Kezdőlap Blog Oldal 1091

Lövöldözés volt a prágai egyetemen, több ember meghalt

A cseh rendőrség szerint több ember meghalt és tucatnyian megsebesültek egy Prága központjában lévő egyetemen történt lövöldözésben. A rendőrség közölte, hogy a fegyverest likvidálták, és az épületet kiürítik. -írta meg az index

Az információk szerint az incidens a Károly Egyetem bölcsészkarán történt, a Jan Palach téren. A hatóságok közölték, hogy az egész teret és több utcát lezártak az egyetem körül − írta meg a BBC. 

Forrás: INDEX.hu

Két ember meghalt a csütörtöki két lakástűzben

Ketten vesztették életüket lakástűzben csütörtökön

Ketten vesztették életüket lakástűzben csütörtökön. A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaroffon és a Zala vármegyei Keszthelyen egy-egy idős férfi halt meg – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Tiszaroffon, egy Ady Endre úti családi ház konyhájában heverő égett. A tűzben megolvadtak a konyhabútorok, a televízió és a mikrohullámú sütő. A füst egy idős férfi életét követelte.
    Keszthelyen, a Cserszeg utcában egy családi ház gyulladt ki. A tűzoltók percek alatt a helyszínre értek, és három járművel kezdték az oltást. A ház nappalijában, ahol bútorok és ruhák égtek, egy idős férfi holttestét találták meg a tűzoltók. A ház konyhájából egy gázpalackot is kihoztak, megelőzve a felrobbanását.
    Mindkét eset után tűzvizsgálati eljárás indult.
    Mukics Dániel arra hívta fel a figyelmet, hogy leggyakrabban egyedül élő, idős emberek válnak lakástüzek áldozataivá; a balesetek elkerülhetők lennének tűzjelzők használatával.

Néhány napja lapunk beszámolt arról, hogy lakástűzben meghalt egy ember a Heves vármegyei Markazon

forrás: mti

Szallas.hu adatai szerint megdőlhet a tavalyi karácsonyi forgalom

A karácsonyi, szilveszteri foglalásokkal megdőlhet az előző évi forgalom

A Szallas.hu belföldi előfoglalási adatai szerint csaknem azonos a tavalyival a karácsonyi időszak foglaltsági szintje. Így az utolsó pillanatos foglalásokkal megdőlhet az előző évi forgalom. Novemberben lapunk már megírta, hogy decemberben a főváros, Eger, Szeged, Pécs és Hévíz után Gyula, Debrecen, Hajdúszoboszló, Zalakaros és Sopron vezetik a legkedveltebb úti célok listáját a decemberben utazók körében. Valamennyi település színes adventi forgataggal, karácsonyi vásárokkal, korcsolyázási lehetőséggel, hütte hangulattal várja a látogatókat. A fürdők, wellness hotelek is népszerűek, illetve a gasztronómiai események is mágnesként vonzzák az érdeklődőket. 

A szállásfoglalási portál legfrissebb, csütörtöki tájékoztatása szerint Budapest, Eger, Hévíz, valamint Gyula, Hajdúszoboszló, Szeged, Zalakaros, Pécs, Siófok, Debrecen a legkeresettebb úti cél karácsonykor.

A hotelek az karácsony ünnep nyertesei


    A hotelek az ünnep nyertesei, a Szallas.hu-s foglalások fele szállodába szól.
    Ebben az időszakban felértékelődik a kényelem, illetve a szállás mellé járó szolgáltatások. A wellness jelentőségét mutatja, hogy a Szallas.hu-n leadott karácsonyi foglalások fele wellness-szálláshelyre szól – ismertette a közleményben Kelemen Lili, a Szallas.hu szóvivője.
    Minden negyedik foglalásnál apartmant választottak az utazók, 13 százalék vendégház, 11 százalék panzió és 1 százalék egyéb szállástípus mellett döntött.
    A portál foglalási adatai szerint az egy főre eső éjszakánkénti átlagos foglalási ár 16 930 forint. A hotelek esetében ez 24 450, apartmanoknál 8980, vendégházaknál 9680, panzióknál pedig 11 540 forint.

További érdekes tartalmakért kattintson a bahir.hu oldalra!

