Kezdőlap Blog Oldal 1105

„Rá kellett találnom a saját stílusomra” – Gryllus Vilmos

A december 6-i fellépésével fantasztikus hangulatot teremtett a Művészetek és Irodalom Házában Gryllus Vilmos. A fellépése előtt szerkesztőségünk rendelkezésére állt és beszélgettünk vele a múltbéli eseményekről, valamint a gyerekekhez fűződő viszonyáról is.

Van valami kötődése, emléke Pécshez? Hogyan viszonyul a városhoz?

Nagyon-nagyon szeretem ezt a várost és a környezetét is, hiszen a Mecsekoldal hozzátartozik a város hangulatához. Fiatal koromban sokszor jártam erre, egyszer három napot kirándultam a Mecsekben, és egy szarvasetetőben aludtam, nagyon jól éreztem magam. De az is köt ide, hogy sokat koncerteztünk itt közösen a Szélkiáltó együttessel, akik mégiscsak harcostársaink, és akik idevalósiak. A város nagyon barátságos, nagyon emberszabású, sok minden van, ami vonz ebben a városban.

Hogyan jött a gyerekdalok iránti indíttatás?

Én a Kaláka együttesben kezdtem a zenei életem. 1969-ben alakult a zenekar és 1980-ig játszottam ott, utána kezdtem valami újba, amikor Levente Péter és Döbrentey Ildikó kétszemélyes társulatához csatlakoztam harmadikként. A társulatban Ildikó háttérember, meseíró, dramaturg szerkesztő volt, Péter volt a játékos, a rendező, én pedig a zenész-zeneszerző.

Akkor kezdtem kitanulni, hogy vajon hogy is kell a gyerekekhez szólni, illetve inkább, hogy ki hogy tud a gyerekekhez szólni, mit szeretne átadni és milyen eszközei vannak. Ezt valahogy minden embernek meg kell keresnie saját magában. Péternek ez remekül ment, és először én is azt hittem, hogy ezt úgy kell csinálni, ahogyan ő. Valójában viszont rá kellett találnom a saját stílusomra, és rá kellett jöjjek, hogy mit szeretnék én átadni a gyerekeknek. Így lett ebből ez a pályafutás, hogy én a gyerekekkel együtt énekelek. Ezért is van az, hogy majdnem mindig egyedül játszom gyerekeknek, mert ehhez a közös énekléshez nincs szükség arra, hogy a színpadon más is történjen. Megpróbálok intimitásra törekedni, megpróbálom a közös éneklést úgy összehozni, hogy ez ne egy parancsra történő dolog legyen, hanem valamiféle belső érzésből fakadjon és mindenkinek örömöt szerezzen.

Fotó: Hegedűs Tünde

Önöket sokan az Égbőlpottyant mesékből ismerik. Hogyan született ez a televíziós műsor?

1980-ban kezdtünk hárman együtt dolgozni és 1991-ben jött ez a lehetőség. Akkor a Rendszerváltás miatt nagyon sok minden megváltozott. A Hanglemezgyár is megszűnt egyeduralkodónak lenni, ami addig semelyik lemezünket nem adta ki, és megszűnt a televízióban a gyerekosztály meg a többi osztály, ami addig hierarchikus rendben szabályozta a műsorokat. Ekkor jelentek meg kis alkotócsoportok, akik pályázhattak arra, hogy valamit csináljanak, ami értéket teremt, és erre lehetett pénzt pályázni a központi költségvetésből. Így kerültünk be a tévébe, hogy egy esti mesét csináljunk, ez lett az Égbőlpottyant mesék, amit Ildikó írt, Péter rendezett, én meg megírtam a zenéjét, a szignált, ami nagyon gyorsan elterjedt.

Akkor volt a Péternek az az ötlete, hogy minden adásban megkérdezte tőlem, hogy „Vilmos, hol vagy?”, mert én mindig máshol voltam elhelyezve. Innen mindenki megtudta, hogy engem Vilmosnak hívnak :).

