Kezdőlap Blog Oldal 1070

Kétgólos vereséget szenvedett a görögöktől a vízilabda-válogatott az Eb-nyitányon

A magyar férfi vízilabda-válogatott 10-8-ra kikapott csütörtökön az esélyesebb görög csapattól a horvátországi Európa-bajnokságon a B csoport zágrábi nyitányán.

A világbajnok magyar együttest ezúttal javarészt fiatal tehetségek alkotják a kontinensviadalon. A vb-ezüstérmesként szintén olimpiai kvótával rendelkező görögök a legjobbjaikkal érkeztek a horvát fővárosba. Így aztán nem is számított meglepetésnek, hogy az Eb-k történetében először legyőzték a magyarokat.

A görögök tulajdonképpen végig kézben tartották a mérkőzést, igaz, ők is kissé „rozsdásan” játszottak. A fiatal magyar csapat becsülettel küzdött, többször volt lehetőség az egyenlítésre, de összességében az ellenfél megérdemelten nyerte meg a meccset. Az első negyedben egyértelműen velünk volt a kapufa, a védekezés rendben volt és Bányai kapus is több szépet védett. Az egygólos előnyt a félidőre még eggyel növelték a görögök, akik egyre inkább átvették az irányítást.

A második félidőt jól indította a magyar válogatott, de az egyenlítés sajnos nem jött össze, pedig több lehetőség is volt rá. Az 1-2 gólos különbséget nem sikerült csökkenteni, így végül a válogatott 10-8-as vereséget szenvedett.

Az Eb-ezüstérmes magyar válogatott szombaton Georgiával, hétfőn pedig az Olaszországgal találkozik a csoportkörben. Az első két helyezett a negyeddöntőbe jut, a 3-4. helyezettnek pedig játszania kell a nyolc közé kerülésért az alsóbb divízióból érkező csoportgyőztessel vagy második helyezettel.

Kép: MTI/Illyés Tibor

Valós időben tették követhetővé a Volánbusz járatait a Google Térképen

Elérhetővé tették a Volánbusz helyközi autóbuszainak valós idejű közlekedési adatait a Google Térképen – közölte a közlekedési társaság csütörtökön az MTI-vel.

A Volánbusz helyközi járatainak menetrendje már 2017 óta elérhető a térképen. A statikus információkat most a valós idejű utastájékoztatási adatok váltották fel az elmúlt évek fejlesztéseinek és a sikeres tesztidőszaknak köszönhetően. A tájékoztatás szerint csütörtöktől országos szinten napi több mint 42 ezer helyközi járat adatai jelennek meg a Google Térkép felületein.

A járművek valós idejű követése a helyi járatok esetében is lehetséges, de csak azon városoknál, ahol az önkormányzat biztosítja az ehhez szükséges feltételeket. A Volánbusz helyközi járatai közel 2800 vonalon több mint 3100 települést szolgálnak ki és több mint 60 településen biztosítja a társaság a helyi közlekedést.

Fokozatosan jelennek meg a boltokban az új rendszerben visszaváltható palackok

Országosan több mint 1400 ponton mintegy 1800 visszaváltó automatát telepített a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. január elejére. A boltokban fokozatosan jelennek meg azok a palackok, dobozok, üvegek, amelyeken logó jelöli a visszaválthatóságot – közölték az MTI-vel.

A gyártók 2024. június 30-ig még forgalomba hozhatnak jelölés nélkül palackokat. Ezért a fogyasztók csak lassan, fokozatosan találnak majd visszaváltható termékeket a boltok polcain. Azt a csomagolást lehet majd visszaváltani, amin szerepel a visszaváltási logó, és amiért kifizette a vásárló a visszaváltási díjat. A most használt, nem visszaváltható csomagolásokat továbbra is a szelektív kukába kell dobni.

A MOHU a szerződéssel rendelkező 400 négyzetméternél nagyobb boltokban és az eddig önkéntesen csatlakozó kisebb üzletekben is telepítette és beüzemelte az automatákat. Az automaták telepítése folyamatos 2024-ben is, a MOHU folyamatosan telepíti a gépeket és várja az önkéntesen csatlakozni kívánó visszaváltó pontokat.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) tagjai több mint a felét adják a hazai élelmiszer-kiskereskedelmi forgalomnak. A szervezet információi szerint az üzletláncok boltjaiba még nem érkezett olyan termék, amelynek csomagolása az új rendszerben visszaváltható lenne – tájékoztatta az MTI-t a szövetség főtitkára. Vámos György kiemelte: fokozatos az átállás, lesz olyan időszak, amikor kétféle termék, visszaváltási díjas és nem visszaváltható csomagolású is lesz az üzletekben.

