Kezdőlap Blog Oldal 1044

Pedagógus béremelés, kontra infláció

0

Korábbi főszerkesztőnk Vági Márton 2023 májusától Máltán él és dolgozik, azonban közösségi oldalán rendszeresen foglalkozik magyarországi közéleti témákkal, így időről-időre megosztjuk egy-egy írását, mint véleménycikket.

Az alábbiakban Vági Márton írását változtatás nélkül közlöm:

Az előző évi körülbelül 20 százalékos infláció után, ott ahol az élelmiszer árak két év alatt legalább 40 százalékban emelkedtek, egészen hihetetlen, hogy a kormány képes sikerként eladni a pedagógusok 32 százalékos béremelését. Ez nem béremelés, ez maximum arra jó, hogy az elmúlt két év brutális inflációját követően ne következzen be további reálbér-csökkenés az esetükben. Tegyük hozzá, EU-s források nélkül ez nem jött volna össze, ennek a roppant szuverén, putyinista magyar kormánynak.

Egyébként hatalmas siker, így egy pedagógus – kategóriától függően – körülbelül 930 és 1300 eurónak megfelelő forintot vihet majd haza, az átlag az valahol 1000 euró körül lesz. Az a lengyel vagy a ciprusi minimálbér összege. A szlovéntól már messze elmarad.

Tegyük fel, fiatal, kezdő pedagógus vagy, most végeztél az egyetemen, tanultál egy csomót és Budapesten szeretnék elhelyezkedni. 930 euró a fizetésed. Egy átlagos budapesti albérlet 220 ezer forintba kerül, de te beéred egy garzonnal, amit megkapsz, mondjuk 150 ezerért, plusz rezsi. A 355 ezer forintos fizetésedből a lakhatás el is vitt úgy körülbelül 190 ezer forintot, maradt 165 ezer. Enni, ruházkodni, félretenni, diákhitelt fizetni (ha van) és horribile dictu szórakozni. Az 431 euró. Naponta 14,3 euró. 13,9 euró, ha 31 napos a hónap. Februárban viszont habzsi-dőzsi van, akkor 15,3 eurót költhetsz el kajára, ruhára, szórakozásra minden egyes nap.

Tragikus, pláne, hogy ezt sikerként adják el a népnek, sőt a nép, az istenadta nép, ezek után úgy is fog tekinteni a tanárokra, hogy kuss a nevük, hiszen megemelték a fizujukat, sokan szerintem irigykedve fogják nézni, ezeket a „mesés” 950-1000 eurónak megfelelő fizetéseket.

Mert hát nekik ott a nyári szünet, ugye.

Forrás: Vági Márton

Vági Márton gondolataihoz remekül kapcsolódik a bahir.hu egy korábbi írása, az elmúlt két évben tapasztalható inflációról.

Megújult Szentlőrinc közösségi tere

Befejeződött a Szentlőrinc központjában található – közösségi térként és játszótérként is funkcionáló – Urbach tér közel 260 millió forintos felújítása – tájékoztatta a Baranya Vármegyei Önkormányzat az MTI-t.

Azt írták, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 257 millió forintos támogatásával létrejött új park kulturális, oktatási és sportolási célokat is kielégít, és a szentlőrinciek mellett a környező kistelepüléseken élőket is szolgálja majd.

A mintegy ötszáz diák által látogatott általános iskola szomszédságában, a kisváros sűrűn lakott részén lévő – Szentlőrinc németországi testvérvárosáról elnevezett – Urbach tér korszerű játszótéri elemekkel bővült, megújultak rajta a közlekedési útvonalak, modernizálták a területen a közvilágítást, vendéglátóhelyet építettek, valamint térfigyelő kamerákat helyeztek el – olvasható a közleményben.

Nem büntette az NMHH a TV2-t a Sztárban Sztár leszek miatt

0

Ismét vizsgálta a Médiatanács a „Sztárban sztár leszek!” című műsorszámot a korhatár-besorolás megfelelősége miatt. A Médiatanács megítélése szerint helyes volt a tehetségkutató klasszifikációja – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a „Sztárban sztár leszek!” című műsorszám 2023. október 7-i adását a III. korhatári kategóriába (12 éven aluliaknak nem ajánlott) soroltan sugározta a TV2.