Mennyiben volt más a televízió, mint a korábbi színpadi szereplések

Azt kell mondanom, hogy mi mindig ambivalensen tekintettünk a televízióra, mert szerettük ha a gyerekek fantáziája szárnyal. Ideális volt a rádióban a „Ki kopog” sorozat, mert ha az ember beül a rádióba, ott van egy csomó gyerek és azt mondja a műsorvezető, hogy „Nézd, bejött az ablakon egy zsiráf”, akkor azt mindenki látja maga előtt, nem kell megmagyarázni. Ha viszont a tévében mondjuk ugyanezt, azt látni kell, az mindig egyfajta zsiráf, nem pedig a fantázia szülöttje. Ezért próbáltuk az Égbőlpottyant Meséket annyira fantázia-történetnek megcsinálni, amennyire lehet. Például, hogy egy papírdobozból kimászik egy gyerek és akkor a rajzából kis figurák lesznek és eljátszanak egy történetet. És ezt otthon is akárki eljátszhatta.

Fotó: Hegedűs Tünde

Ritka, hogy valaki élete során kétszer kap Kossuth-díjat, de Önöknek már ez is sikerült. Milyen érzésekkel vette át ezeket a díjakat?

Mindkettőnek nagyon örültem, de az elsőnek örültem jobban. Az egy olyan érzés, amire nem készül az ember. Nekünk a Kossuth-díjas ember az olyan volt, mint Kodály Zoltán, és felmerült bennünk, hogy „akkor mi is ilyen nagy emberek volnánk”, és nyilván nem, de ettől még nagyon örülünk neki. Persze örültünk a másodiknak is, azon is meglepődtünk, hogy ez még egyszer megtörténhet velünk, de az igazán kitörő öröm az első volt. De az ember mindig örül, amikor kiderül, hogy számon tartják, és amit csinál, az valakinek fontos.

A mostani fellépésein kik vannak többen? Akik a 80-as, 90-es években az Ön alkotásain nőttek fel, vagy a mostani gyerekek?

Szerencsére, akik a 80-as, 90-es években nőttek fel, most szülők és hozzák a gyerekeiket. Nagyon sok olyan élményem van, hogy olyan családokkal találkozom, ahol a szülő mondja, hogy gyerekkorában nagyon szerette, amit csináltam és most hozza a gyerekét. Ez még nagyobb öröm, mert egy gyereknek nincs kritikai érzéke, azt tudja, hogy valami érdekes, vagy nem érdekes. És ha felnőttként azt mondja valaki, hogy amit én gyerekkoromban kaptam, azt olyan jónak gondolom, hogy szívesen adom a saját gyerekemnek, az nekem nagyon jó érzés.

24 kórházigazgatót mentett fel Pintér Sándor és az országos kórház-főigazgató

Kórházigazgatókat mentett fel a belügyminiszter, illetve a megbízott országos kórház-főigazgató – tájékoztatta a Belügyminisztérium szerdán az MTI-t.

Pintér Sándor belügyminiszter december 31-ei hatállyal, érdemeik elismerése mellett két országos intézet és öt vármegyei kórház főigazgatójának magasabb vezetői kinevezését vonta vissza, arra figyelemmel, hogy betöltötték 65. életévüket.

A megbízott országos kórház-főigazgató ezzel egyidejűleg tíz városi kórház főigazgatójának főigazgatói kinevezését vonta vissza. Az érintettek szakmai munkájuk elismeréseként kitüntetésben részesülnek – tették hozzá.

Ugyancsak december 31-ei hatállyal a belügyminiszter további két vármegyei kórház főigazgatójának, a megbízott országos kórház-főigazgató pedig öt városi kórház főigazgatójának felmentéséről döntött – írták.

„Az érintettek végzettségüknek megfelelő munkakörben történő továbbfoglalkoztatása biztosított. Az új főigazgatók kinevezéséig az intézmények vezetését a szervezetszerű helyettesek látják el” – olvasható a Belügyminisztérium közleményében.

Stankovic szerint nagy kihívás előtt áll a Fradi a Fiorentina ellen

Dejan Stankovic vezetőedző szerint a sérülésektől tizedelt Ferencváros labdarúgócsapata csütörtökön nagy kihívás elé néz a Konferencia-liga utolsó fordulójában, hiszen az idén döntős Fiorentina lesz az ellenfele.

„Nagyon nagy kihívás előtt állunk, de a futball ezért szép. Ezekért a mérkőzésekért edzünk, ezért futballozunk” – mondta szerdai sajtótájékoztatóján a szerb szakember. „Firenzében kissé alábecsültek minket, de ezúttal a Fiorentina hozzáállása merőben más lesz, mivel már továbbjutott, így nincs rajta nyomás, nem kell tartania semmilyen rizikótól”.

