Az írás rámutat arra is, hogy a Riporterek Határok Nélkül többek között arra szólítja fel az Európai Unió intézményeit, hogy indítsanak szankciós eljárást Magyarország ellen a jogállamisági jogsértés miatt, mondván, hogy mindez a nevezett új törvénycsomaggal valósul meg.
A nemzetköz szervezet, amelynek Párizsban van a központja, a Reporters Without Borders (Riporterek Határok Nélkül / RSF) nevű nemzetközi szervezet szerint a Magyarországon múlt héten elfogadott szuverenitásvédelmi törvénycsomag a sajtószabadság ragadozóinak listáján szereplő Orbán Viktor újabb, veszélyes provokációja a független magyar média ellen.
A nemzetközi szervezet, az RSF, az angol nyelvű közleményében mások mellett például azt is kiemelte, hogy a Fidesz politikusai, köztük a miniszterelnök nem is csinálnak belőle titkot, hogy a törvény célja, hogy elzáruljanak a támogatások a kormányt, illetve annak politikáját kritikusan látó és kritizáló lapok elől.
Az angol nyelvű közleményben az RSF rámutat, hogy meglátása szerint az Európai Uniónak a 7. cikkely alapján lépnie kell Magyarország ellen és szankciót kell alkalmaznia.
A Media1.hu teljes írását IDE kattintva olvashatja.
A dombóvári rendőrök egy idős, kocsolai férfi pénzét szerezték vissza a tolvajoktól. Egy helyi nőt és párját pedig gyanúsítottként hallgatták ki. – olvasható a nem mindennapi hír a rendőrség hivatalos oldalán, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
Egy 76 éves kocsolai lakos tett feljelenést a napokban, mert ellopták a néhány órával korábban megkapott nyugdíja egy részét. A bácsi elmondta, hogy előző nap az utcában élő, ismerős fiatal párral beszélgetett, amikor a postás hozta a havi juttatását. Ő a szokásos helyre tette a pénzét, és tovább beszélgetett, majd a pár férfi tagjával az udvaron dolgozott egy-két órát. Miután a fiatalok elmentek, akkor vette észre, hogy a nyugdíja egy része, közel 120 ezer forint eltűnt.
A dombóvári rendőrök a feljelentést követően azonnal a pár otthonához mentek, ahol elszámoltatták őket.
A 29 éves férfi és 30 éves párja hamar bevallották; együtt tervelték ki, hogy idős ismerősüket meglopják. Az elvitt pénzt nem költötték el, hanem egy befőttes üvegbe rejtették, melyet a nyomozók le is foglaltak. A rendőrök mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétség elkövetése miatt, az ellopott nyugdíjat pedig még aznap visszaadták a 76 éves sértettnek, aki hálás szívvel köszönte meg a gyors intézkedést.
Egy régóta közszájon forgó, MÁV-ról szóló mondással indította el cikksorozatát a telex.hu.
Mondván, hogy a MÁV-nak mindössze öt nagy ellensége van. Tudniillik, hogy:
a négy évszak, és még maguk az utasok.
Ebben a mondásban bizony van sok igazság, de a lap írásában igyekezett ezen túllépni és megpróbálta összeszedni a mostanában feltűnően gyengélkedő magyar vasúti szolgáltatás öt alapproblémáját. MÁV-val foglalkozó sorozatának nyitócikkét olvashatják tegnap óta az olvasók.
A legnagyobb gondok listájának összeállításához vasúttal foglalkozó szakemberekkel beszélgetett a Telex. Bár a beszélgetést többen is úgy indították, elég csak egy problémát mondani, amit úgy hívnak, hogy Lázár János, azért az egyértelművé vált a beszélgetések során, hogy a gondok nem ebben az évben kezdődtek.
Tehát most komolyan, öt fő leggyakrabban jelentkező és tapasztalható probléma a MÁV-nál:
A napi késések mellett a szolgáltatás alacsony színvonala,
A lepukkant, lerobbant vonatok, rozzant, műszaki hibás mozdonyok,
A nagyon sok helyen jelentkező, kritikán aluli pályaállapotok,
Az egyre égetőbb szakemberhiány, megújulásra képtelen, megrögzült posztszocialista szervezet,
A háború a saját minisztériummal.
A Telex MÁV-ról szóló teljes írását IDE kattintva olvashatja.
A tegnapi napon a bahir.hu is közzétett egy írást a MÁV jelenlegi helyzetéről:
Többféleképp értelmezhető választ adott a rendőrség arra a kérdésre vonatkozóan, hogy tervezik-e felújítani a siklósi kapitányság méltatlan állapotban lévő épületét. – olvasható aSiklósi Hírekírásában.
