Kezdőlap Blog Oldal 1032

Rengetegen bedőltek az újabb piramisjátéknak

Feljelentést, és soha nem látott, másfél milliárdos bírságot kapott a Falcon cégcsoport és annak vezetője, akik a felügyeleti vizsgálat szerint színes-szagos ígéretekkel milliárdos nagyságrendben gyűjtöttek pénzt több ezer embertől. – olvashat az index.hu ma kora délutáni írásában.

Egy újabb piramisjáték rázta meg a magyar pénztárcákat, és sajnos ismét rengetegen dőltek be. Az Indexnek Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője mondta el, hogy ezúttal a Falcon Kereskedőház Kft., majd utána a Falcon Benefit Kft. egy magánszemély vezetésével úgynevezett utalványokat kínált ügyfeleinek. A kereskedelmi ajánlat részeként ezeket számtalan kereskedőnél be lehetett volna váltani – a felügyelet viszont nem talált egyetlen beváltóhelyet sem. A mesésnek ígérkező üzleti feltételek szerint az az ügyfél, aki nem váltja azonnal termékre az utalványát, az pár hónap múlva, amikor azok már lejártak, nagy hozammal gazdagodik.

Az ügyfeleik körében kínált legnépszerűbb ajánlatuk ugyanis úgy szólt, hogy az utalvány névértékének csak a felét kellett megfizetniük a vásárláskor, viszont 3 hónap múlva pedig már a teljes árat kapja vissza, tehát egyszerűen, rövid idő alatt megduplázta a befizetését.

A nagy hozamot ígérő utalványok mellett az ügyfelek köthettek még úgynevezett üzemanyagprogramot, pelenkaprogramot is. A lényeg itt is az volt, hogy a befektetők megduplázhatták a pénzüket.

A Falcon cégek által kínált, garantáltnak mondott hozamszámítással az ügyfelük ezer forintjából 3 hónapos lejáratú szerződéssel, a nekik átadott pénz újrabefektetésével az év végére 16 ezer forintot ígértek visszafizetni.

A cégek így értek volna el akár évi 1500 százalékos mértékű növekedést, mindezt garantálták, és így kínáltak kockázatmentes befektetést.

A kezdeti visszafizetéseket természetesen a később csatlakozók pénzéből fedezték ezek a cégek.

Binder István szerint a Falconnál a legtöbb érdeklődőnek és a cégek munkatársainak azt mondták, hogy kriptoügyletekből származik a pénz, „robotokkal kereskednek”, de volt, aki ingatlanbizniszről és devizakereskedésről is hallott. – írja az index.hu

Az ügyfeleket már eleve nem az utalvány, hanem a befektetési lehetőség érdekelte, így aztán a döntő többségük egyszerűen el sem kérte a fedősztorinak kitalált utalványait, pedig a Falcon a nem is létező utalványok „őrzéséért”, sőt, azok adminisztrációs költségeiért még külön költséget is felszámoltak.

Azért a cég nem működött veszteségesen 2,3 milliárd forintot zároltak a számlájukon. Az MNB a 2022-ben megkezdett vizsgálata elején blokkolta a Falcon honlapját, az eljárás lezárásáig pedig ideiglenesen megtiltották a jogosulatlan tevékenységet, és minden létező kommunikációs csatornán figyelmeztették a közvéleményt az esetről.

Az esetről, illetve a vizsgálat részleteiről továbbiakat az index.hu oldalán és IDE kattintva olvashat.

Pécsi otthonából tűnt el a 17 éves Anasztázia

0

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívása.

A 17 éves pécsi lány január 22-én dél körül ment el otthonról, azóta nem adott életjelet magáról, tartózkodási helye ismeretlen. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

A lány körülbelül 150-160 cm magas, normál testalkatú, szeme zöldes, haja hosszú, derékig érő, barna.

Különös ismertetőjele, hogy felső ajkának jobb oldalán – egy korábbi piercing helyén – lyuk látható, valamint a szája alatti részen egy kisméretű anyajegy található.

Utolsó ismert ruházata: fehér mellény, szürke, hosszúujjú felső „LOVE” felirattal, kék farmernadrág, fekete, magassarkú csizma.

