Kezdőlap Blog Oldal 1734

Februárban lett volna 30 éves a rendőr, akit halálra késeltek

0

Szolgálatteljesítés közben vesztette életét Baumann Péter r. főtörzsőrmester, a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.

Baumann Péter r. főtörzsőrmestert 2023. január 12-én éjszaka intézkedés közben késsel sebezte halálra egy őrjöngő férfi Budapest XI. kerületében.

A rendőrségi épületeken fekete zászlóval, a szolgálati gépjárműveken gyászszalaggal tisztelgünk munkatársunk helytállása előtt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság és Magyarország rendőrsége mély megrendüléssel osztozik az elhunyt kolléga családjának fájdalmában.

A főtörzsőrmester februárban lett volna 30 éves.

Nyugodj békében, Péter! – zárul a police.hu közleménye.

Fotó: MIHÁDÁK ZOLTÁN / MTI

Már 24,5 százalék az infláció

0

2022. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 24,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,9%-kal nőttek, 2022-ben pedig átlagosan 14,5%-kal emelkedtek az előző évhez képest. – írja a KSH.

Az élelmiszerek ára 44,8%-kal emelkedett, ezen belül leginkább a sajt (83,2%), a tojás (82,7%), a kenyér (81,1%), a vaj és vajkrém (79,4%), a tejtermékek (79,2%), az édesipari lisztesáru (71,0%), a száraztészta (70,8%), a margarin (58,0%), a péksütemények (57,2%), a tej (52,1%) és a baromfihús (51,5%) drágult. A termékcsoporton belül a liszt (6,7%) és az étolaj (1,5%) ára nőtt a legkisebb mértékben. A háztartási energia 55,5%-kal drágult. Ezen belül a vezetékes gáz ára 97,8, a tűzifáé 58,6, a palackos gázé 48,7, az elektromos energiáé 27,8%-kal nőtt. A tartós fogyasztási cikkekért 13,6, ezen belül az új személygépkocsikért 24,1, a fűtő- és főzőberendezésekért 20,8, a konyha- és egyéb bútorokért 20,3, a szobabútorokért 18,7%-kal kellett többet fizetni. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 13,4, ezen belül a szeszes italok 21,3%-kal drágultak. Az állateledelek ára 48,8, a mosó- és tisztítószereké 34,2, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 30,8, a testápolási cikkeké 28,5%-kal lett magasabb. A járműüzemanyagokért 27,0%-kal többet kellett fizetni. A szolgáltatások díja 9,5%-kal emelkedett, ezen belül a taxi 30,0, a lakásjavítás és -karbantartás 24,3, a járműjavítás és -karbantartás 22,6, a sport- és múzeumi belépők 22,0, a belföldi üdülés 20,9, a testápolási szolgáltatás 17,9%-kal került többe.

1 hónap alatt, 2022. novemberhez viszonyítva:

A fogyasztói árak átlagosan 1,9%-kal nőttek. Az élelmiszerek 2,1%-kal drágultak, ezen belül a tej 7,2, a tejtermékek és a vaj, vajkrém egyaránt 6,2, a sajt 4,9, a büféáruk 4,0%-kal kerültek többe. Csökkent a – a hatósági ársapka által érintett termékkörbe bekerülő – tojás (7,9%), valamint a margarin (1,6%) ára. A háztartási energia ára 6,0%-kal mérséklődött, ezen belül a vezetékes gázért 11,8%-kal kevesebbet kellett fizetni. A mosó- és tisztítószerek 2,5, az állateledelek 1,5, a lakásjavító és -karbantartó cikkek 1,2%-kal kerültek többe. A járműüzemanyagok a termékkörre vonatkozó hatósági ársapka megszüntetése következtében 24,4%-kal drágultak. A szolgáltatások ára átlagosan 0,8%-kal nőtt, ezen belül a belföldi üdülési szolgáltatás 5,4, a sport- és múzeumi belépők 2,2, a testápolási szolgáltatás 1,0%-kal drágult.

