Kezdőlap Blog Oldal 1087

Boldog születésnapot Piros Ildikó

0

Piros Ildikó, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes művész, Kecskeméten született 1947. december 23-án.

Édesapja Piros István László magyar királyi közellátási előadó, aki Pavel Antal József fiaként Pavel István néven született, de még a házassága előtt felvette édesanyja, Piros Mária családnevét, így a gyerekei már a Piros vezetéknevet viselték születésüktől kezdve. Édesanyja Gáspár Pálma Klára. Szülővárosában érettségizett, majd elsőre felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. 1200 jelentkezőből választották ki a legjobb tizenkettő közé. A főiskolára édesanyja unszolására jelentkezett, édesapját azonban már 13 éves korában elvesztette.

 1970-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Várkonyi Zoltán osztályában. Majdnem negyven évig játszott a Madách Színházban, ezután a soproni Petőfi Színház művésze lett, 2010 óta a Turay Ida Színház tagja. Számos játék- és tévéfilmben volt látható, legismertebb szerepe talán az Abigél című sorozat Zsuzsannája. Első férje Pintér Tamás kaszkadőr volt, 1975-ben ment hozzá Huszti Péter színművészhez.

Piros Ildikó díjai:
Jászai Mari-díj (1983)
Déryné-díj (1993)
Legjobb női alakítás díja (1997)
Érdemes művész (2003)
Kossuth-díj (2012)
Tolnay Klári-emlékérem (2014)
Arany Medál Életműdíj (2017)
Kecskemét tiszteletbeli polgára (2017)

Bessenyei Ferenc-díj (2019)

Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2023)

Forrás: port.hu, wikipedia.org, aranymedeldij.hu

Ferenc pápa személyesen vezeti a karácsonyi szertartásokat a Vatikánban

A Szent Péter-bazilikában december 24-én este fél nyolckor kezdődik a karácsonyi mise, melyet Ferenc pápa vezet, december 25-én délben pedig az egyházfő szokás szerint a bazilika központi lodzsájáról mondja el karácsonyi üzenetét, és adja áldását Róma városára és a világra – ismertette a pápa ünnepi programját a Vatikán.    

Szenteste csaknem ötezren lesznek a Szent Péter-bazilikában.    

A hagyomány szerint az egyházfő imája indítja a szertartást: bíborosok, püspökök és más papok a kivilágítatlan bazilikában a bejárattól a főoltárig haladnak, ahol felcsendül a Kalenda, a karácsonyt hírül adó ének. Ezzel egy időben felkapcsolják a bazilika fényeit, és megszólalnak a templom harangjai.    

Felhajtják az oltárnál elhelyezett Gyermek Jézus-szobrot eltakaró leplet. A földrészeket képviselő, népviseletbe öltözött gyerekek virágot helyeznek a szoborhoz.     

A 87 éves Ferenc pápa előreláthatóan a vigília nagy részét ülve kíséri majd.   

A szertartás végén a gyermekek a bazilikában felállított betlehemben, a jászolban helyezik el a Gyermek Jézus szobrát. Ezzel egy időben a Szent Péter téri betlehemben is elhelyezik a kis Jézus szobrát.     

December 25-én délben Ferenc pápa a bazilika központi lodzsájáról mondja el karácsonyi üzenetét, melynek hagyományos témája a béke. Az egyházfő felsorolja a konfliktusok dúlta földrajzi térségeket, és szokás szerint érinti a legaktuálisabb nemzetközi problémákat. Az utóbbi napokban minden beszédében azonnali békét sürgetett a konfliktusok sújtotta térségekben, Ukrajnában éppúgy, mint Izraelben és a palesztin területeken, valamint Szíriában is.     

Az olasz nyelvű beszéd után latinul ünnepi Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra. A pápa szavait több tízezren hallgatják majd a Szent Péter téren, és több millióan a televízión, rádión és interneten keresztül.     

Az első keresztény vértanú, Szent István december 26-i ünnepén Ferenc pápa az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mond rövid beszédet délben.    

Ferenc pápa az ünnepekre a Szentföldre küldte egyik legközelebbi munkatársát, Konrad Krajewski bíborost, a vatikáni alamizsnahivatal vezetőjét.     

Krajewski bíboros a vatikáni médiának küldött beszámolójában elmondta, hogy első állomása Betlehem volt, ahol a pápa nevében ellátogatott három árvaházba, melyet katolikus nővérek működtetnek. A Gáza városában szolgáló plébános találkozott palesztin fiatalokkal, akik a helyi templomban találtak menedékre. Szenteste Jeruzsálemben mutat be misét.     