Lakatos Anasztázia a police.hu által közzétett fotón

A Pécsi Rendőrkapitányság kéri, aki a képen látható lányt felismeri, vagy jelenlegi tartózkodási helyéről információja van, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenes Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, a 112-es központi segélyhívón, vagy jelentkezzen személyesen a Pécsi Rendőrkapitányságon!

A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 02010-157/94/2024. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Lakatos Anasztázia ügyében.

Forrás: police.hu

A bahir.hu oldalán naponta talál friss információkat.

LMP: valódi egyeztetésre van szükség a fővárosi tömegközlekedés menetrendjéről

0

Az LMP szerint valódi egyeztetésre van szükség az utasokkal, a civil szervezetekkel és a kerületek vezetésével a budapesti tömegközlekedés menetrendjéről.

Gál József, az ellenzéki párt szóvivője pénteki, online is követhető sajtótájékoztatóján azt mondta: a január 19-e óta tartó, a járatritkítási csomag körül kialakult botrány úgy látszik „szerencsére véget ért”, Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, hogy visszavonja az intézkedést.     

Az LMP üdvözli a főpolgármester döntését, értékelésük szerint ez volt az egyetlen helyes és jó megoldás a kialakult botrányra. Gál József örömét fejezte ki, hogy Karácsony Gergely az LMP és a civilek nyomására elfogadta a járatritkítás visszavonásáról szóló javaslatot.     

Az ellenzéki párt szóvivője utalt a 2019-ben meghirdetett fővárosi klímavészhelyzetre és rámutatott: az egyetlen zöldmegoldás nem a járatok ritkítása, hanem épp azok sűrítése és kedvező menetrend kialakítása lenne.   

Azt is szeretnék elérni, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által hivatkozott mérési adatok kerüljenek nyilvánosságra jelenleg és a jövőben is, ahogy az abból készült elemzések is – mondta.    

A politikus reagált arra is, hogy Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója sajtóhírek szerint egy háttérbeszélgetésen azt mondta: az utasokat a járatritkításról szóló társadalmi egyeztetésbe nehéz lett volna bevonni, mert „az olyan, mintha hálaadás előtt megkérdeznék a pulykát, hogy mi legyen vele”.     

Gál József szerint a vezérigazgatónak távoznia kell a posztjáról.

Forrás: mti.hu

Bombameglepetés: Sinner legyőzte Djokovicsot az Australian Open elődöntőjében

0

A nagy kérdése az volt az idei Australian Opennek, hogy vajon a Grand Slam-rekorder Novak Djokovics meg tudja-e szerezni a 11. győzelmét Ausztráliában. Előzetesen a legtöbben azt gondolták, hogy leginkább a döntőben kaphat egy olyan ellenfelet, aki legyőzheti. A meglepetés azonban előbb megszületett. Az olasz Jannik Sinner nem várt módon sima meccsen ütötte ki a világelsőt.

Djokovics nehezen kapta el Sinner ritmusát, az olasz ugyanis az első szettet úgy nyerte könnyedén az olasz, mindössze 36 perc alatt, hogy három bréklabdájából kettőt használt ki és a 6:0-tól sem állt távol.

A szerb a második játszmát már jobban kezdte, de második és negyedik adogatását is elveszítette, miközben Sinner első három szervajátékát könnyedén nyerte meg, s bár első játszmalabdáját még nem, a másodikat már kihasználta és karnyújtásnyira került pályafutása első Grand Slam-döntőjétől.

A harmadik játszmában feljavult Djokovics, olyannyira, hogy rövidítésben meg is nyerte a játszmát, ám a negyedikben megint elrontotta az egyik adogatójátékát, míg Sinner kiszerválta az összeset. Így végül 6-1, 6-2, 6-7, 6-3-ra került a döntőbe, ahol  a harmadik kiemelt orosz Danyiil Medvegyev és a hatodikként rangsorolt német Alexander Zverev párharcának győztesével csap össze. Ezekben a pillanatokban a német versenyző 2-1-re vezet, de a negyedik szett elég szorosan alakul.

Tűz keletkezett egy pécsi családi házban

0

Tűz ütött ki egy lakóház fürdőszobájában Pécsett, a Báthory utcában. A helyiségben a szigetelés égett. A helyszínre a pécsi hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat vonult ki. A tűzoltók megbontották a fürdőszobában a lambériát és a gipszkartont, mert csak így tudtak nekikezdeni a tűzoltásnak.

