Kezdőlap Blog Oldal 1043

Kisüt a nap Baranya felett, de a hideg velünk marad

Szombat hajnalban még lehet némi felhő felettünk, majd dél felé elhagyja a térségünket és mindenütt kisüt a nap. A hajnali minimumok -5 és -3 fok között alakulhatnak, de a fagyzugos, szélcsendes völgyekben ennél hidegebb is lehet. A déli órákig mérsékelt lesz az északias légmozgás, majd fokozatosan megélénkül.

Délután marad a derűs idő, egy felhő sem fogja zavarni a napsütést. Az északnyugati szél mérséklődik. A hőmérséklet maximuma 1-3 fok között alakul. Éjszaka marad a derült idő, a hőmérséklet jócskán visszaesik, a minimumok -5 fok közelébe hűlnek, és ez reggelre csak tovább csökken.

Vasárnap hajnalban a minimumok -10 és -8 fok között alakulhatnak, de a térség fagyzugos helyein, a völgyekben, ennél kicsivel hidegebb is lehet. Derült lesz az ég, egy felhő sem lesz az égen. A nyugati szél mérsékelt lesz a délelőtt folyamán. A déli órákra a hőmérséklet 2-4 fok között alakulhat.

Forrás: Meteo Mecsek

Fáklyás felvonulással tiltakoztak az akkugyárak ellen Debrecenben

Tüntetést rendezett az LMP és a Szikra Mozgalom. Debrecenben az akkumulátorgyáral ellen. A tiltakozókat 17:30-tól várták a Baltazár Dezső téren, majd fáklyás felvonulást tartottak.

A nagy hideg ellenére is sokan vettek részt rendezvényen. A demonstrálók a Baltazár Dezső tér – Perényi utca – Füvészkert utca – Hunyadi János utca – Kálvin tér – Piac utca – Piac utca 20. (Régi Városháza) útvonalon vonultak végig égő fáklyákkal a kezükben.

A tüntetés szervezői az esemény leírásában kijelentették, elutasítják a város kényszeres iparosítását, követelik az általuk környezetszennyezőnek minősített beruházások leállítását, valamint a debreceni polgárokkal történő érdemi párbeszédet.

Forrás: Debreciner

Japán lett az ötödik ország, amely sikeresen landolt a Holdon

Sikeres landolást hajtott végre a Holdon a japán űrügynökség holdkutatásra szánt SLIM elnevezésű leszállóegysége. A BBC szerint magyar idő szerint péntek délután 16 óra 20 perc környékén.

A hírügynökség a telemetriai adatok alapján közölte, hogy a kijelölt területen szállt le a szondájuk. Japán lett ezzel mindössze az ötödik ország, amely sikeresen landolt a Hold felszínén. Eddig ugyanis ez az Egyesült Államoknak, a Szovjetuniónak és Kínának sikerült.

A Moon Snipernek nevezett leszállóegység egy olyan kráterben landolt, amelyben a szakértők szerint hozzáférhet a holdköpenyhez – vagyis az égitest felszíne és magja közötti részhez. A vizsgálataik során a Hold történetét akarják kutatni. Cél az is, hogy vizet találjanak az égitesten, ezzel elősegítve esetleges holdbázisok felépítését.

A SLIM két rovert is vitt magával a Holdra. Az egyik egy ugráló mechanizmussal felszerelt, kamerákat és tudományos rakományt raktározó egység. A másik képes megváltoztatni az alakját, így alkalmazkodni a Hold viszonyaihoz.

Forrás: 24.hu

Állatkínzás miatt kell felelnie egy párnak Veszprém megyében

Egy bakonyi kistelepülésről érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy egy pár folyamatosan láncon tartja kutyáit és nem adnak nekik elegendő élelmet és vizet – írja honlapján a rendőrség.

A rendőrök a családi ház udvarán megtalálták a két kórosan sovány ebet, melyeket az Olt-Alom Állatvédő Egyesület munkatársai szállítottak el. A körülményekről videót is közzétettek:

Az állatok tartóit a rendőrök még aznap elfogták, majd előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. A 38 éves férfi és 37 éves élettársa ellen állatkínzás vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Komoly fennakadásokat okozott a hóesés Horvátországban és Szlovéniában

Horvátországban és Szlovéniában komoly közlekedési fennakadásokat okozott pénteken a hóesés, országszerte több baleset történt a szélsőséges időjárási viszonyok miatt.

Horvátországban a meteorológiai szolgálat a legmagasabb fokú, vörös riasztást adta ki Isztriára és a tengermellék északi részére. Dél-Dalmáciában és Károlyváros (Karlovac) környékén ennél alacsonyabb, narancssárga, Észak-Horvátországban pedig sárga riasztás van érvényben.