2022-ben az előző évhez képest:

A fogyasztói árak átlagosan 14,5%-kal nőttek, ezen belül a legnagyobb mértékben az élelmiszerek drágultak 26,0%-kal. A háztartási energia ára 21,7, a tartós fogyasztási cikkeké 12,2, az egyéb cikkeké 12,0, a szeszes italok, dohányáruké 9,9, a szolgáltatásoké 7,1, a ruházkodási cikkeké 5,5%-kal emelkedett. A fogyasztói árak a nyugdíjas háztartások körében átlagosan 15,2%-kal nőttek.

Elhunyt Elvis Presley lány, Lisa Marie Presley

0

54 éves korában meghalt, Lisa Marie Presley énekes, Elvis Presley lánya. A nőt csütörtökön vitték kórházba, miután eszméletlenül találtak rá calabasasi otthonában. A beszámolók szerint szívrohama volt. Két nappal korábban még az anyjával együtt jelent meg a Golden Globe gálán Los Angelesben. (BBC/Guardian)

Halálra késeltek egy rendőrt Újbudán, kettőt pedig megszúrtak – videóval

A késes támadóra a rendőrök rálőttek, majd elfogták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2023. január 12-én 22 óra 11 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasházban egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és a lakásba be akar jutni.

A megerősített létszámban kiérkező rendőrök a férfit intézkedés alá vonták, majd a férfi az egyenruhásokra támadt. A támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták.

A helyszínre érkező Országos Mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték.

Az egyik rendőr, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.  ​

Hathektáros ipari parkot hoztak létre Harkányban

Több mint hathektáros ipari parkot létesítettek csaknem 460 millió forintos fejlesztés keretében Harkányban – közölte a Baranya Vármegyei Önkormányzat csütörtökön az MTI-vel.    

A helyhatóság közleménye szerint a baranyai fürdőváros északi határában, a központi üdülőövezettől távol, egy leromlott állapotban lévő egykori gépállomás területén, barnamezős beruházással valósul meg a 6,2 hektáros ipari park, teljes egészében a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) 456,4 millió forintos forrásából.    

A fejlesztés keretében belső úthálózat, csapadék-vízelvezető rendszer épült, közvilágítás létesült, továbbá az értékesítésre szánt kilenc telekre bevezették a közműveket. A területen egy új irodaházat is építettek, ahol szakmai és műszaki segítségnyújtással állnak a betelepülő vállalkozások rendelkezésére.  

Az ipari parkba elsősorban a kis környezeti terheléssel járó termelőtevékenységeket, agráripari és más szolgáltatásokat végző vállalkozásokat várják.    

A beruházás segítségével a remények szerint Harkány gazdasága kevésbé függ a jövőben az idegenforgalomtól, hiszen a park új lehetőségeket kínál az ipari, agráripari vállalkozások számára.    

Közölték, elsőként egy főként acélszerkezet gyártásával, beépítésével foglalkozó vállalkozás épített gyártócsarnokot az új iparterületen. 

A közleményben Őri Lászlót (Fidesz-KDNP), a vármegyei önkormányzat elnökét idézve kiemelték: a helyhatóság célja továbbra is a térség gazdaságának fejlesztése, új iparterületek, ipari parkok létrehozása, munkahelyek létesítése és megőrzése.

Forrás: mti.hu

Ne lepődjön meg ha ma fájni fog a feje ugyanis két front halad át felettünk

0

Pénteken reggel változóan felhős idő mellett mérsékelt déli szélre kell készülnünk. A minimumok 1 és 3 fok között alakulhatnak. A déli szél mérsékelt lesz. A front felhőzete délelőtt beteríti az eget, de esni nem fog. Fájhat a fejünk, ugyanis ezen a napon két front is áthalad felettünk, este érkezik az újabb, ezúttal egy hideg, és ebből már csapadék is várható!

Többfelé lesz borult az égbolt. A hőmérséklet maximuma 7 és 9 fok között alakulhat. A délkeleti szél mérsékelt marad. Csapadék egész nap nem várható, de estétől egy északnyugat felől érkező hidegfrontnak köszönhetően többfelé elered az eső! – írja a Meteo Mecsek.