A műsorszámmal kapcsolatban érkezett, a korhatár-besorolást kifogásoló bejelentés nyomán a Médiatanács megvizsgálta a műsorszámot a kiskorúak védelme szempontjából, és megfelelőnek találta annak klasszifikációját, ezért nem indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

Jók az önkiszolgáló kasszák, de…

Amióta léteznek az önkiszolgáló kasszák a nagyobb áruházakban, azóta én is elég sokszor használom őket, mivel a legtöbbször gyorsabb sorra kerülést jelentenek, mint a hagyományos kasszák. Ugyanakkor van egy eset, amikor nagyon nem szeretem őket: amikor nagy mennyiségű terméket vásárolok. Olyankor szinte mindig bejelez valami miatt a gép, ami miatt szükség van valamelyik alkalmazottra, ez pedig már több kényelmetlenség, mint egy hagyományos kassza. Ezért úgy gondolom, hogy ez addig jó, amíg a választás adott.

Nemrégiben azonban tudomásomra jutott egy olyan történet, amin kissé ledöbbentem: tegnap délután az egyik pécsi nagyáruházban az egyik hagyományos kassza sem működött, csak az önkiszolgálók. Amikor pedig a vásárlók kérdezték az ott lévő személyzetet, hogy ez mégis hogyan lehetséges, akkor azt a választ kapták, hogy nincs ember rá. Ez önmagában elég érdekes egy multinál…

A szituáció több problémát is eredményezett: egyrészt hatalmas sor torlódott fel az önkiszolgáló gépeknél, másrészt édesanyám – aki jelen volt – átélt egy olyan élményt is, hogy az előtte lévő idős pár véletlenül egy olyan kasszához ment, ahol csak bankkártyás fizetés lehetséges, náluk pedig csak készpénz volt. Mire az ott lévő alkalmazott minősíthetetlen hangnemben kezdett el velük beszélni, hogy „már olvasni sem tudnak”. Ugyanakkor több vásárló az idős pár védelmére kelt, hogy ez az egész nem fordult volna elő, ha lenne normális kassza.

És ekkor még nem volt vége…

Miután a vásárlók végeztek a bevásárlással és mentek volna ki az autójukhoz, újabb élményben volt részük: a bejáratnál két ember megállította őket, hogy kérnék a blokkot, ugyanis ellenőrzik, hogy tényleg az szerepel-e a vásárolt áruk között, ami a blokkon. Na, ez ismételten többeket felbosszantott, ugyanis hogyha van arra ember, hogy a blokkokat ellenőrizze, akkor miért nincs arra, hogy valaki beüljön a kasszába? Voltak olyanok is, akik kerek-perec megtagadták az együttműködést, mondván, hogyha az üzlet a vásárlókkal végezteti el a pénztárosi munkát, akkor bízzon meg bennük annyira, hogy jól csinálták!

Nyilván egy ilyen történet után lehet vitázni, hogy kinek van igaza, de ettől még a tény az tény marad: van, aki nem szereti az önkiszolgáló kasszákat vagy egyszerűen nem boldogul velük. És ez nem a vevő hibája, hiszen miért is kellene ismerni ezeknek a működését? Emiatt azt gondolom, hogy – önkiszolgálás ide vagy oda – legalább egy hagyományos kasszát folyamatosan működtetnie kellene minden üzletnek.

Orbán: a magyar gazdaság európai uniós pénzek nélkül is válságálló

A magyar emberek 2023-ban bebizonyították, hogy a magyar gazdaság európai uniós pénzek nélkül is válságálló, a legnehezebb periódusokon is túl tud jutni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő hangsúlyozta: amikor leginkább kellett volna az uniós pénz – a koronavírus-járvány után, vagy az energiaárak növekedésének időszakában -, akkor nem jött, ennek ellenére Magyarország mind a két válságot megoldotta.

