Kezdőlap Blog Oldal 1745

Vezetés közben lett rosszul

M3-ason Hatvan közelében kamionsofőr rosszul lett, szalagkorlátnak és fának ütközött, majd lehajtott a 32-es főútra és ott tudott megállni. Kórházba szállították a rosszulléte miatt. Lapunk úgy tudja, a sofőr jobban van azóta.

Fotók és műszaki mentés: www.m3automentes.com

Hirdetőtábla-tolvajokat fogott a pécsi rendőrség

0

Egy 32 éves férfi megbízta 19 éves ismerősét azzal, hogy hirdetőtáblákat lopjon számára, majd rejtse el azokat. Mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök.

Elfogták, majd előállították a rendőrök 2023. január 5-én azt a két férfit, akiket lopással gyanúsítanak a nyomozók. A gépjármű kerekeinek felfújása miatt érkezett egy 32 éves helyi férfi az egyik pécsi üzemanyagtöltő állomásra 2022. december 14-én kora délután, amikor észrevette a benzinkút félrerakott hirdetőtábláit. Miután a táblákat közelről szemrevételezte, felhívta 19 éves ismerősét azzal, hogy a hirdetőtáblákat egy nagyobb járművel hozza el onnan, majd vigye el azokat a bérelt garázsába. A lopással csaknem 200 ezer forint kárt okoztak a sértettnek.

A rendőrök a feltételezett elkövetőket beazonosították, majd mindkettőjüket kihallgatták gyanúsítottként. Az ellopott táblákat a garázsban hiánytalanul megtalálták, és visszaadták a tulajdonosnak. A két férfi ellen lopás vétség elkövetése miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság. 

Kijevi vezérkar: az ukrán erők csapást mértek egy orosz hadállásra a Krímnél, sok sebesült

0

Az ukrán erők csapást mértek pénteken egy orosz hadállásra a Krím félszigethez közeli, Herszon megyei Havrilivka faluban, a támadás következtében közel száz orosz katonát szállítottak sebesülésekkel kórházba – írta esti helyzetjelentésében az ukrán vezérkar.

    A közlemény szerint az ukrán légierő, illetve a rakéta- és tüzérségi egységek a nap folyamán összesen három orosz katonai állomáshelyre nyitottak tüzet.
    Az orosz erők Kijev szerint pénteken egy rakétacsapást indítottak és 12 támadást hajtottak végre rakéta-sorozatvetőkkel egyebek mellett polgári infrastrukturális létesítmények ellen a donyecki és a dnyipropetrovszki régiókban. A vezérkar hozzátette, hogy változatlanul fennáll az orosz légi- és rakétacsapások veszélye Ukrajna egész területén.

Kirándulós időnk lesz ma

0

Szombat hajnalban többfelé kell számítani gyenge fagyra, de összességében 0 és +2 fok között alakulhatnak a minimumok. Többfelé képződik köd. Délelőtt szinte mindenütt megszűnik a köd és kisüt a nap, ekkor már 8-10 fok között lehet a hőmérséklet, viszont ahova beragad a köd, ott ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A déli szél mérsékelt lesz.

Szombat délután lesznek közepesen felhős és gyengén felhős területek. Jobbára az alacsonyszintű felhőzet lesz jelen, mely a reggeli köd és párafoltokból marad vissza. Lesznek tartóan napos területek is, de valahol egész napra beragadhat a köd. A hőmérséklet maximuma 10 és 12 fok között alakul, de a tartósan ködös területeken ennél pár fokkal hidegebb lehet. A déli szél mérsékelt lesz.

Estére újra megvastagszik a köd, a látásviszonyok rosszabbodnak. A hőmérséklet 5 fok alá hűl, érdemes vastagabban öltözködni. A délnyugati szél mérsékelt marad. – írja a Meteo Mecsek.