A rendőrség több autópálya-szakaszt is lezárt a forgalom előtt. A tehergépkocsik egyáltalán nem közlekedhetnek a Zágráb-Split és a Zágráb-Fiume (Rijeka) autópályán.

Szlovéniában az ország nagy részén havazik, ami jelentősen lassítja a közlekedést. Mivel több teherautó is lecsúszott az útról, lezárták az A2-es autópálya délkeleti, Alsó-Krajna (Dolenjska) szakaszát, amely Ljubljanát köti össze a horvát határral, valamint több gyorsforgalmi utat. Az A1-es autópályán, Ljubljana és Maribor között két szakaszt is lezártak a forgalom előtt.

Az ország északkeleti részein a hó vastagsága jelentősen meghaladta az előrejelzett 5 centimétert, és megközelítette a 20-at. A délnyugati, tengermelléki (Primorska) régiókban nem esett nagy mennyiségű hó, de ott a viharos erejű szél okoz gondot a közlekedésben. A hatóságok arra kérnek mindenkit, ha csak tehetik, ne induljanak útnak.

Képünk illusztráció!

Elhunyt Paulányi Magda Eb-2. gerelyhajító

letének 79. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Paulányi Magda olimpikon, Európa-bajnoki ezüstérmes gerelyhajító – írja honlapján a Magyar Atlétikai Szövetség.

A Magyar Atlétikai Szövetség honlapja kiemelte: Paulányi az 1972-es müncheni olimpián – a Budapesti Honvéd Sport Egyesület színeiben – 11. lett gerelyhajításban.

Az 1969-es athéni Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett, emellett többszörös magyar bajnok. Legjobb eredménye 60,06 méter volt 1972-ben.

Újabb lezárások lesznek, folytatódik az állami víziközmű fejlesztés Pécsett

Újabb szakaszokkal folytatódnak az állami víziközmű-fejlesztési munkák Kertvárosban, ezúttal a Megyeri úton a Keszüi úti körforgalomnál, továbbá a Nemzeti Kosárlabda Akadémiánál – írja közleményében az önkormányzat.

Ahogy arról mi is többször beszámoltunk, az utóbbi évek egyik legnagyobb víziközmű-fejlesztése zajlik Pécsett. A „Pécs és térsége szennyvízelvezetésének fejlesztése, csatornahálózatának bővítése Pécsett” elnevezésű állami víziközmű-fejlesztés mintegy 8,17 milliárd forintból valósul meg. A fejlesztés az Északmegyer dűlőben két nyomvonalon, valamint a Megyeri út – Nagy Imre út útszakaszon zajlik.

A projekt keretein belül megvalósul Aranyosgadány, Bicsérd, Kökény, Szalánta és Zók települések teljeskörű, valamint Kozármisleny és Pécs egyes szennyvízelvezetéssel nem rendelkező utcáinak csatornázása. Továbbá megtörténik 3 db régi pécsi szennyvíz-főgyűjtő fejlesztése, bővítése és egy kisebb hálózati szakasz rekonstrukciója is. A teljes projektek fizikai befejezésének tervezett napja: 2024. október 26.

2024. január 22-én, hétfőn a Nemzeti Kosárlabda Akadémia előtti útszakaszon folytatódik a kivitelezési munka. Ezúttal a keleti oldalon, ahol szintén félpályás lezárásával történik majd a munkavégzés. A három forgalmi sávból az ideiglenesen helyreállított nyugati oldali sávban zajlik majd a közlekedés jelzőlámpás irányítás mellett. A gyalogosok és a kerékpárosok közlekedése az ideiglenesen helyreállított nyugati oldali gyalog- és kerékpárúton biztosítva lesz. A keleti oldali járda a munkavégzés során folyamatosan le lesz zárva, ezért a gyalogosok a Vásártéren keresztül tudnak közlekedni az északi kapu és az autóvásár kapu közötti szakaszon. A munkák itt várhatóan március közepén fejeződnek be.

A szennyvíz gerincvezeték fektetése a Nagy Imre úti szakaszon a Maléter Pál úti csomópont északi oldala és a Keszüi úti körforgalmi csomópont délnyugati oldala között elkészült. A nyomvonal a körcsomópont nyugati ága és a Penny üzletnél található Nagy Imre út elnevezésű megálló érintésével a Megyeri út nyugati oldalán kerül kiépítésre a Pécs Plaza irányába. A jelenlegi fázisban a korlátozás északi irányba a Víg utcáig tart.