2024 nagy kérdése: visszahódítja a várost a Fidesz?

0

2019-ben szinte teljes ellenzéki összefogással a háta mögött győzött Péterffy Attila a polgármesterválasztáson, akkor hatezernél is több szavazatot vert rá a fideszes Vári Attilára. A Fidesz Pécsett megsemmisítő vereséget szenvedett, azonban alig több, mint egy év múlva a város újra választ, azóta pedig sok víz lefolyt a Dunán. Visszatérhet a hatalomba a kormánypárt Pécsett?

2019-ben az ellenzéki összefogás frissnek és újnak tűnt, miközben a fideszes városvezetés egy mérsékelten sikeres korszakon volt túl, ezt tetézte Vári személye akiről mint utóbb kiderült, egyáltalán nem volt jó választás, Pécsett ejtőernyős jelölt gyakorlatilag soha nem nyerhet választást. Gyakorlatilag a papírforma valósult meg 2019-ben, azonban azóta nagyon sok minden történt, ami egyértelműen a pécsi Fideszt erősítheti.

Mára már nem teljesen tűnik újnak és frissnek az ellenzéki összefogás, sok esetben recseg-ropog a koalíció, több képviselő is távozott a városvezetésből, akiknek azóta külön frakciójuk is lett. Amíg akkor az LMP-t leszámítva minden párt beállt Péterffy mögé, most közel sem biztos, hogy ez így lesz, mindez pedig erőteljesen megoszthatja majd a kormány-ellenes szavazókat, ráadásul amíg 2019-ben a Kétfarkú Kutyapárt nem indult rá az ellenzékre, ez szinte biztosan megváltozhat 2024-re, és akkor még nem beszéltünk Márki-Zay Péter új pártjáról, nem beszéltünk az esetleges harmadik utas megoldásokról.

A 2022-es választások Pécsett megmutatták azt is, hogy az ellenzék rengeteg szavazatot veszített, a Jobbiknak már rég nincs semmilyen érdemi tábora, egyáltalán nem véletlen, hogy a biztosnak tűnő ellenzéki körzetet Mellár csak kínkeservesen tudta behúzni, Szakács pedig egyenesen el is hasalt Hoppállal szemben.

A Fidesz szempontjából kulcskérdés, hogy találnak-e megfelelő jelöltet. Vári nem volt az, kérdés, hogy ki lenne az. Ha nyerni akarnak csak helyi szereplő merülhet fel, lehetőleg Tüke Pécsi, de minimum olyan, aki hosszú évek-évtizedek óta itt él. Jelenleg reális nézve két opciója lehet a kormánypártoknak: az egyik Kővári János, aki korábban már próbálkozott az ÖPE élén, ráadásul ő volt Mellár kihívója is (tegyük hozzá, minden próbálkozása sikertelen lett), a másik pedig a helyi frakcióvezető Csizmadia Péter. Kővári az ismertebb, de éppen ezért a megosztóbb személyiség, jóval konzervatívabb, mint Csizmadia, ami egy alapvetően liberális(abb) városban nem biztos, hogy nyerő szempont. A Fidesz esetében nem az a kérdés, hogy a saját tábort meg tudják-e szólítani, ahhoz kis túlzással egy széket is elindíthatnak, annyira egységes a tábor, hanem az, hogy a bizonytalanokat, a vacillálókat képesek-e elérni. Pécsett ha nem is sokkal de kevesebben vannak a kormánypártokkal szimpatizálók, mint az ellenzékiekkel, így Kővári inkább csak egy tisztes helytállásra lehetne elégséges, semmint győzelemre. Csizmadia egyértelműen más kérdés, az ő hátránya egyelőre az ismeretség hiánya lehet, kevésbé beágyazott szereplője a helyi politikának, mint Kővári vagy akár Péterffy, habár tény, hogy frakcióvezetőként ügyesen építette magát az elmúlt években.

