Kezdőlap Blog Oldal 1723

Elhunyt Mécs Imre

0

Elhunyt Mécs Imre, az SZDSZ egykori parlamenti képviselője és 1956-os halálraítélt. 89 éves volt.

Fájdalommal tudatjuk, hogy Mécs Imre életének 90. évében, otthonában szerető családja körében ma reggel elhunyt

– olvasható Mécs Imre Facebook-oldalán.

Az 1956-os forradalomban előbb halálra, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1963-ban szabadult, ezt követően villamosmérnökként dolgozott. 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd az ebből kialakuló Szabad Demokraták Szövetsége alapító tagja. 1990 és 2010 között (két kisebb megszakítással) országgyűlési képviselő (1990–2006 SZDSZ, 2006–2010 MSZP).

2010 óta civil mozgalmak szervezője és résztvevője. A Szabadság téri ellenállás (Tiszta emlékezettel a szabadságért, a demokráciáért – csoport) arca, szervezője, résztvevője, felszólalója, majd a Visszahozzuk a forradalom lángját civil mozgalom elindítója és szervezője. A Ligetért is kiállt, többször jelen volt. Tüntetések, megmozdulások állandó résztvevője.

Illegális idősotthont üzemeltetett egy asszony Kaposváron, embertelen körülmények között

A Kaposvári Járási Ügyészség több rendbeli, foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat azzal a kaposvári asszonnyal szemben, aki az általa hatósági engedély nélkül működtetett idősotthonban számos, súlyos következménnyel járó foglalkozási szabályszegést követett el, míg a fia akadályozta a járványügyi intézkedések végrehajtását.

A vád szerint a vádlott hosszabb ideje, hatósági engedély nélkül üzemeltetett egy idősotthont Kaposváron. A két családi házból álló épületegyüttesben a vádlott nagyságrendileg 30-40 fő idős, több esetben ágyhoz kötött embert látott el, akiknek a gondozása során azonban számos foglalkozási szabályt szándékosan megszegett.

A vádlott a gondozás során a mozgásképtelen sértetteknek nem biztosított megfelelő betegágyat, akik emiatt visszatérően leestek a nekik biztosított egyszerű, ágyrács nélküli heverőkről, valamint nem gondoskodott az egyik cukorbeteg sértett diabéteszes étrenddel való ellátásáról, ami az idős asszony súlyos rosszullététhez vezetett, továbbá számos gondozott egészségét azzal sértette, illetve tette ki közvetlen veszélynek, hogy az illegális idősotthonban sorozatosan visszatérő rühességnek csak a tüneti kezelését látta el.

A COVID-19 járvány harmadik hulláma 2021 márciusában végül az illegálisan működő idősotthont is elérte, és annak ellenére, hogy az egyik gondozott igazoltan megfertőződött, a vádlott semmilyen érdemi intézkedést nem tett annak érdekében, hogy a gondozottakat, illetve az ott dolgozó ápolókat megóvja a megbetegedés közvetlen veszélyétől.

Az idősotthont végül a hatóságok egy közérdekű bejelentés alapján járványügyi zárlat keretében kiürítették, és a gondozottakat állami fenntartású otthonokban helyezték el. A vádlott fia azonban a hatóságok járványügyi intézkedését, így különösen a gondozottak elszállítását agresszív, fenyegető viselkedésével rövid ideig akadályozta, ezért neki járványügyi védekezés akadályozásának bűntette miatt kell felelnie.      

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában az asszonnyal szemben végrehajtandó szabadságvesztés, végleges hatályú foglalkozástól eltiltás és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt, míg fiával szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozott.

A fényképeket a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság készítette a helyszíni szemle során.

Börtönbe megy az autós ámokfutó, ráadásul a jogsiját is örökre elveszik

0

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2023. január 17-én megtartott nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2022. május 12. napján kelt ítéletét lényegében helybenhagyta, kizárólag a bűncselekmény minősítését változtatta meg: mellőzte a folytatólagos elkövetés megállapítását. Így a bíróság B. G. vádlottat közúti veszélyeztetés bűntette miatt – mint visszaesőt – jogerősen egy év hét hónap börtönre, kettő év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte, és végleges hatállyal eltiltotta a közúti járművezetéstől. A vádlott a kiszabott szabadságvesztésből legkorábban háromnegyed rész letöltését követő naptól bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott férfi – aki érvényes gépjárművezetői engedéllyel nem rendelkezett és már többször volt büntetve – 2020. április 17. napján 13 óra 43 perckor Kaposvár belterületén közlekedett személygépkocsival, amelynek jobb oldali első ülésén egy utast szállított. A vádlott egy útkereszteződésében szabálytalanul, az egyenes tovább haladást biztosító forgalmi sávból kanyarodott balra.

