Fenti írás az egy.hu portál interjúja, melyet – annak komolyságára tekintettel – változatlan tartalommal vettünk át. Az eredeti interjú megtekinthető itt.
Gyakran szerepel a médiában, hiszen jó példa arra, hogy a legmélyebbről is fel lehet jutni a legmagasabbra. A karcagi cigánytelepen felnőtt, vagány molekuláris genetikus és rákkutató, Horváth József korábban napi tíz-tizenkét órát töltött a laborban, szabadidejében pedig motivációs előadásokat tartott hátrányos helyzetű gyerekeknek. Közben egy sorsfordító, csodálatos gyógyulás hatására Ausztriában kötött ki, ahol már cégvezető: a kender növényből származó, CBD/CBG hatóanyagú terápiás készítményekkel foglalkozik, amelyekkel a daganatos betegek tüneteinek csökkentése a célja, palliatív terápiaként. De ezek daganatellenes és áttétképződést megakadályozó hatásuk is klinikailag bizonyított.
Nyilván sokat küzdöttél az előítéletekkel életed során a roma származásod miatt, és ezekután most még egy alternatívnak mondott terápiás szer elismertetését is a hátadra vetted, mintha az eddigiek még nem adtak volna elég feladatot. Miért vállaltad, ha egyszer még az doktorit is emiatt kellett otthagynod az utolsó pillanatban, ugyanis a témavezetőd a CBD kapcsán kihátrált a mentorálásodból?
Azért, mert szilárdan hiszek a működésében. A hatékonyságát mind tanulmányok, mind a saját, immár hatéves tevékenységem tapasztalatai visszaigazolták. Én nem bánom ezt a küzdelmet, mindig kilógtam a sorból, megszoktam, hogy mindenféle tekintetben fekete báránynak számítok. Azt is megszoktam, hogyha valaki velem beszél, nem szimplán kutatóként gondol rám, hanem azt gondolja, ez a Józsi, aki a molekuláris genetikus lett annak ellenére, hogy cigány.
A részleteket nem akarom boncolgatni, általánosan rendszerprobléma, és egyben a mi hibánk is, hogy köztünk és a magyar társadalom között ilyen szakadék van a képzettségeket tekintve. Remélem, ez egyszer változni fog, és nem számít majd ritkaságnak, hogy cigányként elér az ember valamit, és nem a származásához mérik még az elismerést is. Persze, nyilván van haszna annak, hogy mindig kihangsúlyozzák a cigányságom, mert ez reményt ad a fiatal cigányok számára, buzdító erőt, hogy ne adják fel, vágjanak bele a továbbtanulásba. De akkor sem jó érzés.
Hogyan lehet ezt kezelni?
Az ember megtanul vele együtt élni, nem veszi fel annyira. Nyilván nem erről kellene szóljon a létezésünk, de ez van.
Most Ausztriában dolgozol, ott mik a tapasztalataid az előítéletek tekintetében?
Ott érdekesen alakul a helyzet, mert onnan nézve meg magyarnak számítok. Ez olyan, mint ahogy mi tekintünk egy külföldi vendégmunkásra. Persze itt se lehet általánosítani, egyéni, ki hogyan bánik a másik emberrel. Mindenesetre az összkép itt pozitívabb, egyrészt azért, mert a tudást jobban megbecsülik. Itt ha az embernek vannak képességei és igyekszik, akkor utat, teret adnak neki, míg otthon rengeteg akadályba, buktatóba ütköztem a mentalitásom dacára is. Másrészt itt stabilabb az út egy cég számára. Nagyobb a bürokrácia, az adminisztráció, a szabályok keményebbek és szigorúbbak, mint Magyarországon, de ha az ember engedélyt kap, rendben működik, akkor utána hagyják kibontakozni. Itt lassabban, de biztosabban meg tudom valósítani a terveimet.
De feladtad a kutatást. Nem bántad meg?
