Kezdőlap Blog Oldal 1071

15 éves eltűnt lányt keres a rendőrség

A Szegedi Rendőrkapitányság 06010-157/7/2024. számon körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Németh Szabina eltűnésének ügyében. A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a 15 éves lány 2024. január 2-án este egy kollégiumból ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. Németh Szabina 175 centiméter magas, vékony testalkatú, haja hosszú, fekete, szeme barna. Eltűnésekor fekete dzsekit, fehér pulóvert, szürke kardigánt és sötét nadrágot viselt.

A Szegedi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható lány jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél. Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Virtuális valóságban elkövetett szexuális erőszak miatt nyomoznak

0

A jelentések szerint Nagy-Britanniában a hatóságok egy fiatalkorú lány avatárjának megerőszakolása ügyében nyomoznak. A brit rendőrség azután indított vizsgálatot, hogy egy lány avatárja egy csapat férfi áldozatul esett egy videójátékban. A 16 év alatti gyermek karakterét megerőszakolták a virtuális valóságban – írja a Sky News cikke alapján az Index.

Ez az első olyan nyomozás, amelyet a brit rendőrség a virtuális valóságban elkövetett szexuális bűncselekmény ügyében folytat.

Bár elsőre nevetségesnek tűnhet az ügy, egy, a helyzetet ismerő tisztviselő szerint a lányt traumatizálta az eset.

Ez a gyermek hasonló pszichológiai traumát élt át, mint az, akit fizikailag megerőszakoltak. Az áldozatra érzelmi és pszichológiai hatása van, ami hosszabb távú, mint bármilyen fizikai sérülés – mondta a tisztviselő.

A National Society for the Prevention of Cruelty to Children (NSPCC) brit gyermekvédelmi szervezet szerint a vállalatoknak azonnal cselekedniük kell, és többet kell tenniük a fiatal felhasználók védelme érdekében.

Az online bántalmazás összekapcsolódik a való világban történő fizikai bántalmazással, és pusztító hatással lehet az áldozatokra. A virtuális valóságban az érzékek felerősödnek, és a sérülések a való világhoz nagyon hasonló módon élhetők meg – hangsúlyozta Richard Collard, az NSPCC gyermekbiztonsági online politikáért felelős helyettes vezetője.

Borítókép forrása: Index

Rendőrség: Ne utaljanak előre!

A rendőrség nemrégiben kiadott közleménye az online csalásokra hívja fel a figyelmet. A közleményt változatlan tartalommal közöljük.

Az áldozattá válás megelőzése érdekében kérjük, hogy a különböző internetes felületeken az árucikkek megrendelésekor – főként ismeretlen személyektől – a termék kifizetését mindig utólag teljesítsék.

A csalások megelőzésének módja:

  • Legyenek mindig körültekintők a közzétett hirdetésekkel kapcsolatban!
  • Soha ne utalják előre a közösségi oldalon keresztül eladásra kínált termékek vételárát!
  • Minden esetben ragaszkodjanak az utánvétes vagy a személyes, készpénzes fizetéshez!
  • Tekintsék át a hirdető profilját, korábbi bejegyzéseit, adatait, hogy nem álprofillal van-e dolguk! 
  • Gyanúra adhat okot, ha az eladó nem a saját nevén vezetett számlaszámra kéri az ellenérték megfizetését.
  • Amennyiben mód van rá, kérjenek telefonos elérhetőséget, amelyet felhívva ellenőrizzék, hogy valóban él-e a szám, és az eladóhoz tartozik!
  • Az eladásra kínált termékről kérjenek több, saját készítésű fotót a hirdetőtől, illetve kérjék annak személyes átvételét, hogy megbizonyosodhassanak róla, valóban azt a terméket akarják eladni, amelyet a hirdetésben megjelöltek!

Amennyiben mégis csalók áldozatává váltak:

Ha az átutalást már végrehajtották, de a kívánt termék nem érkezett meg, haladéktalanul jelezzék az esetet a pénzintézetüknek a központi telefonszámon, e-mail-címen vagy személyesen bármelyik bankfiókban, illetve tegyenek rendőrségi feljelentést!

Az internetes csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán találnak.

Zámbó Krisztián szívesen megküzdene Puzsér Róberttel a Sztárboxban

0

Az már tavaly bejelentésre került, hogy az RTL nagysikerű műsorának, a Sztárboxnak lesz idén is folytatása. Ennek okán a Story megkérdezett néhány ismert embert, hogy ők maguk hogyan viszonyulnának a műsorhoz. A megkérdezettek többségét ez nem motiválná, Zámbó Krisztián azonban éppen ennek ellenkezőjét mondta és meg is nevezte a kívánatos ellenfelét: leginkább Puzsér Róberten venne revansot.

„Aput már annyiszor a szájára vette, hogy lenne mit elrendeznünk a ringben. Elég tenyérbemászó pali. De azért előtte nem ártana ledobnom 10-15 kilót, mert most elég nagy a fejem.” – nyilatkozta az énekes, aki kiemelte: sajnálná a jövőbeli ellenfeleit, mert az ütőereje hatalmas.

