valósul meg a lakossági igényfelmérés alapján. A városvezetés számára fontos volt a lakosság véleménye, ezért hirdette meg a Diána téri ötletbörzét, amelynek keretében számos javaslat érkezett a terület megújításával kapcsolatban.

Az eredmények alapján számos fejlesztés valósul meg, többek között facsemeték és cserjék ültetése, a focipálya felújítása, kutyafuttató rendezése, modernizált világítási rendszer kiépítése, és napvitorla elhelyezése, valamint autótöltő állomás kialakítása is. Az új közösségi teret a kertvárosiak hamarosan birtokba is vehetik.

A fejlesztés során, Pécsen a Diána téren egy nettó 31 négyzetméteres hasznos alapterületű pavilon létesítését is megvalósítják, amely szintén kényelmet, kikapcsolódási és közösségépítési lehetőségeket ad majd az ott lakóknak, és hozzájárul egy élénkebb és összetartóbb közösség kialakulásához. A pavilontelepítési munkálatok során a víz- és szennyvíz-vezeték bekötése részleges forgalomkorlátozás mellett tud csak megvalósulni,

ezért a Karolina és Izabella utcákban

a következő forgalmi rend változásra kell számítani:

Az Izabella utcában teljes útzár várható a Karolina utcai kereszteződésnél, ezért keleti irányból az utca zsákutcává válik. A Karolina utcában pedig a Zsuzsanna utca magasságában félpályás útlezárás lesz érvényben.

A munkálatok:

2024.01.29-én, hétfőn 07:00 órakor kezdődnek,

és várhatóan 2024.02.02-án, pénteken 16:00 órakor fejeződnek be.

A munkaterületen ideiglenes sebességkorlátozás lesz érvényben a biztonságos közlekedés érdekében.

A munkálatok ideje alatt kérjük a lakosság együttműködését és megértését. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata mindent elkövet annak érdekében, hogy a munkálatok a lehető legkisebb mértékben zavarják az ott élők mindennapjait. A városvezetés bízik benne, hogy a beruházás hozzájárul majd a Diána tér és környéke lakóinak jobb életminőségéhez, egy egészséges és élhető környezetet teremtve az ott élők számára.

Forrás: sajtóközlemény