Nem. Amikor 2018-ban eljöttem az egyetemről, még kiemelt fizetéssel is, a kutatás-fejlesztésen 220 ezer forint volt a nettó bérem, miközben az albérlet 120 ezer forintba került, plusz a rezsi. Nem tudtam megélni, pláne nem tudtam egy családot eltartani, el kellett döntenem, merre tovább. Akkor volt lehetőségem egy osztrák cégnél szakmai tanácsadóként elhelyezkedni. Így nemcsak a fizetésem lett magasabb, hanem szabad kezet is kaptam, hogy megvalósítsam, amit szeretnék. 2020-ban már saját céget tudtam alapítani és saját fejlesztésű termékeket árulni.
Mondhatjuk, hogy most került helyre minden, hiszen te már tizenöt évesen a cannabis idegélettani mechanizmusát kutattad, és emiatt kezdtél el arra vágyni, hogy biológus légy?
Az érdekelt, mi történik egy drogfelhasználó agyában. A középiskolai biológia tanárnőm biztatására jelentkeztem egy pályázatra. Két évig kutattam a témát, és a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján az Élettudományi szekcióban nagydíjat nyertem vele. Onnantól kezdve tudtam, hogy kutató akarok lenni. A neurobiológia és az agykutatás érdekelt, az volt az álmom, hogy Budapesten a Kísérleti Orvostudományi Intézetben tanuljak és dolgozzak.
De a családom anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy Budapestre menjek egyetemre. Nehéz a kollégiumokba bekerülni, azt láttam, hogy nálam sokkal hátrányosabb helyzetű embereknek sem sikerült. De ha sikerült is volna, még a kollégiumért is kellett fizetni, és egyáltalán az önálló életet nem tudtuk volna finanszírozni. Így aztán Debrecenbe mentem, oda be tudtam járni Karcagról mindennap, mégha egy óra is az út oda. Ott nem volt neurobiológia, így ezt elengedtem. Mivel molekuláris szinten akartam maradni, ezért választottam a genetikát.
Mi kellett ahhoz, hogy ne add fel soha, hogyan nem bizonytalanodtál el?
Erre sosem volt lehetőségem, mert nem engedhettem meg magamnak ezt a luxust.
Tudtam, hogy ha nem tanulok, csak a segély marad, azt pedig nem szerettem volna.
Még ma is trendi, hónapról hónapra, napról napra élni, de nem akartam, hogy a gyerekeim így nőjenek fel. Szerettem volna mindazt megadni nekik, amiből én hiányt szenvedtem. Mert hiányokat szenvedtem, még akkor is, ha a szüleim mindig is támogatták, hogy tovább tanuljunk, és próbáltak ehhez mindent meg is adni. Ez pedig nagy szó, mert a legtöbb cigány fiatalnak a család, a környezet azt mondja, felesleges tanulni. Sok tehetség kallódik el, és igazából ehhez nem kell cigánynak lenni, az ország egyes régióiban olyan mélyszegénységben élnek az emberek, magyarok is. Hogyha egy apró falutól húsz-harminc kilométerre van a legközelebbi középiskola, lehetetlennek tűnik megoldani a napi szintű bejárást.
A szüleid mások voltak, mint a többi szülő, nagyon fogtak titeket?
Igazából nem. Mi is benne voltunk minden rosszban, csínytevésben, amiben csak lehetett. Csak azt kérték, hogy a tanulásra figyeljünk oda. Apám nagyon szeretett olvasni, sok könyvünk volt otthon, de nem ültettek le tanulni, és nem kértek számon napi szinten, a bizonyítvány úgy is mutatta az eredményt. De nemcsak ez hajtott. Az Úristen sem azért adott nekem tehetséget, hogy ne éljek vele, máskülönben nem lettek volna az életemben azok az emberek, az események, amelyek eljutottattak idáig.
Van egy tetoválásod a hátadon, a Zsoltárokból: „Ha a halál völgyének árnyékában járok is, nem félek a gonosztól”. Láthatóan hívő vagy – honnan ered a hited?
Egy PhD kutatómunka nagyon sok időt vesz igénybe. Akár 10-12 órányi laboratóriumi munkát. Így akkoriban esélyem nem lett volna hazajutni, mert elment volna az utolsó vonatom is. Amikor látta a tanszékvezető, hogy nem fér bele az ingázás, javasolta, hogy próbáljak meg jelentkezni a Debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégiumba. Itt kifejezetten a felsőoktatásban tanuló, cigány származású fiatalokat próbálják segíteni. Mint a többi szakkollégiumban, itt is, vizsgázni kell a tárgyainkból, de szállást biztosítanak, és egy elég jelentős ösztöndíjrendszert.