Személyi sérülésekről egyelőre nincs tudomásunk, az anyagi kár viszont jelentős. Amennyiben további információ derül ki az ügyben, cikkünket frissítjük.

Cápák Között olcsón – belenéztem a Kincsvadászokba

Hétköznap késő esténként új televíziós műsor látható a Tv2-n, a Kincsvadászok. Az elmúlt időszakban kicsit szkeptikus vagyok ezekkel a bejelentésekkel. A televízió saját készítésű műsorai nem igazán nyerték el a tetszésemet, legtöbbször a nívótlan, erőltetett poénok miatt. Bár az előzetesek alapján úgy tűnt, hogy komolyabb lesz, mint a korábbi hasonló műsoridőben lévő produkciók. Mondjuk ilyen szempontból szerintem a Kőgazdag fiataloknál lejjebb vinni a nívót már nem lehet, de aztán ki tudja, lehet egyszer ebben is rám cáfol a csatorna…

A koncepció tulajdonképpen egyszerű. Hétköznapi emberek viszik be a régiségeiket a műsorba, ahol öt gyűjtő licitál rájuk. Amelyik a legtöbbet adja, az viheti, de ha az eladónak nem tetszik az ajánlat, dönthet úgy is, hogy megtartja a tárgyát. A licit előtt egy szakértő megbecsüli, hogy körülbelül reálisan mennyit érhet az ereklye. Az eladónak azonban ehhez nem kell tartania magát.

Maga a műsor egyébként színvonalában felülmúlta az elvárásaimat. Korrekt kis adásokat csináltak, nem lett elbohóckodva, amitől pedig nagyon féltem. De valahogy mégsem fogott meg. Nyilván a műsor konstrukciójából rögtön eszembe jutott az RTL sikersorozata, a Cápák Között. Hiszen ott is vagyonos emberek pénzéért mennek a vállalkozók, amiért cserébe szeretnének nekik adni valamit. Persze sok mindenben más a kettő. Ott üzletrészt, itt megfogható tárgyat kínálnak. Ez egy egyszeri ügylet, az egy hosszú távú együttműködés. De a koncepció mégis azonos.

Ugyanakkor mégis azt érzem, hogy a kettő közül az RTL műsorán nagyságrendekkel jobban tudok szórakozni. Önmagában nekem a mostani cápák karakteresebbek, mint az itteni licitálók. Ez persze lehet amiatt is van, mert őket már többször láttuk a műsorban, jobban megismertük őket, de nem ez az egyetlen magyarázat. Nekem pl. a most debütáló Sárospataki Albert is sokkal több emlékezetes mondatot és momentumot hozott, mint bármelyik Kincsvadász az új műsorban, pedig őket négyszer láttam, Albertet meg csak kétszer.

E mellett valahogy a műsorban történteket is közelebbinek érzem magamhoz. Bár a cégek egy jelentős része ismeretlen számomra, de volt már olyan, akinek mondjuk én is vásárlója vagyok, és kíváncsi voltam, mit sikerül elérnie. De olyan is, akit nem ismertem, de érdekelt a terméke, és a Gasztroblogomon írtam róluk, vagy megszereztem és a mai napig használom, amit kínáltak. Persze ez kicsit a műsor reklám-jellegét is előhozza, de nem zavaró.

E mellett azt érzem, hogy a „Cápák Között”-ben sokkal több időt szánnak egy emberre, a terveire, a koncepciójára, amivel így könnyebb azonosulni, fel tudja kelteni az érdeklődést. A Kincsvadászokban ez a fajta azonosulásból adódó érdeklődés nálam egyáltalán nincs meg, mert engem – mivel nem vagyok sem műgyűjtő, sem nincsenek hasonló tárgyak a tulajdonomban – teljesen hidegen hagy, hogy mennyiért megy el egy képkeret vagy egy régi harmonika. Ez pedig az egész adás iránti érdeklődésem csökkenti.

Nagyjából ennyit tudok írni az új műsorról. Nem vállalhatatlan, nem nézhetetlen, sőt, a TV2-től esti műsorsávban rég láttam ilyen intelligens műsort. De van bennem bizonytalanság, hogy vajon hosszú távon képernyő elé tudja-e ültetni az embert.

