Kezdőlap Blog Oldal 1744

Autó égett az M60-as autópályán

0

Tűzeset történt az M60-as autópályán, forgalomkorlátozásra kell számítani Lothárdnál.

Egy személyautó égett teljes terjedelmében az M60-as autópálya 18-as és 19-es kilométere között, Lothárd térségében, az M6-os autópálya felé vezető oldalon. A pécsi hivatásos tűzoltók két vízsugárral eloltották a tüzet. Az egység megkezdte az utómunkálatokat. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Több mint 150 brüsszeli járatát törli a Ryanair szombaton és vasárnap

A Ryanair belgiumi légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt az ír légitársaság a Charleroi nemzetközi repülőtérre érkező és onnan induló legkevesebb 152 járatát törli a hétvégén, a munkabeszüntetés budapesti járatot egyelőre nem érint.

A La Libre Belgiqie című francia nyelvű belga napilap beszámolója szerint a magyarországi járatokat is kiszolgáló dél-belgiumi Charleroi repülőtéren állomásozó 15 Ryanair gép egyike sem száll fel szombaton és vasárnap.    

A repülőtér honlapján arra hívja fel a figyelmet, hogy a sztrájk nem minden Ryanair-járatot érinti, az utasoknak azonban már azt megelőzően érdemes érdeklődniük repülőgépük indulása felől, mielőtt a légikikötőbe érkeznek.   

A belga napilap közölte, a fapados ír légitársaság hostessei és stewardjai azért döntöttek a hétvégi munkabeszüntetés mellett, mert a cégvezetés nem hajlandó biztosítani számukra a Belgiumban törvényes minimálbért. Ugyanezen okból december 30-án, pénteken és 31-én, szombaton, valamint január 1-jén, vasárnap már tartottak sztrájkot a vállalat charleroi-i alkalmazottai.
    

Philippe Verdonck, a Charleroi repülőtér vezérigazgatója közölte, a hétvégi munkabeszüntetés legkevesebb 20 ezer utast érint. Nagyjából ugyanannyit, mint az év végén tartott sztrájksorozat három napja alatt, amikor összesen közel 130 Ryanair-járatot töröltek a légikikötőben.   

A napilap közölte: a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren nem tervez járattörlést a Ryanair, mivel az onnan induló és érkező repülőgépeit a fapados légitársaság más bázisairól üzemelteti. A légicég bejelentette, hogy minden érintett utast előre értesítenek járata esetleges törléséről.

Forrás: mti.hu

Utazáskor is nagy segítség, az útifűmaghéj

Miközben tervezgetjük a tavaszi, nyári utazásainkat tudjuk, hogy nincs olyan utazó, akit még nem gyötörtek meg az utazással járó emésztési- és bélproblémák. Íme, egy segítség, ami könnyen szállítható, olcsó, és kíméletesen hatékony.

A rostnak egy olyan formája az útifűmaghéj, ami bármily meglepő is, de az útifű maghéjából származik. Őrlés után a maghéj az oldható rostok gazdag forrásává válik. Az emésztőrendszerünkön belül az oldható rostok elnyelik a vizet, így lelassítják az emésztést, közben gátolják az ételeinkben megtalálható különböző tápanyagok felszívódását.

Az útifüvet nem csak kíméletes hashajtóként lehet használni, de mellette még számtalan, előnyös egészségre jótékony hatása is ismert. Többek között, az útifű gluténmentes, így alkalmazhatják a cöliákiás betegek is.

Nézzünk néhány előnyös, jótékony hatását az útifűmaghéjnak:

  • Az útifűmaghéj étrendhez történő hozzáadása szabályozza a vércukorszint kilengést, csökkentve a felszívódó szénhidrát mennyiségét. Használja étkezés után. Ezzel hosszú távon elősegítheti a glükózkontrollt.
  • A fogyasztáskor létrejövő gélszerű útifű rost a felszívódáskor fontos szerepet játszik a „rossz” LDL-koleszterin szintjének csökkentésében. Így javítja a szív- és érrendszer egészségét.
  • Diétázáskor is a segítségünkre siet az útifűmaghéj, mert jelentősen csökkenti a diétás étkezés utáni éhségérzetet. Magas rosttartalmával segít lassítani az étel emésztését a gyomorban, miközben fokozza a teltségérzetet.
  • Egy teáskanál útifűmaghéj 5 g rostot tartalmaz. Az útifűmaghéj fogyasztása különösen ajánlott az alacsony szénhidráttartalmú étrenden élők számára. A napi 1-2 teáskanálnyi útifűmaghéj joghurthoz, ivóléhez, teához történő hozzáadásával fedezheti a napi ajánlott rostmennyiséget.
  • Az útifűmaghéj hatékonyan segíti elő a bélmozgást. Így ünnepek után különösen előtérbe kerül az a tény, hogy az egészséges bélfunkció elengedhetetlen az optimális egészséghez, és a gyomor-bélrendszeri problémák elkerüléséhez. A természetes bélmozgás elmaradása székrekedéshez, a későbbiekben pedig aranyérhez vezet. Ezek a kellemetlen egészségügyi tünetek hatással vannak a teljesítményünkre, életmódunkra.
  •  Mivel az útifűmaghéj kiváló hashajtóhatást fejt ki, ezért a fogyasztása kimondottan ajánlott a krónikus székrekedésben szenvedőknek.