A saját ösztöndíjuk mellé még tudtak segíteni megpályázni uniós támogatásokat is. Így ha az ember tette a dolgát, akkor sokkal jobb lehetőségekhez jutott a megélhetést tekintve. Kötelező volt a hittan, a bibliaismeret, az istentisztelet, akkor találtam rá igazán Istenre és tudtam befogadni a szívembe. Azelőtt is tudtam, hogy van valaki van az életemben, aki a hátam mögül irányítja a szálakat, de szerintem akkor lettem annyira érett, hogy ezt igazán felfogjam, vagy inkább elkezdtem felfogni, hogy ki is az a valaki, aki mögöttem áll. Utólag megláttam, hogy
végig ott volt az életemben az isteni gondviselés.
Isten lett számodra az erkölcsi iránytű?
Mindig voltak őrangyalaim, akik tereltek, irányt mutattak. Azt szoktam mondani a fiataloknak, amikor ilyen beszélgetésekre, előadásokra hívnak, hogy Isten olyan, mint egy szalmaszál, amibe kapaszkodni lehet. Ő tökéletes, ott van a távolban, én mindig is tökéletlen maradok, de meg tudok benne kapaszkodni, ha reményvesztett, hitevesztett vagyok. Akkor is tudom, hogy ő ott van nekem.
Szintén sorsfordító élmény hatására váltottál, és hagytad abba a PHD képzést.
Azóta tudom mihez és Kihez igazítani az életemet. El tudom dönteni, jó úton járok-e vagy sem. Azelőtt ez nem volt az erősségem. Nekem például teljesen normálisnak tűnt az a hozzáállásom, viselkedésem, ami nem biztos, hogy Istennek tetsző. Akkor tanultam meg bocsánatot kérni, akkor kezdtem beismerni a hibáimat. A hit valóban építi az embert. Nem biztos, hogy minden vasárnap elmegyek a templomba, de az Úristen ott van a szívemben, a mindennapjaimban, és tudok magam felé is visszacsatolásokat adni általa, végiggondolni, mikor mit kellett volna másképp tennem, mit hibáztam.
Magát a PhD képzést elvégeztem, tehát az abszolutóriumot megszereztem, viszont a védésem jelentősen elhúzódott, mivel a társszerzős publikációm rajtam kívülálló okok miatt évekig nem került beküldésre és ezáltal elfogadásra tudományos közleményként egy tudományos folyóirathoz. Enélkül pedig nem tudtam védeni. Időközben elkezdtem dolgozni a Cannabis növényből származó CBD/CBG kivonatokkal, így kerültem ki Ausztriába. Mivel idehaza ezt nem nézték jó szemmel, mire a védéshez kerültem volna, érdekellentéteknek köszönhetően a védés meghiúsult.
Utólag visszagondolva örülök, hogy így alakult, mert másként nem csinálhatnám azt, amit ma, nem lenne saját cégem és saját fejlesztésű termékeim. Ezzel pedig az álmom valósult meg, hiszen a saját utamat járhatom, amivel az emberiség, elsősorban a daganatos betegek javát tudom szolgálni. Számomra pedig ez sokkal többet ér, mint bármilyen fokozat.
Hiszem, hogy minden okkal történik és Isten nem véletlenül alakította így a történetem. Egy agydaganatos kislánynak segítettem a CBD/CBG-vel első ízben. Glioblasotma multiforme-mal küzdött, ami az egyik legagresszívebb agydaganat. Az onkológiai kezelések számos tünetet okoztak neki, amelyek megkeserítették a mindennapjait.
Az édesanya kért anyagi támogatást a közösségi médiában, így találtam rájuk. Ahogy olvastam a helyzetéről, eszembe jutott, hogy ezeken a tüneteken segíthetne a kannabisz-kivonat. A középiskolában annak a bizonyos versenynek a kapcsán rengeteget tanultam az élettani hatásairól, és utána is folyamatosan nyomon követtem az ezzel kapcsolatos publikációkat.