Van azonban, aki nagyon más véleményen van erről. A Viszkis rablóként elhíresült Ambrus Attila például azt gondolja, nincs az a pénz, amivel az RTL erre rá tudná venni.

„Öreg vagyok már ahhoz, hogy bohócot csináljak magamból. Közel hatvanévesen szerintem már ne égesse magát az ember. Én azért ennél elfoglaltabb vagyok.” – nyilatkozta a Storynak a 24.hu cikke alapján a Viszkis.

USA: Colorado sem engedi Trump indulását, a politikus fellebbez

Donald Trump fellebbezést nyújtott be szerdán az őt a választási indulásból kizáró, Colorado állam legfelsőbb bírósága által hozott döntés ellen a szövetségi Legfelsőbb Bíróságon, amely az Egyesült Államok legfőbb jogi fóruma.

A volt amerikai elnök ügyvédjei útján a Colorado államban hozott döntés jogszerűtlenségének megállapítását, illetve azt kéri, hogy a választási indulásból kizáró döntést semmisítsék meg, és „adják vissza a választók jogát, hogy saját maguk döntsenek elnökjelöltjükről”.

Colorado állam legfelsőbb bírósága decemberben határozott úgy, hogy Donald Trumpra alkalmazható az Egyesült Államok alkotmányának 14-es kiegészítése, amely zendülésben érintett választott tisztségviselőt kizár a további közhivatali pozíció viseléséből. Erre hivatkozva úgy határoztak, hogy a volt elnök neve már a republikánus előválasztáson sem szerepelhet a szavazólapokon Colorado államban.

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának a következő napokban döntést kell hoznia arról, hogy befogadja-e a fellebbezést, és hogy gyorsított eljárásban vizsgálja-e azt.

Ahogyan arról korábban írtunk, december végén Maine állam közigazgatási vezetője szintén kizárta Donald Trumpot a választási indulásból, amikor közölte, hogy számára megállapítást nyert Donald Trump érintettsége a 2021. január 6-i eseményekben, és ez kimeríti a zendülésben való bűnösséget.

A Maine-ben hozott döntés ellen kedden nyújtottak be fellebbezést az állam felső szintű bíróságán Donald Trump jogi képviselői.

A Colorado és Maine államban hozott döntések ellen érvelő jogászok szerint azok nem állják ki a törvényesség próbáját, tekintve hogy Donald Trump zendülésben való bűnössége nem nyert jogi értelemben megállapítást, ugyanis ilyen vád miatt eddig egyetlen bíróság sem ítélte el, sőt ilyen értelmű vádemelés sem történt.

A két államban egyaránt március elején tartják az előválasztást, amelynek során az állam republikánus lakói arról dönthetnek, hogy kit szeretnének elnökjelöltjükként látni a novemberi elnökválasztáson.

Hoppál szerint náluk „nem Gyurcsány Ferenc dönti el”, hogy ki legyen a polgármester-jelölt

0

A tegnapi nap során megtartotta évértékelő beszédét a Fidesz, melyen Csizmadia Péter frakcióvezető és Hoppál Péter országgyűlési képviselő tartott beszédet.

Csizmadia Péter a tájékoztató során felsorolta a város legnagyobb problémáit. Említést tett arról, hogy a lakosság részéről jogos elvárás lenne a kiszámítható buszmenetrend és nem az utasoknak kell alkalmazkodnia a buszjáratokhoz. Problémaként említette meg továbbá a kertvárosi rendelő kihasználatlanságát, melyen a jövőben változtatni kell, valamint a partneri viszonyok helyreállítását mind kormányzati fronton, mind a helyi civilekkel (a téren a Mecsek táncegyüttes múltbéli helyzetét emelte ki). Továbbá meg kell teremteni a megfelelő finanszírozási lehetőségeket a város tizenhat-milliárdos adósságának a törlesztésére. Emiatt pedig bízik benne, hogy nyáron a pécsiek helyesen döntenek és a „változásra szavaznak”.

A Szabadpécs azt a kérdést tette fel, hogy Csizmadia Péter elvállalná-e a polgármester-jelöltséget és, hogy elképzelhető-e, hogy nem Fidesz tag jelöltet fog indítani a Fidesz Pécsett? Erre Hoppál azt a választ adta, hogy „az, hogy ki lesz a jelölt, az nálunk máshogy történik, mi egy demokratikus közösség vagyunk, ennek rendje van, nálunk nem Gyurcsány Ferenc jelöli ki, hogy Péterffy Attila a polgármester-jelölt, nálunk van, hogy alulról jövő kezdeményezésként a Fidesz közössége a városlakókkal konzultálva jelöltet állít és ennek megvan a dátuma is. Az országos választmányunk februárra tűzte ki…” Azt is elmondta, hogy Csizmadia Péter egy kiváló jelölt lehet, de még számos jelölt van, aki szóba jöhet.

Robbantásos merénylet Iránban, több mint 100 halott

Már jóval száz fölött a halálos áldozatok száma, és több mint 200 ember megsebesült az iráni Forradalmi Gárda néhai vezetőjének sírjánál történt robbantásokban az ország délkeleti részén fekvő Kermán város temetőjében. – írja az Index.