Hozzátette: az inflációt is sikerült letörni uniós segítség nélkül 25 százalékról 6 százalék környékére, és 2024-ben a gazdasági növekedés tekintetében is „szép jövő előtt állunk”, európai összevetésben is az „élbolyban leszünk”.

A kormányfő hangsúlyozta: nincs az a pénz, amiért olyan állapotokat megengednénk, amit a nyugat-európai államokban tapasztalni lehet. Példaként említette a terrorveszélyt, a bűncselekményeket, a párhuzamos társadalmakat.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy nincs az a pénz, amiért az LMBTQ kezére adnánk a gyermekeinket és az unokáinkat. Ez lehetetlen, a magyar családokban „elgondolhatatlan”, a gyerekek nevelése, különösen a szexuális nevelés, mindig a családokra és a szülőkre tartozik, ezt nem veheti el tőlük senki, az iskola meg különösen nem – jelentette ki.

Nem tudnak bennünket pénzügyileg megzsarolni ezekben a kérdésekben, mert ezek fontosabb kérdések, mint a pénz – mondta.

A miniszterelnök a közelgő európai választások kapcsán úgy értékelt: elő kell jönni a farbával, meg kell mondani, ki mit akar. A választás ezekről a kérdésekről fog szólni, a migrációról, a családjainkról és a háborúról – mutatott rá.

85 éves eltűnt férfit keres a rendőrség

A Veszprémi Rendőrkapitányság eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó dr. Babicsák István eltűnése ügyében. A rendelkezésre álló adatok szerint a 85 éves férfi 2024. január 18-án 14 óra körül veszprémi otthonából ismeretlen helyre távozott. Azóta életjelet nem adott magáról.

Dr. Babicsák István körülbelül 170-175 centiméter magas, normál testalkatú, feje tetején kopasz, oldalt őszes hajú és ősz szakállú. Eltűnéskor szürke nadrágot, barna kabátot, szürke sapkát és barna cipőt viselt.

A Veszprémi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható dr. Babicsák István  felismeri, tartózkodási helyéről, vagy eltűnése körülményeiről információval rendelkezik, jelentkezzen a Veszprémi Rendőrkapitányságon személyesen (Veszprém, Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 2.) vagy hívja a 06-88-428-022-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett bejelentést tehet a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es, díjmentes segélyhívó számon. 

Nagy többséggel marasztalta el az Európai Parlament Magyarországot

Az ülésteremben jelen lévő és szavazó 478 képviselő közül 345 támogatta az előterjesztést, 104-en ellene voksoltak és 29-en tartózkodtak. A dokumentumban az Európai Parlament jogi lépésekkel fenyegeti az Európai Bizottságot, miután 10 milliárd eurós befagyasztott kohéziós forrás szabadítottak fel Magyarország számára. A csütörtökön elfogadott határozatukban a törvényhozók elítélték a Bizottság döntését, és kijelentették, hogy Magyarország nem teljesítette a bírói függetlenség követelményeit. Az állásfoglalást a képviselők nagy többsége támogatta.

„Még mindig azt látjuk, hogy a jogállamiság, például az igazságszolgáltatás függetlensége komolyan veszélyben forog Magyarországon, és ezért rossz lépés most részben feloldani a pénzeszközöket. Még rosszabb lépés lenne ha még több pénzt szabadítanának fel. Ezért támogatjuk, hogy bíróság elé idézzük a Bizottságot ellen ebben az ügyben” – fogalmazott Terry Reintke, német zöldpárti EP-képviselő.

Brüsszel jelenleg több mint 20 milliárd eurót tart vissza a magyar kohéziós és helyreállítási alapokból. Budapest az összes pénz feloldását követeli. Állásfoglalásukban azonban a képviselők azt mondták, hogy „az EU semmiképpen sem engedhet a zsarolásnak”, és felszólították a tagállamokat, hogy álljanak ki határozottan Orbán Viktor vétópolitikájával szemben.

