StyleNews

A Tettye közkedvelt kirándulóhely és két nagyon jó étterem is található ott. Mind a Tettye étteremről, mind a Bagolyvárról írtunk már dicsérő cikket. Most nemrégiben volt lehetőségem mind a két helyen enni egy-egy családi ünnepség miatt és még a választott menüsorom is hasonló volt. Ezért úgy gondoltam, írok egy összevetést arról, hogy a kettő közül melyik ízlett jobban.

Levesként mindkét helyen a legegyszerűbb dologra esett a választásom, a húslevesre. Egy hagyományos leves, amit nem kell túlgondolni, reméltem, hogy mindkettő ízletes lesz. És valóban mind a kettő jó volt. A Tettye levese kifejezetten olyan volt, mintha a nagymamám készítette volna, nagyon ízletes, hagyományos fűszerezés. A Bagolyváré egy picit ettől eltért, szerintem többféle fűszert használhattak, vagy más arányban, de összességében nagyon ízlett, talán még jobban is, mint a Tettyében lévő. Ugyanakkor nekem sok volt a levesbe tett tészta, gyakorlatilag a lével egyező mennyiséget tettek bele, nekem ennek kb. a fele bőven elég lett volna.

Főételként mindkét helyen egy gyümölcsös-húsos ételt választottam. A Tettyén ez a rosé kacsamell volt szilvamártással és burgonyalángossal, a Bagolyvárban szarvassült áfonyás barnamártással, portói borban áztatott körtével, illetve házi burgonyakrokettel. A Tettyén kapott étel nekem nagyon bejött, a kacsamell tökéletesre sütve, se nem nyers, se nem száraz, a bőre is nagyon ízletes volt. A burgonyalángos szintén teljesen ró, már ropogott, ízében kissé visszafogottabb, de a másik két elemhez ez jól párosult. A mártás pedig édeskés, de mégis fűszeres, a szilva meg egy kis savanykás hatást is adott neki. Nekem ez az étel nagyon harmóniában volt.

A Bagolyvár ételével már sokkal több problémám volt. A húst szárazabbnak éreztem, de ezt nem róvom fel, egész egyszerűen a vadhúsok ilyenek, ezért is szokták legtöbbször szaftos vagy sok mártást tartalmazó ételekhez adni. Viszont ezzel eljutottunk az étel legnagyobb problémájához: az áfonyás barnamártáshoz, ami szinte ehetetlenül sós volt. Bár én viszonylag sósan étkezem, a mártásban lévő sómennyiséget teljesen aránytalannak éreztem, főleg egy részben gyümölcsös mártás esetén. Az áfonyából itt aztán tényleg nem éreztem semmit, picit erdei gyümölcsöt kaptam hozzá, az picit javított, de összességében az egész ételt áthatotta ez a kellemetlen sós íz, és csapdahelyzetben is voltam: ha megpróbálom a mártás nélkül enni a húst, akkor száraz, ha azzal együtt, akkor sós. Ez sehogy sem jó.

A burgonyakrokett és a körte egyaránt ízlett, de itt meg az arányokkal volt bajom: kaptam 5 szelet húst, hozzá 3 darab krokettet (igaz azok jó nagyok) és egy akkora szelet körtét, ami nagyjából két falat volt nekem. Szögezzük le: a halálom, amikor gyűszűnyi mennyiségű húshoz telenyomják körettel a tálat, hogy majd azzal jól lakom. Itt viszont egy kicsit eljutottunk a másik véglethez, nekem kevés volt a köret, ha lehetne ilyet, simán becseréltem volna az egyik húsomat kicsit több krumplira – vagy még inkább kicsit több körtére. Így sajnos ez az étel hagyott hiányosságokat, amit sajnálok, mert ha jobb a mártás, akkor a többi összetevő alapján ebből lehetett volna egy nagyon jó étel. UPDATE: a cikk megírása után tudtam meg, hogy édesapám még aznap beszélt a személyzettel, akik elmondták neki, hogy korábban egy édesebb mártásuk volt ehhez az ételhez, és csak mostanában próbálkoznak valami másfajtával. Ezek alapján én azt javasolnám, hogy térjenek vissza a korábbihoz, vagy próbáljanak ezen még finomítani.

A desszertek közül a Tettyén a „Nagymama palacsintája” nevű édességet választottam, ami egy almás-fahéjas palacsinta vanília öntettel. Ezt már nem először kértem, egy teljesen jó desszert, a palacsintatészta kellemes, a töltelék jó fahéjas, a vaníliasodó nagyon jó édes, és nekem a hozzászórt mazsola is ad egy kicsit az ételhez. Nincs benne semmi világrengető, de én azért nagyon szeretem.

Hanem a Bagolyvár desszertje már az elején megbabonázott: nagyon látványos tálalással érkezett a madártej. Önmagában a vaníliasodó íze is nagyon finom, de az igazi különlegességet a habgaluska adta nekem, ami egy kicsit meg volt sütve és így egy habcsók-állagot kapott, kicsit a pavlova desszertek alapjára emlékeztetett, amit én nagyon szeretek és szerintem a magyar cukrászatban méltatlanul elhanyagolt helyet foglal el. De e mellett nagyon finom a volt az égetett fehércsokoládé, az a kis ropogós is, ami a tányéron szerepelt, a habon lévő kis narancslekvár meg adott egy kis savanykás ízt is neki. Ebben a desszertben tényleg semmilyen kivetnivalót nem találtam.

A két menüsor árkategóriája nagyjából hasonló volt (levesben és desszertben a bagolyvár, főételben a Tettye volt picit drágább), így e téren nagy különbséget tenni a kettő között nem tudok. Ha össze kell vetnem egymással a két ételt, akkor levesekben nagyjából egyenlő (a Bagolyváré egy hajszállal jobban ízlett, de a tésztát sokalltam benne), a főételeknél egyértelműen a Tettye nyert és bár nagyon szeretem a Tettye palacsintáját, a Bagolyvár desszertjében nagyobb volt a „hűha” faktor, így azokból az okozta a nagyobb élményt. Összességében ha mindenképpen el kellene döntenem valamelyik irányba, akkor nálam ezt most a Tettye nyerte, de azért ne feledjük, hogy nem ugyanazt az ételt ettem, illetve az egyik helyen volt egy olyan – szerintem – hiba, ami ha nincs jelen, akkor ez azért egy eléggé nehéz döntés lett volna. Szóval mindkét helyet bátran ajánlom!