Az útifűmaghéj használata nagyon egyszerű, de nem árt odafigyelni az optimális adagolásra. Általánosan ajánlott mennyisége a napi egy-két alkalommal történő fogyasztás, étkezés előtt. Tegyünk egy pohár vízbe, 1 teáskanál mennyiségű útifű maghéjat, keverjük össze, és igyuk meg. Fogyasszunk rá legalább még egy nagy pohár vizet, és az étkezéssel várjunk legalább 30 percet. Székrekedésre leghatásosabb az esti fogyasztás.

Adagolást javasoljuk a minél kisebb mennyiségű adag útifűmaghéjjal kezdeni. Az első héten naponta egyszer fogyasszuk, majd a második héttől ajánlott a naponta kétszeri fogyasztásra növelni az adagot. Ez azért szükséges, mert amennyiben túl gyorsan, túl sokat fogyasztunk belőle, esetlegesen az arra érzékenyeknél puffadást, kellemetlen feszítő érzést, és görcsöket eredményezhet az elhamarkodott fogyasztása. Természetesen amennyiben olyan krónikus emésztőrendszeri betegségben szenvedünk, amely speciális diétát követel, érdemes megkérdezni orvosunkat vagy dietetikusunkat, hogy az útifűmaghéj fogyasztása vajon ajánlott-e egészségünk megőrzése érdekében.

Tizenhét év fegyházat kapott a férfi, aki késsel sebesített meg két rendőrt

0

A Budapest Környéki Törvényszék – nem jogerősen – emberölés bűntettének kísérletében és hivatalos személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek és 17 év fegyházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki 2020 januárjában késsel támadta meg egy járőrautóban az őt szállító rendőröket.

 A Budapest Környéki Törvényszék szombaton – az előző napi ítéletről az MTI-hez eljuttatott közleményben beszámolva – azt írta, hogy egy más ügyben 2019. július 28-án elrendelte a vádlott bűnügyi felügyeletét, amelynek hatálya alatt, 2020. január 23-án a férfinak meg kellett volna jelennie a bíróságon az „elmeállapota megfigyelése tárgyában tartott ülésen”.   

Mivel ezt a terhelt nem akarta megtenni, elhatározta, hogy megöli az őt kísérő rendőröket, majd megszökik. Ennek érdekében aznap felhívta a 112-es segélyhívószámot és valótlanul azt állította, hogy megsérült a válla, ezért rendőröket kért, hogy kórházba szállítsák, majd egy kést és nagyobb mennyiségű készpénzt vett magához.    

Amikor a járőrök kiérkeztek a vádlott otthonához, egy mentő kórházba szállította őt. Onnan a vádlott szállításával megbízott rendőrpáros szolgálati gépjárművébe ültette a terheltet azért, hogy hazavigyék őt. Vállsérülése miatt a vádlottat nem bilincselték meg – írták.   

A bírósági közlemény szerint útközben a férfi az ablaknak szorította a mellette ülő női sértettet, akit késével megszúrt. Amikor ezt a járművet vezető rendőr észlelte, üresbe tette a kocsit, hátrafordult, hogy lefogja a támadót. Az első próbálkozása után a terhelt kiszabadította a kezét és többször megvágta a férfi sértettet. Amikor a rendőrnek sikerült megfognia a vádlott csuklóját, a társa elővette szolgálati fegyverét, amelynek a csövére a vádlott ráfogott és megpróbálta megszerezni.   

Ezt a sértetteknek sikerült megakadályozniuk, így a rendőrnő a fegyverével ki tudott szállni a kocsiból és fegyverét a vádlottra irányította. Ugyanígy tett a társa is, miután kivette a kést a terhelt kezéből, majd erősítést és mentőt hívott. Nem sokkal később kiérkezett két, a közelben tartózkodó rendőr, akiknek a segítségével – a vádlott hosszas ellenállását követően – végül sikerült megbilincselni a támadót – áll a közleményben.  