Rövid: elfogták a szigetvári Betlehem rongálóját

0

Rongálás miatt folytat büntetőeljárást a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 18 éves helyi fiúval szemben. Az elkövetőt azzal gyanúsítják a nyomozók, hogy 2024. január 3-án hajnali fél egy körül megrongálta a szigetvári a Zrínyi téren felállított betlehemi szoborcsoportot.

Azonosítását követően a rendőrök január 25-én előállították a fiút, aki kihallgatásakor elismerte a bűncselekmény elkövetését. Tettét ittasságával magyarázta, és elmondta azt is, hogy nagyon megbánta, amit tett.

Alapjogokért Központ: a magyarok konzultáció formájában tüntetnek Brüsszel elitista politikája ellen

A magyarok konzultáció formájában tüntetnek Brüsszel elitista politikája ellen – olvasható az Alapjogokért Központ legfrissebb elemzésében, amely részleteit pénteken közölték az MTI-vel.

Az elemzésben az áll, hogy a nemzeti konzultáció ismét bizonyította: Brüsszel, a kontinentális, valamint a hazai balliberális oldal nem a magyar kormánnyal áll konfliktusban, hanem az emberekkel.

„Ursula von der Leyen éppen a társadalmi egyeztetés lezárultának napján közölte minden eddiginél nyíltabban, hogy az Európai Bizottság a gyermekeinket célba vevő genderideológia és a migránsok befogadásának elutasítása miatt tartja vissza a hazánknak jogszabályok szerint járó uniós források nagyobb részét, noha ezekben a kérdésekben példátlan egységben nyilvánultak meg a választók a korábbi népszavazásokon, és nagyszámban erősítették meg véleményüket a konzultációs ívek segítségével is” – fogalmaztak.

Jelzésértékű a konzultáció

Jelzésértékűnek nevezték, hogy a konzultáció résztvevői éppen az egyik Brüsszel által „főbűnként” felrótt ügyben fogalmazták meg a legegybehangzóbb véleményt: a migránsgettók létrehozását 1 519 899-en ellenzik, míg a gyermekvédelmi törvény mellett hasonlóan magas arányban „törnek lándzsát” a választók, sőt, 1 507 809-en egyenesen a szabályozás szigorítását várják el. Kiemelkedik au Ukrajnába történő fegyverszállítás elutasítása, valamint a tűzszünet és a béke támogatása is (1 521 445 választópolgár), hiszen ezek kapcsán kiemelten nagy nyomás hárul a kormányra – sorolták.

„A mostani társadalmi egyeztetés megmutatta, hogy a kabinet az említett kérdéskörökben egyértelmű demokratikus legitimációval rendelkezik” – olvasható az elemzésben.

Az Alapjogokért Központ szerint nem csoda, hogy a szuverenitásról szóló nemzeti konzultáció visszaküldési aránya a 2010 óta tartott egyeztetések élmezőnyébe tartozik, hiszen a nyílt társadalom hálózatának washingtoni és brüsszeli alegységei az elmúlt időszakban minden korábbinál átlátszóbb beavatkozási kísérletekkel rukkoltak elő.

Úgy folytatták, hogy a magyarok és kormányuk közötti dialógus a meglévők megerősítése mellett új nemzeti egyetértési pontokat is a felszínre hozott: egyrészt nyilvánvalóvá vált, hogy a választók nem akarják kiadni a kezükből az ország ügyeivel kapcsolatos döntések jogát, tehát védik a nemzeti szuverenitást, elvárva a külföldi beavatkozásokkal szembeni szigorú fellépést, emellett kiállnak a gazdák mellett, és nem akarják, hogy az ukrán agrárszektor silány minőségű génmódosított terményekkel árassza el a hazai piacot, illetve a fogyasztók asztalait.

„Szemben más tagországok polgáraival, a brüsszeli elit politikájával való elégedetlenség hazánkban ilyen módon csatornázódik be, és a kormány vállalja annak képviseletét. Ez lehetővé teszi, hogy a magyarok golyóstoll segítségével demonstrálják véleményüket, amely a jelek szerint meglehetősen egyértelmű” – írták.

KSH: decemberben 6565 gyermek született, és 11 727 ember halt meg

Az előzetes adatok szerint 2023 decemberében 6565 gyermek született, és 11 727 ember halt meg; 2022 decemberéhez képest a születések száma 12 százalékkal, a halálozásoké 7,2, a házasságkötéseké pedig 4,1 százalékkal csökkent – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-t .