A szakaszok kivitelezése 2024. január 23-án, kedden kezdődik a forgalomtechnika kiépítésével, majd magával a kivitelezéssel. A szakasz építése során lezárásra kerül a körcsomópont nyugati be- és kihajtóága és a Nagy Imre út Kertváros irányú buszmegálló, illetve az érintett járda és kerékpárút szakaszok. A gyalogosok közlekedése a körforgalom három ágán folyamatosan biztosítva lesz.

Az érintett buszjáratok (1, 30Y, 55) közlekedésében annyi változás történik, hogy a Nagy Imre út Kertváros irányú autóbuszmegálló ideiglenesen áthelyezésre kerül északi irányba mintegy 80 méterre, a Penny üzlet behatójától északra.

Több mint 148 millió forint büntetést fizettek 2023-ban a buszon és vonaton bliccelők

Tavaly a pótdíjbefizetésekből a MÁV-Start kasszájába 88 millió forint, a Volánbuszhoz pedig majdnem 60 millió forint folyt be – közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a MÁV-Start jegyvizsgálói 2022-ben 19 ezer alkalommal, 2023-ban pedig több mint 30 százalékkal többször, 25 ezer esetben szabtak ki büntetést. A növekedés egyik oka a vasúttársaság szerint a tavalyi év rekord utasforgalma lehet.

Az elmúlt évben csaknem 6700 ügyet sikerült lezárni, ezzel 35 millió forintnyi tartozást egyenlítettek ki a MÁV-Start felé. Ehhez hozzáadódtak a korábbi évekből visszamaradt büntetések befizetései is. A legnagyobb egyösszegű befizetés csaknem 430 ezer forint volt. Jelenleg több mint 70 ezer utas 170 ezer tartozását kezeli a vasúttársaság 4,1 milliárd forint értékben – tették hozzá.

A Volánbusz járatain 2023-ban 13 ezer esetben szabtak ki pótdíjat 223,9 millió forint értékben. Tavaly összesen 59,9 millió forint érkezett be az elmúlt évek tartozásainak rendezésével. A pótdíjat meg nem fizetőkkel szemben a társaság minden esetben megteszi a szükséges lépéseket, jelenleg 790 bliccelés vár jogi végrehajtásra.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a bírságot kapott bliccelők a nagyobb problémákat, a felesleges többletköltségeket kerülhetik el azzal, ha tartozásukat mihamarabb rendezik. Ehhez a MÁV-Volán-csoport segítségét is kérhetik: egyedi fizetési konstrukciót, részletfizetést, fizetési halasztást is kaphatnak, ha szeretnék rendezni tartozásukat – áll a közleményben.

Marozsán nem bírt Fritz-cel, Babosék párosban továbbmentek

0

A világranglistán elfoglalt 67. helyével a legjobb magyarnak számító játékos korábban a korábbi US Open-győztes Marin Cilicet és a 22. helyen kiemelt Francisco Cerundolót búcsúztatta, de a 32 között egy még nehezebb ellenfél következett: a 12. helyen kiemelt amerikai Taylor Fritz. A 26 éves kaliforniai teniszező hat trófeát gyűjtött eddig, tavaly ötödik is volt az ATP-rangsorban, és negyeddöntőt vívott Wimbledonban, valamint a US Openen is. Az idén az Australian Open előtt nem nyert mérkőzést, és eddig viszonylag könnyű ellenfeleket búcsúztatott az argentin Facundo Diaz Acosta (90.) és a francia Hugo Gaston (97.) személyében.    

Első összecsapásuknak a tízezer férőhelyes, rossz idő esetén befedhető John Cain Arena adott otthont, ahol a remekül röptéző és rövidítő Marozsán 2:0-ra elhúzott, és ettől kezdve elég volt a saját szervájára koncentrálnia. A magyar szövetség beszámolója szerint Fritz mindent megtett, hogy visszabrékeljen: előbb 2:0-nál, majd a szettért adogatva kellett fogadóelőnyt hárítania a 24 éves magyarnak, de jól összpontosított, két nyerő szervával és egy pontot érő tenyeressel fordított, majd lezárta a játszmát. A lelátó minden szegletéből jött is a „Gyerünk, Fábi!” biztatás.

A folytatásban az amerikai egyre jobban teniszezett, és miután a kilencedik fogadóelőnyét megcsinálta (1:3), átvette az irányítást, ráadásul Marozsán játéka kicsit szétesett, túl sok volt benne a ki nem kényszerített hiba. Ekkor még viszonylag gyorsan összeszedte magát, és 2:5-ről visszajött 4:5-re. Elképesztő gém következett, a Hajdúszoboszló SE sportolója négy játszmalabdát hárított, az egyiket 199 kilométer/órás második adogatással, a másikat bravúros rövidítéssel, de Fritz addig szorongatta őt, amíg övé nem lett a szett (4:6).