Stankovic kifejtette, az edzők valóságos varázslók olyan helyzetben, mint amiben ő maga is van, hiszen a zöld-fehérek 22 nap alatt a hetedik találkozójukra készülnek. Ráadásul kedden 14 játékosnak tartott edzést, közülük hárman – Tokmac Nguen, Baráth Péter és Amer Gojak – nincsenek nevezve a Konferencia-ligába.

„A csapat firenzei teljesítménye a 2-2-es döntetlen alkalmával lenyűgöző volt. A játékosok hihetetlen bátorságot és rátermettséget mutattak az első 65 percben. De ami most aggaszt, hogyan lehetne a sérülteket valahogy visszahozni. Ilyen helyzetben a hit nagyon fontos lesz”

– mondta az MTI érdeklődésére Stankovic. Az edző szerint a Ferencváros jelenleg többet tesz bele a játékba, mint amennyit visszakap az eredményekben. Hozzátette, a vasárnap visszatért gólkirály, Varga Barnabás játékra kész, de azt még nem tudja, hány percet kap a találkozón.

A 45 éves tréner arról is beszélt, hogy a Konferencia-ligát nem tartja kevésbé értékes sorozatnak, mint a másik két európai kupát. Példaként említette, hogy a Ferencváros csoportja rendkívül erős, négy magas szintű játékra képes csapattal, köztük az idei döntős Fiorentinával. Megjegyezte, a firenzei gárda és a magyar bajnok közötti hasonlóság, hogy mindkét csapatnak a helyzetkihasználáson kellene javítania a jobb eredmények eléréséhez.

„Sok nagy meccset játszottam már a Ferencváros színeiben, ez is ilyen lesz. Elképesztő atmoszférát várok. Kemény meccs lesz egy nagyon erős rivális ellen, de így is a győzelemre törekszünk majd” – fogalmazott Kristoffer Zachariassen. Hozzátette, bár a Fiorentina rendkívül jó csapat, az FTC már többször megmutatta, hazai pályán bárkit legyőzhet.

A Konferencia-liga utolsó, hatodik fordulójában a Ferencváros-Fiorentina mérkőzés csütörtökön 18.45 órakor kezdődik a Groupama Arénában. A magyar bajnok győzelemmel csoportelsőként a nyolcaddöntőben folytathatja a szereplését, döntetlennel pedig februárban játszania kell a 16 közé jutásért. Ha viszont kikap, akkor – a csoport másik meccse eredményének függvényében – akár ki is eshet. A találkozót az M4 Sport és a Kossuth Rádió élőben közvetíti.

Az LMP a köztársasági elnökhöz és az Alkotmánybírósághoz fordul az építészeti törvény miatt

Az LMP felszólítja a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a kormánypártok által kedden elfogadott, a magyar építészetről szóló törvényt – jelentette ki Tetlák Örs, a zöldpárt országos elnökségének tagja szerdai sajtótájékoztatóján. Tetlák Örs hozzátette, hogy kezdeményezik a jogszabály alkotmánybírósági normakontrollját is.

A politikus emlékeztetett rá, hogy pártja a kiemelt beruházási törvény ellen korábban népszavazást kezdeményezett, amelyet a Nemzeti Választási Bizottság ugyan elutasított, de a Kúria napokban meghozott döntése engedélyezte.

A népszavazási kezdeményezést azonban a kormánypártok „technikailag kiüresítették”, mert a népszavazásra vonatkozó törvényi passzusokat egy módosítással átemelték az építészeti törvénybe – hangsúlyozta. A politikus szerint ez „kínos és átlátszó trükközés”.

„Az LMP még határozottabban folytatja a küzdelmet, hogy véget vessen a titkosított szerződések és meggyorsított eljárások gyakorlatának” – jelentette ki.

Kilátástalan helyzetben a méhészetek, a kétharmaduk feladhatja

Egyéves szünet után, önköltségi ár alatt indult újra a mézfelvásárlás Magyarországon, a termelőktől jellemzően fele annyiért veszik át a mézeket, mint amennyibe az előállítás kerül. Ezért egyre többen piacokon, közvetlenül próbálják eladni a termékeiket, egymás ára alá ajánlva – írja közleményéban a Tehetsz méh többet!