Miután a Siklósi Hírek rámutatott, hogy a rendőrség belvárosi épülete a környezetéhez és a város folyamatosan szépülő képéhez is méltatlan állapotban van, megkérdezték a szervet, hogy terveznek-e felújításokat, mikor és milyet. Válaszoltak, de a válaszból nem sok minden derült ki.
Amint azt a lap megkeresésére közölték:
“a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2024. évi költségvetésének függvényében tervezi a Siklósi Rendőrkapitányság Batthyány utcai épületének felújítását”.
Ez csupán hangsúly kérdésében jelentheti azt is, hogy ha van rá pénz a költségvetésben akkor felújítják, de jelentheti azt is, hogy betervezték a költségvetésbe és így felújítják.
Megkérdezték azt is, hogy a 2024-es év költségvetése tartalmazza-e a beruházást, ha érdemi választ adva kitalálnak a szójátékból, és elárulják azt az egyszerű tényt, hogy igen vagy nem, azt oldalukon tesszik közzé.
Itt járt a földön címmel különleges albumot készített Gryllus Dániel és Lackfi János. A mű egy teljes dalciklus bibliai gondolatokra épülő művekből.
A Gryllus Kiadó és a Szépművészeti Múzeum közös gondozásában megjelent kiadványban a dalokat a Szépművészeti Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galériában található festmények és metszetek illusztrálják – közölték a szervezők az MTI-vel.
Mint írták, Gryllus Dániel, a Kaláka vezetője, és Lackfi János költő, író még 2020 tavaszán, a kornavírus-járvány idején – e-mailen és telefonon kommunikálva – együtt írtak egy dicsőítő éneket, amelynek kedvező volt a fogadtatása az online térben. A két művész tovább alkotott, így állt össze egy teljes dalciklus a bibliai gondolatokra épülő művekből.
A Lackfi János verseit inspiráló zenét, Gryllus Dániel citerával és a felvételeken közreműködő Ferenczi György szájharmonika-játékával kísért énekeit a könyv megvásárlói ingyenesen tölthetik le a Kaláka Zenebolt webáruházból. A hanganyag ezen kívül elérhető az összes ismert zenemegosztó és zeneáruház felületén is.
„A Várkert Bazár szervezői Húsvét közeledtével álltak elő azzal az ötlettel, hogy írjunk Jánossal online csatornájukra a Nagyhét minden napjára egy dalt, a dicsőítő ének felhasználásával. Boldogan dolgoztunk, és sikere volt a sorozatnak, ezért kérték, Pünkösdre is írjunk egy új éneket. Ekkor már látszott, ebből lemez lesz” – idézte fel Gryllus Dániel.
Lackfi János hozzáfűzte, hogy a pandémia idején érezték, a közönség vigasztaló, felemelő művekre éhes. „Ceruzával körmölt, telefonnal befotózott kották, mp3-ak, szövegek cikáztak ide-oda e-mailben, amíg teljes egésszé kerekedett a dalciklus. A csodás képi anyaggal még ütősebbek ezek a zengő, örök történetek, melyek átitatják, meghatározzák életünket”.
Az LMP Kendernay Jánost, a párt volt társelnökét tervezi polgármesterjelöltként indítani Budapest XII. kerületben a jövő évi önkormányzati választáson.
Kanász-Nagy Máté frakcióvezető-helyettes egy pénteki, budapesti, de online is közvetített sajtótájékoztatón a politikust úgy mutatta be, mint akinek a családja közel száz éve él a Hegyvidéken.
A zöld közösség kiáll Kendernay János mellett, aki korábban az LMP szakszóvivője, társelnöke is volt, és jelenleg Karácsony Gergely főpolgármester városdiplomáciai főtanácsadója – közölte a parlamenti képviselő. Hozzátette, a jelöltjük ízig vérig lokálpatrióta, pacifista, állatbarát, valamint fontosnak tartja a nők és a fiatalok közéleti szerepvállalásának erősítését.
Kendernay János kijelentette, hogy a hegyvidéki közösségi tér nem lehet a „pártpolitikának a csatamezője”.
Arra is kitért, hogy a kerületben számos jó példa található, mint például a Zöld Iroda, és ezeket szeretné megtartani, továbbvinni és támogatni.
A kerület gazdálkodása azonban nem fenntartható, mert évről évre ingatlaneladásokból próbálja megtartani a költségvetés egyensúlyát – szögezte le. Hangsúlyozta, az üresen álló lakások hasznosításáról is világos döntést kell hozni.