A Fidesz győzelme mellett szólhat ha az ellenzék megosztott lesz, ha a városvezetés következő éve továbbra is személyijellegű balhéktól lesz hangos, és az is, ha megfelelő jelöltet indítanak. Akárhogy is lesz: 2024 sokkal szorosabb versenyt hozhat, mint hozott 2019. Még akkor is, ha a Mi Hazánk a kormánypártoktól is vihet majd el szavazatokat nem csak az egykori Jobbik-szimpatizánsokat szólíthatják meg a radikális üzeneteikkel. Paradox módon a Jobbik ellen létrehozott szélsőjobboldali párt ma már könnyen lehet, hogy a Fideszre jelent igazi veszélyt: avagy nélkülük talán Kővári is legyőzte volna Mellárt 2022 tavaszán…

Ha a pavilon megy is, az utasváró marad a 48-as téren

0

A BIOKOM NKft. a hét elején tett közzé egy felhívást, melyben a pécsi 48-as téri pavilon tulajdonosát szólította fel arra, hogy intézkedjen az elárusítóhely lebontásáról és a közterületről történő eltávolításáról. A városüzemeltetési cég a felhívás ilyen formában történő megjelentetésével jogszabályi kötelezettségének tett eleget, hiszen még 2020. április 18-án a korábbi budapesti tulajdonos értékesítette a pavilont egy shanghai-i lakhelyű vevőnek, akit a mai napig nem sikerült fellelni. Az elárusítóhely nem üzemel és az elmúlt évek során a tulajdonos közterület-használati díjat sem fizetett.

Meixner Barna a BIOKOM NKft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a pavilonnal kapcsolatosan kialakult helyzet tarthatatlan, a pavilon jelenleg már külsejében sem hasonlít az egykori utasváróra, hiszen azt átalakították. Évek óta nincs funkciója, a lehúzott redőnyökkel pedig inkább városképromboló hatása van, mintsem bármilyen értéket képviselne. A BIOKOM elképzelése, ha nem jelentkezik a tulajdonos és nem kívánja az építményt újra hasznosításba venni, akkor a társaság az elbontott pavilon eredeti formáját állítaná vissza, felújítva. Tehát az ikonikus pécsi építmény eredeti formájában, utasváróként felújítva kerülne vissza a helyszínre.

Forrás: biokom.hu

Hat fővárosi kerület kormánypárti frakcióvezetője kezdeményez fegyelmi eljárást a polgármestere ellen

Hat fővárosi kerület kormánypárti frakcióvezetője kezdeményez fegyelmi eljárást polgármestere ellen, amiért azok nem egyeztettek a kormánnyal az energiakompenzációról, és ezzel szerintük megkárosították kerületüket – derül ki a hat érintett frakcióvezető videónyilatkozatából, amelyet csütörtökön juttatott el a Fidesz az MTI-hez.

Nagy István, a IV. kerületi Fidesz frakcióvezetője a videóban elmondta: azok a baloldali kerületi polgármesterek, akik „Gyurcsány Ferenc utasítására” nem mentek el az egyeztetésre Láng Zsolt kormánybiztossal és így a kerületük nem részesül az energiaár-kompenzációból, megkárosítottak 600 ezer kerületi lakost, akit képviselniük kellene. Hozzátette: ezek a polgármesterek megszegték az esküjüket, amelyben azt fogadták meg, hogy kerületük fejlődése érdekében lelkiismeretesen fogják végezni polgármesteri munkájukat. Közölte: a kerületi Fidesz-frakciók ezért a mulasztásért fegyelmi eljárást fognak az érintett polgármesterek ellen kezdeményezni.   

„Az önkormányzati rezsikompenzáció elutasítása jó példája annak, hogy a baloldalt nem érdekli a lakosság, minden egyes tevékenységük arra irányul, hogy a hatalmat megszerezzék” – fogalmazott.     

Puskás Péter, a III. kerületi Fidesz frakcióvezetője arról beszélt: a kerület több mint 130 ezres lakossága látta a kárát annak, hogy Kiss László (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) nem ment el a kormányzat által kezdeményezett egyeztetésre. Ezek az emberek most úgy érzik, hogy cserbenhagyta őket a polgármester – mondta, hozzátéve, a frakció a január végi testületi ülésen kezdeményezi a polgármester felelősségre vonását.     

