Mivel kézilabdás családból származom, természetesen mindig is figyelemmel követtem a kézilabda válogatott eredményeit és játékát, gyakorlatilag az 1999-es világbajnokság óta. Az elmúlt évek számomra nagyon felemásak voltak. A 2019-es olimpiai selejtezős világbajnokságon csalódott voltam mind a játék, mind az eredmény miatt. A 2020-as Eb-n az eredmény ugyan csalódást keltő volt, de maga a játék, a küzdeni akarás miatt a csapatra mégis büszke voltam. Aztán a 2 évvel ezelőtti Vb 5. hely mind eredményben, mind játékban bizalomgerjesztő volt. A tavalyi hazai Európa Bajnokság azonban ismét csalódást keltett minden tekintetben.
A mostani helyzet pedig meglehetősen új. Bár a célt, ami a legjobb 8 közé jutás, sikerült elérni, az a teljesítmény, amivel ezt elértük nemcsak a 2 évvel ezelőtti VB-hez képest visszalépés, de nem éri el több másik olyan torna teljesítményét sem, ahol minden igyekezetünk ellenére nem sikerült olimpiai kvalifikáció helyet teljesíteni. Erről, és a várható olimpiai ellenfelekről szól a következő cikkem.
Az eredmények számokban
A magyar válogatott végül 4 győzelemmel és 5 vereséggel zárta a tornát – bár az utolsó mérkőzés a rendes játékidőben döntetlen volt, így akár 4-1-4-nek is nevezhetjük a történetet. Ez önmagában véve még nem is lenne rossz, főleg, hogy azért a legjobb 8-ban már tényleg javarészt a szűk elitbe lévő csapatok ellen játszunk. Tehát aki oda bejut, annál már benne van a pakliban 2-3 vereség.
A nagyobb baj azzal van, hogy az erősebb – javarészt európai – csapatok ellen a teljesítményünk elég nehezen volt értékelhető. Mert azért legyünk őszinték, Dél-Korea és a Zöldfoki szigetek legyőzése kézilabdában alap kell, hogy legyen ezen a szinten, de még Brazíliáról is azt gondolom, hogy – bár nyilván nem vehető egy kalap alá az előző két csapattal – aki európai csapatként komolyan gondolja az olimpiai kijutást, annak őket le kell győznie. Ha viszont a maradék hat meccset nézzük meg, akkor azért azt látjuk, hogy a komolyabb csapatok ellen egy kétgólos győzelemre, egy hosszabbításos vereségre és négy nagyon sima vereségre futotta. A vb-címvédő és világbajnok dánok ellen meg olyan meccset játszottunk, aminek az izgalmi faktora a régi L’art pour L’art-féle Litvánia – Kovács néni meccsel ért fel…
A szerencse most nagyon mellettünk volt
A második csoportkörben végül 6 ponttal és +1-es gólkülönbséggel zártunk, ami összességében itt elég volt, de sehol máshol nem lett volna, a többi csoportban ilyen eredménnyel nemcsak a második, de még a 3. hely sem lett volna meg. Ám amíg a korábbi években nagyon sokszor engedte el a kezünket Fortuna a csoportok alakulásánál, addig most tényleg minden a kezünkre játszott.
Ha nevesítenünk kellene a legnagyobb szerencsénket, akkor egyértelműen Brazíliát kell megnevezni. Ahogyan a Vb-t megelőző cikkemben írtam, ha minden papírforma szerint alakul, akkor az Izland és a Portugália elleni két meccs fogja meghatározni a továbbjutást. Ez azonban számunkra nem alakult jól, mert bár a 3 csapat körbeverte egymást, a portugálok elleni súlyos vereség miatt a mi gólkülönbségünk -5 volt, miközben Izland +2, Portugália meg +3 góllal zárta a minitabellát. Tehát ha mindenki megveri a két nem európai csapatok, de vereséget szenved a svédek ellen, akkor Portugália-Izland-Magyarország lett volna a sorrend a svédek mögött a csoportba.