Tudtam, hogy csökkenti azokat a mellékhatásokat, amelyeket maga a daganat vagy az onkológiai kezelések kiváltanak, de 2017-ben ez még annyira gyerekcipőben járt Magyarországon, hogy nem volt kivel konzultálni róla. Amikor a szakemberek meghallották, hogy cannabis, rögtön elzárkóztak. Így végül külföldi kollégákkal, orvosokkal beszéltem. Amerikában elég jól kiépült már az, hogy az orvos segíti a betegeket a komplementer, vagyis az onkológiai kezelést kiegészítő terápiák alkalmazásában, tehát ott volt információ.
Végül Ausztriából szereztem be terápiás készítményt, és magam szabtam meg az adagolást. Nem volt még konstans, egységes alkalmazási protokoll, mindenki mást mondott, és akkor úgy voltam vele, hogy nem hiába vagyok kutató, minek tanultam, ha egy ilyen helyzetben nem tudom hasznát venni a tudásomnak. Így hoztam létre egy protokollt. A kislánynál egy hónap után szinte az összes mellékhatás eltűnt, és három hónap múlva az MRI mutatta, hogy az agyában lévő két góc, ami glioblastoma volt, visszahúzódott, tehát regresszió történt.
Ma hogy állunk ezen a területen, vannak bevált módszerek, protokollok a CBD/BBG használatáról?
Nagyon gyerekcipőben járunk továbbra is, egyelőre fontos lenne, ha mindenki számára teljesen egyedi kezelést adnánk. Én a saját termékeimet is egyedi adagolás szerint adom, a beteg állapotához mérten. A betegek szenvedéseit biztosan képes csökkenteni, ez az elmúlt hat évben számtalan alkalommal igazolódott, és nemcsak daganatos betegek kezelésében, hanem más, ízületi fájdalmak, illetve sclerosis multiplex, autoimmun betegségek tüneteinek enyhítésében is tudtam vele segíteni. A daganatcsökkentő hatása csak bizonyos körülmények között működhet, bizonyos daganattípusokban.
Az alternatív terápia kifejezése sok negatív asszociációt is vonz, ráadásul nem úgy tűnik, mintha a szó általánosan használt értelmében alternatív lenne ez a terápia. Te mégis így nevezed. Miért?
Magyarországon nagyon erős a fogalomzavar ezen a téren, a komplementer terápia, tehát a kiegészítő terápia és az alternatív terápia fogalma sem létezik, mert nagyon erős az elzárkózás. A kemoterápia mellé alkalmazható a CBD-kivonat, a hatását nem csökkenti, külföldön az onkológus orvos tudta és felügyelete mellett történik az alkalmazás.
Magyarországon sok beteg használja, de az orvos tudta nélkül, mert az elzárkózik. Tehát Magyarországon hivatalosan komplementernek sem nevezhetjük, mert az orvosok nem tudnak róla, viszont alternatívnak sem, hiszen a legtöbb beteg az onkológiai kezelés mellett alkalmazza. Csak akkor tekinthetnénk alternatív terápiának önmagában, ha a beteg, elutasítva az onkológiai kezeléseket, kizárólag ezt alkalmazná. De a betegnek meg egyébként teljesen mindegy, hogy hívjuk, az számít, jobban érzi-e magát vagy sem.
Mi a célod hosszú távon?
Az volt az álmom, hogy palliatív kezelésként, tehát tüneti terápiaként integrálhatom az onkológiába a CBD-t itthon is, de egyelőre nagyon sokszor ütköztem falakba. Az emberek félnek attól, amit nem ismernek, inkább elutasítják. Kuruzslásnak hiszik, rám is mondták már, hogy barbár, kuruzsló vagyok. Az elején még nagyon küzdöttem, de mára belefáradtam. Most elég az, hogy én látom, milyen jól működik. Folyamatosan születnek a tudományos eredmények a témában, az elmúlt hat évben többet tanultam, mint az egész egyetemen. Ezenfelül a saját tapasztalatom szerint is működik. Ha csak egy százaléknyi szenvedést le tudok vele venni a beteg válláról, már megérte.