Az elmúlt év decemberében 6565 gyermek született, ami 12 százalékkal, 867 újszülöttel kevesebb, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor 11 727 ember vesztette életét, ami 7,2 százalékkal, 904-gyel kevesebb, mint 2022 hasonló időszakában – tartalmazza a közlemény.

A természetes fogyás a 2022. decemberi 5199-cel szemben 5162 fő volt. Továbbá 2671 pár kötött házasságot, ami 4,1 százalékkal, 115-tel kevesebb a 2022. decemberinél – tették hozzá.

Mint írták: 2023-ban 85 200 gyermek jött világra, 3,7 százalékkal, 3291-gyel kevesebb mint az előző évben. Ezen belül január-márciusban 7,8 százalékkal több, míg áprilisban 2,1, május-júniusban 9,3, július-decemberben 6,9 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma 2022 azonos hónapjaihoz képest. A teljes termékenységi arányszám 1 nőre becsült értéke 1,50, ami egy évvel korábban 1,52 volt.

A tájékoztatás szerint 2023-ban 127 200-an haltak meg, 6,8 százalékkal, 9246-tal kevesebben, mint egy évvel korábban. Január-februárban 11, március-júniusban 4,2, július-decemberben pedig 6,9 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.

Tavalyinál ez is jobb…

A halálozások száma a születésekénél nagyobb mértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 42 000 fő volt, ami 12 százalékkal alacsonyabb az előző év 47 955 fős értékénél.

A tavalyi évben 50 150 pár kötött házasságot, 22 százalékkal, 13 817-tel kevesebb, mint egy évvel korábban. Január-februárban 45, március-áprilisban 31, május-augusztusban 23, szeptember-decemberben 7,5 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2022 azonos hónapjaiban.

Az adatok szerint ezer lakosra 8,9 élveszületés és 13,3 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,3, a halálozási arányszám pedig 0,8 ezrelékponttal alacsonyabb volt mint 2022-ben, ennek következtében a természetes fogyás 0,6 ezrelékponttal, 4,4 ezrelékre mérséklődött. 2023-ban ezer élveszületésre 3,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,6 ezrelékponttal kevesebb, mint az előző évben. A házasságkötési arányszám 5,2 ezrelék volt, 1,4 ezrelékponttal kisebb, mint egy évvel korábban – sorolták.

A nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege mérsékelte a természetes fogyásból eredő népességcsökkenést, ennek eredményeként a 2022. évi népszámlálás alapján továbbvezetett lakónépesség becsült száma 2023 végén 9 millió 580 ezer fő volt – olvasható a KSH közleményében.

„Azt akartam, hogy ez ne egy olyan hely legyen, ahol, ha letelik az egy óra, akkor mehetsz haza” – Interjú Tóth Csabával, az UV Birodalom vezetőjével

0

Nemrégiben nyílt meg a Siklósi úton egy új szabadidős létesítmény, az UV Birodalom. A hely minigolffal, baltadobálással és más ügyességi játékokkal várják az érdeklődőket. A létesítmény tulajdonosa, Tóth Csaba az elképzelésről, a szolgáltatásokról és a célokról nyilatkozott szerkesztőségünknek.

Mióta működik a hely, és mi volt az indíttatásod, hogy belekezdj?

Tavaly decemberben nyitottunk meg, tehát nemrég voltunk egy hónaposak. Korábban vendéglátós voltam, szórakoztató iparban dolgoztam. Ebben megtaláltam a hivatásomat, szeretem azt látni, hogy az emberek jól érzik magukat, vidámak, ezért megalapítottam a saját vállalkozásomat.

És miért pont a minigolf, a baltadobálás és az UV?

A minigolf onnan jött, hogy barátainkkal elmentünk Prágába, ott játszottunk és nagyon megtetszett mindannyiunknak. Annyira jól éreztük magunkat, hogy számtalanszor erről sztoriztunk azóta is. Először én is ódzkodtam tőle, férfiként nem tudtam, mit fogok ott csinálni. De aztán 2.5-3 órát játszottunk és nagyon jól éreztük magunkat közben, ezért azt gondoltam, hogy ezt meg kell csinálni itthon. Régen volt egy Pécsett, de már vagy 10 éve nem működik. Ami nálam az újdonság, az egyrészt az, hogy nagyon sok pálya valamilyen pécsi nevezetességet ábrázol, másrészt maga az UV-fény Az UV-ötlet is a személyes élményekből fakadt és már máshol is láttam mennyire megragadja a figyelmet. Ezért is lett a baltadobálás  is UV fényben.