A magyar kormánypárt visszautasította a bírálatot, szerintük az Európai Parlament elfogult.

„Egyértelműen vannak ebben a parlamentben olyanok, akik nem akarnak megállapodást a Bizottság és a magyar kormány között. Akiket nem érdekelnek a részletek, akiket nem érdekelnek a tények és a valóság. Annyira hajthatatlanok, és olyan hevesen magyar- és Orbán-ellenesek, hogy a valóság már nem számít számukra” – érvelt Hidvéghi Balázs, fideszes EP-képviselő.

Pénteki időjárás Baranyában

Pénteken átvonuló hidegfront alakítja az időjárást.
Baranyában általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, eleinte erős, majd mérséklődő ÉÉNY-i széllel. A Duna-Tisza közén lehet gyengébb a légmozgás.
Délelőtt délkelet felé vonul és fokozatosan gyengül az előreláthatólag még hajnalban havazásba váltó csapadék. A délkeleti határvidéken lehet még havas eső. Az ország délkeleti, keleti felén, a délelőtt folyamán megmaradó hóréteg kialakulására van esély. Az erős szél miatt, a délnyugati, déli térségben a hófúvás veszélye is felmerül!
A csütörtökihez képest (különösen a déli országrészben) visszaesik a hőmérséklet.
Estétől, észak felől lecsökken a felhőzet. Este, a déli határvidéken még előfordulhat itt-ott hószállingózás, de ott is megszűnik a csapadék. Arrafelé, éjjel még zömében felhős lehet az ég, de fokozatosan vékonyodik, majd hajnalban lecsökken a felhőzet. A Dunántúlon és a Tiszántúlon még élénk lehet az É-i szél.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):


péntek reggel 0,
péntek délután 1,
szombat reggel 0 fok körül alakul.

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:


– Szombaton front mögötti tiszta idő valószínű. Reggel, délen még lehet felhőzet, de várhatóan ott is kitisztul az ég. Nyugaton és keleten élénkebb, a középső országrészben gyenge É-i légmozgás valószínű. Éjszaka ismét erősebb fagyra van kilátás.

– Vasárnap is még a nap nagy részén napsütéses idő látszik valószínűbbnek délutántól fátyolfelhősödéssel. A hajnali erősebb fagyról fagypont köré enyhül a levegő.

– Hétfőre a fagyos hajnalt követően melegfront érkezése körvonalazódik. Egyelőre élénkülő D-i szélre és délutántól, nyugat felől fokozatos felhősödésre van kilátás. Estig nem valószínű csapadék, estétől viszont szórványos, szitáló havas-, illetve a hőmérséklet függvényében ónos eső, hóesés terjeszkedhet nyugat, északnyugat felől.

– Keddre – jelentősen növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de – már hidegfront érkezése körvonalazódik. Reggel, keleten még lehet hóesés, de nyugat felől, az erősödő ÉNY-i széllel lecsökken a felhőzet. Estétől azonban újabb melegfront érkezése látszik, mellyel ismét felhősödés és némi, változó halmazállapotú csapadék is érkezhet éjszakára.

– Szerdára ismét melegfront érkezése körvonalazódik D-iesre forduló áramlással, felhősödéssel és a hidegre érkező, halmazállapot váltás határán lévő, szórványos csapadékkal – írta meg az EUMET

LMP: rekultivációra van szükség Rákosrendezőn

0

Nem luxusapartmanokra és „mihaszna”, energetikailag fenntarthatatlan felhőkarcolókra van szükség Rákosrendezőn, hanem valódi rekultivációra, az értékes zöld tartalék kihasználására  – mondta csütörtöki online sajtótájékoztatóján az LMP társelnöke.

