Kezdőlap Blog Oldal 1724

Döntetlent játszott Portugália Brazíliával, ismét elérhető az olimpiai selejtező

0

A tegnapelőtti Portugália elleni mérkőzést követően eléggé kilátástalan helyzetbe került a magyar férfi kézilabda válogatottunk. A mai első mérkőzés eredménye után azonban valami visszajött. A brazil csapat ugyanis némi meglepetésre 28-28-as döntetlent ért el, így pontot tudott szerezni a portugál kézilabda válogatott ellen.

A mérkőzésen végig fej-fej mellett haladt a két csapat, talán egyszer sem volt 2 gólnál több a csapatok között a különbség. Az első félidőt inkább a portugálok dominálták, ám a második félidőben többször a brazil válogatott is vezetett, a portugálok 7-6 elleni játékából adódó hibájukat könyörtelenül kihasználták. A portugálok azonban a meccs végére magukra találtak és 30 másodperccel a vége előtt ismét vezetést szereztek. Ezután úgy dönt, nem lesz újabb brazil gól, ám egy utolsó pillanatos videobírózás után időntúli hetest kapott a brazil csapat, amit kis is használtak.

Innentől az esélyeink jelentősen javultak, ha ma nyerni tudunk a svédek ellen, nagyon közel kerülünk a középdöntőbe jutáshoz, de ha nem, és a másik két meccset megnyerjük, valamint a svédek hazai pályán minden meccsüket nyerik, akkor még meglehet a kvalifikáció.

Elkészült Pécs idősügyi koncepciója, most Ön is véleményezheti!

Idősügyi koncepció készült Pécsett, amelyre még 2021 novemberében tett javaslatot a város Idősügyi Tanácsa. A város ugyanis ezt megelőzően nem rendelkezett ilyen dokumentummal. Pécs önkormányzata elfogadta a tanács javaslatát, és 2022 januárjában döntött arról, hogy fedezetet biztosít a koncepció elkészítéséhez. Beszerzési eljárás keretében a Nevelők Háza Egyesülettel kötött szerződést erre a célra.

Az egyesület elkészítette a koncepció szövegét, szoros együttműködésben a városban működő önkormányzati és társulási fenntartású szociális intézményekkel, a szociális, idősellátással kapcsolatos tevékenységet végző civil szervezetekkel, valamint az Idősügyi Tanács tagjaival.

A koncepció célja az volt, hogy felmérje és bemutassa a város idős lakosságának jellemzőit és helyzetét, valamint az idősellátás területén működő városi intézményrendszert. Ezzel egyidejűleg feltérképezi a hiányosságokat és javaslatokat tesz az időseket ellátó intézményrendszer fejlesztésére, valamint az idősek életminőségének javítása érdekében szükséges intézkedésekre. A legfontosabb célkitűzés, hogy az idős és az idősödő lakosság minél tovább meg tudja őrizni önállóságát, társadalmi aktivitását, ugyanakkor megfelelő módon és mértékben hozzájusson a különböző ellátásokhoz.

A koncepció tervezetét Pécs Idősügyi Tanácsa és Szociálpolitikai Kerekasztala véleményezte, javaslataik pedig beépültek a munkaanyagba.

Most pedig a pécsieken a sor, hogy véleményt mondjanak a koncepcióról, elérkezett ugyanis a dokumentum társadalmasításának ideje. A dokumentum a város honlapján elérhető, a lakosság észrevételeit, véleményét, javaslatait pedig az info@ckh.hu email címen várják 2023. február 3-ig.

Decemberben is Magyarországon volt a legmagasabb az infláció az EU-ban

Novemberhez hasonlóan decemberben is a magyar infláció volt a legmagasabb az Európai Unióban – írja a Portfolio. Az Eurostat friss adatai alapján készült összesítésből kiderül, hogy 22,5%-ról 25%-ra emelkedett az infláció.

A magyar áremelkedés magasan a legmagasabb az EU-ban, a második legtöbb Lettországban, ahol 20,7% a mutató. A harmadik legrosszabb teljesítménnyel Litvánia áll, ott kereken 20%-is az infláció. Ezt a három országot leszámítva mindenhol 20% alatt maradt az áremelkedés. A legkevesebb egyébként 5,5%-kal Spanyolország áll, őket Luxemburg és Franciaország követi.