A Brazília-Portugália döntetlen azonban duplán alakult jól a számunkra. Egyrészt Portugália ezzel kiszállt a hármas küzdelemből, másrészt így egymás ellen márcsak a Magyarország-Izland elleni mérkőzésnek volt relevanciája, ami meg számunkra kedvező eredménnyel zárult. Ehhez jött még hozzá az, hogy a svédeknek hazai közönség előtt volt akkora tartása, hogy nem adták le a portugáloknak az utolsó, számukra már tétnélküli mérkőzést.
Játékban több kell
Az egész vb-n a játékot nézve az volt a benyomásom, mintha Európa elment volna mellettünk. Főleg védekezésben látszott az, hogy a gyors mozgású csapatok nagyon gyorsan le tudnak minket indítani, illetve át tudják játszani a védőfalunkat. Ezekben a ziccerhelyzetekben pedig a kapusaink hatékonysága is értelemszerűen csökken, hiszen amíg egy átlövésnél egy blokk miatt a kapus tudja, hogy neki merre kell mozognia, ha védeni akar, addig egy ajtó-ablak helyzetben jóval kisebb az esély a védésre.
Támadásoknál meg azt éreztem, hogy egyfelől a szélsőink még mindig nincsenek eléggé kihasználva, másrészt az átlövök teljesítménye sem az igazi. Bár voltak a meccseinknek olyan időszakai, amikor 1-1 lövő megtalálta a formáját, de összességében egyikük sem tudott végig klasszis teljesítményt nyújtani. És ez azért meghatározza a többi játékos teljesítményét is. Hiszen azt mindenki tudja már, hogy Bánhidi Bence személyében van egy klasszis beállósunk, de éppen ezért rá fokozottan készült gyakorlatilag mindenki és ez meg is látszott az ő teljesítményén is. De ha a lövőink hatékonyak és rákényszerítjük az ellenfeleinket, hogy kilépjenek rájuk, akkor jóval több a területe a belső és a szélső játékosoknak is, amit hatékonyabban ki lehet használni. Ez most nem igazán sikerült. Mondjuk Máté Dominik felépülésével ez azért sokat javulhat.
Ami azért mindenképpen pozitívum az a csapat küzdeni akarása. Az, hogy Egyiptom és Izland ellen is 6-7 gólos hátrányból visszajöttünk, egyértelmű jele annak, hogy a küzdeni tudással és a kitartással nincsen gond. Viszont ez csupán apró sikerekre elég.
Mi lesz a selejtezőcsoportban?
Bár a vb 8. helyét szereztük meg, a franciák házigazdaként már kinn vannak, így teoretikusan már a 7. helyen vagyunk. Ez egy ideális csoport lenne, ugyanis jelenleg a Vb 2. helyezettjével (az előreugrás miatt Spanyolország), egy ázsiai (valószínűleg Irán, Katar vagy Bahrein) és egy amerikai (valószínűleg Argentína) ellenféllel játszanánk a kvótáért, és egy ilyen csoportból a 2. hely könnyen elérhető. Azonban ez valószínűleg változni fog, hiszen ha Egyiptom megnyeri az Afrika kupát, illetve ha az EB-n kiadható kvótát a Spanyolország-Svédország-Norvégia-Németország hármasból szerzi meg valaki – márpedig ez mindkettő papírforma-eredmény lenne – akkor teoretikusan még előrébb lépünk a ranglistán, viszont ez azzal jár, hogy valószínűleg egy olyan csoportba kerülünk, ahol 3 európai csapat lesz.
Ebben az esetben az egyik ellenfelünk a svéd-norvég-német hármasból kerülne ki, a másik egy mögöttünk végző európai csapat – jó eséllyel Izland, Portugália, esetleg Szerbia, Hollandia vagy Lengyelország – míg a harmadik egy afrikai csapat (talán Tunézia vagy a Zöldfoki szigetek) lenne a csoportban. Innen sem reménytelen a kvóta kiharcolása, de azért egyértelműen nehezebb munka lenne, és tényleg össze kell rakni rendesen a csapatot. Mert egy selejtezőtornán már kellemetlen lenne a búcsú…