Karácsony alkalmával a Vatikáni Rádió összeállítást készített a pápák ünnepi üzeneteivel: XII. Piustól Ferenc pápáig hat egyházfő beszéde hallgatható meg eredeti változatában.

Forrás: mti.hu

Az érkező árhullámok miatt megkezdte működését az országos műszaki irányító törzs

0

A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 2023. 12. 22-én, pénteken 10.30 órakor a hivatalos közösségi oldalán közzétett hidrometeorológiai tájékoztatás alapján az aktuális hidrológiai alapadatok:

A Duna magyarországi szakaszán jelenleg Nagybajcsnál ~2500 m3/s, Mohácsnál ~4400 m3/s körüli vízhozamokkal apad.

Előrejelzés:

Az előre jelzett csapadékból és olvadásból a Duna vízrendszeren árhullám kialakulása várható, amelynek mértéke nagyban függ az ténylegesen lehulló csapadék mennyiségétől és halmazállapotától. Nagybajcsnál hamarosan megindul az áradás, melynek tetőzése december 26-án várható, II. fokot meghaladó vízállással. Jelen számítások szerint a Duna Mohácsnál január első hetében I. fokot meghaladó vízállással fog tetőzni.

Ma megkezdődött az árvízi védekezés Budapesten: zárják a csatornazsilipeket és az alacsonyabb szinten levő felszíni átjárókat – közölte a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. szombaton az MTI-vel.    

A közlemény szerint Budapesten megkezdték a felkészülést a karácsonyi ünnepek alatt várható dunai vízszintemelkedésre: a Fővárosi Csatornázási Művek munkatársai ellenőrizték a főgyűjtőket és a csatornazsilipek zárhatóságát. Eddig a vízszint emelkedésének megfelelően már kilenc helyen zártak azért, hogy megvédjék a várost az elöntésektől.    

Kiemelték, hogy a következő napokban a Duna vízszintjének emelkedése várható.     

A XXII. kerületi Kastélypark utcai aluljáróban és a III. kerületi Kossuth üdülőparton egy-egy úgynevezett védvonali áttörést agyagos töltéssel zártak le – írták.

Az érkező árhullámok miatt szombaton megkezdte működését az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) Országos Műszaki Irányító Törzse – tájékoztatta az OVF az MTI-t.    

Erre azért volt szükség, mert a Duna és a Tisza vízrendszerén is nagy vízszintemelkedések indultak el a vízgyűjtőkön lehullott jelentős mennyiségű csapadék és annak változó halmazállapota miatt – tartalmazza a közlemény.    

Az előrejelzések szerint elképzelhető, hogy 2013 óta először a Duna vízállása elérheti a budapesti alsó rakpartot is.    

Azt írták: az elmúlt időszakban a Kárpát-medencében 10-30 milliméter közötti, az Alpokban ennél jóval több, helyenként 30-70 milliméter vegyes halmazállapotú csapadék esett. A változékony, gyakran csapadékos és szeles időjárás a hétvégén is folytatódik, több hullámban lehet további 10-20 milliméter, néhány osztrák vízgyűjtőn 25-30 milliméter közötti, vegyes halmazállapotú csapadékra számítani.    

Vasárnaptól ráadásul felmelegedés várható a vízgyűjtőkön, ami 3000 méteres magasságban is elindíthatja a hóolvadást. Mindennek hatására a Dunán és mellékfolyóin árhullámok indultak, illetve indulnak meg – fűzték hozzá.    

Az Országos Vízjelző Szolgálat szombat délelőtti előrejelzése szerint karácsonyra a Dunán Nagybajcsnál III. árvédelmi fokozat fölött tetőző árhullám érkezik, Győr térségében pedig az árhullám már vasárnap elérheti a rakpartot és a csónakházakat is. Budapesten a jövő hét közepén, előreláthatólag a II. fok szintjét megközelítően, az alsó rakpart szintje felett tetőzhet a folyó. Szintén árhullám várható a Rábán és az Ipolyon, előbbi Körmendnél vasárnap az I. fok körül, utóbbi a jövő héten I. fok felett tetőzhet – sorolták.    