Forrás: mti

Indul a Magyarország étele – Szamos Mátyás Tányérdesszert verseny

Meghirdették a Magyarország étele – Szamos Mátyás Tányérdesszert versenyt csütörtökön Budapesten. A nevezéseket január 30-ig várják.

Sölch Gellért, a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára a Tányérdesszert verseny sajtótájékoztatóján az adventre mint a várakozás idejére utalva kiemelte, hogy a desszert lényege is a türelemben, várakozásban van. Mely elvezet ahhoz, hogy megkoronázhassuk általa az étkezést.
    „Csak úgy lehet a verseny igazán sikeres, ha a magyar konyhaművészet és a magyar cukrászmesterség hagyományaira épít” – hangsúlyozta.
    Hozzátette: szükség van a kreativitásra, és arra, hogy mindezt időről időre, az újabb technológiákat is alkalmazva megújítsuk. Azonban karácsony idején, amikor sokan maguk is elkészítenek egy-egy finom süteményt, mindig visszanyúlunk azokhoz a régi kincsekhez, amelyeket történelmünkből, családi hagyományunkból veszünk elő. Ez adja meg az igazi ízét és örömét az elkészült ételnek.
    Megjegyezte: a verseny szervezőit, résztvevőit is, a szakmai felkészültség mellett, a magyar konyhakultúra tisztelete és a hagyományok őrzése jellemzi.
    „A verseny hírét viszi a magyar cukrászművészetnek, és egy olyan újdonságot ad a magyar konyhaművészethez. Amelyre, reméljük, még évtizedek, évszázadok múltán is büszkék lehetünk” – mondta.

Magyar gasztronómia napján rendezik meg 2024. április 27-én Szolnokon


    A Szamos Mátyás Tányérdesszert verseny döntőjét a III. Magyar gasztronómia napján rendezik meg 2024. április 27-én Szolnokon.
    Várhelyi Miklós mesterszakács szakoktató, a gasztronómiai napon megvalósuló négy verseny szakmai zsűrijeinek elnöke elmondta: ezen a napon rendezik meg a Magyarország étele szakácsverseny mellett a Schnitta felszolgálóversenyt és a Szakma Ifjú Mestere iskolák közötti versenyt is.
    A Magyarország étele szakácsverseny kísérőrendezvényeként megvalósuló tányérdesszertversenyt az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete, a Debreceni Egyetem, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának közreműködésével második alkalommal hirdette meg.
    Hozzátette: a verseny szlogenje és témája, a Bartók-évhez kapcsolódva, „Csak tiszta forrásból”. A megmérettetésre szakácsok, cukrászok, pékek, háziasszonyok jelentkezését várják.
    A verseny rendezői olyan, maximum öt elemből álló, innovatív, de populáris új tányérdesszert nevezését várják, amely alkalmas lehet arra, hogy a Magyarország étele 2024. – Szamos Mátyás Tányérdesszert verseny győztese címet elnyerje.
    Tájékoztatása szerint a zsűri tagja Erdős Hanna, Kiss Zoltán, Kutyifa Gábor, Mihályi László mestercukrász, Magyar Szabolcs, Paskó Csaba, Prohászka Béla mesterszakács.
    Kelényi Szamos Gabriella, a Szamos Marcipán Kft. vezetője édesapja, Szamos Mátyás alakját, munkásságát idézte, fel és örömét fejezte ki, hogy tisztelgésként középiskolát és versenyt is elneveztek róla.
    Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke köszönetet mondott azért, hogy használhatják Szamos Mátyás nevét. Kiemelte: a Magyarország étele verseny már a teljes iparágat lefedi.

A tányérdesszert versenyre maximum kétfős csapatok nevezhetnek


    Elmondta: a tányérdesszert versenyre maximum kétfős csapatok nevezhetnek. A kötelezően használandó alapanyagok között van a Naszálytej Zrt. Tarka teje, a magyarországi biomák és a hazai méz.
    Csókay Ákos, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára a legfontosabb feladatuknak nevezte, hogy a jövő szakembereinek képzését segítsék. És a fiataloknak megmutassák, hogy Magyarországon megéri szakmát tanulni. Emellett minden szakmából a kiválóságok gondozása is a kamara feladata.
    Közölte: az állam két szakképzésben való részvételt támogat, két szakmát ingyenesen lehet megszerezni. Budapesten csaknem 26 ezren vesznek részt a szakképzésben, közülük mintegy 7 ezer diák a turizmus, a gasztronómia és a vendéglátás területén folytatja tanulmányait.