Gyurákovics Andrea, a IX. kerületi Fidesz-KDNP frakcióvezetője elmondta, Ferencváros esetében szándékos károkozásról kell beszélni, hiszen Baranyi Krisztina (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) maga ismerte el, hogy tudott a minisztériumi levélről, de „komolytalannak, szemfényvesztésnek” tartotta az adatszolgáltatást, és elismerte azt is, hogy tudott a tárgyalásról, de abban sem kívánt részt venni. Hozzátette: ennek a felelőtlen magatartásnak az lett a következménye, hogy Ferencváros is azon kerületek közé tartozik, amelyek elestek a kormányzati támogatástól. A felelősségre vonás alól Baranyi Krisztina sem mentesülhet – szögezte le.     

Szabó László, a XI. kerületi Fidesz frakcióvezetője azt emelte ki, hogy László Imre polgármester (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) 150 ezer újbudai választópolgár érdekei elé helyezte „a Gyurcsány-párt érdekeit” azzal, hogy nem ment el egyeztetni a fővárosi kerületek részére juttatandó energiakompenzációs támogatásról. Ezzel László Imre súlyos kötelezettségszegést követett el, ami miatt fegyelmi eljárást kezdeményezünk vele szemben – mondta.     

Lehoczki Ádám, a XV. kerületi Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerint Cserdiné Németh Angéla (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) is azon baloldali politikusok között van, aki az elmúlt években „folyamatosan kormányzati elvonásokkal riogattak”, ennek ellenére a polgármester a decemberi képviselő-testületi ülésen büszkén vállalta, hogy nem vett részt az egyeztetésen. Mi is úgy ítéltük meg a XV. kerületben, hogy indokolt a polgármester ellen a fegyelmi eljárás megindítása – mondta, megjegyezve, hogy a politikai felelősségen túl felmerül a polgármester jogi felelőssége is.    

Lévai István Zoltán, a XVIII. kerületi Fidesz-KDNP frakcióvezetője a videónyilatkozatban arról beszélt, a kerület polgármestere, Szaniszló Sándor (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) volt a főszervezője a DK-s akciónak, és ismét bebizonyította, hogy „mindent alárendel a kormányelleni tevékenységének”. Még a XVIII. kerületi emberek képviseleténél is fontosabb az, hogy a főváros első számú DK-s politikusaként mindent megtegyen annak érdekében, hogy a kormányt támadja – fogalmazott. Hozzátette: amikor rákérdeztek az egyeztetésre, Szaniszló Sándor azt válaszolta, „fotózkodásért, jegyzetfüzetért és tollakért nem fog elmenni egy egyeztetésre”. A frakcióvezető szerint Szaniszló Sándor bebizonyította alkalmatlanságát, amikor nem ment el az egyeztetésre.     

Láng Zsolt, közép-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos január 3-án jelentette be, hogy negyvennégy milliárd forint kormányzati támogatást kapnak rezsiköltségeikhez a 10 ezer lakos feletti települések és fővárosi kerületek. A támogatást az alapvető közszolgáltatások fenntartására adja a kormány az ukrajnai háború és a brüsszeli szankciók miatt kialakult gazdasági helyzetben.

Ugyanezen a napon Szaniszló Sándor közleményben jelentette be, hogy pert indítanak a DK fővárosi polgármesterei, amiért Orbán Viktor miniszterelnök „politikai bosszúból megtagadta a kerületek rezsitámogatását”. Közölte, a fővárosnak szánt 8 milliárd forintos támogatásból nem részesül öt, DK-s polgármester által vezetett kerület, a III., a IV., a XI., a XV. és a XVIII. kerület, valamint Ferencváros sem.

Forrás: mti.hu

Müller Cecília: elkezdődött az influenza járványos terjedése

Müller Cecília: elkezdődött az influenza járványos terjedése

Járványos szintre emelkedtek az influenzaszerű megbetegedések Magyarországon, emellett zajlik a légúti óriássejtes vírus (RSV) okozta járvány is –
mondta el az országos tisztifőorvos csütörtökön az MTI-nek.