Mindkét sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, ám az őket ért szúrások akár életveszélyes állapotot vagy a halálukat is előidézhették volna.    

A törvényszék a vádirati tényállással részben egyetértve a vádlottat emberölés bűntettének kísérletében és hivatalos személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért őt – halmazati büntetésül – 17 év fegyházbüntetésre ítélte.    

Indokolásában a bíróság kiemelte, hogy a vádlottnak nem személy szerint a sértettek, hanem a rendőrség, illetve a hatóság volt a célpontja. „Cselekménye során terrorista jellegű magatartást tanúsított, amelynek célja a félelemkeltés és a sajtó figyelmének felhívása volt” – írták.
    

Továbbá a bizonyítási eljárás során a bíróság megállapította az előre kiterveltséget és az emberölési szándékot, amely azonban befejezetlen maradt, a sértettek pedig enyhébb sérüléseket szenvedtek.
    

Ugyanakkor a bíró hangsúlyozta, hogy aki rendőrre támad, az további minősítő körülmény, ezért az átlagosnál szigorúbb büntetést kell kapnia, így a határozott idejű szabadságvesztés kiszabását tartotta méltányosnak és kellően szigorúnak.   

A döntés ellen az ügyész súlyosítás – életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása – miatt fellebbezett, míg a védelem enyhítés érdekében nyújtott be jogorvoslatot, így az ítélet nem jogerős.  

A vádlott – élve jogával – nem vett részt az ítélethirdetésen – áll a közleményben.

Forrás: mti.hu

Pécsi napfürdőzés víziló módra

Az elmúlt napok csodálatosan szép januári napsütése még a Pécsi Állatkert és Akvárium Terrárium vízilovait, Bálintot és Ágnest is kicsalták egy kis januári „tavaszi” napfürdőzésre. A pécsi ZOO víziló párja a varázslatos kék ég alatt, a TV-torony szomszédságában szippantanak éppen egy kis téli D-vitaminban gazdag napfürdőt.

Szép, napsütéses idővel indított 2023 Baranyában. Az újév első napján máris megdőlt a melegrekord, ami szintén szűkebb hazánkhoz kapcsolható, hiszen Sellyén mérték a 18,9 fokot, amely megdöntötte az eddig mért országos rekordot, és amelyről mi is beszámoltunk az év első napján.

Megdőlt a január elsejei melegrekord, Sellyén 18,9 fokot mértek

Baleset miatt 15 kilométeres a torlódás az M5-ös autópályán

0

Egy kamion és két személygépkocsi ütközött össze az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, Lajosmizse térségében szombat délelőtt, a baleset miatt jelentős torlódásra kell számítani.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte a police.hu oldalon, hogy a forgalom jelenleg lassan, csak a leálló sávon, rendőri irányítás mellett halad.      

Az elsődleges információk szerint a 60-as kilométernél történt balesetben többen könnyebben megsérültek – tették hozzá. 

Az Útinform azt közölte, hogy a torlódás körülbelül 15 kilométeres, ezért azt javasolták, hogy aki teheti, térjen le a pályáról az 5-ös főútra a 74-es kilométernél, majd a 44-es kilométernél, a Dabas-Albertirsa csomópontnál térjen vissza.

Forrás: mti.hu

Ember és természet! Közösen Magyarország Zöld Pártjával

Magyarország Zöld Pártja a jövőben a taktikázás helyett csak, és kizárólag egy célra összpontosít, mégpedig a zöldpolitikára. Az év végét búcsúztató videójában kijelöli az irányt: Legyen zöldebb 2023!

Hiszen radikális zöld fordulatra van szükség ahhoz, hogy a jövőben mindannyian egy sikeresebb, élhetőbb, biztonságosabb és zöldebb Magyarországon élhessünk.

Az LMP rámutat arra, hogy napjainkban is a természet az igazi érték. Van, ami nem eladó, mert a profit soha nem előzheti meg az embert.

Magyarország Zöld Pártja érti, és érzi annak a felelősségét, hogy mi vagyunk az utolsó generáció, aki még érdemben tehet a klímaváltozás ellen, sőt: pontosan ezért kezdett el politizálni!

Magyarország Zöld Pártjának van múltja, és van jövője! Sok feladat vár még a zöldpolitikát folytatókra. Ezért várnak soraikba mindenkit, aki velük közösen kíván, Magyarországon zöldpolitikát csinálni 2023-ban. Fantasztikus lenne mindezt veled, közösen megélni, megtenni! Csatlakozz!

https://alairom.lmp.hu/forms/legyen-zoldebb-2023/

Kezd az újévet gasztrotúrával a Mecsekben

Újévi Gasztrotúrára invitálja a természetet és a mozgást no, és a gasztronómiai élvezeteket kedvelőket a Husztótért Egyesület. Holnap vagyis január 8-án, egy egész napos rendezvény keretein várják azokat, akik szeretnék felfedezni nem csak a Mecsek gyönyörű vidékét, de a környező települések nyújtotta gasztronómiai élvezeteket is.