További érdekes gasztronómiai tartalmak itt.

forrás: mti

Áll a víz a földeken és ismét csapadékos idő várható

Az elmúlt napok csapadékmentes időjárásában alig csökkent a belvizes területek nagysága. Ráadásul vasárnapig ismét több hullámban érkezhet eső, hó – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.

    Az elemzés szerint az elmúlt napok csapadékmentes időjárása egy kis időt adott a korábbi csapadékos idő miatt kialakult árhullámok levonulásának a víz talajba való be- és leszivárgásának. De a párolgás ilyenkor nagyon kicsi, így a belvizes területen nagysága alig csökkent.
    Az elmúlt 30 nap csapadékmennyisége nagy területen meghaladja a 100 millimétert. A 90 napos mennyiség pedig a 200 millimétert, mindkettő országszerte sokkal több a sokéves átlagnál. A szeptember elejétől összegzett csapadék jelenleg az Alföldön 50-100, a Dunántúlon és az északi országrészben helyenként már 150-160 milliméterrel is meghaladja az optimális értéket.
    A sok eső az Alföldön és a Kisalföldön nagy területen már megállt a földeken. A tartós vízborítást pedig nem szeretik az állományok, főleg plusz 4-5 Celsius-fok feletti átlaghőmérsékletnél. A talaj felső egyméteres rétege viszont már most feltöltődött nedvességgel, a még mélyebb rétegekbe is jut a vízből, ami a következő évre kedvező kilátást jelent.

Az idei télen a talajban még nem alakult ki számottevő fagy


    A hőmérséklet kissé az átlag fölött alakult. Éjszakánként csak gyenge fagyok fordultak elő, az idei télen a talajban még nem alakult ki számottevő fagy. Napközben ezen a héten a déli órákra már 10 Celsius-fok közelébe melegedett a levegő a napos részeken, miközben a borult, ködös tájakon csak 0 fok közelében alakult a csúcsérték.
    A folytatásban ismét változékonyra fordul az időjárás, vasárnapig több hullámban érkezik eső, szombaton sokfelé eshet a hó is. Összességében nagy területen eshet 10 millimétert meghaladó csapadék, északnyugaton pedig akár 20-30 milliméternél is több eshet. Szombaton a borús, csapadékos idő miatt kissé hidegebb lesz, majd vasárnaptól melegedés kezdődik 10 fok körüli maximumokkal. Meglehetősen szeles idő várható hétfőig, majd keddtől viszont ismét növekszik a ködhajlam.
    Hozzátették: pénteken lesz a téli napforduló, a délutánok egyelőre még nagyon lassan, de már hosszabbodnak, reggel viszont január elejéig még egyre később kel fel a Nap.

forrás: mti

Lezárták a faluból kivezető utakat, így tudták elfogni a TOP 50-es körözöttet

0

Egy szexuális kényszerítés miatt többéves szabadságvesztésre ítélt 53 éves férfira a Zala vármegyei felderítők és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) célkörözési fejvadászai közösen találtak rá.  – tette közzé a rendőrség hivatalos oldalán a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.

Nem kis meglepetést okoztak a helyieknek a rendőrök Szentpéterúron, amikor december 20-án hajnalban elfogták O. Ernőt. Az 53 éves férfi ellen a Zalaegerszegi Törvényszék BV. csoportja adott ki október közepén elfogatóparancsot, miután szexuális kényszerítés miatt többéves börtönbüntetésre ítélték, de ő ahelyett, hogy bevonult volna a bv-be, elmenekült.

Két hónapos keresést követően a KR NNI Bűnügyi Szolgálat Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya hajtóvadászatba kezdett, és a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának munkatársaival közösen azonosították a férfi vélt tartózkodási helyét. Az biztos volt, hogy a zalai faluban bujkál, de az nem, hogy pontosan melyik házban. Így a nyomozók és a felderítők a helyi MEKTA-egységgel, valamint a KR bevetési egységeivel és a Bevetést Támogató Osztály munkatársaival közösen több lakóingatlanba kopogtattak be egyszerre. Az esetleges menekülési útvonalak miatt még a faluból kivezető utakat is lezárták.