Reményét fejezte ki, hogy ha a Déli pályaudvar területén rekreációs közpark létesül, akkor annak tervezésében a XII. kerület is részt vehet majd. A kerületben több, „alapvetően környezetromboló és pusztító” illegális kerékpáros ügyességi pálya is található – közölte, hozzátéve, bízik abban, hogy ha a közpark megépül, akkor azt a kerületi kerékpárosok is szívesen használják majd.
Leszögezte, hogy nem elég, ha a kivágott fákat újabbak ültetésével pótolják, ezért el kell kezdeni a kerület visszazöldítését, és gondoskodni kell a meglévő zöldfelületek állapotmegóvásáról is.
Kendernay János vélemény írását a múlt héten közölte a bahir.hu.
Hallgassák meg az online is közvetített sajtótájékoztatót:
Két nap, és itt a karácsony, aki az utolsó pillanatokra hagyta a bevásárlást, jó ha figyel az üzletek nyitvatartási idejére, ugyanis a boltok nagy része nem lesz nyitva december 24-én.
A legtöbb nagyáruház zárva tart december 24-én. Többek közt zárva lesz a Lidl, a Penny és a Spar, viszont ezek közül kettő, a Lidl és a Penny meghosszabbított nyitva-tartással működik a szenteste előtti napokban. A Tesco pedig vasárnap is reggel nyolctól délig várja a vásárlókat.
A Baranya vármegyei kisboltok a nyitvatartásukról maguk dönthettek, viszont a kereskedelmi törvény értelmében december 24-én legkésőbb délután 14 órakor nekik is be kell zárniuk.
Ami még fontos lehet, a teljesség igénye nélkül összegyűjtöttem néhány ügyeleti rend szerint nyitva tartó gyógyszertárat, néhány baranyai településen.
A Penny Market december 24. és 26. között 230 magyarországi üzletét egységesen zárva tartja. Az üzletlánc december 22-én és 23-án meghosszabbított nyitvatartással, este 22 óráig várja a vásárlókat, december 27-től pedig már a szokásos üzemidőben tartanak nyitva.
A Spar december 24-én zárva tartja saját üzemeltetésű üzleteinek jelentős részét, kivéve az Interspar-okat és egyes bevásárlóközpontokban lévő Spar és City Spar szupermarketeket.
A Lidl Magyarország szintén zárva tartja 200 hazai üzletét december 24-én. A vásárlók érdekeit szem előtt tartva december 23-án viszont meghosszabbított nyitvatartással működnek az üzleteik.
Az üzletlánc az évek óta megszokott rövidített nyitva tartással várja a vásárlókat december 24-én déli 12 óráig.
PÉCSI VÁSÁRCSARNOK:
December 23-ig a Pécsi Vásárcsarnok megszokott nyitvatartás szerint vár mindenkit. Az ünnepek alatt zárva tartanak. Tehát december 24-25-26-án zárva lesznek, de december 27-30. között újra nyitnak! December 31 és 2024. január 1-én szintén zárva lesz!
Gyógyszertárak:
PÉCS
7632 PÉCS, SIKLÓSI út 37
December 24. napján: hét adott napjának megfelelő nyitástól-12:00 óráig, december 31. napján: a hét adott napjának megfelelő nyitástól-16:00 óráig.
PatikaPlus Gyógyszertár
7630 PÉCS, BUDAI VÁM 1
(72) 538-007
December 24. napján: hét adott napjának megfelelő nyitástól-12:00 óráig, december 31. napján: a hét adott napjának megfelelő nyitástól-16:00 óráig.
KOMLÓ
December 24-én a Piramis gyógyszertár (Kossuth Lajos u. 71), december 25-26-án és december 31-én a kenderföldi gyógyszertár (Tompa Mihály u. 10.) január elsején pedig a Zöldkereszt (Pécsi út 1.) gyógyszertár lesz az ügyeletes.
SIKLÓS
PatikaPlus Gyógyszertár
7800 SIKLÓS, HARKÁNYI út 55
(72) 579-114
december 24-én: a hét adott napjának megfelelő nyitástól-14:00 óráig, december 31-én: a hét adott napjának megfelelő nyitástól-18:00 óráig.