A kötelező visszaváltási rendszer lényege, hogy a jelöléssel ellátott üveg, fém és műanyag palackos italtermékek értékesítésekor palackonként, egységesen 50 forint visszaváltási díjat fizet a vásárló, amit visszakap, miután visszaváltotta a palackot.

Megdőlt a napi melegrekord, 16 fok volt Bátán

Megdőlt a napi melegrekord csütörtökön: a Tolna vármegyei Bátán 16,4 Celsius-fokot mértek – közölte Facebook-oldalán a HungaroMet.

Az erre a napra vonatkozó korábbi, 15,7 fokos országos melegrekordot a Baranya vármegyei Drávaszabolcson mérték alig két évvel ezelőtt, 2022-ben.

Az előzetes adatok alapján ezt a 2022-es rekordot több állomáson is sikerült túlszárnyalni csütörtökön. A legmagasabb hőmérsékletet Báta településen mérték, ahol 16,4 fokig melegedett a levegő.

Kép: Facebook

Robbanás történt az alsózsolcai ipartelep egyik üzemében

Kigyulladt egy ipari telephely a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Alsózsolca külterületén – közölte csütörtökön az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI megkeresésére elmondta, egy ezer négyzetméteres csarnokban száz négyzetméteren volt tűz. Ezt a miskolci és a tiszaújvárosi tűzoltók elfojtották.

„A balesetben sérülés nem történt, a helyszínen jelenleg is folynak az utómunkálatok” – tette hozzá.

A boon.hu-nak egy helyi azt mondta, hogy délután 12:15 körül szólaltak meg a tűzjelző szirénák. Ő kiszaladt a házból, ekkor hallotta a robbanást és látta az egyre növekvő füstfelhőt. Az első tűzoltók szerinte negyedórán belüle megérkeztek, majd egyre többen jöttek. A portál szerint egy alumínium hulladék feldolgozásával foglalkozó üzemben történhetett a baleset. A robbanást vélhetően alumínium por okozhatta.

Kép: Zsolnai Tények Facebook

Március végéig tart a pécsi kutyaösszeírás, de ebadó továbbra sem lesz

A 2023-as évben folytatott ebösszeíráshoz kapcsolódóan tovább szélesítjük a bevallási kérdőívek elérhetőségét, és a visszaküldési határidőt március 31. napjáig – írja közleményében a pécsi önkormányzat. A pécsi önkormányzat külön felhívta a figyelmet arra, hogy az ebösszeírás adatai alapján továbbra sem tervezi az ebadó bevezetését.

Januárban 70.000 pécsi háztartásba külön is eljuttatják az ebösszeírási kérdőívet. Ezt kitöltve postai úton, személyesen, a szkennelt vagy lefényképezett kérdőívet e-mailben, vagy egy iForm űrlap kitöltésével lehet visszajuttatni. Postacím és személyes leadás: Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 7621 Pécs, Kossuth tér 1-3. és 7621 Pécs, Széchenyi tér 1.; e-mail: ebosszeiras@ph.pecs.hu; iForm űrlap beküldhető az E- önkormányzati portálon keresztül ügyfélkapu birtokában.

A fentieken túl a kérdőív továbbra is beszerezhető Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában (Pécs, Kossuth tér 1-3. vagy
Pécs, Széchenyi tér 1. szám alatt) és az önkormányzat honlapjáról (http://gov.pecs.hu).

Fontos kiemelni, hogy a kérdőívet csak azon ebtartóknak kell kitölteni, akik még nem szolgáltattak adatot.

Az ebösszeírással kapcsolatban tájékoztatás kérhető a 72/534-051, 72/534-081, 72/534-084, 72/534-068 telefonszámokon, vagy az ebosszeiras@ph.pecs.hu e-mail címre küldött levélben.

Őrizetbe vettek egy 17 éves komlói fenyőtolvajt

A mohácsi rendőrök hétrendbeli lopással gyanúsítanak egy 17 éves komlói fiút – írja honlapján a rendőrség.

Tegnap elfogták, majd előállították a rendőrök azt a fiút, aki december 23-január 3. között kihasználta, hogy egy Mohácson leparkolt autó ajtaját nyitva hagyták. A kocsiból majdnem ötszázezer forintot vitt el.

Kiderült, hogy a fiatalkorú több vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható. Az adatok alapján tavaly további négy nyitva hagyott kocsiból lopott, de volt, hogy csavarhúzóval tört fel egy lezárt járművet. A 17 éves komlói fiú decemberben attól sem riadt vissza, hogy bemásszon egy mohácsi ház udvarába, majd kivágjon egy lucfenyőt, és elvigye.

Kihallgatását követően őrizetbe vették a gyanúsítottat, majd kezdeményezték a letartóztatását. A Mohácsi Rendőrkapitányság hétrendbeli lopás elkövetése miatt nyomoz ellene.

50 éves Győzike!

0

Ma ünnepli 50. születésnapját Gáspár Győző zenész, romarapper, televíziós személyiség. Győzike – ahogyan sokan ismerik – 1974. január 4-én látta meg a napvilágot Salgótarjánban, gyerekkorát az alig több mint 1.500 fős Nógrádmegyerben töltötte.

Országos ismertségre a Romantic zenekarban tett szert, ahol Kunovics Katinka és Völgyi Zsuzsi mellett ő volt a csapat harmadik tagja, ám egy idő után ő volt az együttes emblematikus arca. Olyannyira, hogy 2005-től az RTL Klubon egészestés reality-show főszereplője lett a családjával. Ez a Romantic együttes megszűnését is vonta maga után, ugyanis nem tudták a TV-showt összehangolni a fellépésekkel. Ezután Győzőnek két új formációja is lett, ám ezekkel a Romantic sikerét megközelíteni sem tudta. 2016-ban aztán az újjáalakult Romantic zenekarral is voltak fellépései.

2010-ben a Győzike Show véget ért, ám Győző a TV2-n az Édes Életben folytatta médiaszereplését, majd később a „Van életünk” c. műsorban is szerepelt, ezenkívül epizódszerepek szintjén más műsorokban is megjelent. Ugyanígy a családtagjai is ismertté váltak, felesége, Bea a Konyhafőnök több évadjában zsűrizett és szakácskönyveket is jelentetett meg, nagyobbik lánya, Evelin önálló műsorvezetés mellett a 2022-es Survivorben bukkant fel, míg testvére, Zsolti a Farm VIP műsorvezetője.

2022-ben politikai támadások kereszttüzébe is került, amikor először a Békemenetben jelent meg, majd március 28-án be is lépett a Fideszbe. Tavaly több Ferencváros-meccsen részt vett, ami más szurkolótáboroknak adott erőteljes támadási felületet.

Szerkesztőségünk további sikeres éveket kíván neki!

Leváltották a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatóját a Menczer Tamással történt vitáját követően

2024 első napjától új vezetője van a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságnak Selmeczi-Kovács Ádám személyében – írja 24.hu a hvg.hu  alapján.

A vezetőváltás azért érdekes, mert korábban éles vita alakult ki Menczer Tamás külügyi államtitkár, a körzet országgyűlési képviselője és a Duna-Ipoly Nemzeti Park korábbi igazgatója, Füri András között. Az államtitkár szeretné, ha újra felállítanák a Nagy-Szénáson augusztusban felgyújtott keresztet, Füri viszont ezt ellenezte.

Menczer Tamás Fürit modern kori keresztényüldözéssel vádolta meg tavaly év végén, amire a leváltott igazgató így reagált:

Nem vagyok keresztényüldöző! Ellenben egy Krisztust követő és az embertársainkat cselekedetekkel is szolgáló keresztyén gyülekezet aktív hitvalló tagja vagyok!

Füri később arról írt, hogy: Vallom, hogy a természet Isten Temploma, melyben vannak Szentély területek.  Szerencsére több ilyen Szentély is létezik Magyarországon, amelyek védelmét – a nemzeti örökségünk részeként – az Alaptörvény is megőrizni rendeli. Ilyen Szentély a fokozottan védett Kis-és Nagyszénás hegycsoport a Budai-hegyekben, ahol elsődleges cél a természet sokféleségének, a teremtett világnak védelme. Minden más csak ez után következhet!

Menczer a fentiekre adott válaszbejegyzésében a Nemzeti Park fura urának és emellett alkalmatlannak nevezte Füri Andrást.

Borítókép forrása: Rtl.hu

„Zászlóbontás” a Made in Pécs Fesztiválon

0

Az idei évben minden eddiginél több előadó lép fel szombaton a Made in Pécs Fesztivál során. E mellett azonban a szervezők kitalálták, hogy még egy kis extrával bővítik a repertoárt.

A szervezők – élén a Made in Pécs Café – egyedi feliratú zászlókkal színesítik a helyszíneket, melyet bárki elvihet. A zászlók egy részén zenekedvelő feliratok találhatók, de vannak olyan vicces megjegyzések is, mint a „Pesten a lóvé, Pécsen a love”.

A zászlók ingyenesek, ugyanakkor a szervezők kérik, hogy mivel csak 1.500 darab áll rendelkezésre, mindenki csak egyet vigyen magával, hogy jusson a többieknek is.

A Fesztivál programja egyébként már teljes, a nyitóprodukciók a borítóképen megtalálhatók, a teljes program pedig itt tekinthető meg.