Innentől egyre nőtt a különbség kettejük között. Fritz alig vesztett pontot adogatóként, a nyomás így a magyaron volt, és ezzel most nem tudott mit kezdeni: 2 óra 24 perc alatt 3:6, 6:4, 6:2, 6:2 lett.

Marozsán ennek ellenére elégedett

Marozsán harmadszor játszott Grand Slam-főtáblán, és a harmadik fordulóig jutott, míg Fritz a 30. GS-versenyén indult, és 2022 után másodszor került a legjobb 16 közé az Australian Openen. Marozsán szombaton párosban folytatja Fucsovics Mártonnal.

„Ha összességében nézzük, szerintem pozitív volt ez a hét, harmadik fordulót tudtam játszani Grand Slam-főtáblán, életemben először” – értékelt az M4 Sportnak Marozsán. „Vertem kiemelt játékost itt Ausztráliában a főtáblán, ennek köszönhetően ide jutottam a harmadik körbe, ahol a jóval esélyesebb Taylor Fritz ellen kellett játszanom.”

Meglátása szerint jól kezdte a mérkőzést míg kicsit bizonytalanabb ellenfelével szemben, aki nem érezte úgy a körülményeket és „nem tudta az én játékomat felvenni rögtön az elején”. A második szettben viszont a saját szervái elkezdtek lelassulni, „a százalékok romlani”, ennek következtében Fritz agresszívabb lett, jobban támadta az adogatásait, és – ahogy fogalmazott – kezdett kicsúszni a kezei közül az irányítás.

„Ez egyáltalán nem jó, ha az ember a világranglista-tizenkettedik ellen játszik” – mondta.

Saját bevallása szerint innentől romlott a játéka. Ahogy rámutatott, sok időt töltött a pályán egyéniben és párosban is, csütörtökön nem volt pihenőnapja, de nem erre fogja a vereséget.

„Ez egyáltalán nem probléma, ezeket meg kell tanulnom, fejlődik ezzel a kondim. Szeretnék minél több meccset játszani, nyerni és remélhetőleg akkor ezeket fogom bírni. Amit mindenféleképpen kiemelnék, az az, hogy a szervámnak javulnia kell azért, hogy az ilyen játékosok ellen legyen esélyem, legalább csak ottmaradni a nyomukban. Hogy az adogatásomat tudjam hozni, legyen esélyem, hogy én brékeljek és ne azt érezzem mindig, hogy hátrányban vagyok és nehezen hozom az adogatójátékaimat, ők pedig simán jutnak előnyhöz” – fejtette ki.

Babos- és Bondár-siker párosban

Női párosban az esőzések és a program csúszása miatt csütörtökön elhalasztották Babos Tímea és Bondár Anna páros mérkőzését, s a magyar duó pénteken az olasz Angelica Moratelli és brit Samantha Murray ellen mutatkozott be. Babosék óriásit küzdöttek az első szett elvesztése után, a másodikban ugyan simán egyenlítettek, de a döntő játszmában, 0:1-nél három fogadóelőnyt kellett hárítaniuk. Megoldották, majd 5:5 után összejött a brék, és Bondár szervájánál már nem adtak esélyt az ellenfélnek.

Babos – aki múlt heti megfázása után már teljes erőbedobással tud edzeni is – a magyar szövetség Facebook-oldalán kiemelte: eleinte nem érezték a játékot, az ellenfél kellemetlen stílust képviselt.

„Mondhatjuk, borzasztó volt az első szett. Utána egy jó másodikat játszottunk, míg a döntő szett tele volt izgalmakkal. Lényeg, hogy a végén sikerült nyerni” – tette hozzá.

Bondár hangsúlyozta: átsegítették egymást a holtpontokon, a második szettől mindketten jobban szerváltak, és neki is kellett egy kis idő, mire megszokta, mit kell csinálnia, mert októberben játszott legutóbb párosmeccset.

15 éves pécsi lány tűnt el a gyermekotthonból

0

A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 02010-157/971/2023. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Puskás Erzsébet Judit ügyében.

A 15 éves lány 2023. december 14-én este egy pécsi gyermekotthonból távozott engedély nélkül, azóta nem adott életjelet magáról, tartózkodási helye ismeretlen. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

A lány körülbelül 160 cm magas, normál testalkatú, szeme barna, haja hosszú, sötétbarna.

A Pécsi Rendőrkapitányság kéri, aki a képen látható lányt felismeri, vagy jelenlegi tartózkodási helyéről információja van, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenes Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, a 112-es központi segélyhívón, vagy jelentkezzen személyesen a Pécsi Rendőrkapitányságon!