A Tisza vízrendszerén a Sajón karácsony napjaira újabb árhullám érkezik, az elsőnél némileg magasabb, Sajópüspökinél I. fok feletti tetőzéssel. Emellett a Zagyván ismét az I. fok fölé emelkedhetnek a vízállások, a Tarnán pedig újból II. fokú készültség várható. A Tiszán jelenleg a folyó középső szakaszán, több helyen az I. fok feletti vízállások mellett vonul le az árhullám – ismertették.    

Végül hangsúlyozták, hogy a kialakuló árhullámok mértéke, a vegyes halmazállapotú csapadék és a többfelé 0 fok közeli hőmérséklet miatt továbbra is nagyon bizonytalan.  

A vízügyes szakemberek ebben a helyzetben felkészültek az erők átrendezésére is – olvasható az Országos Vízügyi Főigazgatóság közleményében.

Forrás: mti.hu

Reggelre ismét fehérbe öltözött a Mecsek

Ma reggelre ismét hólepel fedte be a Mecseket, ahogy ezt az Árpádtetőn elhelyezett webkamera is megörökítette.

A mai szombat további óráira a sík terepre esőt, a Mecsekben pedig még átmenetileg havat, illetve havas esőt, vegyes csapadék előfordulását ígérte a Meteo Mecsek.

A Mecsekben a hó nem tart sokáig, hamarosan határozott melegedés érkezik! Addig is próbálják meg élvezni a Mecseket betakaró hófehér paplant, mert rövid ideig marad.

Aki pedig nem tud felszaladni a Mecsek lankáira, annak ajánlani tudom dr. Keresztes László Lóránt fényképes beszámolóját a ma reggeli, mecseki hóesésről.

Igazságtalan jutalomelosztás a Tüke Busznál? – Olvasói levél

0

Nemrégiben érkezett szerkesztőségünkhöz egy levél a Tüke Busz egyik dolgozójától – aki kérte, hogy nevét ne hozzuk nyilvánosságra – hogy az év végi juttatások kapcsán komoly igazságtalanságok merültek fel. A levélben foglaltak tartalmát változatlanul közöljük.

A levél alapján minden dolgozónak járt év végén nettó 200.000 forint juttatás. A kizáró okok terén ugyanakkor már vannak furcsaságok. Aki 60 napot meghaladó időszakban táppénzen volt, az egy fillért nem kapott ebből az összegből. Ugyanakkor két középvezető felesége, akik nyár óta GYES-en vannak – tehát ténylegesen jelenleg nincsenek is állományban – ugyanezt megkapták.

Olvasónk méltatlannak tartja az Év Embere díjak kiosztását is. Elmondása szerint minden évben állomásonként egy (max. 2) sofőr, valamint céges szinten 1 forgalmista és 1 diszpécser szokott lenni, aki ezt a címet megkapja. Ehhez képest az idei évben volt olyan középvezető házaspár, akik családi szinten összesen nettó egymilliót vihettek haza a különböző díjak és juttatások miatt.

Szerkesztőségünk meg fogja keresni a Tüke Buszt is, hogy reagáljon az itt elhangzottakra, amennyiben választ kapunk, azt is közöljük.

Gyilkosságot akadályozott meg a polgármesterjelölt a Tátra téri piacon

December 23-án délelőtt a Pesterzsébeti Piacon (vagy más nevén Tátra téri piacon) egy felháborodott férfi böllérkéssel próbálta leszúrni az egyik fenyőfaárust. A gyilkossági kísérletet az LMP soroksári polgármesterjelöltje, Bereczki Miklós akadályozta meg.

Szenteste előtt egy nappal még sokan igyekeztek elintézni a bevásárlásukat a Tátra téren található Pesterzsébeti piacon. Ezeken a helyeken gyakran találkozni a különböző pártok pultjaival is, akik így próbálnak kapcsolatot kialakítani a választókkal. Ezen a napon az LMP – Magyarország Zöld Pártja is jelen volt a piacon, bár ekkor valószínű még senki sem sejtette, hogy a jelen lévő politikusuk a sajtótájékoztató előtt egy gyilkossági kísérletet fog megakadályozni.

Bosszút akart állni, ezért ragadott böllérkést

A piacon békésen zajlott a délelőtt, amíg az egyik fenyőfaárushoz nem érkezett meg egy férfi és egy nő, akik hangos vitába keveredtek. Állításuk szerint a fenyőfaárus egyik rokona megölte a fotókon is látható, feldühödött pár unokáját a közelmúltban.

A rövid veszekedést követően a férfi eltűnt, csak a nő maradt ott, aki továbbra is hangos szóváltásban volt a fenyőárussal. 