A régiót nézve decemberben Csehországban 16,8%, Lengyelországban pedig 15,3%-os inflációt mutatott az Eurostat. Szlovákia, Bulgária vagy éppen Románia is jóval előttünk áll ebben a mutatóban, így azt sem lehet mondani, hogy régiónként változik a helyzet.

Forrás: 24.hu

Megszűnhet Paks II. építési engedélye

Érdekes problémára hívta fel a figyelmet Paks II. kapcsán Tóth Bertalan egy Lantos Csaba energiaügyi miniszternek feltett írásbeli kérdésben. „Hogyan képzeli a kormány Paks I. üzemidejének meghosszabbítását és Paks II. megépítését egyszerre?” – szólt az MSZP-s politikus kérdése.

A kormány korábban ugyanis azzal érvelt a Paks II. mellett, hogy Paks I. négy blokkjának üzemideje lejár 2032-37 között. Az Európai Bizottság pedig ezt elfogadta és ezért engedélyezte a környezetkárosító építkezést. A kormány szerint, ha a négy blokkot be kell zárni, akkor az új atomerőmű nélkül áram nélkül maradna az ország.

Az osztrák állam korábban hangot is adott kétségeinek, hogy valóban megtörténik-e majd a bezárás. „A Bizottságnak a támogatást a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánító határozata csak abban a formájában vonatkozik a támogatásra, ahogyan azt e határozat ismerteti, vagyis a megtámadott határozat csak annyiban engedélyezi a támogatást, amennyiben az a bejelentett intézkedéssel összhangban marad” – jött a válasz. Eszerint tehát, ha nem zárják be Paks I-et, akkor elvész az engedély Paks II-re.

Itt térhetünk vissza Tóth Bertalan kérdésére, hiszen Paks I. üzemidejének meghosszabbítása ellentétben áll az új blokkok építésével. December 8-án ugyanis az országgyűlés elfogadott egy határozatot, amiben tudomásul veszi a kormány vizsgálatát Paks I. élettartamának akár 2057-ig való meghosszabbításáról.

Eltűnt egy 12 éves komlói fiú

A komlói rendőrök a lakosság segítségét kérik a 12 éves Buzás Dániel eltűnése kapcsán.

A 12 éves fiú a komlói Kazinczy Ferenc utcai otthonából tűnt el, tartózkodási helye azóta ismeretlen, a felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

A fiú körülbelül 150 cm magas, vékony testalkatú, barna haja és barna szeme van.

A Komlói Rendőrkapitányság kéri, hogy, aki a fenti képen látható Buzás Dánielt felismeri, vagy jelenlegi tartózkodási helyére vonatkozóan információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán,  a 112 központi segélyhívó telefonszámon, vagy jelentkezzen személyesen a Komlói Rendőrkapitányságon.

Az elmúlt 120 év harmadik legmelegebb éve volt 2022

A 2022-es év volt a harmadik legmelegebb Magyarországon 1901 óta, több hónap is az átlagnál legalább 2 Celsius-fokkal melegebb volt, a nyári középhőmérséklet pedig országosan a legmagasabb volt a 20. század kezdete óta – írta a múlt évről készített elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az eddigi legmelegebb év 2019 volt, akkor 12,05 fok volt az országos átlaghőmérséklet, 2018-ban pedig 11,93 fok.

A mérések szerint 2022-ben a középhőmérséklet országos átlaga 11,83 Celsius-fok volt, ami 1,1 fokkal haladja meg a 1991-2020-as évek átlagát. Ezzel a tavalyi a 20. század kezdete óta a legmelegebb évek rangsorában a harmadik helyet foglalja el.

A legmelegebb évek egyértelműen az elmúlt pár évtizedből, különösen a legutóbbi tíz évből kerülnek ki. Az évi középhőmérséklet országos átlagának trendje megközelíti a 20. század kezdetétől a másfél fokot. Legutóbb hűvösebb, 10 fok alatti évi középhőmérsékletű év a 2005-ös volt, majd 2011 óta minden év országos átlaga meghaladta a 10,5 fokot.

Az évi középhőmérséklet a Dél-Dunántúl és az Alföld nagy részén meghaladta a 12 fokot, a Dél-Alföldön többfelé 12,5 fok felett alakult. Az Alpokalján és az Észak-Alföldön jellemzően 10 és 12 fok között volt az évi középhőmérséklet, 10 fok alatti értékek csak a hegyvidéki területeken fordultak elő.

Tavaly országosan csak három hónap, a március, az április és a szeptember középhőmérséklete maradt el az 1991-2020-as átlagtól, közülük legnagyobb mértékben az április, 2 fokkal. A többi hónap mind legalább 1 fokkal melegebb volt az éghajlati normálnál. A februári, a júniusi, az augusztusi és a decemberi különbség a 2 fokot is elérte, de a legnagyobb eltérés, 3,1 fok februárban volt.

A középhőmérséklet mellett a minimumhőmérsékletek is magasan alakultak a legtöbb hónapban. Ugyanakkor, mivel az év nagyobb részét szárazság jellemezte, a száraz időben pedig általában erőteljesebb az éjszakai lehűlés, ezért a napi minimumhőmérséklet évi országos átlagban csak a hetedik legmagasabbnak volt. A fagyos napok száma országosan 88 volt, ami megközelíti az 1991-2020 közötti évek 90 napos átlagát.

Óvodára zuhant az ukrán belügyminiszter helikoptere, 18-an meghaltak

Civil épületek, köztük egy óvoda közvetlen közelében zuhant le egy helikopter a Kijevhez közeli Brovaiban – írja a Guardian. A becsapódáskor az óvodában voltak a dolgozók és a gyerekek is, az eddigi hírek szerint összesen 18-an vesztették életüket.

A BBC számolt be róla, hogy az ukrán belügyminiszter, Denisz Monasztirszkij, az ő helyettese és egy másik ukrán tisztviselői is az áldozatok között van. A miniszter utazott ugyanis a helikopteren, nyolc társával együtt. Olekszij Kuleba, a kijevi régió kormányzója elmondta, hogy az áldozatok között három gyerek is van, az eddigi hírek szerint 29-en sebesültek meg a baleset során.

Zelenszkij ukrán elnök a közösségi oldalán számolt be az esetről, elismerve a belügyminiszter halálát. „Eddig a pillanatig három gyermek haláláról tudunk. Kimondhatatlan a fájdalom” – írta az elnök. Zelenszkij részvétéről biztosította az áldozatok családtagjait, elhunyt kollégáiról pedig azt mondta, Ukrajna igazi hazafiai voltak.

Felemásan sikerült a „magyar nap” az Australian Openen

Igazi magyar teniszdömpingre lehetett számítani az Australian Open szerdai játéknapján. A nagy mennyiségű eső miatt folyamatosan csúszó programban végül törölték a párosmérkőzéseket, így várhatóan csütörtökön játsznak majd egymás ellen partnereikkel Babos Tímea és Udvardy Panna. Megrendezték viszont Bondár Anna és Fucsovics Márton egyes mérkőzéseit, felemás sikerrel.

Bondár Anna fejezte be előbb a jókorát csúszó mérkőzését. A világranglistán 81. játékos a 2017-ben Roland Garros-győztes lett Jelena Ostapenkóval találkozott. A meccs első szettjében két-két brékre került sor, így a rövidítés döntött. 5-5-ig itt is fej fej mellett haladtak, ekkor azonban Ostapenko megnyert két labdamenetet, amivel lezárta a 70 perces szettet.

A második felvonás szintén két-két bréket hozott, az ötödik pedig magyar szempontból a legjobbkor következett, 5:4-nél ugyanis a lett teniszező semmire elvesztette a szerváját, s így a játszmát is. A döntő szettre azonban elfogyott Bondár lendülete, sorra bukta el az adogatásait. Ostapenko végül nullára nyerte a játszmát, így 7:6 (7-5), 5:7, 6:0 arányban megverte a magyar teniszezőt.

Fucsovics Márton is pályára lépett, a világranglistán 78. játékosra a 64 között a dél-afrikai Lloyd Harris (186.) várt. A mérkőzés nyitószettje a nyíregyházi teniszező tervei szerint alakult, aki élete hatodik Australian Open-főtábláján szerepel. Kétszer is elvette a Harris adogatását, és 38 perc elteltével játszmaelőnyben volt.

A folytatásban Fucsovics 2:1-nél brékelt ismét, előnyét végigvitte, és 5:3-nál magabiztosan kiszerválta a második szettet is. A harmadik felvonásban sima adogatógémek sorjáztak egymás után, mígnem 4:4-nél Fucsovics elszalasztott két bréklabdát. A 25 éves Harris hatékonyabb volt és 4:5-nél kihasználta első bréklabdáját a játszmában, ezzel azonnal a szettet is behúzva.

Jöhetett a negyedik szett, melyben 1:2-nél az MTK játékosa hat (!) bréklabdát hárított, majd 4:4-nél elvette Harris adogatását, aztán könnyedén kiszerválta a 3 óra 6 perces mérkőzést.

Fucsovics eddigi legjobb melbourne-i eredményeként kétszer is nyolcaddöntőbe jutott, mindkét alkalommal Roger Federer verte meg. A már visszavonult svájci klasszissal most nem találkozhat, de még nem is jutott be a 16 közé. Ehhez a 32 között a 15. kiemelt Jannik Sinnert kellene megvernie két nap múlva.

Idén is rengeteg program és fergeteges hangulat várható a mohácsi busójáráson

Elkészült a 2023-as mohácsi busójárás részletes programja – hívja fel a figyelmet a turizmus.com oldal. Február 16-tól hat napon át több mint 140 program várja az érdeklődőket. A minden évben óriási tömeget megmozgató mohácsi rendezvényen idén is rengetegen öltöznek majd be, várhatóan csaknem kétezren próbálják majd ilyen módon elűzni a telet.

A 2023. február 16–21. között megrendezésre kerülő programokok többsége ingyenes lesz. Mohács városától nagyjából négyszáz népművész, iparművész, kézműves és vendéglős kap engedélyt az árusításra – közölte a Bama.hu.

Mivel egyre nagyobb népszerűségnek örvend a mohácsi busójárás, ezért több helyen is lesznek szabadtéri színpadok. A nagy tömegek elkerülése érdekében pedig LED-falon is lehet majd követni az eseményeket a Széchenyi tér, a Deák tér és a Busóudvar mellett a Szerb templom és a Selyemgyár udvarán is.

A busójárás hivatalos kezdete február 16-án, csütörtökön lesz, amikor is a kisfarsang keretében gyermek tánc- és busócsoportok felvonulását lehet megtekinteni. Péntek délután busócsoportok és zenekarok mutatkoznak be egész napos program keretében. Szombaton aztán kinyit a vásár is, a Busóudvarban lesz látványfőzés, délután pedig busólakodalmas menet indul.

A busójárás fő napja hagyományosan a farsangvasárnap, ekkor beindul az igazi fergeteg, rengeteg program várja az érdeklődőket. Zenekarok, táncosok, busók fogják ropni egész nap a színpadokon, de a Sokac-révben lesznek dudások is. A busók csónakkal átkelnek a Dunán is.

A esemény fénypontja a busócsoportok felvonulása, ami délután kettőkor indul majd a tervek szerint. Ezt követi a busóavatás, ami után indul az estig tartó szabad farsangolás és mulatozás a belvárosban. A Széchenyi tér közepén felállított máglyát öt órakor gyújtják majd meg a busók.

A programok hétfőn és kedden is folytatódnak, a teljes program a busójárás hivatalos oldalán tekinthető meg.

Volt kollégái nevezték meg a bordélyházak üzemeltetésével vádolt MTV-riportert

Berkes Béla az MTV bűnügyi műsorának az a riportere, akit országos bordélyházhálózat fenntartásával gyanúsítanak, és letartóztattak – derült ki a Kékfény keddi adásából. Az adásban tehát korábbi kollégái nevezték meg az elkövetőt.

A 44 éves Berkes a gyanú szerint országszerte 13 lakást bérelt, ahol prostituáltak végeztek szexmunkát. A hölgyek fizettek Berkesnek, aki másfél év alatt 30 millió forintnál is többet tudott megszerezni.

A Kékfény keddi adásának legelején nevezték meg Berkest, aki letartóztatásáig a műsor egyik riportere volt. „Mindenekelőtt el kell mondanom, ahogyan arról a hírekből nyilván már sokan értesültek, hogy volt munkatársunkat, Berkes Bélát kerítés és prostitúció elősegítésének gyanújával letartóztatták” – kezdte a műsort Olajos Gergő.

Olajos szerint a bordélyházakról természetesen nem tudtak a csatornánál, a teljes stábot megdöbbentette a hír.