A körözött férfi első felszólításra kijött az egyik házból, és látva a rendőri erőket nem is próbálkozott az ellenállással. Az intézkedés során végig együttműködő volt. Miután a rendőrök megbilincselték, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra állították elő, onnan szállították át a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe.  

Forrás: police.hu

Hív a vasút! Vár a MÁV! Hátra megyünk, nem előre!

0

Sajtóhírek szerint 2024. elejétől a MÁV, MÁV-HÉV és a Volánbusz járatain nem lesznek érvényesek a BKK jegy- és bérlettípusai a budapesti városhatáron belül. 

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja szerint a zöld és jó közösségi közlekedésszervezés az ellentétes irányban van: az ország- és vármegyebérlet érvényességét ki kell terjeszteni a városi tömegközlekedésre, a minél szélesebb körű tarifaközösség irányába kellene haladni, az autópályákra szánt pénzt teljes egészében a közösségi közlekedés fejlesztésére kell fordítani, a közösségi közlekedés finanszírozását pedig három egyenlő forrásból kell megoldani minden városban: központi költségvetésből, önkormányzati forrásból és a jegyértékesítésből.

A 2010-es években még az akkori BKK vezetés által kidolgozott rendszer évről-évre egyszerűsítette a már egyébként is egyként funkcionáló budapesti és agglomerációs tömegközlekedés használatát, sokan a vonatot vagy távolsági buszt használták városon belüli utazásra is. A minisztérium ötlete tréfának nem elegáns, komoly javaslatnak pedig felháborító, visszalépés egy jó irányból. Ez az intézkedés drágább utazást és több adminisztrációt jelent majd a megmaradt utazóknak, még több autós közlekedőt, még több dugót és még nagyobb levegőszennyezettséget fog eredményezni a fővárosban és az agglomerációban egyaránt.

Különösen felháborító, hogy ez a hír abban az időszakban jelenik meg, amikor a budapesti utazók zöme a jövő évi éves bérleteiket vásárolja meg, és most bizonytalanul áll azelőtt, hogy vajon ezek érvényesek lesznek-e az általuk eddig is használt járműveken. Az LMP – Magyarország Zöld Pártja felszólítja a kormányt és a főváros vezetését, hogy minél előbb tisztázzák a vitás kérdéseket és negyed kilométernyi autópálya árába kerülő vita miatt ne nehezítse meg millió utazó életét.

LMP sajtó

Lázár gyávaságot és régi kommunista reflexeket lát Novák Katalin döntésében

0

Novák Katalin köztársasági elnök nem írta alá azt a múlt héten elfogadott törvényt, amely lehetővé tenné, hogy ingyenesen magánkézbe adják az állami tulajdonú kastélyokat. Novák Katalin alkotmánybírósági normakontrollra visszaküldte a törvényt. A Sándor-palota szerint a koncepció ugyan támogatható, viszont a jelenlegi magyar törvény rendelkezései azonban anélkül teszik lehetővé a magántulajdonba adást, hogy „ehhez a törvényalkotó a nemzeti vagyon megfelelő védelmét biztosító garanciális szabályokat teljeskörűen meghatározta volna”. – olvasható a telex.hu ma hajnali írásában.

„A Köztársasági Elnöki Hivatal alkotmánybírósági normakontrollra küldte a kastélytörvényt. Ha jóhiszeműen értelmezem a lépést, akkor sem értem a célját. A Sándor-palota jogászai azt mondják: úgy változtassunk, hogy ne változtassunk semmit. A törvény lényege pontosan az, hogy változtatni kell az eddigi gyakorlaton. A magántőkét nem megdönteni kell, hanem bevonni: az épített örökség megóvásába, értékes kastélyaink felújításába és fenntartható működtetésébe. Ha rosszhiszeműen értelmezem, akkor viszont értem a mai döntést: gyávaság és régi kommunista reflexek vannak mögötte. Remélem tévedek, és az elnök jogászai csupán nem olvasták a törvényt, vagy nem értik annak lényegét. Abban viszont biztos vagyok, hogy történelmi örökségünk, kastélyaink jobb sorsa érdemesek – ehhez viszont változásra és bátorságra van szükség. Megtisztelő Elnök asszony kitüntető figyelme, hiszen az alkotmányos normakontroll intézményét szinte csak az ÉKM-es jogszabályoknak tartja fönn. Mi pedig nem hátrálunk, hiszen Magyarország előre megy, nem hátra.” – írta Facebook oldalán közzé tett bejegyzésében Lázár János, építési és közlekedési miniszter, országgyűlési képviselő.