Müller Cecília a járványügyi adatokat ismertetve közölte, az év első hetében (január 2-8.) csaknem 162 ezren fordultak orvoshoz akut légiúti fertőzéssel, közülük 19 ezer embernél a klinikai tünetek alapján influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.   

A számok azt mutatják, hogy az akut légúti megbetegedések 20 százalékkal, az influenzaszerű megbetegedések pedig 50 százalékkal emelkedtek az év utolsó hetében mérthez képest, ami azt jelenti, hogy elkezdődött az influenza járványos terjedése – hívta fel a figyelmet.   

2023 első hetében Komárom-Esztergom vármegye kivételével valamennyi területen emelkedett az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteg Győr-Moson-Sopron és Békés vármegyében volt, míg Fejér és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a legkevesebb.  

Müller Cecília kiemelte, hogy szintén járványos szintet ért el az RSV okozta, alapvetően egy enyhe, náthához, meghűléshez hasonló megbetegedés.  

Az első naptári héten 190 betegtől érkezett légúti minta a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumába. A sentinel orvosok által beküldött 83 minta közül 19 eseten az influenza valamelyik típusát, húsz betegnél az RSV és kilenc betegnél koronavírus-fertőzést igazoltak.
    

Az adatok azt mutatják – mondta Müller Cecília -, hogy az influenza-pozitivitási arány 10 százalékról 23 százalékra nőtt az elmúlt héten az azt megelőző két hét adatához képest, míg az RSV-pozitivitási arány január első hetében 24,1 százalék volt, szemben az 51. heti 9,2 százalékhoz képest. Ugyanakkor – tette hozzá – csökkent a koronavírus-pozitív minták száma 17,5 százalékról 10,8 százalékra.   

A szakember elmondta azt is, hogy az év első hetében 367-en kerültek kórházba súlyos, akut légúti fertőzéssel, 42 embernél volt szükség intenzív ellátásra.     

Müller Cecília kiemelte: a kórházban ápolt 367 beteg 45,5 százaléka kétéves vagy annál fiatalabb, 41,7 százaléka pedig 60 évnél idősebb volt. A kórházba kerültek közül 105 betegnél az RSV-t, száznál koronavírust, míg 17 betegnél influenzát igazoltak.    

Az országos tisztifőorvos kiemelte, hogy még most is érdemes kérni az influenza elleni védőoltást, mert van még idő a védettség kialakulásához. Hozzátette: egy kibontakozó járvány alatt sem indokolatlan az oltás felvétele, azzal enyhébb tünetekkel átvészelhető a fertőzés.    

Az oltást leginkább a legsérülékenyebb csoportoknak (idősek, krónikus betegek), az egészségügyi és szociális intézményben, valamint az állattartó telepen dolgozóknak ajánlják.  

 Jelenleg nincs érvényben kórházi látogatási tilalom, de az esetszámok emelkedésével várhatók ilyen intézkedések – közölte.  

Müller Cecília kitért az RSV okozta megbetegedésre. Mint elmondta, jellemzően kétéves korukra a gyerekek átesnek a fertőzésen, azonban ez nem nyújt tartós védettséget.  

Az RSV-fertőzésnek leginkább kitettek a kétévesnél fiatalabb csecsemők és a koraszülöttek, a vírus náluk súlyos tüdőgyulladással járhat.   

Magyarországon RSV elleni védőoltást a hat hónapnál kisebb koraszülöttek és az olyan kétévesnél fiatalabb gyerekek kaphatnak, akik valamilyen szív- és tüdőfejlődési rendellenességben (bronhopulmonális diszplázia) szenvednek – ismertette Müller Cecília.    

A szakember általánosságban azt ajánlja, hogy ezekben a hetekben az egyévesnél fiatalabb csecsemőket ne vigyék közösségbe, plázákba, zárt közösségi terekbe, és lehetőleg kerüljék velük a tömegközlekedést.    

Müller Cecília felhívta továbbá a figyelmet az egyéni higiéné fontosságára, a kézfertőtlenítésre, a gyakori kézmosásra és a lakás gyakori átszellőztetésére.

Forrás: mti.hu