A két robbanás a 2020 januárjában amerikai dróntámadásban meghalt Kászem Szulejmáni vezérőrnagy halálának évfordulóján megrendezett szertartáson történt – közölte az iráni állami televízió.

Az iráni állami média eleinte arról beszélt, még nem világos, hogy gázpalackok robbantak-e fel vagy terrortámadást történt a megemlékezésen. Azóta már teljesen egyértelművé vált, hogy az utóbbiról van szó.

A Tasnim hírügynökség arról számolt be, hogy állítólag két, bőröndbe rejtett pokolgépet hoztak működésbe, távirányítással. Az iráni igazságügyért felelős  Gholam Hossein Mohseni-Ejei azt ígérte, kemény büntetésre számíthatnak a felelősök.

Esős, felhős lesz a csütörtök Baranyában

Csütörtök hajnalban számos helyen várható zápor, néhol akár zivatar is kialakulhat, helyenként jelentős mennyiségű csapadék hullhat. A csapadék délelőtt kelet felé távozik a térségből, de a borús, erősen felhős időjárás továbbra is megmarad. A nyugati, délnyugati szél kezdetben élénk lesz, később azonban mérséklődik.

Délután továbbra is sok felhő borítja az égboltot, de a késő esti órák felé nyugat felől kezdődik a felhőzet csökkenése és az ég felszakadozása. A hőmérséklet 12 és 14 fok között mozog. Estére a felhőzet tovább csökken, és a hőmérséklet 5 fokig hűl le.

Péntek hajnalban tiszta, derűs időre ébredhetünk, csupán néhány vékony fátyolfelhő zavarhatja meg a napsütést. A hőmérséklet 0-2 fok között alakul. A nap második felében nyugat felől kezd felhősödni az ég, de esőre nem kell számítanunk.

Forrás: Meteo Mecsek

Egy falka aranysakálról készítettek felvételeket Tapolcánál

Somogyi László, a Badacsonylábdihegyi Ökoturisztikai Látogatóközpont vezetője tett közzé egy videót, amelyen aranysakálok láthatóak Tapolcánál. A szakember december elején helyezett ki egy vadkamerát a város közelében. Az állatokról már az első éjszaka megjelentek a kamera képén, így gyorsan és gyakran sikerült különleges felvételeket készíteni.

„Sokszor láttam a nyomaikat fotózás közben, de nappal szinte lehetetlen megpillantani vagy lencsevégre kapni ezeket az óvatos ragadozókat” – írta a posztban Somogyi.

A szakember a Sokszínű Vidéknek bővebben is beszélt a fajról és a levideózott falkáról. Az aranysakál hosszú évszázadok óta egy őshonos, alacsony létszámban, és sokszor alkalmi módon jelen lévő ragadozó volt Magyarországon. Az utóbbi években aoznban egyre gyorsabban terjeszkedtek.

„Az aranysakál körülbelül 15 éve bukkant fel a Tapolcai-medencében, és ez idő alatt jelentős mértékben elszaporodott. A környék ideális élőhely számára, mert vannak nagyobb kiterjedésű nádasok, erdőfoltok, ember által járhatatlan bokros- csalitos helyek” – mondta. A rágcsálókból és a mezei nyulakból is van bőséggel, amiket el is fogyasztanak. Sőt, mivel az aranysakál falkában vadászik, ezért az őzek, vadmalacok sincsenek biztonságban.

A videón szereplő aranysakál falka a Tapolca mellett egy járhatatlan nádasban vert tanyát. Akár több száz hektár területet is bejárhatnak egy éjszaka alatt.

– beszélt a falkáról Somogyi László. Azt is hozzátette, hogy már Tapolca belterületén is látták őket.

A nyomaikat sokszor láttam már a város környékén, és néha éjszakánként a rét szélében hallani lehet a hangjukat a sakálüvöltést.

– mondta. A megfigyelésre az inspirálta, hogy többször látott aranysakált sötétedés után a közeli utakon. Azt azonban tapasztalatból tudta, hogy nappal szinte lehetetlen megtalálni őket, így felrakott egy vadkamerát ott, ahol a váltójukat sejtette. Be is jött, hiszen már az első alkalommal lencsevégre kerültek az állatok.

Kép: Wikipédia

Egységes béremelést követelnek minden oktatásban dolgozónak a szakszervezetek

A szakképzésre és a felsőoktatásra is kiterjedő, egységes bérrendezést sürget a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, valamint a Munkástanácsok Országos Szövetsége.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményük szerint a munkavállalói érdekképviseletek üdvözlik, hogy a kormány „határozott lépéseket” jelentett be a pedagógusok bérrendezése kapcsán. Hozzátették ugyanakkor, hogy bérfeszültségekhez vezet, ha ezt egységes elvek nélkül teszik meg.

„A megérdemelt és valóban érzékelhető érdemi béremeléseknek mindenkire ki kell terjednie az oktatásügyön belül még az idén, ennek indokoltsága megkérdőjelezhetetlen” – írták.

Képünk illusztráció!