Orbán a háborúról, pedagógus béremelésről, „maxi -Dubajról”

0

Miért nevezte katonai műveletnek háború helyett az orosz-ukrán háborút Pekingben? – kérdezték Orbán Viktort a mai nemzetközi sajtótájékoztatóján.  „azért, mert ez egy katonai művelet. Amennyiben nincs hadüzenet a két ország között. Addig örüljünk, amíg nincs háború. Mert ha háború van, akkor általános mozgósítás van, és azt nem kívánom senkinek. Hol háborúnak, hol katonai műveletnek fogom nevezni, ahogy a tisztelt vendég kívánja.” – válaszolt a miniszterelnök.

Hároméves bérfejlesztési program indulhat a tanároknak és az óvónőknek – jelentette be a miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatóján, csütörtökön, Budapesten, írja az mti.hu Orbán Viktor úgy fogalmazott:

„ha a feltételek teljesülnek, és ehhez közel vagyunk, akkor egy hároméves bérfejlesztési programot is meg tudunk indítani a tanárok és az óvónők esetében.”

A kormányfő arra is kitért: bíznak abban, hogy a csok plusz sok tízezer családnak jelent előrelépési lehetőséget.    

Emlékeztetett: elfogadták a munkaadók és a munkavállalók által kötött megállapodást, ami a minimálbérek 10, illetve 15 százalékos emelésére vonatkozik.    

Közölte: a kormány a nyugdíjak értékét garantálja, sőt, miután az infláció mértékét magasabbra becsülték, mint amekkora valójában lesz, a nyugdíjak értéke némileg emelkedhet.

A nemzetközi sajtótájékoztatón Orbánt megkérdezték arról, hogy tulajdonképpen milyen parancsot adott ki Lázárnak a maxi-Dubajról:

„Nem vagyok keresztapa, meghagyom ezt másnak” – felelte. „Általában azt akarom mondani, ha magyarok csinálnak valamit, akkor ne kezdődjön úgy, hogy mini: ha már csinálunk valamit, az méretre és minőségben is maximális legyen” – idézett a telex.hu Orbán Viktor válaszából.

Forrás: mti.hu, telex.hu

December 22-től ismét korizhatnak Kozármislenyben

0

A 2021-es évben első alkalommal került felállításra jégpálya Kozármislenyben. A város lakosságának körében nagy népszerűségnek örvendő létesítmény felállítását az idei évben megismételte Kozármisleny.

Az előre láthatóan rendkívül sikeres programhoz a Kozármislenyi Sport Nonprofit Kft több, mint 10 millió Ft támogatást kap az önkormányzattól! – tudtam meg dr. Biró Károly, Kozármisleny polgármesterétől a jégpálya létesítésének anyagi hátteréről.

A téli időszakban üzemelő jégpálya a Kozármislenyi Városi Sportcsarnok melletti téren épült fel az elmúlt napokban.

A kozármislenyi jégpálya működési ideje december 22 és február 25 közötti időszakban lesz.

A mislenyi koripályát december 22-én, pénteken 17 órától az ünnepélyes megnyitó után a korcsolyázás szerelmesei ingyenesen használhatják! Korcsolya bérelhető lesz a helyszínen!

A pénteki megnyitón a kozármislenyi korcsolyapályát ünnepélyesen megnyitja dr. Hoppál Péter, országgyűlési képviselő és dr. Biró Károly, Kozármisleny polgármestere.

Aki az elsősorban a helyi lakosság téli sportolási igényeit kielégítő, és a kozármislenyi lakosság számára elérhető jégpálya igénybevételéről esetleg lemaradna, azoknak a Pécsi Városi Műjégpálya nyújt szolgáltatást.

Mislenyi koripálya árai és nyitvatartása: