Kezdőlap Blog Oldal 1106

Egész napos esőzés vár ránk a hét közepén

Szerda hajnalban nyugat felől egy mediterrán ciklon éri el a térségünket, ennek hatására jelentős csapadékra lehet számítani. A szél mérsékelt lesz, de szinte folyamatosan esni fog, így ennek megfelelően készüljenek az elindulásra.

Délután folytatódni fog az esős idő, tulajdonképpen szünet nélkül várható az égi áldás. A hőmérséklet 5-7 fok között alakul majd. A nap folyamán akár 25-35 mm eső is lezúdulhat térségünkre. Este ez tovább folytatódik, ugyanis akkor sem várható változás.

Csütörtökön hajnalban már enyhülni fog az esős idő, délelőtt pedig elkezd felszakadozni a felhőzet és kisüt a nap. Az északnyugati szél kezdetben mérsékelt lesz, majd a déli órákban megélénkül.

Forrás: Meteo Mecsek

Magyar Zoltán 70 éves

0

 Szerdán, december 13-án ünnepli hetvenedik születésnapját Magyar Zoltán kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és háromszoros Európa-bajnok tornász, a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnöke, a Nemzet Sportolója.    

„A hetvenes évek egyik leghíresebb, legnépszerűbb magyar sportolója, a lólengés úttörője, újító világklasszisa. Örökre megváltoztatta a sportágat, a mostani lólengés elképzelhetetlen lenne nélküle” – írták róla több helyen, ugyanis edzőjével, Vígh Lászlóval számos új technikai elemet dolgozott ki. Az ő nevéhez fűződik az orsó, a szökkenő vándor és a róla elnevezett Magyar vándor első bemutatása.    

Az MTI-nek adott interjújában felidézte: már elmúlt tíz éves, amikor megismerkedett a sportággal. A Telepy utcai általános iskolában Harmat József testnevelő tanár fedezte fel, hogy különleges érzéke van a tornához. Hamarosan Vígh László kezdett foglalkozni vele és bekerült a IX. kerületi sportiskolába.    

„Teljesen máshogy állt a lólengéshez. Látta, hogy tehetséges vagyok és nagyon sok rejlik bennem. A leglényegesebb, hogy megtanított pároskörözni. Régen bicskázva, totyogva párosköröztek, és abból nem lehetett semmit fejlődni. Amikor elkezdtünk a tányérkörzést, tehát teljesen kivezettük a kört, az bizonytalanná tette, ezért nem indultak el ebbe az irányba a többiek a világon. Mi viszont igen, és rengeteget gyakoroltuk. A végén nekünk a kivezetett pároskör olyan volt, mint a befogott a régieknek” – magyarázta.  

Hozzátette, a nagy riválisok hiába látták, hogy Magyar vándort csinál, nem értették a lényeget, sokáig ezért nem tudták megfelelően utánozni. A magyarok viszont sokkal előbb megtanulták ezeket az elemeket, mert ők is ezt a pároskört gyakorolták.     

„Erre a kivezetett, biztonságos pároskörre lehetett új elemeket építeni, és maga a kinézete is teljesen más lett a lólengésnek. A Magyar vándor is ebből adódott” – tette hozzá.    

Magyar Zoltán nyolc évig, az 1973-as Európa-bajnokságtól az 1980-as olimpiáig veretlen maradt világversenyen, vagyis minden alkalommal ő nyerte a lólengés döntőjét. Keleti Ágnes mellett ő a másik magyar tornász, aki meg tudta védeni olimpiai bajnoki címét.   

 „Nagyon jó versenyző voltam, ott csak magamra számíthattam, és nagyon ritka volt, hogy rontottam. A végén viszont már úgy számoltam vissza a napokat, mint amikor a katonaságnál a centit vágják. Szinte már belehaltam, minden bajom volt, senki nem tudott volna rávenni, hogy folytassam, mert elfáradtam” – mesélt a moszkvai olimpia előtti, a visszavonulását megelőző időszakról.   

Vígh Lászlóval minimum havonta beszélnek telefonon és két-háromhavonta találkoznak, pedig – mint elmondta – olyan volt, mint egy hadvezér: volt egy célja, a veszteség pedig nem érdekelte.    

„Én kezet csókolok az edzőmnek. Ő meg nekem. Azt szoktuk mondani, annyira szeretjük egymást, hogy ezt miért nem előbb kezdtük? Nagyon sokra tartom, pedig borzasztóan kemény ember volt, nagyon sokat edzettünk. Nagyon keményen gyűlöltem, szinte halálos gyűlölet volt ez, annyit kínzott engem. Most meg úgy vagyok vele, mint az apámmal. Ha meglátom, majdnem sírok.”    

Napjainkban azt vallja, mivel ők más nevelést kaptak, nem szabad beleszólniuk a mai fiatalok mentális, pszichés dolgaiba.    

„Pofont kaptunk, körmöst, vagy egy nagyot a fenekünkre, ezen nevelkedtünk. Lelkileg kivagyok? Ilyen nem volt, több száz tornász közül senkinél. Tudtam, ha megcsinálom azt az edzésmennyiséget, akkor a versenyen jó leszek. És nagyon szerettem volna eredményes lenni” – magyarázta.    

Meglátása szerint a tehetség része a monotonitástűrés, a kitartás, az edzések tűrése, a siker feldolgozása is, ráadásul őt a komolyabb sérülések is elkerülték.    

Kiemelte, középszintű bérezést kaptak, viszont rendkívüli ismertségre tettek szert, óriási szeretet vette körül őket, őt például a legkisebb faluban is mindenki megismerte.    

A Testnevelési Főiskolán 1979-ben torna szakedzői, az Állatorvostudományi Egyetemen 1985-ben állatorvosi oklevelet szerzett. Előbb a győri állatkórházban, majd Budapesten körzeti állatorvosként, utána magán állatorvosként a saját rendelőjében dolgozott, összesen húsz évig.    

A MATSZ elnökeként 2011 óta tevékenykedik, jelenlegi megbízatása 2026-ig szól. Kiemelte, ha a rendet nézzük, övék a legjobban szervezett, illetve az egyik legjobb felépítésű sportági szakszövetség, hiszen náluk nincsenek balhék, és pénzügyi évet még nem zártak negatívan.    

„Amikor idekerültem, elkezdtük idehozni a világ legjobb tornász nemzeteinek első-második embereit, edzővezetőit. Oroszt, amerikait, franciát, finnt, németet, angolt. Elmondták, hogy az ő országukban hogyan épül fel a torna.”    

Hozzátette, mindent megadnak a tornászoknak, amit lehet, a gyógytornától a táplálékkiegészítőkig. Olyan, legalább nyolcvan millió forint értékű orvosi felszerelésük van, hogy a vívóktól az atlétákon át magánemberekig nagyon sokan járnak hozzájuk kezelésekre. Komoly állami támogatással vásároltak ipari ingatlant és átalakították Pécsett, vásároltak meglévő tornacsarnokot és felújították Szombathelyen, építettek a várossal közösen Veszprémben, illetve bérelnek nagy ingatlanokat Miskolcon vagy Debrecenben.  

Minden évben legalább negyven millió forint értékben adnak tornaszereket: az újakat mindig a válogatott kapja, vagy a legjobb klubok, amelyek a meglévő eszközöket továbbadják, így mostanra számos általános iskolába is jutott megfelelő szer. A MATSZ jelenleg 58 edzőt alkalmaz, közülük néhányat mellékállásban. Szintén a kiemelkedő eredmények között tartja számon, hogy a koronavírus-járvány alatt egyetlen versenyük, illetve válogatott edzésük sem maradt el.   

„Nagyon sok jó dolog történt velem az egész életemben. Nagy változásokat éltem át, és ezek mindig motiváltak, előrébb nyomtak, mindig egy új megismerésére ösztönöztek” – vélekedett.

Forrás: mti.hu

Forrás: wikimedia.org

Hét hónapos csecsemő halt meg kanyaróban

0

Hét hónapos csecsemő halt meg kanyaróban kedden Romániában, ahol egy hete nyilvánították országos járvánnyá a fertőző betegséget – írta a romániai közegészségügyi intézet tájékoztatása alapján a News.ro.    

A Brassó megyei csecsemő hároméves testvérétől fertőződött meg, akit nem oltottak be a fertőző betegség ellen – közölték.    

A közegészségügyi intézet adatai szerint december első tíz napjában 2010 kanyarós beteget regisztráltak Romániában, a fertőző betegség az ország 41 megyéje közül 29-ben és Bukarestben is terjed. A legtöbb esetet – 628-at – Maros megyéből jelezték, ezt a szintén erdélyi Brassó megye követi 344-gyel.   

A román egészségügyi minisztérium egy hete, december 5-én országos járványnak nyilvánította a kanyarót. Az intézkedés lehetővé teszi, hogy egyéves kor helyett már 9 hónapos kortól kezdődően beadják a gyermekeknek az első védőoltást, és utólag immunizálják azokat is, akiknek a szülei nem adatták be idejében a vakcinát.    

Az egészségügyi minisztérium közölte, hogy a háziorvosokat is bevonva tájékoztató kampányt indít a szülők körében az oltási program betartása érdekében. Felhívják a figyelmet, hogy a kanyaró egy rendkívül ragályos betegség, amelyet főleg a be nem oltott gyermekek kapnak el, és adott esetben súlyos lefolyású lehet, illetve veszélyes szövődményeket is okozhat.    

Romániában a kanyaró elleni átoltottság az utóbbi évtizedben országos szinten 78 százalékra csökkent, a második adag oltást a jogosult gyermekek alig 62 százaléka kapta meg.

Forrás: mti.hu

Karácsonykor helyben korizhatnak a Kozármislenyiek

0

Biró Károly, Kozármisleny polgármestere a közösségi oldalán jelentette be, hogy az elmúlt években nagy sikerrel megvalósult jégpálya projektet megismétlik az idei télen is a baranyai kisvárosban.

A polgármesterének Facebook oldalán megjelent fotó már azt is elárulja, hogy Kozármislenyben már meg is kezdődtek az idei télen is szezonálisan működő kozármislenyi jégpálya megvalósításának munkálatai. Sőt, a fotóból az is kiderül, hogy a városi jégpálya felállításának a helyszíne ismét a Kozármislenyi Városi Sportcsarnok keleti parkolója lesz.

Az előre láthatóan rendkívül sikeres programhoz a Kozármislenyi Sport Nonprofit Kft több, mint 10 millió Ft támogatást kap az önkormányzattól! – tudtam meg ma este dr. Biró Károly polgármestertől.

„A tegnapi – nem titkoltan – provokatív jégpályás posztomra rengeteg pozitív visszajelzés és megerősítés érkezett, így a ma esti pénzügyi bizottsági és a holnapi képviselő-testületi ülésre rendkívüli javaslatot terjesztek elő, mely szerint ismét helyezzük üzembe a téli szezonra a kozármislenyi jégpályát! A javaslatomat az I Misleny Csapata egyhangúlag támogatta, így az előkészületeket már meg is kezdtük! A szabad palánk felületekre reklám kihelyezhető! A szponzorok jelentkezését privát üzenetekben várom. A pályát a téli szünet kezdetén tervezzük megnyitni.” – írta közösségi oldalán Kozármisleny polgármestere.

12 éves eltűnt fiút keres a pécsi rendőrség

0
Eltűnt Milaskics Szebasztián. A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 12 éves fiú eltűnése kapcsán. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság legfrissebb közleménye.

A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 02010-157/953/2023. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Milaskics Szebasztián ügyében.

A 12 éves fiú december 10-én a bogádi lakásotthonból kimenőre ment, azonban oda nem tért vissza. Azóta nem adott életjelet magáról, tartózkodási helye ismeretlen. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

A fiú körülbelül 150 cm magas, erős testalkatú, arca kerek, szeme barna, haja rövid, barna.

Milaskics Szebasztián a rendőrség által közzétett fotón

A Pécsi Rendőrkapitányság kéri, aki a képen látható fiút felismeri, vagy jelenlegi tartózkodási helyéről információja van, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenes Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, a 112-es központi segélyhívón, vagy jelentkezzen személyesen a Pécsi Rendőrkapitányságon!

Forrás: police.hu

Geresdlak idén is kisült mézeskalácsból

0

Geresdlakon 15 éve indult az adventi mézeskalács falu megépítésének a  kezdeményezése, amit az első években az iskolában, majd a templomban helyeztek el.

A mézeskalácsfalu apró házainak, figuráinak megformálásába évről-évre egyre többen kapcsolódtak be, így az édes település folyamatosan nőtte ki a helyiségeket, így került mára a Hunyadi utca 21. szám alatti közösségi házba. Az illatozó látványosság természetesen adventen túl is nagy számban vonzza a teleülésre a látogatókat. 

Az évről-évre megújuló mézeskalácsfalu egész Geresdlakot bemutatja templomostól, tájházastól. Sőt, a településen élőket is megmintázzák, bájos figurákkal, kreatív ötletekkel kiegészítve.

Az itt élő embereken kívül a jószágok is helyet kaptak idén is a mézeskalácsfaluban, így láthatunk mézeskalácsból lovat, tehenet, de szarvasok vontatta szánt is, és fenyőfákat, és megannyi érdekességet.

A Gersdlakot alkotó településrészek: Püspöklak, Geresd és Kisgeresd is megjelennek szépen sorban a maguk helyén az illatos maketten.

Geresdlak a meseszép téli mézeskalácsfalu mellett országos hírű kékfestő fesztiválnak is helyet ad minden évben, amelyről a bahir.hu is beszámolt szeptemberben:

Óránként akár 120 hullócsillagot is lehet látni a Geminidák meteorraj érkezésével

0

Óránként akár 120 hullócsillagot is meg lehet számolni az év várhatóan leglátványosabb hullócsillag-záporát produkáló Geminidák meteorraj érkezésével. A légköri jelenség a csütörtök esti órákban lesz a leglátványosabb – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-t.    

A hullócsillagok, vagy meteorok olyan porszemcsékből és kődarabokból származnak, amik akár egy űrhajó sebességének többszörösével száguldanak az űrben. A Földdel találkozva a felső légkörben hosszú, fényesen világító ioncsatornát hoznak létre, ezt látjuk mi hullócsillagként – olvasható a közleményben.    

Mint írják, ugyan szórványos meteorok mindig láthatók, de az év egyes napjain Földünk porfelhőkkel találkozik, amik látványos meteorrajokat, csillaghullást okoznak. A legismertebb, de nem a leggazdagabb közülük az augusztusi Perseidák. A Geminidák ilyen szempontból igazi kakukktojás, mert a meteorraj hullócsillagai kivételes esetben nem üstökösből, hanem egy földsúroló kisbolygóból származnak.    

A meteorraj szülőobjektuma az 1983-ban megtalált (3200) Phaethon, ami egy öt és fél kilométer átmérőjű földsúroló aszteroida. Különlegessége abban rejlik, hogy kisbolygó létére üstökösszerű tulajdonságokat is mutat. Pályáján a Naphoz közeledve extrém módon felfényesedik és csóvát ereszt, közben mintegy „kipöfögi” magából a Geminidák-meteorrajt, ami óránként százhúsz hullócsillagot produkál majd december közepén – olvasható az összegzésben.    

A kutatók feltételezése szerint amint a (3200) Phaethon megközelíti a Napot, annak hője extrém módon felhevíti a felszínét, ami a földi kiszáradt tómedrek sárrepedéseihez hasonló jelenséggel jár. Ilyenkor a felrepedt kőzetdarabok elhagyhatják a felszínt, csóvát alkothatnak, és táplálhatják a Geminidák rajt – írják.   

A tájékoztatás szerint a Geminidák meteorraj megfigyelésére legalkalmasabb időpont ebben az évben csütörtökön az esti órákban lesz. Ekkor már felkel a raj radiánsa, az a pont, ahonnan a meteorok égi pályája kiindulni látszik. Az előrejelzések szerint a legnagyobb aktivitás a koresti órákban lesz, 20 óra körül, a radiáns pedig hajnal 2 óra körül delel.     

Mint írják, emellett azért érdemes éjfél után is kimenni az égbolt alá a meteorvadászatra, ugyanis hajnalban fordul úgy a Föld, hogy „szemből” kapja a meteorokat, ezáltal minden porszemcsével frontálisan ütközik, nagyobb relatív sebességgel.     

Ezen az estén a Hold vékony, fiatal sarlója hamar lenyugszik este, így nem okoz jelentős háttérfényt az éjszaka során. Ettől függetlenül, aki sok hullócsillagot szeretne látni, annak ajánlatos minél messzebb mennie a városoktól. Érdemes olyan terepet választani, ahonnan az égbolt minél nagyobb része zavartalanul látható. A teendő mindössze annyi, hogy egy sötét, a városi fényektől mentes területet kell keresni – ilyen Budapesten például a Normafa, vagy a Hármashatár-hegy – olvasható a közleményben.     

A Svábhegyi Csillagvizsgáló erre az alkalomra külön eseménnyel is készül, melyre a www.svabhegyicsillagvizsgalo.hu weboldalon lehet jelentkezni – áll az összegzésben.

Forrás: mti.hu

LMP: a kiemelt beruházási törvény a gátja Újbuda zöld fejlődésének is

0

Az LMP szerint a kiemelt beruházási törvény a gátja Újbuda zöld fejlődésének is.    

Gál József, az LMP szóvivője keddi, online is követhető sajtótájékoztatón azt mondta: ez a törvény arra való, hogy a kormány bármikor átléphessen az érintettek és a helyi közösségek akaratán a tőke és a gazdasági érdekek érdekében.    

Ez történik, amikor a XI. kerületben, a Bikás park mellett több száz lakásos lakópark kap ilyen státuszt, amikor nincs kontrollja és döntési lehetősége a helyieknek, hogy mekkorára duzzad az autóforgalom és a beépítettség, amikor 120 méteres magas kampuszt húznak fel és sebet ejtenek Budapest látképén.     

Mindenhol megépülnek az épületek, de a beton marad, a tömegközlekedés, zöldfejlesztések mindenütt elmaradnak – közölte.   

Erre a törvényre csak azért van szükség, hogy a kormány saját oligarchái és a külföldi nagyvállalatok minden akadály nélkül tudják a saját gazdasági érdekeiket az emberekkel szemben érvényesíteni – értékelt.     

Megjegyezte: most megpróbálják a jogszabályt elrejteni az új építészeti törvényben, hogy hiábavaló legyen az LMP népszavazása.         

Varga Zsolt, akit az LMP Lágymányoson indít önkormányzati képviselőjelöltként, kiemelte: Budapesten belül talán Újbudán okozzák a legnagyobb problémát a kiemelt beruházások. Szóvá tette, hogy elmaradt a fonódó villamos meghosszabbítása és felszólította a kormányt a beruházás megvalósítására, a szükséges zöld fejlesztések befejezésére a városrészben.

Forrás: mti.hu

Megtorpanás mutatkozik az elektromos autók értékesítése terén

Amíg Európában egyre keresettebbé váltak az elektromos autók, addig az Egyesület Államokban egyre nehezebb eladni a teljesen elektromos autókat. Márpedig ez a helyzet az akkumulátorgyáraknak nem igazán jó hír. A jelenségnek több oka is van: magas ár, a nehézségek a hatótávval, a töltéssel, hosszabb távra tartani kell egy benzinest, inkább csak városi utakra használják.

Vakmajom az írásában kiválóan foglalta össze a tengeren túli elektromos autó jelenlegi helyzetét.

Egyre nehezebb eladni a teljesen elektromos autókat az Egyesült Államokban, míg benzinesből 1 havi készlet van a kereskedőknél, elektromosból 6-12 havi (!) készlet halmozódott fel emiatt. És a kínálat egyre csak nő, míg idén 56 akkumulátor meghajtású modell közül lehet választani, jövőre a szám 100-ra ugorhat.

Az ok: a fogyasztók jelentős része nem akar elektromosra váltani. Zavarja őket a magas ár, a nehézségek a hatótávval, a töltéssel, van-e épp töltő, működik-e, hozzáférhető-e, mennyit kell a töltés miatt vesztegelni stb. – míg azért egy benzines kocsiba bárhol 5 perc alatt beletöltesz 5-600 kilométerre (vagy többre) elég üzemanyagot és szaladsz tovább. Aki elektromosra is vált, gyakran tart hosszabb utakra egy benzinest is, még inkább második-harmadik autónak tart elektromost, városi furikázásra jó, pláne ha van garázs is hozzá, ahol lehet tölteni.

Azt nem lehet tudni, hogy ez egy átmeneti megtorpanás a keresletben, vagy tartósabb jelenség, hogy a fogyasztók óvatosabbak a macerásabb elektromossal, nem lehet mindent bármi áron eladni nekik, mindenesetre több nagy gyártó máris lefújt vagy elhalasztott pár gyárberuházást, ahol elektromos autót szerelnének össze, attól tartva, hogy majd nem lesz kinek eladni. Akkugyártóknak nem olyan jó hír. A jelenség az elektromos autók rosszabb értektartása irányába is mutathat, hiszen amire kisebb a kereslet, azt alacsonyabb áron lehet eladni, az újaknál is áresés lehet belőle, hiszen a kereskedők nem szeretnének a készletekbe belefulladni.

Szóval azok a gyártók járhatnak jól, amelyek nem szaladtak nagyon előre az elektrifikációban, és kellő választékban kínálnak hagyományos meghajtású és hibrid kocsikat is, hiszen a fogyasztó továbbra is akarja ezeket a kényelmesebb rendelkezésre állásuk miatt.

Forrás: https://www.wsj.com/…/electric-vehicle-push-auto…

Újabb szervizek kerültek nagyító alá Baranyában

0

Egymás után buktak meg az illegális szoftverekkel a Dél-Dunántúlon autószerelő műhelyek, a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) ellenőrzésekor.

A pénzügyőrök rendszeresen vizsgálják az autószervizek diagnosztikai eszközeinek jogtisztaságát. Egy ilyen kontrollba bukott bele három pécsi műhely, ahol illegális szoftvereket tartalmazó laptopokat, tableteket és ismeretlen eredetű autódiagnosztikai eszközöket találtak. A Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesülete (JAF) munkatársainak szakértő véleménye is megerősítette, hogy a cég tulajdonosai a szoftverek jogosulatlan használatával, a hamis eszközökkel és árukkal több, mint 138 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a jogtulajdonosoknak.

A NAV munkatársai az illegális termékeket lefoglalták és iparjogvédelmi jogok megsértése, valamint szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény miatt eljárást indítottak.

Figyelem! Aki kétes eredetű helyről vásárol, az nem csupán önmagát veszélyezteti, hanem másokat is bajba sodorhat. A hamisított autódiagnosztikai eszközök használata – ellenőrizetlen pontosságuk, esetleges értéktorzításuk miatt – a járműveknél téves beállításokhoz vezethet, így alkalmazásuk közvetve a közlekedésbiztonságra is fokozott kockázatot jelenthet!

Forrás: NAV sajtóközlemény