A közelben tartózkodó rendőrjárőr e szabálysértést észlelve, megkülönböztető fény- és hangjelzését együttesen bekapcsolva intézkedés alá kívánta vonni a vádlottat, aki azonban észlelve az őt követő szolgálati gépjárművet, annak hangosbemondóján keresztül elhangzott többszöri, megállásra utasító felszólítás ellenére sem állt meg, hanem a személygépkocsija sebességét fokozva menekülni kezdett.

Menekülés közben a személygépkocsival szabálytalanul, a kiemelt útpadkán keresztül az út melletti kerékpárútra felhaladt úgy, hogy közvetlenül az ott ekkor vele szemben közlekedő két kerékpáros mögött, tőlük mindössze kb. 1-2 méter távolságban tért rá a kerékpárútra, közvetlenül veszélyeztetve ezzel a kerékpárosok testi épségét. A vádlott a személygépkocsival ezután részben a kerékpárúton, részben pedig a kerékpárút és a járda közötti füves területen 50-60 km/óra körüli sebességgel közlekedett az eredeti menetiránya szerint tovább, így kerülve ki az útkereszteződés előtt a fényjelző készülék piros jelzése miatt álló járműveket.

Az úttest és a kerékpárút közötti füves területen, de a kerékpárúthoz közelebb éppen megállt a kerékpárjával egy sértett, és beszélgetett egy, az úttesten a járműsorban álló személygépkocsiban ülő személlyel. A vádlott a személygépkocsival e kerékpáros mellett a kerékpárúton úgy haladt el, hogy járműve és az álló sértett között ennek során mindössze kb. 0,5 méter távolság volt, ezzel a kerékpáros sértett testi épségét közvetlenül veszélyeztette. Az esemény során személyi sérülés nem történt, a járművek nem érintkeztek.

A vádlott ezt követően a személygépkocsival a kerékpárútról – amelyen közel 60 méter távolságot tett meg szabálytalanul – ismét a kiemelt útpadkán keresztül az úttestre visszatért, majd 90-100 km/óra körüli sebességgel tovább közlekedett, a megkülönböztető jelzéseit együttesen üzemeltető szolgálati gépkocsival a rendőrjárőr őt ekkor kb. 100-120 méter távolságban követte.

A vádlott a személygépkocsival – mivel a haladási iránya szerint egy jármű közlekedett egy körforgalom bejáratánál – a körforgalom előtt levő terelősziget előtt felfestett záróvonalon áthaladva a terelőszigetet szabálytalanul, a menetiránya szerint balról megkerülve a menetiránnyal szemben haladt be a körforgalomba úgy, hogy ennek során a vádlottnak balról, a körforgalomba 30 km/óra körüli sebességgel behaladni kezdő 7. számú sértett az ütközés elkerülése érdekében a járművét intenzíven, állóra fékezni kényszerült. A járművek egymással nem ütköztek, a vádlott közvetlenül a 7. számú sértett járműve előtt, a menetiránnyal szemben haladt át a körforgalmon, e magatartásával a sértett testi épségét közvetlenül veszélyeztette.

A vádlott a személygépkocsival a körforgalomból szabálytalanul, a menetirányával ellentétes haladási irányú forgalmi sávba haladt ki, annak ellenére, hogy ekkor ott vele szemben közlekedett a járművével a 6. számú sértett. E sértett a körforgalomban menetiránnyal szemben haladó vádlotti személygépkocsi észlelésekor a járművét 20 km/óra körüli sebességre fékezte, majd amikor a vádlott a körforgalomból vele szemben kihaladni kezdett, a járművét az összeütközés elkerülése érdekében az úttest menetiránya szerinti jobb oldali széléhez kormányozta és állóra fékezte. A személygépkocsijával ekkor a körforgalom irányába közlekedő 5. számú sértett észlelve a saját forgalmi sávjában vele szemben közlekedő vádlotti személygépkocsit, a járművével jobbra húzódott és azt hirtelen állóra fékezte a baleset elkerülése érdekében. A vádlott a haladási iránya szerinti jobb oldali forgalmi sávba visszatérve közlekedett tovább, őt a rendőrjárőr a szolgálati gépkocsival megkülönböztető jelzések alkalmazásával továbbra is követte.

A vádlott egy útkereszteződésben a fényjelző készülék piros jelzése miatt várakozó járműveket balról, a záróvonalon keresztül a menetiránya szerint ellentétes irányú forgalmi sávba áttérve kikerülte, majd e forgalmi sávból – a haladási iránya szerinti továbbhaladást tiltó jelzés ellenére – jobbra kanyarodva a külső forgalmi sávba behaladt. Ekkor ebben a forgalmi sávban közlekedett a védett úton neki balról személygépkocsival a 4. számú sértett, aki az elé váratlanul behaladó vádlotti járművel való összeütközés elkerülése érdekében a járművével hirtelen balra, a belső forgalmi sávba áttérésre és fékezésre kényszerült. A járművek nem ütköztek, a 4. számú sértett testi épsége közvetlen veszélyben volt.