Néhány perc múlva visszatért a férfi, de ekkor már egy 20-25 cM penge hosszúságú böllérkéssel a kezében.

A dühös férfi a késsel indulatosan az árus felé indult, miközben azt kiabálta, hogy leszúrja. Ekkor azonban megbotlott.

Mivel az LMP standja épp a fenyőfaárus mellett volt, Bereczki Miklós, Soroksár polgármesterjelöltje egy másik férfival azonnal oda szaladt és kicsavarta a férfi kezéből a kést, hogy ne tudjon mások testi épségében kárt tenni. Csak a szerencsén múlt, hogy az esés következtében nem sérült meg a férfi. Az LMP aktivistái ezután azonnal értesítették a rendőrséget, akik kivonultak a helyszínre.

Kihallgatásra vitték 

Telefonon utolértük Bereczi Miklóst, aki elmondta, hogy a rendőrség a kiérkezésüket követően felvették az elkövető adatait. Mint megtudta, a feldühödött férfinak valóban megölték az unokáit, de a hatóság emberei szerint a fenyőfaárusnak semmi köze nem volt a gyilkossághoz. A tettest már korábban elkapták.

Bereczki Miklóst kihallgatják a történtekről
Bereczki Miklóst kihallgatják a történtekről (Fotó: Bahir.hu)

Az LMP politikusa a rendőrök kiérkezéséig a kést eltette, majd az intézkedés során átadta a hatóságnak. A férfit a mai napon az illetékes kapitányságon kihallgatják.

A férfi a helyszínen többször is elismerte, hogy meg akarta ölni a fenyőfaárust az unokája meggyilkolása miatt, akit egy disznóólban rejtett el a közelmúltban az elkövető Gyálon. A férfit letartóztatták, de a bíróságon sem tett vallomást az RTL információi szerint.

A rendőrök kihallgatásra viszik a gyilkossági kísérletet végrehajtó személyeket
A rendőrök kihallgatásra viszik a gyilkossági kísérletet végrehajtó személyeket (Fotó? Bahir.hu)

Érdemi bérrendezéssel le lehetne küzdeni a „krónikus munkaerőhiányt” a közösségi közlekedésben – LMP

Bakos Bernadett szerint a kormány nem becsüli meg kellően a tömegközlekedésben dolgozókat, akik „nagyon fontos közfeladatot látnak el, ráadásul a felelősségük is óriási”.

Az ellenzéki képviselő az mondta, az elmúlt időszakban a szakszervezetek és a MÁV-Volán dolgozói kifejezték elégedetlenségüket, mivel az infláció miatt „elképesztő reálbércsökkenést szenvedtek el”.

A tárgyalások csak lassan folynak, eközben december 10. és 11. között a Volán dolgozói sztrájkba kezdtek – emlékeztetett Bakos Bernadett. Véleménye szerint a MÁV és a Volán dolgozói egyre rosszabb körülmények között kénytelenek ellátni a munkájukat, pedig a közösségi közlekedés a legzöldebb közlekedési mód.

Az LMP álláspontja szerint eleget kell tenni a szakszervezetek követeléseinek, figyelembe venni az infláció „berobbanását”, és a MÁV-Volán csoport munkavállalóinak legalább 15 százalékos, illetve minimum 70 ezer forintos bérfejlesztést kell biztosítani, valamint 50 ezer forintra kell emelni a lojalitási jutalom mértékét – fejtette ki az LMP-s képviselő.

Kijelentette: minél hamarabb el kell kezdeni a tárgyalásokat a Volán dolgozóival. A munkakörülmények javítása kulcsfontosságú, mert a legfőbb problémát az okozza, hogy a közlekedő járművek, a kiszolgáló épületek és az eszközök is elöregedtek – mondta Bakos Bernadett, hozzáfűzve, hogy ezek fejlesztésével az utazás minősége is javulna.

Interjúban kérte meg kedvese kezét a pécsi tűzoltó

0

A Katasztrófavédelem decemberi számában interjú készült Illés József tűzoltóval. A szakember immáron 30 éve van a tűzoltóság kötelékében, ez alatt több mint 1.000 bevetésen vett részt és már 8 miniszteri elismerésben részesült. Ennek kapcsán készült vele interjú, ám amit ő tervezett, arra talán előzetesen a riporter sem számított.