A csodás, januári Mecsekben a túrához csatlakozók a program keretén belül vadregényes erdei utakon, tisztásokon átkelve jutnak el Orfűről Husztótra, ahol a Pásztorháznál finom lencsegulyással köszönthetik az újévet.

A kellemes, friss levegőn mindenki megéhezik, ezért a gasztronómiai kalandok már az indulásnál megkezdődnek, az orfűi Natúra Panzió helyi termék-és pálinkakóstolójával, továbbá forralt borral, teával, kávéval várják a túrázókat, Husztóton pedig a lencsegulyáson kívül süteménnyel és újborral kínálják az Újévi Gasztrotúra csapatát.

Részletek a túra programjából:

9:15 – 10:00 Gyülekezés a Natura Panzióban, Orfű-Tekeres, Petőfi u. 3

10: 00 Indulás Husztótra egy könnyed 6 kilométeres túrával, amelynek során a csodás erdei ösvényekkel és tisztásokkal találkoznak a túrázók. Cél: Husztóton a pásztorház, ahol finom lencsegulyás elfogyasztásával jutnak energia utánpótláshoz a túrázók. A kiránduláson résztvevők napját Csendes Ildikó, helyi termék előállító süteményei édesítik meg, de, hogy senki ne maradjon szomjan és vidámság nélkül, a gasztronómiai élményt a Pécs-Mecseki Borút Egyesület újbor kóstolója koronázza meg.

Visszaindulás: aki az élmények és a séta következtében elfáradt, az visszajuthat Orfűre a 14:15 órakor Tekeresről induló busszal, illetve autóval történő visszautazásra is nyílik lehetőség. Bátrabbak pedig egyszerűen visszasétálnak a kiindulópontra.

Mozdulj ki és kezd aktívan az újévet, miközben feltöltődsz a természet erejével!

A túra ingyenes, de előzetes jelentkezést igényel! A programra regisztrálni, ha még nem tette meg, a lovasturizmusegyesuletmail@gmail.com e-mail címen lehet.

Szervező: Husztótért Egyesület

Együttműködő partnerek: Dél-dunántúli Lovas Egyesület, Pécs-Mecseki Borút Egyesület, Natúra Panzió és Apartmanház Orfű, Gyeregyalog.hu Egyesület

Forrás: Facebook/Husztótért Egyesület

Égett egy ház Pécsen

0

Tűzeset történt Pécsett, az Ember Kálmán utcában volt szükség tűzoltói beavatkozásra.

Egy sorház egyik lakásának egy lakrészében volt tűz Pécsen, az Ember Kálmán utcában. A tűz érintette az egyik szobát, a konyhát és az előszobát. A pécsi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral mostanra már szerencsére el is eloltották a tüzet. A beavatkozást a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította.

13 órakor tette fel internetes oldalára a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága, hogy ég egy ház Pécsen, az Ember Kálmán utcában. A pécsi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral negyedóra múlva már el is oltották a tüzet. A beavatkozást a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította.

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Délelőtt tizenöt autó karambolozott az M1-esen

Egy óra alatt öt baleset is történt szombat reggel az M1-es autópályán, ahol összesen tizenöt autó rohant egymásba több különböző szakaszon: Hegyeshalom irányába a 25-ös, a 100-as, a 115-ös és a 130-as kilométernél is történt ütközés – közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az MTI-vel.

    Azt írták, hogy Herceghalom közelében négy autó rohant egymásba a nagy forgalomban, majd a baleset miatt kialakult torlódásban másik két autó is ütközött.

    Bőny közelében három autó ütközött, Győr közelében szintén három autó karambolozott, ahogy Ikrénynél is – tették hozzá.

    Információik szerint egyik balesetben sem sérült meg senki, viszont több kilométeres torlódásokra kell készülni.

     Közölték azt is, hogy az ünnepek után érezhetően erősödik a forgalom a gyorsforgalmi utakon, keleti irányból nyugatra.

    A jelentős tranzitforgalom miatt a következő napokban az M3-as és az M5-ös autópályán Budapest irányába, az M1-esen Hegyeshalom felé kell lassabb haladással, hosszabb menetidővel számolni. 

     Mindenkit arra kértek, tájékozódjon indulás előtt az aktuális forgalmi helyzetről és számoljon nagyobb menetidővel, valamint közlekedjen óvatosan, fokozott figyelemmel.