A program méhészei szerint az egyetlen megoldás a mézek minőségének szigorú, uniós szintű ellenőrzése lenne. A piacot elborító, olcsó hamis mézek miatt ugyanis hamarosan hobbiméhészetekre redukálódhat a jelenleg több mint húszezer család megélhetését biztosító hazai ágazat.

Az európai uniós gazdálkodó szervezetek előrejelzése szerint 2030-ra ötmillió méhcsalád fog elpusztulni, és a méhészek kétharmada kénytelen lesz feladni. Pedig a beporzók globális pusztulása már jelenleg is évente mintegy ötszázezer korai halálesettel függ össze.

Közepes évet tudhatnak maguk mögött a magyar méhészek, a repcén 10-20 kilogramm, az akácon 20-25 kilogramm volt jellemző méhcsaládonként. Bizakodva várják a tavaszt, de a helyzetüket nehezíti, hogy a hosszú és meleg ősz során sok élelmet fogyasztottak a méhek. Emiatt száz méhcsalád esetén átlagosan 1,8 tonna mézet kell a kaptárakban hagyniuk, hogy biztonságosan átteleljenek a rovarok.

A méhészeknek egyre több munkát kell fektetniük a termékük eladásába. A Kínából, Törökországból és Ukrajnából tonnaszámra, dömpingáron érkező, silány minőségű, sokszor cukorszirup alapú mézek miatt óriási a túlkínálat az egész EU-ban. A magyar termelőktől a legnagyobb kereslettel rendelkező, jó minőségű vegyes virágmézet is legfeljebb öt-hatszáz forintért veszik át, holott az előállítási költsége ennek a két-háromszorosa. Az ukrajnai, ellenőrizetlen összetételű vegyes virágméznek ugyanakkor háromszáz forintért vásárolható meg kilója. Mivel nem éri meg a felvásárlóknak értékesíteni, sokan a termelői piacokra mennek, ahol a túlkínálat miatt egymás alá licitálnak, így szintén veszteséget termelnek. A probléma az EU összes méztermelő nemzetét érinti.

A Tehetsz méh többet! program méhészei szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy az Európai Unióban nem ellenőrzik szigorúan a forgalomba kerülő mézeket, ezért a vásárlók tudtukon kívül silány minőségű, hamis termékeket is vásárolhatnak. A súlyos helyzetet jól mutatja, hogy a termelők szerint a magyar méhészetek nem képesek annyi mézet előállítani, amennyi ki tudná szolgálni az európai exportot, mégis tonnaszámra állnak a kiváló mézek a magyar méhészek hordóiban.

Meglátásuk szerint az egyetlen megoldás az lenne, ha kisöpörnék a hamisítványokat a piacról, és csak jó minőségű, ellenőrzött termékek kerülhetnének forgalomba méz megnevezéssel. A fogyasztóknak azt tanácsolják, ha biztosan valódi mézet szeretnének vásárolni, a sokszor olcsóbb, de kétes minőségű külföldi mézek helyett részesítsék előnyben a magyar termelői termékeket.

Az európai gazdálkodók legerősebb érdekcsoportja, a Copa-Cogeca jelentése szerint 2030-ra ötmillió méhcsalád fog elpusztulni, és a méhészek kétharmada kénytelen lesz más megélhetést keresni.

„elképzelhető, hogy néhány év múlva hobbiméhészekre redukálódik az ágazat. Pedig a mezőgazdasági és ökoterületek beporzása egyre inkább a méhészektől függ. A rovarok pusztulása az egészséges élelmiszerek, például a gyümölcsök és zöldségek hozamának csökkenésével, és ezáltal a megbetegedések számának növekedésével is jár”

– mondta Vida József, a Tehetsz méh többet! program ötletadója.

A beporzók ugyanis pótolhatatlan szerepet töltenek be a mezőgazdaságban és az ökoszisztémában, számítások szerint világszinten több mint 200 milliárd dollárra tehető évente a munkájuk értéke. Az élelmiszeriparban feldolgozott növények háromnegyede beporzást igényel, de az állományuk az elmúlt évtizedekben világszerte tömeges pusztulásnak indult. Hosszú távon a kihalásuk jelenleg elképzelhetetlen globális élelmezési és egészségügyi katasztrófával fenyeget.