A riport végét Illés József azzal zárta, hogy elmondta, mennyire fontos neki a lánya és a párja, aki kitart mellette, és egy kérdéssel zárta a riportot: „Zitácskám! Kössük szorosabbra a szerelmünk! Leszel a jegyesem?”

A feladat neheze persze csak ezután jött ugyanis ahhoz, hogy a meglepetés teljes legyen, úgy kellett intéznie, hogy ő is jelen legyen, amikor kedvese elolvassa a cikket. És mivel a megjelenéskor szolgálatban volt, ez azért nem tűnt egyszerű feladatnak.

„A cikk a legoptimálisabb napon és időben jelent meg, ugyanis Zitácskámnak be kellett jönnie hozzám délután egy madáretetőért, mert a biciklimmel nem tudtam volna hazavinni. Nagyon izgultam! Izgultam, mert tudtam, mire készülök (…) Izgultam, mert bármely másodpercben elriaszthatnak, és akkor csak szolgálat után lesz rá alkalmam.” – kezdte az élménybeszámolóját Illés József a Katasztrófavédelem közösségi oldalának bejegyzésében.

„Becsaltam a szertárba, szerencsére csak ketten voltunk (….) Megmutattam Neki a cikket a telefonomon, amit nagy érdeklődéssel olvasott (…) Közben lopva kivettem a kabátom zsebéből a díszdobozt, majd mögé álltam, átkaroltam a derekát, és a szemgolyójának a mozgását fürkészve próbáltam kikövetkezni, merre is járhat a szövegben? (…) A szerencse mellém szegődött, ugyanis a riport utolsó bekezdéséből hangosan újra olvasta az „annyira büszkék Joe-ra, ahogy ő a gyönyörű családjára” részt. Ekkor tudatosult bennem, hogy már nincsen sok időm (…) A dobozról eközben levettem a tetőt és ügyelve arra, hogy a telefon kitakarja a kezemet, előre tartottam. Pont, amikor a térdem elérte a földet felnéztem rá, és láttam, ahogy a szemei kikerekednek, ahogy olvasta a szöveget! A lényegnél tartott. Rám nézett!„Zitácskám! Leszel a jegyesem?” Még egyszer elolvasta a szöveget, én pedig csak térdeltem, kezemben a gyűrűvel. „Igen, leszek!”

Az izgalmas interjú itt megtekinthető.

Rövid: Megújult a Madách Imre utcai kutyafuttató

0

Megújult a Madách Imre utcai kutyafuttató – számolt be közösségi oldalán Péterffy Attila polgármester. A regnáló polgármester – aki korábban már bejelentette, hogy újra kíván indulni a pozícióért – kiemelte, hogy a település képviselője, Zag Gábor saját képviselői keretéből újította meg ezt, és a felújítás keretében a kerítést is magasították, valamint új padokat is kihelyeztek.

„A terület önkormányzati képviselője, a Pécs Jövője városvezető frakciószövetség tagja, Zag Gábor közbenjárásával, a választókerületi keretéből finanszírozva a Biokom munkatársai felhúztak egy új, a korábbinál magasabb kerítést, beépítettek egy új kaput és kihelyeztek 3 darab új padot is.” – írja polgármester.

Borírtókép forrása: Péterffy Attila közösségi oldala

Most már az összes Sztárbox-epizódot vizsgálja a Médiatanács

Újabb öt Sztárbox-epizód miatt indított eljárást a Médiatanács az RTL Klubbal szemben. A hatóság ezúttal az október 29-én, november 12-én, november 26-án, december 3-án és december 10-én sugárzott epizódokat vizsgálta – írja a 444.hu.

A Médiatanács az NMHH közleménye szerint arra jutott, hogy a „Sztárbox” szórakoztató-, és nem sportműsor, amely hatásvadász módon használta a sérülések veszélyét is magában rejtő ökölvívósport elemeit.

A vizsgált epizódokban előforduló kiütések látványa, a durva nyelvezet használata és az erőszak hatásvadász ábrázolása félelmet és szorongást kelthetett, illetve az erőszakkal szembeni érzéketlenséget okozhatott a 12–16 éves korosztályban. A Médiatanács ezért vizsgálja, hogy megfelelő volt-e a korhatár-besorolás.

Ahogyan arról korábban is írtunk, a Sztárbox két epizódját eddig is vizsgálta a Médiatanács. Az egyiket Fluor Tomi élő káromkodásáért, a másikat amiatt, mert Rácz Jenő brutálisan kiütötte Kabár Pétert.