A vádlott ezt követően az úton szabályosan közlekedő járműveket jobbról, illetve balról előzgetve Dombóvár irányába közlekedett tovább 75 km/óra körüli sebességgel, a forgalomirányító fényjelző készülék piros jelzésével nem törődve. Az őt üldöző rendőrjárőr egy útkereszteződésben forgalmi okból megállni kényszerült, és a vádlotti járműnek ezen az útszakaszon 13 óra 50 perc körüli időben nyomát veszítette.

A vádlott egy utcában megállt, ahol 13 óra 54 perc körüli időben ő és utasa a járművet bezáratlanul hátrahagyva elfutottak. A rendőrség a járművet ugyanezen napon 15 óra körüli időben találta meg. A vádlottat szintén ugyanezen a napon 17 óra 20 perckor vonták intézkedés alá Kaposváron, majd előállították.

Az ítélet jogerős.

Újabb súlyos vereséget szenvedett a magyar válogatott a kézi vb-n

Újabb vereséget szenvedett a magyar férfi kézilabda-válogatott a világbajnokságon. Ezúttal a hazai pályán játszó Svédország ellen játszottak a mieink is kaptak ki nagyon simán 37-28-ra.

A mérkőzés elején ugyan jól kezdtek a magyarok és tartották a lépést a svédekkel, de hamar kialakult egy 3-4 gólos különbség az egy évvel ezelőtti Európa Bajnok javára. A svédek eleve jóval esélyesebbnek számítottak, amit érvényesítettek is, a félidőben 18-14-re vezettek. Sajnos a védekezésünk nem működött, rengeteg gólt kapott szélről és lerohanásokból is.

A második félidőben is küzdött a magyar válogatott, de a sorsdöntő pillanatokban rendre rossz döntést hoztak a játékosok. Palicka, a svéd kapus egyre inkább extázisba került, a félidő második felében aztán egyre jobban nyílt az olló. A svédek megtehették azt is, hogy pihentették a kezdőiket, ettől még sajnos nem kerültünk közelebb az ellenfélhez.

A magyar együttes legjobbja Rosta Miklós volt, aki nyolc lövésből hét gólt szerzett. Bóka Bendegúz ötször talált be, Mikler Roland hét, Székely Márton négy védéssel zárt.

Korábban a portugálok döntetlent játszottak Brazíliával, amivel továbbra is megmaradt az esély az olimpiai kvalifikációhoz fontos 8 közé jutásra. Igaz, ehhez most már kell a svédek segítsége is, hogy megverjék Izlandot és Portugáliát is. A magyar válogatott következő mérkőzése két nap múlva Brazília ellen lesz.

Gyalogost gázoltak a Megyeri úton

0

Most érkezett a hír mely szerint gyalogost gázoltak el Pécsett a Megyeri úton. A fotókon jól látható, hogy az áldozat kijelölt gyalogos átkelőhelyen ment át, azt azonban nem tudni, hogy a lámpa piros, vagy zöld volt. Szemtanúk alapján egy fiatal fiú az áldozat, az autót pedig egy idős úr vezette.

Az ügyben kerestük a rendőrséget is, amint tájékoztatást adnak, cikkünket frissítjük.

A Baranya Megyei Rendőrség sajtószóvivője megkeresésünkre elmondta, hogy valóban a zebrán ütöttek el egy fiatal férfit, aki az elsődleges információk alapján könnyebb sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeiet még vizsgálják a rendőrök, egyelőre nem tudni, hogy a gyalogos szabályosan közlekedett, vagy sem.

Fotó: Gradl György

Molotov koktélt dobtak egy véméndi családi házra

0

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két férfinak az ügyében, akik Molotov-koktélokkal gyújtottak fel egy véméndi családi házat.

Különös kegyetlenséggel több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérlete, valamint rongálás elkövetése miatt nyomozott a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság két férfi ellen, akik Véménden rágyújtották a házat az ottlakókra. A megalapozott gyanú szerint a 29 éves, valamint a 25 éves helyi férfiak 2022. augusztus 13-án 2 óra 35 perckor egy véméndi ház szobájának ablakán egy-egy molotov koktélt dobtak be, amelynek következtében a szobában lévő bútorzat kigyulladt. A csörömpölésre a ház lakói felébredtek, észlelték a tüzet, és kimenekültek az ingatlanból.