SZIGETVÁR
PatikaPlus Gyógyszertár
7900 SZIGETVÁR, ALMÁS PATAK utca 7
(73) 510-500
december 24-én: december 24. napja szerinti nyitástól-12:00 óráig december 31-én: december 31. napja szerinti nyitástól-18:00 óráig
MOHÁCS
PatikaPlus Gyógyszertár
7700 MOHÁCS, PÉCSI út 61
(69) 510-336
december 24-én: a hét adott napjának megfelelő nyitástól-12:00 óráig, december 31-én: a hét adott napjának megfelelő nyitástól-18:00 óráig
Ma ünnepli 46. születésnapját Szécsi Zoltán, Szecska, háromszoros olimpiai bajnok vízilabda kapus. Szécsi Budapesten látta meg a napvilágot 1977. december 22-én.
1995-ben már a junior válogatottban szerepelt. A következő évben a BVSC-vel megnyerte első magyar bajnokságát és a KEK-ben a döntőig jutott. Ebben a szezonban ezüstérmes volt a junior Európa-bajnokságon. Az 1996-1997-es bajnokságban már a BVSC elsőszámú kapusa volt.
1998-tól már a válogatottban is szerepelt, és az 1999-es Sydney világkupán aranyérmet szerzett, majd 2000-ben az olimpiai bajnoki címet is megszerezte (bár ekkor még nem ő volt a válogatott elsőszámú kapusa). Ezt követően további 2 olimpiai aranyat szerzett a csapattal 2004-ben és 2008-ban.
Olimpiai bajnoki címei mellett egy világbajnoki aranyérem, 2 világbajnoki ezüstérem, 1 Európa-bajnoki aranyérem és 4 Eb-bronzérem gazdagítja kollekcióját. Utolsó aktív éveiben a Kaposvár csapatában védett 2013 és 2015 között, majd edzőként is tevékenykedett ott.
Érdemeire tekintettel 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2008-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal vehette át. 2008-ban Eger díszpolgárává választották, 2015-ben pedig helyet kapott az úszósportok Hírességek Csarnokában.
Szerkesztőségünk nevében további sikeres és boldog éveket kívánunk neki!
Azahriah a mai napon exkluzív akusztikus koncertet ad az Akvárium Klubban. Erre már minden jegy elkelt. Az elmúlt hónapok tükrében ez a két hír aligha lenne bárki számára meglepő. Ma azonban egy olyan közleményt adott ki az előadó ügynöksége, ami az énekest nem kedvelők szívét is megmelengeti: a mai koncertjének bevételét egy az egyben hátrányos helyzetű gyerekek támogatására fordítja a zenész.
„Exkluzív akusztikus koncertet ad Azahriah az Akvárium klubban. Az esemény teljes bevételét Azahriah, a Supermanagement és az Akvárium a Játékidő Alapítványnak ajánlja fel. A befolyt összegből hátrányos helyzetű gyermekek kapnak majd fizikai és anyagi jellegű támogatásokat” – írja az ügynöksége az oldalán.
Az elmúlt időszakban az előadó népszerűsége hatalmas méreteket öltött, 2024-ben egymás után 3 napon ad koncertet a Puskás Arénában, mert csak így tudták kielégíteni a rajongók igényeit. E mellett a közbeszéd tárgya is lett, számos előadó, köztük Bereczki Zoltán és Ganxsta Zollee is elmondta a véleményét az ifjú énekesről.
A mai világban egyre többen vannak, akik egészségügyi vagy elvi okokból nem fogyasztanak húst vagy semmilyen állati terméket. A karácsonyi ünnepeket ezek a személyek azért kihívássá tehetik a házigazdák számára, hiszen külön kell készülni rájuk.
A töltött káposzta ugyanakkor egy klasszikus karácsonyi fogás, amit egyáltalán nem nehéz vega vagy akár vegán formában is elkészíteni. Hiszen a káposztalevél nem hús, a hozzá lévő aprókáposzta sem, a fűszerek sem, egyedül a töltelék, amibe használunk húst, és ez tulajdonképpen helyettesíthető. A következőkben néhány ötletet adok, hogy mivel, hátha tudom ezzel segíteni a készülődést.
„Bolti” húspótlók
Ma már a legtöbb üzletnek van valamiféle saját márkás húspótlója, amit általában vegán darált hús vagy valami más hasonló elnevezéssel szoktak adni (ezekből egyébként vannak komoly jogviták, hogy ez mennyire a fogyasztók megtévesztése, de erre most nem térek ki). Ezek többségében növényi eredetű – bab, borsó, csicseriborsó – alapok, amelyek állagában remekül hozzák a darált húst, sokszor ránézésre fel sem tűnik az ételekben, hogy ez nem hús.
Ugyanakkor ezek az alaptermékek legtöbbször szinte teljesen íztelenek, emiatt a fűszerezés terén nagyon bátran kell hozzájuk nyúlni, még azt is mondhatnám, hogy túlzásba kell esni, hogy jó ízt adjunk neki (legalábbis nekem húsevőként ez az érzésem, lehet egy vegán másként gondolja). Viszont előnye, hogy sok irányba el lehet vinni, hagymával, fokhagymával, paprikával egy igazi magyaros íz adható neki, elmehetünk egy kapros-tejfölös irányba (bár én azt nagyon nem szeretem), de kínai fűszerekkel és szójaszósszal egy ázsiai irányba is elvihető.
Tésztagombócok
Na, ez kicsit fordítottja az előzőnek. Kinézetre abszolute nem emlékezteti az embert egy töltött káposztára, a tészta ízével viszont jobban lehet játszani, mint egy növényi alapú húspótlóval. Igazából a sváb területeken az ilyen ételeknek nem csak alternatív, hanem „rendes” fogásként is megvan a maga kultúrája.
Erről írok egy receptet:
Hozzávalók:
60 dkg savanyú káposzta
1 ek pirospaprika
60 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
1 ek só
1kk cukor
Elkészítés:
Először a tésztagombócok elkészítésével célszerű foglalkozni, ugyanis mivel kelt tésztából készül, ennek az elkészítési ideje némiképp hosszabb és amíg a tészta kel, elő lehet készíteni a többi összetevőt. A lisztet egy edénybe tesszük, közepébe mélyedést készítünk, langyos cukros tejben megfutattjuk az élesztőt. Ezt követően sót hozzáadva lágy tésztát gyúrunk és letakarva kelni hagyjuk. A tészta kelése közben ráérünk foglalkozni a savanyú káposztával. A káposztát ha túl sós, átmossuk, megpároljuk, paprikával meghintjük és kész is. Az alapreceptekben ugyan füstölt hús is kerül a káposzta mellé, ám a fűszerezéssel ez azért kiváltható.
Búzasikér/szejtán
Nem véletlenül tettem őket egymás mellé, hiszen a szejtán nem más, mint a búzasikérből készített „hús”, szokták is emiatt búzahúsnak nevezni. Előnye, hogy legtöbbször már olyan állapotban kapható, hogy nagyon minimális feldolgozással elkészíthető belőle egy vegán étel. Hátránya, hogy sokkal drágább, mint a nagyobb üzletekben, illetve az erre specializálódott boltokban kapható búzasikér-porok, amiknél ugyan nekünk kell kialakítanunk a hússzerű állagot, de azért ez sem egy megoldhatatlan feladat.
A bolti húshelyettesítőkhöz hasonlóan ez is inkább íztartó: nagyon jól kombinálható bármilyen fűszerezéssel, magában viszont nagyon íztelen, így ne féljünk alaposan ízesíteni!
Forrás: Gasztromano.hu
Gomba
Bár én nem vagyok oda érte, szintén egy jó húspótlóról beszélünk. Az elkészítési mód az egyes gombáknál kissé változhat, de célszerű először a gombát összevágva, fűszerezve kis olívaolajjal 10 percig sütni, majd ezt követően aprítani. ekkor már mehet hozzá hagyma, fokhagyma, de ha már karácsony, akár némi dióval is fel lehet pörgetni. Ezután ezt lehet hozzáadni a rizshez (vagy bulgurhoz) és főzni. Amennyiben nem vegán embernek készítjük, célszerű tojást használni a húspótló összeállításához, ha az nincs, akkor valami növényi kötőanyagot.
Otthon is működhet…
Ha nem akarunk bolti, előre kész termékeket használni, otthon is megpróbálhatunk összeállítani egy húsmentes „húspogácsát”. Alapnak érdemes valamilyen hüvelyes növényt használni (leginkább babot) és azt más zöldségekkel ízesíteni. Itt a lehetőségek tárháza végtelen. A Vegánblog egy padlizsános verziót készít el egy videójában, ezt bátran merem ajánlani!
Remélem, valamennyit tudtam segíteni. És ami még más oldalon talált komment alapján kikívánkozik belőlem: az étkezési szokások semmiképpen ne legyenek a családi viták tárgyai! Sem arra nincs szükség, hogy valaki megjegyzést tegyen a másik vega/vegán létére, sem arra, hogy valaki felsőbbrendűnek tartsa magát azért, mert nem eszik húst! A Karácsony a szeretet ünnepe, ennek jegyében fogadjuk el a másikat! És higgyétek el: némi kreativitással és utánanézéssel semmivel nem bonyolultabb egy hús nélküli étel elkészítése, mint a hagyományos húsételeké!