Orbán szép csendben az Unió egyik legjobban fizetett miniszterelnöke lett

0

Bruttó 4 millió 870 ezer forintot keres jelenleg havonta Orbán Viktor, ami évi több mint 58 milliós bruttós fizetést jelent, ezzel pedig a magyar miniszterelnök többet keresett tavaly az uniós átlagnál – az Európai Unió tagországainak miniszterelnöki bruttó éves átlagfizetése ugyanis 52,7 millió forint volt, írja a Euronews. Így aztán Orbán fizetése közel hatmillió forinttal meghaladja az uniós átlagot.

A portál adatai szerint Orbánnál csak a holland, svéd, luxemburgi, francia, ír, belga, dán, osztrák és német kancellár keresett többet tavaly. Utóbbi kereste a legtöbbet, közel bruttó 145 millió forintot, Karl Nehammer osztrák kancellár pedig 112 milliót. A finn miniszterelnök tavalyi fizetése majdnem pont ugyanannyi volt, mint Orbánnak. Azonban 15 Uniós kollégája is van a magyar miniszterelnöknek, akik kevesebb pénzt vihetnek haza nála. Ráadásul a hírek szerint Orbán fizetése tovább emelkedhet, márciusban már közel bruttó 6 millió forintot fog keresni.

2010-ben Orbán 1,7 millió forintot keresett, akkor a KSH szerinti átlagbér 202 ezer forint volt. 2023 márciusában az átlagfizetés várhatóan 510 ezer forint körül lesz, miközben a miniszterelnök fizetése 5,7 millióra emelkedik.

Újabb képviselő távozik a Jobbik-frakciójából, ezúttal Varga Ferenc lépett ki

Független képviselőként folytatja Varga Ferenc, aki tavaly az ellenzék listájáról került be a Parlamentbe, és a Jobbik első roma politikusa lett.

„A tavaly áprilisi választások után munkámat a körülményekhez képest igyekeztem mind a Parlament falain belül, mind azon kívül is a lehető legjobb tudásom szerint végezni. Hosszú hónapok őrlődése után azonban mostanra rá kellett jönnöm, hogy a Jobbik frakciójában ezt a munkát nem tudom hatékonyan tovább folytatni” – írja Facebook-posztjában.

„Hiszem ugyanis, hogy a jelenlegi helyzetben minden ellenzéki pártnak a valódi, Fideszen túli alternatíva megteremtéséért kellene dolgoznia. A Jobbikban ugyanakkor ennek a feladatnak az elvégzése a mai napig várat magára.”

„Én azonban nem engedhetem meg magamnak tovább, hogy velük együtt várjak a csodára, hiszen a választóktól kapott mandátumommal élnem kell! Ezért mától független képviselőként folytatom, munkámban az emberek érdekeit figyelembe véve, egy valós alternatíva megteremtésért dolgozva. A Jobbik frakciójának köszönöm az elmúlt hét hónapot! Kívánom, hogy ők is minél hamarabb lépjenek rá erre az útra.” – zárta sorait a képviselő.

A Jobbik eredetileg tíz fős frakcióval kezdte el a 2022-2026 közötti parlamenti időszakot, azonban most már csak nyolcan vannak, miután Jakab és Varga is kilépett.

Fotó: Varga Ferenc Facebook oldala

Pécs: gyermekét ment látogatni, majd megverte a nagyapát

0

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki gyermeke nagyapjának súlyos sérüléseket okozott.

A dél-dunántúli településen élő férfi 2013-tól párkapcsolatban állt a sértett lányával, de nem éltek együtt. A kapcsolatból 2019-ben egy gyermek is született. A vádlott 2021. augusztusában gyermeke láthatása céljából megjelent a sértett házánál, ahol párja és gyermeke is lakott, és mintegy 2 órán át játszott a gyermekkel a ház udvarán. Távozásakor váratlanul szidalmazni kezdte az udvaron tartózkodó nagyapát és családját, majd az idős sértettet ököllel többször megütötte, a földre lökte és fejbe rúgta. A bántalmazás következtében a sértett súlyos sérüléseket szenvedett, az életveszélyes állapot elmaradása a véletlennek köszönhető.

A Kaposvári Törvényszék a vádlottat 2022. novemberében – a vádnak megfelelően – életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, és három év börtönbüntetésre ítélte.

Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentés, illetve enyhítés iránt fellebbezett. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt.

A eljárás másodfokon a Pécsi Ítélőtábla előtt folytatódik.

Egy órán át senki sem segített az utcán eleső 85 éves nőnek

0

Az idős hölgy súlyos sérülést szenvedett, kórházba került, miután végül egy utcaseprő munkás értesítette a mentőket. A mentők pedig felhívást is tettek közzé, az ügy kapcsán.

Mint írják, megbotlott és elesett az utcán az a bottal járó, 85 év körüli asszony, akinek sokáig senki nem segített tegnap Budapest belvárosában. A sérült nő elmászott az első padig, ahova leült, majd (elmondása szerint) több gyalogost is próbált megszólítani, hogy hívjanak neki mentőt, mégsem állt meg senki segíteni. Közel egy órát üldögélt így a hidegben, mire végre egy jólelkű köztisztasági alkalmazott felfigyelt az asszonyra és értesítette a mentőket. Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és csillapították az idős beteg fájdalmát, akit súlyos sérüléssel szállítottak kórházba. Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!

Elkapták a tésényi Pablo Escobart

0

A 24 éves férfi nem csak fogyasztotta, hanem árulta is a drogot.

A rendőrök 2023. január 4-én késő délután Tésenyben, a Rákóczi utcában intézkedés alá vontak egy gépjármű vezetőt és az utasát. Az intézkedés során a 24 éves sofőrnél simítózáras fóliába csomagolt zöld növényi származékot találtak. – írja a police.hu

Az egyenruhások mindkettőjükkel szemben kábítószer gyorstesztet alkalmaztak, amely mindkét férfinél THC-re pozitív eredményt mutatott. A nyomozás során felmerült a gyanúja annak, hogy a 24 éves férfi árulja a kábítószert. A rendőrök további két férfit is elfogtak, akik a beszerzett adatok alapján a sofőrtől vásároltak drogot. A velük szemben alkalmazott gyorsteszt is pozitív eredményt jelzett.

A nyomozók mind a négy férfit kihallgatták gyanúsítottként. A három vásárló ellen kábítószer birtoklásának vétsége miatt, a terjesztő ellen pedig – őrizetbe vétele mellett – kábítószer-kereskedelem bűntettének elkövetése miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.

Elhunyt Leonárd Lajos, Pécs ikonikus rendőre

0

A Baranyai Rendvédelmisek csoportjában tegnap megjelent hír szerint 2023. Jan. 1. napján elhunyt Leonárd Lajos nyugalmazott rendőr, Pécs ikonikus alakja, aki posztos rendőrként mintegy 30 éven keresztül Pécs főterének őre volt.

Leonárd Lajos 1937-ben született Pécsett, alapfokú tanulmányait is itt végezte, majd egyéves élelmiszeripari képzésen vett részt Budapesten, mely után a Pécsi Sütőipari Vállalatnál állt munkába. Ezután rövid ideig az uránbányánál is dolgozott. 1957 őszén vonult be katonának Kiskunhalasra, páncéltörő tüzérnek. Leszerelését követően jelentkezett rendőrnek. 1960. június 1-jén szerelt fel, majd egy évig a kistarcsai alapfokú rendőriskolára járt. Az iskolát követően a Pécs, Hunyadi út 11. szám alatti központi rendőrőrs állományába került, ahol főleg járőrszolgálatot látott el, de teljesített objektumőri és fogdaőri feladatokat is. Folyamatosan képezte magát. Leonárdó 1993-as nyugállományba vonulásáig 30 éven keresztül látta el Pécs város főterének posztos rendőri feladatait. Fegyverét soha, egyszer sem kellett használnia hosszú szolgálati ideje során.

Életét és hivatása iránti szeretetét számos legenda őrzi, egyszer állítólag a saját feleségét is megbüntette, amiért ő nem a zebrán ment át az úton. Pécs a tiszteletére a belvárosban induló rendvédelmi programot Leonardó-programnak nevezte el az ikonikus rendőr után.

Emlékét örökké megőrizzük!