Három éremmel zártak a magyarok az erőemelő Eb-n

Három éremmel fejezte be szereplését a magyar válogatott a Tartuban rendezett erőemelő Európa-bajnokságon.

Az észtországi kontinensviadalon korábban Enahoro Asein a 83 kilogrammosoknál győzött összetettben, felhúzásban pedig fogásnemi aranyat nyert világcsúccsal (380 kg). A harmadik érmet P. Nagy Bálint szerezte, miután a 93 kilogrammosok mezőnyében a B csoportból felküzdve magát harmadik lett fekvenyomásban.

A Magyar Erőemelő Szövetség szerdai közlése szerint a viadalon megsérült a válogatott egyik alapembere, Hegedűs Áron, aki a 105 kilós mezőnyben indult volna, de a bemelegítésnél megsérült a keze, s már meg is műtötték. Berke Lóránd, a szövetség elnöke szerint sikeres Eb-t zártak.

„Egyrészt 19 év után ismét van Magyarországnak összetett aranyérme Európa-bajnokságon, másrészt a magyar indulók kitettek magukért. A világcsúcson kívül több egyéni rekordot is jegyzett a nemzeti csapat, és országos rekord is volt. Nagyon sajnálom, hogy Hegedűs Áron nem tudott versenyezni, és a sérülése miatt végül műtétre került sor, mielőbbi felépülést kívánunk neki” – összegzett.

A magyarok a tavalyi nemzetek közötti Eb-rangsorban a 13. helyen végeztek, idén viszont az előkelő 5. helyen zártak a 25 országot felvonultató mezőnyben.

Kép: Magyar Erőemelő Szövetség Facebook

Új évaddal jelentkezik a Cápák között

Január 7-én indul a Cápák között hetedik évada, amelyben tovább bővül a befektetők köre – jelentette be az RTL Klub.

Az üzleti showműsor új évad már 2024 legelején elindult, január 7-től minden vasárnap műsorra tűzi az RTL. A műsor a 2019-es kezdetek óta töretlen sikernek örvend. A Cápák ráadásul már közel egymilliárd forintot ígértek oda egy-egy feltörekvő vállalkozásnak.

A műsorvezető továbbra is Lilu lesz. A 2024-es évadban is az élet különféle területéről érkező fiatal vállalkozók keresik majd a Cápák kegyeit és befektetésre váró pénzüket. Lesz azért némi változás a műsorban, lesz ugyanis egy új Cápa, egy régi pedig visszatér a műsorba. Ők alkotják majd a listát:

  1. Orbók Ilona, a BDO cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője, befektető, a nemzetközi adóstruktúrák kialakításának megkerülhetetlen szereplője. A luxusipar egyik leghitelesebb magyarországi gazdasági szakértője.
  2. Dr. Varga Eszter, bankár, befektető, jogász, a Pannon hitel Zrt. társtulajdonosa. Dinamikus, eredményorientált executive coach, a Corvinus Egyetem coach képzésének előadója, vállalható üzleti kultúráért nagykövet.
  3. Balogh Levente, a vízkirály. A szentkirályi ásványvíz alapító tulajdonosa. Emellett befektető és üzleti tanácsadó, a nemzeti és nemzetközi márkaépítés mestere.
  4. Balogh Péter, a hazai startup közösség meghatározó alakja, több mint 50 vállalkozásban van érdekeltsége. Cége, a ST(a)RT Holding az ország egyik legaktívabb startup inkubátora, melyet tőzsdére visz.
  5. Lakatos István, A Bravogroup holding vezérigazgatója, a számok embere. Célja új iparágakban terjeszkedni és új tehetségeket felkarolni, szenvedélye a növekedés.
  6. Moldován András, befektető, tanácsadó, az ország egyik legnagyobb sertésintegrátora, aki mindenkiből ki akarja hozni a legjobb önmagát.
  7. Sárospataki Albert, a mintegy 200 ezer felhasználóval rendelkező Billingo online számlázó alapítója és vezérigazgatója. A megoldóember, akinek az innováció és a skálázódás a terepe.

A héttagú befektetői kör rendhagyó felállásban dönt majd arról, hogy a pitchelő vállalkozások mellett leteszi-e a voksát vagy sem. A Cápák ugyanis két csapatra osztva, váltásban hallgatják meg az előttük prezentált üzleti lehetőségeket, de továbbra is egyénileg döntenek azok sorsáról.

Kép: RTL

Hat éves mélyponton van a vállalkozások beruházási hajlandósága

A vállalkozások 57 százaléka tervez fejlesztést, ami az elmúlt 6 év legalacsonyabb aránya – ez derült ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi, harmadik negyedévi felméréséből. A beruházási szándék már 2018 óta mérséklődik, de 2021 év vége óta látványos mértékben – írták a közleményben.

Egy éve hullámzóak a cégek pénzügyi várakozásai, jelenleg az előző negyedévhez képest enyhén alacsonyabb árbevétel- és nyereségnövekedéssel terveznek. A 2023. augusztus 28. és szeptember 22. között készült felmérésben átlagosan 7,9 százalékos bevétel-, és 3,9 százalékos profitnövekedést valószínűsítenek a következő egy évben. Ez az előző negyedévben várt 8,6 illetve 4,4 százalékkal erősen szemben áll. A visszafogott pénzügyi eredményvárakozások a beruházási szándékot is erőteljesen korlátozzák.

A beruházási célokban viszont nincs változás: továbbra is legnagyobb részben informatikai fejlesztésekre (27 százalék) készülnek a cégek. Ezt követik a gépek, berendezések (21 százalék) és a céges autós flotta korszerűsítése (16 százalék), míg ingatlanberuházásban minden tizedik cég gondolkodik.

A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index összeállítása jelenleg 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik.

Megszavazták a budapesti választási szabályok módosítását

Az Országgyűlés keddi ülésén 135 igen, 40 nem és 6 tartózkodás mellett megszavazta a fővárosi választási szabályok módosítását. Ennek értelmében a közgyűlés tagjait ezután listán választják meg.

A nagy visszhangot keltő javaslatot a Mi Hazánk nyújtotta be, Novák Előd ezt azzal indokolta, hogy míg vidéken, a vármegyei közgyűlésekben arányos választási rendszer van, a fővárosban „torz, igazságtalan, antidemokratikus” választás alapján kerülnek a képviselők a közgyűlésbe. Novák azt is hozzátette, hogy szeretnék megakadályozni a félszázalékos támogatottságú Párbeszéd „túlhatalmát” Budapesten.

Külön érdekes, hogy korábban, 2014 előtt épp a Fidesz változtatta meg a szabályokat, amiket most tulajdonképpen visszahoztak.

„Ezt is ránk erőszakolják, megszavazta a Fidesz a budapesti választási szabályok átírását” – jelentette ki közösségi oldalán Karácsony Gergely. A főpolgármester ugyanakkor magabiztosan hozzátette:

„Hát, akkor így fogjuk legyőzni őket”

Karácsony szerint a kormány aránytalan választási rendszert hozott létre az ellenzéknek Budapesten, amivel a választók többségének támogatása sem feltétlenül biztosítja az egyszerű többséget a Fővárosi Közgyűlésben.

A főpolgármester tárgyalásra hívta az ellenzéki együttműködés pártjainak vezetőit, hogy zárják le a közös indulással kapcsolatos tárgyalásokat.

Befejeződött a pécsi TV-torony környezetének felújítása

Befejeződött a pécsi tv-torony környezetének megújítása. Az 1,2 milliárd forintos forrásból természetbarátokat, sportolni vágyókat és családokat szolgáló beruházás valósult meg egy régi, romos épület felújításával – tájékoztatta a baranyai vármegyeszékhely önkormányzata az MTI-t.

A város felett magasodó 535 méteres hegy, a Misina csúcsán zajló beruházás során újjáépítették a toronnyal szomszédos egykori, romosan álló étterem épületét, megváltoztatták a funkcióját és rendezték a környezetét.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásával négyszintes, többfunkciós központot hoztak létre. Az alagsorban öltöző, mosdó, zuhanyzó, csomag- és értékmegőrző, a földszinten infopont, büfé, túra- és sportbolt, bérelhető klubterem kapott helyet. Míg a kilátóként is funkcionáló emeleti szinten „lombkoronastéggel” és „skybarral” kiegészülő teraszt alakítottak ki.

Megújultak az épület közelében a zöldterületek is, továbbá játszótér, szabadtéri fitneszpark, míg a kerékpárral érkezők számára szervizpont, mosó- és tárolóhely létesült. A szolgáltatásokat 2024 elejétől lehet igénybe venni – jelezték a közleményben.