    Schmuck Erzsébet emlékeztetett, tavaly derült ki, hogy a kormány egy rákosrendezői beruházásról tárgyal az Emaar Properties nevű céggel. A vállalat a területen magas házakat, irodákat, luxusapartmanokat és felhőkarcolót tervez építeni – emelte ki az ellenzéki politikus.
    Az Építési és Közlekedési Minisztérium a „Rákos-Dubaj beruházáshoz” kapcsolódóan már bejelentett egy háromszáz milliárd forintos infrastruktúrafejlesztést. Úgy tűnik, hogy Karácsony Gergely főpolgármesterrel „paktumban tolják át azt a beruházást, amely pár kivételes ember zsebét megtömheti. De a budapestiek csak rosszul járnak vele” – fogalmazott az ellenzéki képviselő.
    Az Emaar Properties Szerbiában már épített hasonló luxusnegyedet, ahol jelenleg átlagosan 4625 eurós négyzetméteráron kínálják az ingatlanokat. Ami 380 forintos euróval számolva 1 millió 757 ezer forintot jelent – hívta fel a figyelmet Schmuck Erzsébet. A politikus szerint a tervezett luxusberuházás az ingatlan- és albérletárak „még extrémebb elszállásához vezet majd”.
    Az LMP elvárja a főpolgármestertől, hogy „ne tálcán szolgálja ki a kormányt Budapest kárára”, hanem valódi megoldást kínáljon Rákosrendező problémájára – mondta.

Kölnben már nem ment: vereség az osztrákok ellen

0

Mindkét csapat esti mérkőzést játszott. Mindkét csapat utazással töltötte a tegnapi napot. És mindkét csapat óriási meccset játszott kedden. Ez alapján egyértelmű volt, hogy az osztrák-magyar összecsapáson a kondíción és a kitartáson rengeteg fog múlni. Papíron a magyar válogatott volt a meccs esélyesen, ám az osztrákok horvátok és spanyolok elleni döntetlenje azt sugallta, hogy nagyon nagy hiba lenne őket lebecsülni.

A mérkőzés ennek ellenére nagyon jól kezdődött számunkra, az osztrákok az elején rengeteget hibáztak támadásban, mi meg főleg Ancsin lövéseivel lassan, de biztosan elléptünk, és nagyon hamar 8-4-es előnyre tettünk szert. Az első időkérés után azonban az ellenfelünk támadó taktikát váltott és elkezdte a hét a hat elleni játékot, amivel szemlátomást nem tudtunk mit kezdeni. A mi támadójátékunk is működött, de a sors iróniája, hogy éppen az emberelőnyös szituációkban mondott csődöt, így az osztrákok szép lassan felzárkóztak, olyannyira, hogy a szünetre már 17-17-tel mehettek. Ez volt a legtöbb gól, amit az EB-n a csapat egy félidőben kapott.

A második félidő elején még hasonlóképpen potyogtak a gólok, ám utána teljesen átalakult a meccs. Az osztrákok egyre gyakrabban hibáztak a 7-6-os játékukban, ám mi is ritkán látott hibákat vétettünk a támadásaink során. 22-20-nál úgy nézett ki, hogy megint sikerül ellépni, ám Máthé Dominik büntetőt hibázott, és utána egy buta emberhátrányt követően az osztrákok megfrodították a meccset. Ezután mi futottunk az eredmény után, de az osztrákok sem tudtak soha kettővel elmenni.

Így jutottunk el egészen 27-27-ig, amikor 3 perc maradt a végéig. És ekkor az osztrákok hibáztak és egy lerohanásból megint megszereztük a vezetést. Ám nem sokkal később ismét egyenlített az osztrák csapat, majd egy labdavesztést követően a vezetést is megszerezték. Egy perccel a vége előtt 29-28-ra már ők vezettek. Néhány másodperccel később újabb fordulat: Fazekas gyönyörű gólja mellett az utolsó 46 másodpercre emberhátrányba kerültek az osztrákok. De ők támadhattak…és sajnos 20 másodperccel a vége előtt újabb osztrák gólt lett, amire már nem tudtunk válaszolni.

Így az osztrákok 3 pontosak lettek a csoportban, mi pedig – kissé talán magunkat megverve – tartottuk magunkat a 2 ponton. Szombaton 18.30-tól a horvátok ellen javíthatunk.