Fotó: Hegedűs Tünde

A baltadobálás ötletét, hogy őszinte legyek, a Cápák Között c. műsorból szedtem. Miután ott láttam, elmentünk kipróbálni a budapestit és engem nagyon megragadott. Feleségemet mondjuk kevésbé, de az eddigi tapasztalatom alapján a nők 50%-a rá tud erre is kattanni.

Vannak-e életkori korlátok? Inkább az idősebb vagy a fiatalabb generáció szokott jönni hozzátok?

Minigolfnál nincs, abban az a jó, hogy 3-tól 99 éves korig bárki játszhatja, bárki szeretheti. A közönség minden nap más, de az a tapasztalat, hogy hétköznap inkább a fiatalok, az egyetemisták, és baráti társaságok jönnek, hétvégén meg inkább családok. A baltadobálásnál van limit, azt 12 éves kortól lehet, gyerekeknek szülői felügyelet mellett és felelősségvállalási nyilatkozattal. Ez egyébként valóban kicsit veszélyesebb, de én azt szoktam mondani, hogy olyan, mint az autóvezetés, hogy kicsit bele kell szokni, bele kell tanulni, és akkor minden rendben, de ha hülyén csinálod, akkor veszélyes. Ez inkább egy technikai sport, nem szabad teljes erőből dobni az eszközt, mert akkor nem fog beleállni és visszapattanhat.

Fotó: Hegedűs Tünde

Hány ember fér el itt egyszerre?

Az egész létesítményben 45 fő, de ebben benne van a baltadobálás is, tehát a minigolf-pálya és az ügyességi játékok körülbelül 30-35 fő befogadására alkalmasak. Ezek egy részére online elő lehet foglalni, de nem az összesre, mindig figyelek arra, hogyha foglalás nélkül érkezik egy csoport, akkor őket is tudjam fogadni.

Milyen árakkal dolgoztok és mit takar tartalmaz belépőjegy?

A jegyárunk 3.500 forint, ami vagy a minigolfra vagy a baltadobálásra vonatkozik, a kombinált jegy ára 6.500 forint, amivel mindkettő igénybe vehető. A minigolfnál ez azt jelenti, hogy a golfpályákat és az ügyességi játékainkat korlátlan ideig használhatja a vevő, nem akartuk megszabni, hogy ki mennyi időt tölt itt, van, aki 4 órát is örömmel golfozik és játszik. Ebbe az árba beletartozik egy adag üdítő, valamint, hogy az asztalon lévő UV-festékekkel kifesthetik az arcukat is. A baltadobálás időben limitált, az egy egyórás program, de többféle eszközt kipróbálhatnak és ebbe is beletartozik az üdítő és az arcfestés lehetősége.

Fotó: Hegedűs Tünde

Ezenkívül van két különtermünk, ami eseményekre, születésnapokra bérelhető, de ha nincs bérbe adva, akkor az ott lévő ügyességi játékokat is bárki használhatja. E mellett ingyenesen igénybe vehető parkoló is a vendégek rendelkezésére áll.

Vannak egyébként olyan emberek, akik először azt gondolták, hogy ez kicsit drága, de amikor látták, hogy korlátlan ideig itt lehetnek, és olyan extra szolgáltatásokat kapnak, mint az arcfestés, vagy az üdítő, akkor utána azt mondták, hogy ez nagyon megérte. És igazából ezt akartam elérni, hogy ez ne egy olyan hely legyen, ahol, ha letelik az egy óra, akkor mehetsz haza, hanem tényleg jól érezheted magad, ameddig csak akarsz, és kapcsolj ki! A cél, hogy mindenki jó élménnyel távozzon és kiszakadjon a hétköznapi stresszből és problémákból.

Köszönöm szépen az interjút!

Elérhetőségek:

Cím: 7622 Pécs Siklósi út 22.

Telefonszám: (20) 803 5502

E-mail: hello@uvbirodalom.hu

A hely facebook-oldala itt megtekinthető.