A nyomozók pár órán belül azonosították a feltételezett elkövetőket, majd  a „Mecsek” Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével még aznap elfogták a két férfit. A rendőr-főkapitányságra történő előállításukat követően kihallgatták őket gyanúsítottként, amely során mindketten beismerték a bűncselekmény elkövetését. Őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat, amelyet a bíróság elrendelt.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Kiemelt képünk illusztráció.

14 éves fiatal gyilkolt meg egy 83 éves idős asszonyt

0

Néhány óra alatt rendőrkézre került egy halálos bántalmazás 14 éves gyanúsítottja Csernely településen – közölte a rendőrség a Police.hu oldalon szerdán.

    A rendőrök lakossági bejelentés alapján mentek ki kedden egy 83 éves nő lakására, ahol az asszonyt holtan találták. Mivel a nő halálával összefüggésben idegenkezűség gyanúja merült fel, azonnal megindították a büntetőeljárást és megkezdték a helyszíni szemlét – írták.
    „A nagy erőkkel megkezdett, intenzív és aprólékos nyomozás eredményeként a rendőrök még aznap este azonosították és elfogták azt a helybéli 14 éves fiút, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható” – áll a közleményben.
    Az elkövető és idős ismerőse között vita alakult ki, majd a gyanúsított bántalmazta a nőt, aki ennek következtében a helyszínen elhunyt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását – tudatták.

Tél tábornok visszatér?

Csütörtök hajnalban a csapadékot többfelé váltja havazás, ám ez nem fog sokáig tartani, hiszen ahogy vált, úgy szűnik és mérséklődik az intenzitás. Sík terepen a talajhő miatt csak foltokban, kis időre maradhat meg a hó, de a Mecsekben akár tovább is kitarthat. A minimumok kevéssel fagypont fölött fognak alakulni. Az északnyugati szél a nap folyamán élénk lesz.

A déli órákban még várható némi csapadék, mely zömében hó formájában fog esni. A hőmérséklet maximuma 2 és 4 fok között alakulhat. Az északnyugati szél kezdetben élénk lesz, majd estére mérséklődni fog. Délután a felhőzet szakadozni kezd, de napsütés csak kis eséllyel fordulhat elő. A hőmérséklet estére fagypont alá hűl. – írja a Meteo Mecsek.

60 éves lett Jakupcsek Gabriella

60 éves lett Jakupcsek Gabriella újságíró, műsorvezető, közéleti személység.

A népszerű műsorvezető 1963. január 18-án látta meg a napvilágot Budapesten. A Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett, 1981-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahova két évet járt, de színi tanulmányait végül nem fejezte be. Az első év végén jött rá, hogy nem lenne belőle jó színész, képtelen szerepeket játszani.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult művészettörténet–magyar és általános nyelvészet szakon 1984–1990 között. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Újságíró Iskoláját is elvégezte 1990–1991 között. 1991–92-ben Párizsban a Nemzetközi Újságíró Iskolán tanult.

1990–től közel 10 éven át a Magyar Televízió szerkesztő-műsorvezetője és kulturális rovatvezetője volt. 2000-től a TV2 munkatársa lett, miközben 1998–2002 között a Danubius Rádiónál a Cappuccino tripla című műsort is vezette. 2011-től ismét a köztévé munkatársa volt, ahol 2015 végén létszámleépítésre hivatkozva felmondtak neki. Ezt követően 2018 őszétől és 2022 nyaráig az ATV műsorvezetője volt. 2022 augusztusától ismét a TV2-n látható.

Máté Gábor Kossuth-díjas színésszel kötötte első házasságát, amelyből két fia született, Máté Bálint Mór 1985-ben, Máté Marcell Mór pedig 1988-ban. Második házasságát Kliegl Ádám operatőrrel kötötte, ebből született egy kislánya is, Kliegl Emma Róza 2008-ban.

Forrás: Wikipédia

Látványos bolygóegyüttállás lesz a hétvégén

A Vénusz és a Szaturnusz szoros együttállása figyelhető meg vasárnap, hétfőtől pedig a Naprendszer csaknem összes bolygója látható lesz majd egymás után sorakozva a koraesti égbolton.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint a Vénusz és a Szaturnusz együttállását vasárnap naplemente után, 17:30-kor érdemes majd megfigyelni. A jelenség szabad szemmel és binokulárral egyaránt látható lesz a délnyugati égbolton. Távcsöves megfigyelés esetén a Vénusz korongja 200-szor fényesebbnek látszik majd, mint a Szaturnusz sápadt ovális korongja.

Ezt követően január 23-30. között látványos bolygósorakozó látható az égbolton. A Merkúr és a Föld kivételével a Naprendszer összes planétája egy 110 fok hosszú ív mentén, szabályosan, egy vonalban sorakozik majd naplemente után a sötétedő esti égen. A látványt fokozza, hogy a Fiastyúk szabad szemmel is megfigyelhető csillaghalmaza is beáll a bolygók vonalába.